by Szele Tamás 2021. júl 21.

Balett-táncosok és kőfaragók

Kőfaragók tették a dolgukat a balett-táncosok régi helyén – legjobb tudásuk szerint.

Tulajdonképpen rosszul tudtuk mindig is. Tulajdonképpen a Drechsler-palota igazából a földszinti kávéháztól volt Drechsler, eredetileg „MÁV Nyugdíjintézet Palotája” lett volna a neve. De ki mondana olyat, hogy „Jöjjön, Hacsek, üljünk be a MÁV Nyugdíjintézetbe egy kávéra!”? Pest a Drechslerhez járt kávézni.

Csak épp a kávéház volt a Nyugdíjintézetben, nem fordítva. De Pest ilyen, és az 1886-ban elkészült, elvileg francia reneszánsz, gyakorlatilag eklektikus-szecessziós Drechsler-palota a város szerves része lett, együtt élt, lélegzett vele. A tervező Lechner Ödönnek tekintettel kellett lennie a szemközti Operaházra városképi szempontból – hogy is mondta? „Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben, mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon.”

Ne rendezzünk építészeti szépségversenyt, nem volna értelme. De hogy lett a kávéház-palotából Balettintézet? A táncoktatás 1936 novemberében kezdődött az épületben, mikor Nádasi Ferenc balettművész az I. emeleten megnyitotta magániskoláját. Aztán 1949-től ezekben a helyiségekben kezdett el működni az Állami Balett Intézet – elfoglalta végül a teljes épületet. Nem baj az: Pesten másik kávéház előbb terem, mint művészi tánctanoda. Hanem hosszú ideje üresen állt már, most végre megújul. De nem lesz belőle sem kávéház, sem tanoda: hotel lesz. Inkább az legyen, minthogy el kelljen bontani.

Milyen kezekbe került, hogyan újították fel, érzékenyen bántak-e az épület híres, gazdag kulturális múltjával? A kivitelező DVM Group részéról beszélgetőpartnerem Massányi Tibor volt.

– Miért vágott bele a cégük a Drechsler-palota-projektbe?

– Több mint egy évig versenyeztünk azért, hogy a kivitelezési munkát elnyerjük, és 2020 karácsonya előtt kaptunk megbízást a kivitelezésre. Szívügyünk a műemlék épületek felújítása, főként azoké, amelyek hosszú éveken keresztül valódi funkció nélkül, üresen álltak Budapesten (ilyen volt például a Pallas-Révai Nyomda felújítása is). Nagy öröm volt számunkra, amikor végül is sikerült elnyerni a kivitelezést, és szinte azonnal körbefogtuk az épületet kerítéssel, elkezdődött házon belül a munka. A marketingcsapattal beszélgetve felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha a Balettintézet néven ismert Drechsler-palotát újra a köztudatba helyeznénk, helyreállítanánk valamilyen módon azt a funkciót, amire mindenki, aki ismeri az épületet, emlékszik. Az ötleteléssel arra jutottunk, hogy készítünk egy fotósorozatot, amely kifejezetten a balett és az épület kapcsolatát, a művészetek kapcsolatát, összefonódását próbálja feldolgozni és megmutatni.

– Van egy finom, dekadens bája is...

– Van bizony! A Bánáti+Hartvig építésziroda a tervező, a felújítást gyakorlatilag teljesen megoldották, és az új funkciónak megfelelő terveket is ők készítették el. A megnyitón beszélgettünk Bánáti Bélával, és pont azt elemezgettük, hogy Lechner Ödön milyen fantasztikusan megfogta ezt a finom bájat.

Fotó: Hargitay Olivér

– Ez eredetileg szecessziós épület, ugye?

– Igen, ráadásul nagyon finom francia vonalakat lehet fellelni, felismerni az építészetében. Úgy érzem, kifejezetten jól kapcsolódik a táncművészethez, a kecses mozdulatokhoz.

– Ha jól értem a DVM Groupnak különösen fontos a Balettintézet és a műemlék jellegű, különösen a művészettel kapcsolatos épületek felújítása.

– Szeretjük, amit csinálunk, és értékeljük Budapest kultúráját, építészetének történetét. Rengeteg csodálatos épület van szerencsére, a Balettintézet talán az egyik legismertebb. Nagy fegyvertény számunkra, de nagy felelősség is, hogy a kivitelezési munkákat mi végezhetjük.

Fotó: Hargitay Olivér

– Önnek személy szerint milyen kötődése van a művészethez?

– Mérnökcsaládból származom, nagyapám aránylag jó nevű mérnök volt, hídépítéssel foglalkozott, édesapám viszonylag neves statikus, a felmenőim közül mindenki az építőiparban dolgozott, dolgozik. A bátyám kakukktojás, ő klarinétművész. Van egy nővérem is, de én a bátyámmal közös szobában nőttem fel, és mivel ő korán, már általános iskolában a fejébe vette, hogy klarinétművész lesz, hogy úgy mondjam, erős kiképzést kaptam a zeneművészeti pálya kezdeti nehézségeiből. A viccet félretéve, édesapám és édesanyám is nagyon szerette a komolyzenét, magam is jártam zeneiskolába, próbáltam amatőr módon zenélni, úgyhogy a művészetek közül talán a zene áll hozzám a legközelebb. De gyermekkorom óta szeretem a fotóművészetet is.

