„Ebbe nem lehet belefásulni”

A menedzselés ott kezdődik – és ebben nem változott sokat a piac az elmúlt harminc évben –, hogy van az előadó mellett egy lelkes, ügyeket szívesen intéző ember.

A magyar zeneipar megkerülhetetlen alakja: harminc éve menedzseli a legkülönbözőbb stílusú zenekarokat, színpadot neveztek el róla a Fishing on Orfűn, folyamatosan dolgozik, tanítja a menedzserek új generációját, keresi az új kihívásokat. Kovács Ákos Dadan hét éve már nem egyszemélyes hadseregként áll a zenekarok mellett, a Gold Record menedzsment ügynökség, kiadó oszlopos tagja.

Több tanítványával is együtt dolgozik jelenleg. Önnek ki volt a mentora?

A kilencvenes években, amikor menedzseri pályafutásomat kezdtem, még nem létezett erre a szakmára felkészítő iskola, mint ma a Zeneipari Hivatal vagy a Majdnem Híres Rocksuli (ahol több előadást is tartok). A gyakorlattal együtt szedtem fel a tudást, de mindig büszkén említem György Pétert mint példaképemet. Rengeteget tanultam tőle. Ő akkoriban a Sexepil menedzsere volt, csodálva néztem, ahogy dobfelszerelést szerel a színpadon koncert előtt, miközben minden mást is intéz a zenekarának.

Kovács Ákos Dadan

Koncerten ismerkedtek össze?

Nem is tudom már, hol találkoztunk. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, gimnazistaként sokat jártunk koncertre Németh Robi barátommal, ő lett később a Heaven Street Seven (HS7) basszusgitárosa, meg Pritz Petivel, ő azóta műfordító és rock and roll újságíró. Izgalmas világban voltunk fiatalok, szemtanúi lehettünk a régi rendszer kimúlásának és az új születésének.
Róttuk az éjszakát, törzshelyünk volt a Fekete Lyuk meg az Almássy téren a Club 2000, jártunk Európa Kiadóra, Pál Utcai Fiúkra, F.O.Systemre, egyszóval a kor legemblematikusabb bandáinak koncertjeire. Akiket már akkor csodálattal, de még messziről néztem, ma kollégáim, jó barátaim. Szóval, összeismerkedtünk a zenészekkel, beleragadtunk ebbe a világba, így találkoztam valamikor György Petivel is.

Sőt saját zenekart is alapítottak, amelyben énekelt is.

Az éneklésre azért annyira nem vagyok büszke. A dobosunk Nyújtó Newl Sanyi volt – ma DJ Newl, ő is kolléga, itt a Gold Recordnál dolgozik –, Robi basszusgitározott, meg még csomó más arc is megfordult a zenekarban. Iskolai ünnepségeken léptünk fel, de nagyon amatőr voltam másokkal összehasonlítva. Volt annyi önismeretem, hogy felmérjem a hiányosságaimat, és abbahagytam. Később Robival együtt kerültünk Esztergomba, a Vitéz János Főiskolára, tanítóképző szakra. Nem terveztünk ott hosszú távon, de annyira jó volt a társasági élet, hogy ott ragadtunk. Ekkor alakult meg a HS7 is, amikor bekapcsolódott Szűcs Krisztián, mint énekes, Orbán Gyuszi meg dobosként. Amikor Robi a 76-os busz megállójában megkérdezte, hogy lennék-e a zenekar menedzsere, azonnal igent mondtam, tudtam, hogy ez lesz a pályám. Mégis, egészen 2000-ig megtartottam a némettanári állásomat, és emellett foglalkoztam a menedzseri feladatokkal.

Mi történt 2000-ben?

Elindult a Neo. Ebben a zenekarban is Krisztián énekelt, adta magát, hogy én szervezzem az ő koncertjeiket is. Azt gondoltam, két együttessel való munkából már meg lehet élni. Aztán szép lassan jött mellé még sok más zenekar is.

Honeybeast (fotó: Bátori Gábor Jim)

Jelenleg melyik zenekarokkal dolgozik együtt?

Legszorosabb viszonyban jelenleg a Honeybeasttel és a Blahalouisianaval állok, mellettük komplett menedzseri feladatokat látok el. Ezen felül intézem a Margaret Island és ByeAlex bookingját, felelek a koncertjeikért. Tavaly óta nálunk van a Brains is, velük is van menedzseri munkám, de nem annyira szoros, mint a HoneyBeasttel vagy a Blahalouisianaval, ők elég önjáró társaság. Teljesen változó, hogy ki mennyire igényli a támogatást, gyakori, hogy a zenekar kijelöl egy tagot, aki aktívabban vesz részt a háttérmunkában, ilyen például ByeAlexéknél Tóth G. Zoli, aki menedzseli a produkciót.

