Egy szabad nő, kígyóbőr szívvel

„Tényleg nagyon furcsa egy olyan országban művésznek lenni, ahol ha a közönség nem fogna össze és nem támogatná a független színházakat, már rég összeomlott volna minden” – mondja Péterfy Bori. Az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, színművésze azt is elárulta, mitől szorong, és érezte-e valaha a pályája során, hogy triplán kellett megküzdenie valamiért, azért mert nőnek született.

„Művésznek lenni Magyarországon mentálisan túlélhetetlen”, mondta egyszer egy interjúban. Mi akkor a megoldás, el kell menni külföldre?

Meg kell próbálni valahogy mégis túlélni. Csinálni kell, küzdeni. És ezt látom a közönségen is. Azokban a színházakban, ahol játszom, minden előadás telt házzal megy. [Átrium, Katona József Színház, Proton Színház – a Szerk.] Úgy érzem, a sok csapás után egy pozitív lendület kezdődött. A előadóművészeknek szerintem nagyon ritkán jut eszükbe elhagyni az országot, mert nyelvhez kötöttek. Nyilván meg lehet próbálni idegen nyelven játszani vagy énekelni, de az soha nem lesz ugyanaz. Rengeteg színházi lehetőség közül lehet válogatni kint, de soha nem tudnék eljátszani egy olyan szerepet idegen nyelven, mint például az Apád előtt ne vetkőzz!, ahol 50 perces monológot mondok.

Péterfy Bori az Apád előtt ne vetkőzz című darabban (forrás: Péterfy Bori Facebook-oldala)

Akkor nemcsak a nyelvhez, hanem az országhoz és a fővároshoz is kötődik?

Hogyne! Ide születtem, itt nőttem fel, Budapesten, amit egyébként tényleg imádok. Minden emlékem ideköt, onnantól kezdve, hogy kinyitottam a szemem. Az életrajzi kötetem [Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből – a Szerk.] is magyarul jelent meg, 2022-ben pedig Az év könyve lett. Én itt, nem máshol jelentek valamit.

Melyik a kedvenc városrésze Budapesten?

Az egyik a Bartók Béla út környéke, mert ott nőttem fel. Talán kívül esik a turisták által preferált kerületeken, pedig hangulatos kávézók, vendéglők és galériák várják a betérőket. Imádom Gül Baba türbéjét is, a lenyűgöző panorámájával és a tavasszal nyíló rózsakertjével. Történelmileg is érdekes helyszín, sok külföldi nem is sejti, hogy százötven éven át itt voltak a törökök, nyomot hagyva a kultúránkban és a nyelvünkben is. Ezen a környéken, a Frankel Leó utcában üzemel harminc éve a Calgary Antik Drinkbár, ami valóban olyan, mintha visszarepülnék az időben, a maga antik bútoraival, és a tulajdonossal, Vickyvel, aki egy élő művészet- és várostörténeti lexikon. Laktam már sok helyen a városon belül, most épp a Pozsonyi úton lakom, amit ugyancsak imádok, mert olyan, mint egy falu, a helyiek így is hívják: Lipócia. A külföldieknek is izgalmas lehet a varázslatos vendéglőivel és kis boltjaival. Olyan, mintha ide még nem tette volna be a lábát a plázásodás. Közel van a Szent István park, a Duna-part, és a Margitsziget is.

Forrás: A Péterfy Bori & Love Band Facebook-oldala

Melyik éttermet, kávézót és színházat ajánlaná egy külföldinek?

A Pozsonyi úton a Babka az egyik kedvenc éttermem, ami híres a közel-keleti ihletésű házi kosztjáról, a finom borairól, és az utolsó kiskanálig minden gyönyörű belül is. Nemrég nyílt az utcában egy különleges hely, a Pr09re55 (ejtsd: progressz), amit egy Párizsból hazaköltözött modell és stylist, Mészáros Zita álmodott meg. Olyan, mint egy kis ékszerdoboz, különleges italokkal, perzsaszőnyegekkel, parfümökkel és sok kutyával, mert Zitának három agara van. És ne hagyjuk ki az Átrium Színházat sem, ahol rendszeresen futnak előadások angol felirattal és a Trafót, ahol különleges magyar és nemzetközi produkciókat láthatnak a nézők estéről estére. Ha pedig egy jó koncerten tombolná ki magát valaki, az egyik legjobb választás az A38, ahol én is gyakran fellépek a zenekarommal, sőt műsort is vezetek. A jó idő beköszöntével pedig a Kobuci Kertbe is érdemes ellátogatni, ahol áprilistól minden nap vannak koncertek, a népzenétől, cigányzenétől kezdve az igényes popon át az undergroundig.