Fotó: Hargitay Olivér

– A DVM Groupban hogyan dőlnek el a kulturális együttműködésekkel kapcsolatos kérdések?

– Ezek szívkérdések nálunk. Amikor egy-egy műemléki épülettel foglalkozunk, nagyon komolyan utánajárunk a történetének, próbáljuk megérteni, hogy az adott korban mit képviselt. Ez belülről jövő késztetés. A kutatások elvezetnek valamilyen művészeti irányzathoz, képzőművészethez, zenéhez, és az utóbbi időben ennek szeretünk hangot is adni, mint ahogy a mostani, Szervita téri kiállítással is tettük. Amikor elterveztük, még nem tudtuk, hogyan alakul a pandémiás helyzet, látogathatók lesznek-e a zárt terek, ezért kifejezetten kültéri tárlatban gondolkodtunk, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.

Fotó: Hargitay Olivér

– Visszatérve a Drechsler-palotára: az új épület általános stílusa kívül-belül folytatása lesz a réginek? Mennyiben illeszkedik az épület múltjához? Teremtenek bele valami teljesen újat is?

– A műemléki részek megtartása és teljes körű restaurálása a munkánk fontos része. Bánáti Béla hangsúlyozta, hogy nagyon komolyan vették az épület műemlék voltát, az új funkciót is próbálták ennek megfelelően kialakítani. Az épületből szálloda lesz, a Marriott-brand egyik luxus-szállodatípusához, a W-hez tartozik majd. Nagy öröm, hogy ily módon él tovább és újul meg a palota, megmaradnak és a jövő generációi számára is láthatóvá válnak a csodálatos értékek. Nemcsak a szállóvendégek tekinthetik meg majd, bárki besétálhat, megnézheti az épületet, ismét bekapcsolódik a város vérkeringésébe.


Fotó: Hargitay Olivér

– Mi a DVM Group általános kultúratámogatási koncepciója, filozófiája?

– A DVM alapvetően nyitott a kultúrára. A felújítási projekteken keresztül tudjuk a belső indíttatásunkat kinyilatkoztatni. Más jellegű munkák esetében, mondjuk, irodák kialakításánál sokszor előfordul, hogy fotósorozatokat próbálunk installálni, vagy ha van valamiféle festészettel kapcsolatos igénye a megrendelőinknek, akkor abban próbálunk segédkezni. Az az igazság, hogy tanuljuk, hogyan lehet ezt jól művelni, és nagyon sokszor a megrendelői oldal nyitottsága, indíttatása is szükséges ahhoz, hogy a saját belső kulturális igényünket is ki tudjuk fejezni. Próbálunk ebben aktívak lenni.

– Mit gondolnak a kultúra, a köztéri és beltéri látható képzőművészet jelenéről és jövőjéről? Mennyiben használnak fel alkotásokat?

– Manapság egyik művészeti ág sincs könnyű helyzetben. A bátyám elmondása szerint az elmúlt másfél év pandémiás helyzete nagyon komolyan kihatott a zenészekre, nem volt lehetőségük koncertezni, így igazából nem is tudták gyakorolni a szakmájukat. Akiknek nem volt állandó szerződésük, nehéz helyzetbe kerültek. Azt gondolom, a pandémiától függetlenül is egyre kisebb társadalmunk azon része, amely a művészetek iránt érdeklődik, talán a fotóművészet az egyetlen kivétel. Elsősorban a fiatalság érdeklődése csappant. Nem tudom, ennek mi lehet az oka, de szerintem az oktatásban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a művészetekre.

A cégeknek is sokkal több aktivitást és nagyobb társadalmi szerepvállalást kellene tanúsítaniuk, föl kéne karolniuk a művészeket, a művészeti ágazatokat. Ez mindig így volt, amióta világ a világ. Talán ez a mai modern, mókuskerék-szerű pénzhajhászás kevésbé figyel oda a valóban értékes dolgokra. Az építészetben is látszik, hogy sok esetben inkább a profitmaximalizálás a cél, mintsem a valódi értékteremtés. Mi próbáljuk megőrizni, bemutatni az értékeket, illetve kihasználni azokat a helyzeteket, amikor magunk hozhatunk létre értéket.

Fotó: Hargitay Olivér

Kőfaragók tették hát a dolgukat a balett-táncosok régi helyén, legjobb tudásuk szerint – ha nem teszik, talán már az épület sem állna. De áll és állni fog, ki tudja, egyszer tán még kávézhatunk is a hotelben.
Mint amikor még kávéház volt a Drechsler-palota földszintjén.
Mert ez mégiscsak Pest.

A nyitóképen: Massányi Tibor