Egy mecénás – ars poeticával

Úgy kell manapság, a világjárvány hullámai között, egy bizonytalan kimenetelű háború árnyékában a művészetpártolás, mint egy falat kenyér. Ebben a nehéz helyzetben sokszorosan meg kell becsülni minden mecénást, főleg, ha még bőkezű is – márpedig a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány sosem volt szűkmarkú.

A szereléstechnikai cikkek forgalmazásával foglalkozó Würth-csoport vállalati kultúrájának szerves része a művészet, főként a képzőművészet támogatása: több mint tizennyolc és fél ezer műtárgyból álló gyűjteményük bemutatására számos európai országban (Belgiumban, Franciaországban, Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban és Spanyolországban) több önálló galériát, múzeumot nyitottak. De nem csupán tucatnyi saját múzeumukban tekinthetők meg a kollekció darabjai, hanem időről időre a csoporttal partneri viszonyt fenntartó galériákban, múzeumokban is.

A Würth-gyűjtemény a Ludwig Múzeumban

A csodás gyűjtemény hazánkban először 1995-ben, a Ludwig Múzeumban mutatkozott be. Akkor ötvenhárom művész százkilencven alkotása érkezett hozzánk: festmények, szobrok és papírmunkák. Időben mintegy nyolcvan évet ívelt át a válogatás; Gabriele Münter 1912-es Kandinszkij kertje Murnauban című képétől Christo 1994-es, a berlini Reichstag becsomagolásához készített rajzaiig.

Reinhold Würth mecenatúráját követve a magyarországi Würth Szereléstechnika Kft. is létrehozott egy gyűjteményt, ami egyben a kortárs magyar művészet, a művészek támogatását is jelenti. A kollekció százharmincnégy darabból áll, az alkotások között szerepelnek például Végh András, Vilhelm Károly, Bencsik János, Gerzson Pál, Moldován István munkái. A gyűjtemény részét képezi Sprok Antal Ábel nevű szoborbútora is. A Würth Kft.-t mecénási tevékenységéért 2009-ben Summa Artium Díjra jelölték.

De kicsoda prof. dr. Reinhold Würth, a nagylelkű mecénás?

Prof. dr. Reinhold Würth (forrás: spiegel.de)

1935-ben született, 1949-ben lépett be édesapja 1945-ben alapított künzelsaui csavar-nagykereskedésébe első tanoncként, de rövidesen előlépett a cég második emberévé. 1952-ben sikeresen elvégezte a nagy- és kiskereskedelmi eladói képzést. 1954-ben, tizenkilenc évesen, apja korai halála után átvette az üzlet vezetését, és a következő évtizedekben a regionális céget globálisan aktív vállalattá alakította.

Eddig ez egy sikeres üzletember töretlen, polgári karrierje. De a hatvanas években történt valami: Renhhold Würth vásárolt egy Emil Nolde-akvarellt, aztán még egyet, majd vett más képeket is... és műgyűjtővé vált. Ezért aztán a cégcsoport is pártolja a műtárgyakat, a művészeket – ez Würth számára deklaráltan a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettséget jelenti.

A hobbiként indult gyűjtés (amelyet ma már művészettörténészekből álló tanács felügyel) hamarosan a vállalat tudatos mecénásprogramjává vált, és létrejött Németország egyik legnagyobb magángyűjteménye, amelyben Picasso, Monet, Chagall, Pissarro, Vasarely és Liebermann művei is megtalálhatók. 1991-ben a cég székhelyén, Künzelsauban megnyílt a XX. és XXI. századi modern művészet múzeuma, hogy – a tulajdonos szándéka szerint – formálja a dolgozók szemléletét, és mindennapjaikat művészettel gazdagítsa.

A Würth-gyűjtemény Franciaországban

Reinhold 1994-ben kivonult a Würth-csoport operatív irányításából, és átvette a tanácsadó testület elnöki tisztét. 2006-ban elnöki tisztségéről is lemondott – lánya, Bettina Würth vette át –, viszont továbbra is a cégcsoport családi alapítványainak felügyelőbizottsági elnöke maradt. Tartalmas élete során szerzett érdemeit számos kitüntetéssel jutalmazták: egyebek közt a Tübingeni Egyetem tiszteletbeli doktora, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrend nagykeresztjének és Baden-Württemberg tartomány gazdasági érdemrendjének birtokosa, Erstein (Franciaország), Künzelsau és Schwäbisch Hall város díszpolgára.

* „Napjainkban a cégek kötelessége, hogy helyettesítsék a múzeumok gyűjtőmunkáját”

2004-ben a francia művészet és kultúra iránti különleges és kivételes elkötelezettsége elismeréseként a Becsület Légiójának lovagjává avatták, a bonni Erhard Alapítvány a szociális piacgazdaságért tett szolgálataiért Ludwig Erhard-éremmel tüntette ki, 2007-ben a palermói egyetem művészettörténeti és muzeográfiai díszdoktori címet adományozott neki.

Mint láthatjuk, mecénásunk nem hétköznapi üzletember. Kereskedelmi tevékenységében is innovatív volt, intenzíven foglalkozott például a munkavállalói motiváció, a vezetési kultúra és a szakmai etika kérdéseivel.

És hogy mi a Würth-csoport, illetve a Würth Alapítvány mecénási ars poeticája? Egyszerű: „Napjainkban a cégek kötelessége, hogy helyettesítsék a múzeumok gyűjtőmunkáját”. Tekintve a múzeumi költségvetések mértékét, igazuk van, csak ez lehet a megoldás – ha nem akarunk lemondani a képzőművészetről úgy általában.

Lehetne anélkül is élni – csak minek?

Nyitókép: Würth Múzeum (fotó: Jesús Rocandio)