by Gyémánt Balázs 2021. márc 06.

Digitális kultúra – online művészet Németországból

A német állam megduplázta a művészeti szektor anyagi támogatását. A kulturális minisztérium szerint a kreatív iparágakat súlyosabban érintette a válság, mint a turizmust.

Ki vagyunk éhezve az élő programokra, az utazásra, a kultúrára és a művészetekre. A világ egy éve a feje tetején áll, és nagyon úgy tűnik, hogy a vírus és a korlátozó intézkedések maradnak. Ezen ne is rágódjunk tovább, tartsuk be a szabályokat, kövessük a fejleményeket hiteles forrásból, és adassuk be a vakcinát, amikor felajánlják! Így nyáron vagy ősszel talán már élőben is tapsolhatunk a színházban vagy a koncertteremben.

Eljön az idő hamarosan, amikor örülni fogunk, ha a múzeumban ránk szól a biztonsági őr, hogy túl közel állunk a festményhez.

Németországban fokozatos nyitást terveznek. A DW.com Angele Merkel kancellár ötlépéses lezárásenyhítő tervéről ír, amely szerint március 8-ától talán kinyithatnak a múzeumok, két héttel később, március 22-étől a színházak, koncerttermek, mozik, operaházak, és a szabadtéri étkezés is megengedett lesz. Ehhez viszont az kell, hogy kordában tartsák a mutatókat. Turistaként azonban egyelőre nem utazhatunk még Németországba, sőt az országon belüli mozgás is korlátozott.

A helyzet már ismerős, ilyenkor alkalmazkodunk az új viszonyokhoz. Egyelőre a legtöbb program a virtuális térben marad, a 2021-re tervezett és újratervezett események megrendezésében pedig csak bízni tudunk.

Ruhr-vidék – Tiger Turtle (fotó: Achim Meurer)

„Hiányoztok!” („Miss You”) címmel köztéri fotókiállítás nyílik három német városban (Berlin, Hamburg, Baden-Baden) márciusban, amiben 52 művész, köztük színészek, koreográfusok, zenészek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kultúra, az emberi érintkezés és a személyes beszélgetések mennyire fontosak. A művészeket a munkakörnyezetük megváltozott helyszínein fotózták le, így bepillantást nyerhetünk otthonukba vagy az üres próbatermekbe.

Globális lezárások

A múzeumok és galériák világszerte szenvednek a lezárások miatt. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának felmérése szerint, a világ múzeumainak 95%-át bezárták. Vannak olyanok, amelyek a művészetet online térbe viszik, és az így befolyt összegekkel és esetleg állami támogatással próbálnak fennmaradni, de vannak olyanok is, amelyek fennmaradása kétséges. A látogatómentes időszak arra jó volt talán, hogy sokan digitalizálták a kínálatukat, és a közösségi média segítségével próbálják elérni a közönséget.

Humboldt Fórum

Kétmilliárd euró a szektornak

A német állam megduplázta a művészeti szektor vészhelyzeti anyagi támogatását idén februárban. További egymilliárd eurós (366 milliárd forint) támogatást kapnak a kulturális szervezetek és kultúrdolgozók a második lezárás alatt. A Német Kulturális Minisztérium szerint a kreatív iparágakat súlyosabban érintette a válság, mint a turizmust, írja a The Art Newspaper. A kétmilliárd eurós művészeti támogatási összeg egyébként megegyezik az éves szövetségi kulturális költségvetéssel. A kultúráért felelős miniszter, Monika Grütters szerint a Neustart Kultur (Új kezdés a kultúrának) program „reménysugarat és biztatást adhat a kulturális szcénának, amely halálos sebektől szenved”. Az első egymilliárd eurót hatvan különböző program között osztották szét tavaly, amelyben mozikat, színházakat, múzeumokat, koncerttermeket, kereskedelmi művészeti galériákat, zenészeket és irodalmi intézményeket támogattak. A támogatások egy részét kifejezetten digitális projektekre adták. A művészeti galériák maximum 35 ezer euró/pályázat támogatásban részesülhettek.

Vírusmúzeumok

Érdekes lesz megfigyelni, hogy a mostani helyzet milyen hatást gyakorol a művészekre. Megjelenik-e a majd munkáikban a koronavírus? Mindenesetre egy bécsi múzeum hatására már Németország kicsi és nagy múzeumai is gyűjtik a vírus mementóit. A középkori pestis- vagy kolerajárványokról nem maradtak emlékek, így most előre gondolkodnak a városi, orvostudományi és történelmi múzeumok gyűjtői. A Bonnban található Haus der Geschicthe, amely a Német Szövetségi Köztársaság történelmét mutatja be, már 600 tárgyat szerzett be. Köztük van az a bohócsapka, amelyet egy észak-rajna–vesztfáliai falu karneváljáról gyűjtöttek, ahonnan a vírus elindulhatott. Az újfajta szuvenírvadászok egyik darabja az a focilabda, amit az első, nézők nélküli FC Köln és Borussia Mönchengladback szellemmérkőzésen használtak, de a zacskós szenteltvíz is bekerült a gyűjteménybe, amit a hívők kaptak egy templomban. Hogy ezekből mikor nyílik kiállítás, egyelőre kérdéses, ugyanis javában benne vagyunk még a járványban, és a múzeumnak történelmi távlatokból kell majd visszatekinteni erre az időszakra, mondta a múzeum szóvivője a Deutsche Welle hírcsatornának.

