Bahor Tamás: Nem fogok sírni

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat szlogenje. Az idén a Librivel közösen megvalósított pályázatra több mint háromezer-kétszáz alkotás érkezett. A kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény.

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel huszonkétezer-ötszáz alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már száznegyven jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja tartalmas olvasnivalót kínálni a tömegközlekedésre várakozóknak, a kortárs irodalom köztereken való népszerűsítse. Olyan szerzőknek is kiemelt felületet biztosít a megjelenésre, akik korábban még nem publikálták az írásaikat.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H. Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a húsz nyertes alkotást.

Ezeket az írásokat közöljük hétről hétre.

Itt ülök az igazgatói iroda bejárata előtt és azon töprengek, mennyire volt az én hibám. Szerintem nem egyedül kellene itt várakoznom, de a Barni most érthető okokból nem lehet itt. Rajtam kívül csak a Magdi néni van az iroda ezen részén. Olyannyira csendben van, akár csak én. Csupán a billentyűzet kopogása töri meg a kellemetlen csendet. Biztos nem örül a jelenlétemnek, de én sem jókedvemből vagyok itt. Apát várom, hogy bemehessünk az igazgatónőhöz és együtt megbeszéljük a történteket.
Dühös vagyok. Magamra és a Barnira is. Tudom, hogy verekedni nem szabad, az iskolában meg végképp nem. Kati néni ezt már elsőben megtanította nekünk. Én ehhez mindig is tartottam magam. Egészen a mai délutánig. Nem vagyok büszke magamra emiatt, de nem tudom visszaforgatni az időt. Nem is biztos, hogy megtenném.
Kati néni nagyon leszidott, miután szétválasztottak minket. Barni anyukája is megtette volna, ha a többi tanár a közelembe engedi, de szerencsére nem tették. Már bánom, hogy ekkor elpityeredtem és azt is, hogy ezt mindenki látta körülöttem. Nem akartam sírni, de egyszerűen csak kitört belőlem és már nem tudtam irányítani. Mintha minden érzelem egyszerre járta volna át a testemet. Nem tudtam irányítani. Utálok sírni. Nagy vagyok már hozzá, jövőre már ötödikes leszek.
Egyébként meg eleget picsogtam az utóbbi időben. Apa is mindig azt mondja mostanában, muszáj erősnek lennem. Én pedig mostantól szót fogadok. Erős leszek. Ha az igazgató néni le is szid, nem fogok megijedni tőle. Sírni meg aztán végképp nem fogok. Apa dorgálása sem fog megrémíteni.
Vajon ki fognak rúgni? Mekkorát kell ütni ahhoz, hogy azt mondják, ideje új iskola után nézni? Az én ütésemben volt erő, de talán még nem lépte át a határt. Gondolom, erről Barni anyukája másképp vélekedne. Nem szívesen járnék másik iskolába. Szeretek itt lenni. Itt jól érzem magam. Sok barátom van és Kati nénit is nagyon szeretem. Bármikor megölelhetem és ő is mindig magához szorít. Mintha csak az anyukám lenne.
Nem fogok sírni!
Erre mondják, hogy csalódást okoztál? Apa nem is mérges lesz, hanem csalódott. Hiszen soha nem volt baj a magatartásommal. Mindig példás van beírva a naplóba. Kati néni mindig velem példálózik, amikor valaki rosszat csinál. Remélem, apa inkább dühös lesz, nem pedig csalódott! Azt nehezebben viselném.
Nem fogok sírni!
Kopognak.
–Tessék! – kiáltott ki Magdi néni.
Apa lépett be az ajtón. Amint megláttam zavarodott arcát, összeszorult a szívem.
Nem fogok sírni!
– Elnézést! Siettem, ahogy tudtam – kérdő tekintettel nézett rám, miközben becsukta maga mögött az ajtót.
– Mi történt? Mit csináltál? – szegezte nekem a kérdést.
El akartam mondani neki mindent, de nem tudtam. Ahogy beszédre nyitottam a szájamat, újra előtörtek az érzések.
Sírni fogok.
Zokogva vetettem magam apa biztonságot nyújtó karjai közé. A fejemet szorosan a mellkasához szorította amíg patakokban folytak a könnyeim.
– Mi történt, kisöreg? – kérdezte kis idő múlva, amikor már lecsillapodtam.
–Bevertem az orrát. Azt mondták, el is tört – feleltem.
– De miért? – meredt rám. – Miért verted meg?
– Mert anyát szidta – újra elbőgtem magam. Apa ölelése ezúttal sokkal szeretetteljesebb volt. Amikor felnéztem rá, láttam, hogy könnyes szemekkel tekint le rám.
– Pont ma lenne a születésnapja! – szinte üvöltésként törtek ki belőlem a szavak.
Percekig tartott, mire összeszedtük magunkat. Addigra az igazgatónő ajtaja már nyitva volt és várt minket.
– Bajban vagyok, apa? – kérdeztem aggódva.
– Lehet – felelte.
– Sajnálom! Csak úgy hiányzik – bármennyire is akartam, végül nem tudtam erős maradni, ahogy apa oly sokszor kérte.
– Nem haragszom rád! Sosem tenném kisöreg! Mindig itt leszek a bajban. De most ideje szembe néznünk a következményekkel.
Beléptünk az irodába és becsuktuk magunk mögött az ajtót.
Már azt sem bánom, ha újra sírni fogok.

Nyitókép: Bahor Tamás (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

Csák-Nagy Kriszta: Aki épp arra járt – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes írása

Lengyel Hajnalka: Hazatérés – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat második helyezettje

Kiss Zsuzsanna: Tűzijáték – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat harmadik helyezettje

Haász János: A kötött pulóver – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Nemes Anna: Demerung – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Összekötnek minket a történetek – Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit