Bizalmi kredit

Tavaly októberben lett kilencéves a Jurányi Ház, amely a független színházak rajongói számára fogalommá vált. De befogadnak táncegyütteseket, képzőművészeket, irodalmi, zenei produkciókat és civil szervezeteket is. A kulturális tao megszüntetésével a Jurányi támogatása az egytizedére esett. Ha nem lenne egy stabil szponzoráló cégük és egy magánmecénásuk, kérdéses, hogy egyáltalán ki tudnának-e még nyitni.

Polgár András a megalakulása óta támogatja a Jurányi Házat, amelynek ügyvezető igazgatója Rozgonyi-Kulcsár Viktória. Szerettük volna őket egy közös beszélgetéshez leültetni, de a mecénás üzletember udvariasan kitért a páros interjú elől. Szabadkozott a telefonban: „Vikit több mint tíz éve ismerem, a legjobb színházlobbista, akivel valaha találkoztam. De attól tartok, ha netán szembedicsérne, zavarba jönnék. Mindketten feszengenénk.” Így aztán a Jurányi Ház vezetőjével egy másik alkalommal, külön találkoztunk. Ő így jellemezte a mecénást: „András rendkívül szerény, mégis markáns, határozott személyiség. Nagyon emberi. Nem azért támogatja a független színházakat, hogy a reflektorfénybe kerüljön: nála ez valamilyen belső, zsigeri elköteleződés.”

Már a Jurányi előtt összehozta őket a színház iránti rajongás. Viki még a Színháztörténeti Intézetben dolgozott, esténként előadásokra járt, és teljesen beszippantotta a független színházi világ. Nem csak nézőként. Több társulatnál producerként segédkezett, például a KOMA-nak is produkciós ügyintézője lett. A „komákat” Polgár András is támogatta. Hamar kiderült, hogy a közgazdász végzettségű üzletember és a színházi ügyekben jártas bölcsész jól kiegészítik egymást. Hasonlóképpen gondolkodtak arról is, hogy az esélyegyenlőséget a kultúrában is meg kell teremteni. Polgár András akkoriban határozta el – a Krétakör Hamlet ws. előadást látva – hogy ilyen színvonalú független előadásokat szeretne eljuttatni a legszegényebb vidéki iskolákba is. Jelentős összeget különített el erre a célra, amelynek kezelését a Summa Artiumra bízta. Ők pedig Vikit kérték fel a színházi misszió ügyeinek szervezésére.

„Éppen abban az évben, 2010-ben alapítottam meg a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesületet (FÜGE) – folytatja Viki. – Kettős célunk volt: egyfelől előadásokat akartunk létrehozni, másfelől ernyőszervezetként összefogni a független csapatokat. A Tantermi Színházi Projekt jól illett a profilunkba, és máig a FÜGE egyik legsikeresebb programja. A pályázatokon független társulatok vesznek részt, ezzel fellépési lehetőséghez és támogatáshoz jutnak. Az iskolák pedig profi előadásokat illeszthetnek be a tantervükbe. A program ugyanakkor arra is jó, hogy a jövő színházba járó közönségét kinevelje.”

A FÜGE egyre több alternatív csapatot fogott össze, és nyilvánvalóvá vált, hogy szükségük van saját helyre, ahol próbálhatnának, játszhatnának. Viki bérbe vehető ingatlant keresett Budapesten, így talált rá a Jurányi utcában lévő két, egymás melletti, üresen álló egykori iskolaépületre, amelyek a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában voltak. Sikerült az önkormányzattal megállapodni és szerződést kötni. Az épületek hatalmas felújítási költségeit leírhatták a bérleti díjból. A főváros körülbelül annyival támogatja a Jurányi Ház tevékenységét, amennyi a bérleti díjra elég.

Polgár András

„A Jurányi területe összesen hatezer-hétszáz négyzetméter – említi Viki. – Az épület nagysága is indokolta, hogy befogadtunk képző-, iparművész- és dizájnercsoportokat, civil szervezeteket is, köztük a Polgár Alapítványt.” Sokan azt hiszik, tévesen, hogy Polgár András együttműködési szerződést kötött a Jurányival, és tolja bele a pénzt. Holott ez nem így van. „Nem az intézményt támogatom, nem házakba, kőbe akarok pénzt tenni, hanem azokba az előadásokba, amelyek létrejönnek ezeken a helyeken” – hangsúlyozza a mecénás.