Világszerte problémát okoz, hogy a kiállítások halasztása logisztikai rémálmot jelent a szervezőknek. A kiállított darabokat ugyanis idén már másik múzeum kötötte le, sőt évekkel előre megvan, hogy az ikonikus darabok hova kerülnek majd. A kölni Ludwig Museum „Andy Warhol Now” tárlata képeinek kiállítási jogát sikerült pár hónappal meghosszabbítani, így azok június közepéig megtekinthetők, utána költöznek Kanadába. A hamburgi Kunsthalle szerencsés volt, mert a Giorgio de Chirico kiállításra kölcsönző 50 intézmény szolidáris volt a múzeummal, és április végéig rendelkezésükre bocsátotta a képeket.

Augsburg, virtuális sznház (fotó: Jan Pieter)

Kultúra a fotelből

Szinte mindegyik nagy múzeumban lehetőség van digitális programokon részt venni. Ezek általában előre rögzített videóbemutatók, múzeumtúrák élőben vagy kurátori beszélgetések. Több kiállítótér készített virtuális túrát, és bővítette a képi adatbázisát és archívumát. A potsdami Barberini Museum naponta szervez virtuális tárlatvezetést, amelyre pár eurós jelképes összeget kell fizetni, de akár magáncsoportoknak is csinálnak személyre szabott túrákat. Hogy fenntartsák a kultúrafogyasztók érdeklődését. A kiállításokhoz passzoló online jóga órákat is szerveztek. „A nyugalom művészete. Csendes reggelek” elnevezésű programon, Monet nyugalmat árasztó impresszionista festményei előtt lehet a lefelé néző kutya vagy magzatpózt gyakorolni.

A Google Arts and Culture online felületén 179 német múzeumot lehet bejárni, de akár tematikus multimédia-túrákra is el lehet menni. A művészetet, az épített látnivalókat és a történelmet ötvöző Bachtól a Bauhausig programot 120 német intézmény közös munkájával hozták létre. A Google felületén órákon át lehet nézelődni, tanulni, inspirálódni.

A performanszművészetnek is kihívást jelent a galériákból az otthonokba transzportálni az élményt. A Light Art Space (LAS) berlini nonprofit alapítvány a művészet, új technológia és tudomány interszekciójában működik. Ők kérték fel az amerikai Judy Chicago művészt, hogy a több évtizedes Atmospheres installációja alapján készítsen egy virtuális installációt. A Rainbowar appot okostelefonra letöltve a művész munkája a saját otthonunkban jelenik meg a kiterjesztett valóságnak köszönhetően (augmented reality).

Judy Chicago műve

A virtuális valóságba költözött több színház. Az Augsburgi Állami Színház olyan produkciókat kínál, amelyeket VR (virtuális valóság) szemüveggel lehet nézni. A szetteket bérelni is lehet Németországban, de a sajátunkat is használhatjuk, amelyekkel színjátékot, monodrámát, kortárs és balettelőadásokat is lehet nézni. A 360 fokos nézőpont új perspektívát kínál a nézőknek, kihívást az alkotóknak és folyamatos bevételt a színháznak.

A német turisztikai hivatal tavaly tavasz óta kampányol a #DiscoverGermanyfromHome,  vagyis a „Fedezd fel Németországot otthonról” szlogennel. És habár nem számított senki arra, hogy 2021 tavaszán is még aktuális lesz a kampány, de a sok virtuális látnivaló még mindig jól jön az utazni vágyóknak. Úgy tűnik, hogy a következő hónapokban is marad az álmodozás, és az utazás csak később realizálódik.

A hamburgi ikonikus kikötői koncertteremből, az Elbphilharmonieből élő koncerteket közvetítenek. Az izgalmas modern épületből az idén februárra tervezett „Elbphilharmonie Visions” kortárs komolyzenei fesztivált áttették 2023-ra, de nézők nélkül, videókkal felturbózva közvetítenek modern darabokat.

Fotók: Elbphilharmonie

Több nagy német zenei intézmény is hasonlót csinál. A Berliner Philharmoniker saját digitális koncerttermet készített, ahol élőben vagy felvételről játszanak. Egy koncertjegy áráért (14,9 euro) havi előfizetést válthatunk. A Münchenben található Bayerische Staatsoper online előadásaira 4,90 euróért válthatunk napijegyet. Richard Strauss: A Rózsalovag (Der Rosenkavalier) három felvonásos operájának premierjét ingyenesen lehet majd követni. A kisebb zenei klubok is digitalizáltak. A frankfurti  Jazzkeller élőben közvetített jazzkoncertjeit a Youtube-on lehet visszanézni.

A berlini klubkultúra rengeteg látogatót vonzott korábban. A bezárt klubok, diszkók és bárok megmentésére egy adománygyűjtő akciót szervezett a United We Stream. Ebből egy globális kulturális platform lett, ami összeköti a klubokat, művészeket, kultúrmunkásokat, cégeket és intézményeket a globális közönséggel. A szabályok betartásával így otthon is szervezhetünk házibulit és néhány diszkólámpával akár a berlini éjszakák hangulatát is megidézhetjük a 6-7 órán tartó zenei streammel. Düsseldorf a Spotify online zenelejátszó oldalra készített egyedi playlistet. Népszerű és sikeres popzenét már régóta készítenek a városban, amit a „The Sound of Düsseldorf” TSOD Mixtapen bárki meghallgathat.

Az állami kulturális támogatásban részesített projektek egy részét 2021. második felében kell megvalósítaniuk az intézményeknek, így biztos, hogy idén még lesznek digitalizált kulturális és művészeti újdonságok. Bízunk abban, hogy az intézmények hamarosan megnyílhatnak, ahogy a határok is, és végre utazhatunk és tapsolhatunk élőben. Még az is öröm lesz, ha beindul a galéria riasztója, mert túl közel mehettünk a kiállított tárgyhoz. Addig viszont a német művészetet és kultúrát telefonról, tabletről vagy laptopról fogyaszthatjuk.

Fejléckép: Berlin, Gyémánt Balázs felvétele (Balázs utazik