Elég lehet egy ilyen „jolly joker” ember a zenekar életében, vagy hosszú távon jobb, ha menedzser segítségét kérik?

Induláshoz bőven elég, ha valaki a zenekarból vagy a baráti társaságból magára vállalja az ügyek intézését, szervezést, a háttérmunkát. A menedzselés ott kezdődik – és ebben nem változott sokat a piac az elmúlt harminc évben –, hogy van az előadó mellett egy lelkes, ügyeket szívesen intéző ember. És általában van valaki, merthogy a zenekarok többsége baráti társaságokból áll össze előadókká. Én is ilyen voltam a HS7 életében. Ezek a személyek, még ha nem is zenélnek a produkcióban, sokáig a zenekar mellett maradnak, akár akkor is, ha elkerülnek egy nagyobb menedzsmenthez, mint például a Gold Recordhoz. Soha nem csavarjuk ki a kezükből a munkát, az nekünk is jó, ha van valaki, aki jól ismeri a zenekar dinamikáját, működését. Gyakran fordul elő, hogy át sem kell venni minden feladatot, de jól jön a segítségünk mondjuk a bookingnál vagy lemezfelvételnél, -kiadásnál, koncertszervezésnél – teljes körű segítséget nyújtunk abban, amiben kérik.

Szükséges a közös munkához az is, hogy a menedzsert magánemberként is megfogja a zene, amit az előadó játszik?

Valamennyire nyilván. Az ember kapja fel a fejét arra, amit hall, még akkor is, ha nem az ő zenei világa! Bár, hogy mi az én zenei világom… Ma már nehezen fogalmaznám meg, változik az ízlésem. 2014-ben keresett meg Molnár Gábor, a Gold Record ügyvezetője, hogy dolgozzam együtt a Honeybeasttel – ettől az évtől lettem a kiadó munkatársa is –, és ők voltak az első olyan zenekar, akik nem pont olyan stílusú zenét játszottak, amit egyébként otthon is hallgattam. Azóta több ilyen előadóm is van, de ahogy elkezdünk együtt dolgozni, egyre több időt töltök velük, és látom, mennyire elhivatottak, szorgalmasak a zenekar tagjai, mennyi alázat van bennük, elkezd működni a „kémia”. Megváltozhat, hogy mi tetszik és mi nem. És persze ha az embernek gyerekei vannak, ők is nagyban formálják az ízlését.

Milyen előadót ismert meg a gyerekein keresztül?

A kisfiam egy időben állandóan ugyanazt a dallamot dúdolgatta otthon, egy idő után kértem, mutassa már meg: ez volt Lil Nas X Old Time Roadja. Hatalmas siker volt néhány éve, nagyon szép pályát futott be a dal. Ezzel vissza is kanyarodnék az előző kérdéshez: teljesen mindegy, hogy nekem mi tetszik, a lényeg az, hogy az állandóan változó popzenei közegben hol helyezkedik el az adott előadó vagy dal. A legjobban azt szeretem, amikor úgy keresi fel a kiadót egy zenekar, hogy már konkrét elképzelése van arról, mit szeretne csinálni, ki ő a zenei világban. Ritka az ilyen, legutóbb a Carson Cománál tapasztaltuk.

Blahalouisiana (fotó: Martin Wanda)

Vagyis a legjobb, ha a brandet illetően már az első perctől egyetértés van a zenekar tagjai között, és a menedzsmentnek már ezzel nincs is dolga?

Nem lehet ennyire szétszálazni a brand, az arculat kérdését. Minden zenekarnál pontosan érezzük, miben van szüksége segítségre. Senkire nem akarunk ráerőltetni semmit, csak elmondjuk, hogy szerintünk milyen irányba kellene menni, miben kéne változtatni. Az, hogy egy zenekar induláskor nincs még „kész”, nincs kiforrott elképzelése arról, mit akar, egyáltalán nem gond, belőle is lehet szupersztár. Ilyenkor kifejezetten izgalmas ez a munka, kiderül, hogy elég jók vagyunk-e, látjuk és értjük-e annyira a piacot, hogy sikeressé tegyük az előadót. Éppen ezért ez az a munka, amit nem lehet megunni. Itt nem kilenctől ötig tart a munkaidő, állandóan elérhetőek vagyunk, mindig új és új kihívásokkal kell megküzdeni – így lehet megőrizni a kreativitást.

Diákjai közül nem egyet vett maga mellé – minek alapján választ? Mi teszi a jó menedzsert?