Tavaly volt tizenöt éves a zenekara, a Péterfy Bori & Love Band. Mit terveznek az idei évre?

Szerencsére nagyon sokat koncertezünk. Mostanra teljesen beépült közénk az új gitárosunk, Misi, ami új lendületet adott a zenekarnak. Lassan, de elkezdtünk foglalkozni az új lemezzel is, annyira viszont nem kedvez ez az időszak az elmélyült munkának, mert mindenkinek ezerfele kell dolgoznia, hogy megéljen. Elkezdtük a lemezvégigjátszó sorozatunkat, azaz, az A38-on lejátsszuk az összes lemezünket a rajtuk szereplő dalokkal, ugyanabban a sorrendben, ahogy az albumokon hallhatók.

Több színházban játszik szabadúszóként, ezerrel koncertezik, mindemellett egyedül neveli a gyerekét. Hogy tudja összehangolni ezt a sok szerepet úgy, hogy még edzeni is marad ereje?

És kutyát sétáltatni! Nagyon nehéz, de szerencsére már nem olyan kicsi a fiam, tizenegy éves múlt, és egyre önállóbb. Előfordul, hogy otthon marad, amíg előadásom van, vagy eljön velem koncertre.

A színházakba azért még nem viszi magával?

Nem, egyelőre nem játszom neki való darabokban. Az öldöklés istenét viszont megnézhette, be is szippantotta, hiszen pont két vele egykorú kisfiú szülei vitatkoznak az előadásban, teszik mindezt sok humorral.

A testvére, Péterfy Gergely író, unokatestvére, Gerlóczy Márton író, és sokat mesélt már az interjúkban színművész nagymamájáról, Jancsó Adriennről, nagyapjáról, Jékely Zoltán költőről és az ő édesapjáról, Áprily Lajos költőről is. Áprily felesége, Schéfer Ida festett és írt is. Próbáltam megkeresni a festményeit, de nem nagyon találtam róluk reprókat.

Mert az eredeti művek nálam, a lakásomban lógnak a falon, a család is őriz még néhányat belőlük, de nincsenek műkereskedelemben. Ida és  szobrászművésznek tanuló lánya, Jékely Márta naplói maradtak fenn, amelyek alapján Gerlóczy Márton megírta az Altató című regényét. Schéfer Ida és Jékely Márta történetéhez ezen a könyvön keresztül lehet közelebb kerülni. Márta csodálatos szobrászművésszé válhatott volna, ha egy más korban születik.

Akkor nevezhetjük elfeledett művésznek?

Nem tudom, mennyire definiálná magát annak, mert végül ő is és az édesanyja, Schéfer Ida is anyák, feleségek és „háttérnők” maradtak a férfiak mögött.

Forrás: A Péterfy Bori & Love Band Facebook-oldala

Ők nem is tartották magukat művésznek?

Nem. De attól még azok voltak. A dédanyám, Schéfer Ida a zongorázásban élte ki magát, tehetsége volt hozzá, és mesteri szinten gondozta a virágoskertjét. Szeretett főzni is, amit nagyon magas szinten művelt. Ilyenekbe menekült. És nevelte az unokákat, mert a szülők dolgoztak, hogy megéljenek valahogy az ötvenes évek Magyarországán. Ők emberként tudtak művészi szinten élni. Schéfer Ida nem tanult festeni, de Jékely Márta szobrász szakra járt, és nagyon tehetségesnek tartották, csak aztán nem válhatott szobrásszá.

Amiatt, hogy nőnek született?

Igen, sajnos. Meg valószínűleg nem volt olyan habitusa, mint ami erre a pályára kell – mert azért régebben is éltek nő írók, költők, szobrászok és festők.

Ön érezte valaha azt a pályáján, hogy duplán vagy triplán kell megküzdenie az érvényesülésért, azért, mert nőnek született?

A megküzdést soha nem éreztem, mert szerintem a színház ilyen szempontból nagyon védett alkotóhelyszín, nem számít sem az életkor, sem a nem. Akkor kezdődnek a problémák, amikor bejön a gyerekkérdés, mert egy színésznő délelőtt próbál, este meg játszik. Nekem is rettentő nehéz volt megoldanom. Épp ezért, amíg a fiam kicsi volt, szinte nem is vállaltam színházi előadást, csak koncerteket, mert azokról én dönthettem el, hogy mikor legyenek.

Nem szenvedett emiatt?

Dehogynem, viszont boldogan hoztam meg a döntést. Ezt választottam, mert szerettem volna én felnevelni a gyerekemet. Nyilván ez sok lemondással járt, de minden választás azzal jár, ezt nem lehet megúszni.

Egyszer azt mondta, hogy a színpad nagyon veszélyes hely, mert mindig vásárra viszi a bőrét, a szívét, a lelkét, és ezzel kockáztat is. A kockáztatáson mit értett pontosan?

Az a csodálatos a színházban és a koncertezésben, hogy egyszeri, megismételhetetlen, élő pillanat. Azok az emberek, akik játsszák és nézik az előadást, abban a kontextusban soha többet nem élik át mindazt. A színész, az előadóművész mindig kockáztat, amikor színpadra lép, mert nincs javítási lehetőség, de épp ezért mindig ott a csábítás arra, hogy a lehető legjobbat nyújtsa.

Forrás: A Péterfy Bori & Love Band Facebook-oldala

Ez egy szörnyű nyomás.

Nem, hiszen a hétköznapokat is ugyanezen a kockázati szinten éljük vagy kellene élnünk, mert az idő telik. Minden nap megismételhetetlen, így ki kell belőle hozni a maximumot. Minden egyes nap a végtelen lehetőségek tárháza, onnantól kezdve, hogy merre indulsz el az utcán, melyik boltba mész be, kinek nézel a szemébe vagy kivel állsz le beszélgetni. Ez egy elképesztő labirintus, amibe naponta bemegyünk, és nagyon gyakran rajtunk múlik, hogy mennyit hozunk ki belőle. Hogy mennyi boldogságot, kalandot, szomorúságot és élményt sűrítünk a napba. Épp ezért engem nagyon csábít, hogy minél több mindent bele tudjak préselni huszonnégy órába.

Nem szorong amiatt, hogy az adott nap tényleg megismételhetetlen, soha többet nem jön már vissza?

Emiatt pont nem, de annyi minden más miatt szorongok.

Például?

Ha a fenti gondolatot megfordítjuk, akkor minden nap egy túlélés, a szeretteidért való szorongás. Félelmetes a világ, már csak ha a napi történéseket nézzük is, háborúval, földrengéssel. Minden nap bele lehetne betegedni ebbe az agyrémbe, ami körülvesz minket. Az a kérdés, hogy ez ellen hogyan küzdünk, és hogyan vesszük magunkat körül olyan emberekkel, akik segítenek csökkenteni a normális, „alanyi jogon járó” depressziónkat. Egyre inkább érzem a baráti társaságokban rejlő összetartás erejét. Hívjuk egymást, beszélünk arról, ki hogy van, együtt főzünk, társasozunk. Amikor az embert olyan trauma éri, mint ami engem is nemrég, egy válás, akkor fantasztikus, hogy milyen női védőháló feszül ki egy pillanat alatt. Ez sem áll meg soha, mert valaki mindig zuhan – de elkapjuk egymást.

Mácsai Pál színész, színigazgató az életrajzi könyve ajánlójában diadalmasan szabad embernek nevezi önt. Sokak szemében az igazi szabad nőt képviseli, miközben saját magát szorongó embernek látja. Miért?

Mert minél szabadabb valaki, annál többet szorong. Ha az ember megküzd a szabadságáért, mer bátor döntéseket hozni, konfrontálódni és emellett önazonos maradni, az nagyon sok szorongással is jár. És ha mindig magasan van a léc, akkor azt mindig át kell tudni ugrani. Kérdés, ki a szabad. Aki tesz mindenre és elvonul egy szigetre, szabad? Én a döntésemben és a véleménynyilvánításomban vagyok szabad. Nem úgy élek, hogy ezt vagy azt nem mondhatom vagy nem csinálhatom.

Forrás: Péterfy Bori Facebook-oldala

Sokan viszont nem a szabadságot választják, hanem inkább elmennek főzőműsorokba szerepelni, dzsungelbe bohóckodni vagy beállnak egy politikai párt mögé szócsőnek.

Engem is megkeresnek időről időre a televízióktól, mindenféle műsorba hívnak, és mindig el is gondolkozom, de végül nemet mondok. Egyszer azt mondtam egy interjúban, hogy majd „lehet, hogy öreg leszek és kelleni fog a pénz”. Azért remélem, a világrend egy kicsit visszabillen, mert tényleg nagyon furcsa egy olyan országban művésznek lenni, ahol ha a közönség nem fogna össze és nem támogatná a független színházakat, már rég összeomlott volna minden.

------------

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Péterfy Bori (forrás: Péterfy Bori & Love Band Facebook-oldala)