Számára az is fontos, hogy színházi kérdésekbe ne avatkozzon be. A ma is futó Tantermi Színházi pályázatokban szakmai grémium hozza a döntéseket, a Jurányi Ház esetében pedig egyszemélyes grémiummal működik együtt: Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával. Mivel maximálisan megbízik benne. „Vikivel ma is remekül dolgozunk együtt. Szakmai kérdésekben ő a legjobb, azt gondolom, amit Viki mond, az úgy van. Sosem kér fölösleges dolgokat. Olyan kérése sincs, hogy egy bemutató teljes költségét én fizessem, és minden felelősség rám háruljon. A támogatást nem kötöm nézettségi mutatókhoz, sem az eladott jegyek számához. Számomra az a fontos, hogy az előadás milyen közönséghez jut el” – mondja.

Még a Jurányi indulása előtt megkereste őt valaki, hogy támogassa egy Buñuel-darab bemutatóját – meséli az üzletember. Adott is rá pénzt, de a premierre már nem ment el, mert kiderült: tizenötezer forintért árulták a jegyeket, és az est része volt egy pezsgős, kaviáros vacsora is. „Az a réteg, amelyik ezt megengedheti magának, nem szorul az én támogatásomra. Tanulságos eset volt, azóta még inkább odafigyelek arra, hogy az előadás kiknek szól és milyen művészi színvonalon. De ebben is Vikire hagyatkozom” – fűzi hozzá Polgár András.

• Az a pár évtized, amit a Földön töltünk, ne múljon el haszontalanul!

Ő elsősorban a Jurányi előadásainak forgalmazásában segít, vagyis abban, hogy ezeket minél tovább, minél több helyen játszhassák. Előfordult, hogy a Jurányi kísérleti produkcióit az Átriumban is előadták – említi Viki. Mivel a fiatal rendező még nem volt annyira ismert, húzó név, nem számíthattak arra, hogy az Átrium nagy nézőtere telt házas lesz. Az elmaradt jegybevételek árát Polgár András kifizette az Átriumnak, hogy az előadást műsoron tartsák. A kulturális tao – amíg létezett – szintén segítette a hazai kísérleti előadásokat. Vikiék nem aggódtak, ha a kamaratermükben kevesebb néző volt, mert a taóval megduplázhatták a jegybevételt. Vidéki kis művelődési házakba is elvihették olcsón a produkciókat. Miután 2018-ban megszüntették a kulturális taót, a független színházaknak a minisztériumnál kellett pályázniuk a támogatásokért. „Az első évben a korábbi taobevételeink a felét kaptuk meg. Jelenleg már csak körülbelül az egytizedét” – állítja Rozgonyi-Kulcsár Viktória. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a korábbi körülbelül ötvenmillió forint helyett csak ötmilliót kapnak. Nagyon sok veszteséges előadásuk lett.

Polgár András nemcsak anyagilag segíti őket, hanem kapcsolati tőkéjével is. A taotámogatások megszerzéséért is lobbizott a saját baráti körében, és most is próbál finanszírozókat találni. Viki ezzel együtt is úgy látja, meglehetősen visszaesett a szponzoráció. A cégek megszokták, hogy ha a társasági adójukat felajánlják kulturális célokra, azzal a marketingcéljaikat kipipálták. A színházaknak viszont most újra kell építeniük a támogatói köreiket, ami főleg a függetleneknek az életben maradást jelenti.

A Jurányi még a szerencsésebbek közé tartozik: tíz éve állandó céges partnerük a Mastercard, és komoly biztonságot nyújt a magánmecénásuk is. „Az évek során András olyanná vált számomra, mint egy bölcs nagybácsi, akivel sok mindent megbeszélhetek” – mondja tovább Viki. – Rendkívül ritka, hogy valaki magánmecénásként ilyen szinten adományoz azért, hogy fenntartson független színházi kezdeményezéseket. Ebben András 2010-ben is egyedülálló volt, és most is az. Én inkább azt tekintem kihívásnak, hogy tényleg csak akkor kérjek tőle bármit, ha a part szakad. Úgy hiszem, attól válok hitelessé a szemében, ha jól üzemeltetem a házat. Visszás lenne, ha hetente kéregetnék tőle. Arra még sosem kértem pénzt, hogy nem tudjuk a gázszámlát kifizetni.

Polgár András nem szponzor, hanem a szó igazi értelmében mecénás: a támogatásaiért cserébe nem vár el semmit, nem kéri, hogy a cégei logóit rányomtassák a plakátokra, ingyenes tiszteletjegyeket sem akar elfogadni, még az általa finanszírozott előadásokra sem.
Jövő nyáron telik le a Jurányi Ház tízéves szerződése, és már egyeztetnek a Fővárosi Önkormányzattal a hosszabbításról. A Polgár András és Rozgonyi-Kulcsár Viktória közötti bizalmi kredit nagyon sokat ér, de a magyar színház jövője szempontjából életbe vágó, hogy a mecénás példáját minél többen kövessék.

Nyitókép: Rozgonyi-Kulcsár Viktória (fotó: Dömölky Dániel)