Évek óta viszem magammal a diákjaimat a koncertekre, turnékra. Hagyom őket, figyeljenek, kérdezzenek, vegyenek részt a munkában, találják fel magukat. Van, akin már az első percben látszik, erre született, talpraesetten old meg helyzeteket. Ilyen volt például Rusz Andris. Ma ő a The Biebers menedzsere: amikor először találkoztunk Puskás Petivel, hogy beszéljünk az induló zenekaráról, vittem magammal Andrist is, a terv az volt, hogy a kezdetektől ő foglalkozik majd a produkcióval. Azonnal megtalálták a közös hangot, azóta Andris játszik a zenekarban, és az év menedzserévé is választották 2016-ban.

Rusz Andrással

Olyan is van, akinek idő kell, mire beleszokik a szakmába, felveszi a tempót. Ha kellőképpen szorgalmas és elhivatott az ember, beletanulhat, és kiváló szakember lehet belőle. Az, hogy valakiben nem látom első percben az ígéretes jövőt, nem jelent semmit. És igaz ez a zenekarokra is, nem röstellem bevallani, előfordult, hogy valakiben nem láttam potenciált, nem vállaltam a közös munkát, az idő azonban rám cáfolt.

Mondana egy példát?

30y. Nagyon szimpatikusak voltak, de a zenéjük nekem inkább Kispál-utóérzésnek tűnt, amit valószínűleg már akkor rosszul mértem fel. De persze a mai napig kedvelem őket, örülök a sikereiknek.

Pályája kezdetén mindent egymaga intézett, ma egy nagy kiadónál dolgozik, megoszlik a munka. Kell egy menedzsernek mindenhez értenie?

Azért szerencsés ilyen nagy csapatban dolgozni, mert itt a zeneipar minden részébe belelát az ember: klip- és lemezkészítésbe, kiadásba, gyártásba, koncertszervezésbe, turnézásba, socialmedia-felületek kezelésébe, szerzői jogi kérdésekbe. Utóbbinál kifejezetten fontos, hogy minden be legyen jelentve, ezt nálunk a kiadó elintézi, nem kell foglalkoznia vele a menedzsernek, de jó, ha képben van azzal is, milyen szerzői jogok illetik meg az előadót. Tartani kell a lépést a korral, ezért is jó ez a szakma, nem engedheted meg magadnak, hogy belekényelmesedj a szerepedbe, ráadásul a fiatalokkal való együttműködés fiatalon tart. És jó, ha belelát ezekbe a feladatokba a zenekar is, nem lehet az elefántcsonttoronyban üldögélni és csak dalokat írni, koncertezni. Az aktív munkához elég egy vagy két ember a zenekarból, aki átlátja, hogy mi történik velük, értük – akár koncertszervezésben, akár kiadásban, akár szerzői jogban.

A forprofit szcéna támogatására mennyiben számíthatnak a könnyűzenei produkciók?

Itt, a Goldnál kiépítettük egy divíziót, ami Szelthafner Zoltán vezetésével azon dolgozik, hogy megtalálja az üzleti szféra azon szereplőit, akik szívesen segítik, szponzorálják a művészeinket. Ha például a Blahalouisiananak szeretnénk egy új klipet készíteni, de néhány százezer forintra szükségünk lenne még, Zolit kérjük meg, találjon támogatót. Ebben is sokat változott a világ, karrierem elején egyedül dolgoztam ezen, és kilincseltem a potenciális szponzoroknál. A kiterjedt ügyfélkörnek köszönhetően a művészeinket csak olyan üzleti partnerekkel kötjük össze, akikkel szívesen dolgoznak együtt.

Mi a jellemzőbb: keresik az ígéretes zenekarokat, vagy inkább azok találják meg a kiadót?

Mindkét helyzetre van példa. Előfordul, hogy az utcáról jönnek be teljesen kezdő, induló zenekarok, mutatják, mit tudnak. Ha látunk bennük fantáziát, felhívjuk a figyelmüket különböző pályázatokra, például a Hangfoglaló Programra. Ha ott bekerülnek a legjobb húsz-harminc banda közé, elkezdhetjük a közös munkát. Egy teljesen induló zenekarnál nincs még értelme nagy menedzseri apparátust a banda köré szervezni, a szárnypróbálgatásoknál tökéletes munkát végezhet a már említett barát, zenekari tag.

Keressük is az ígéretes előadókat, Rusz Andris többek között ezzel is foglalkozik, ő a kiadó A&R [artist & repertoire, új előadók szerződtetése, elindítása a pályán – HJ] menedzsere. Figyeljük a változó piacot, ha olyan produkcióval találkozunk, ami lenyűgöz, azt megpróbáljuk szerződtetni. Hiphop előadónk például nincs, pedig fontos szegmense a könnyűzenének. Nincs kinn a megtelt tábla.

A cikk megjelenését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatta.