Egyetemi tehetséggondozás másképp

„Mert a művészet önmagában, mecénások nélkül nem tud megmaradni” – mondja Sófi József, aki 2001. január 2-án létrehozott egy, a nevét viselő magánalapítványt, amelynek fő célja a Szegedi Tudományegyetem tehetséges hallgatóinak anyagi támogatása és pályafutásuk elősegítése. A huszonegy éve működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány több tíz millió forint ösztöndíjjal ismerte el a tehetséges hallgatók kiemelkedő teljesítményét, köztük a művészhallgatókét is.

Milyen indíttatásból hozta létre a Sófi Alapítványt?

Elkötelezett vagyok a művészet iránt, de elsősorban a tudomány iránt. Ennek okán az alapítvány személyes indíttatásból jött létre. Biológushallgató voltam a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), és még a rendszerváltás előtt meghívtak az Oxfordi Egyetemre, ám sajnos nem tudtam kiutazni, valamint megvalósítani a tudományos álmaimat. Akkor határoztam el, hogy ha anyagilag megtehetem, a tudományban kiemelkedő tehetségeket szeretném támogatni. Hasonló diákokat, mint amilyen én voltam az egyetemi éveim alatt. 2001-ben hoztam létre az alapítványt, a kuratórium tagjai elismert szegedi professzorok. 

Nemcsak a tudományt, de a művészetet, a kulturális élet aktív szereplőit is támogatja. Ez a tevékenység hogy került az alapítvány látóterébe?

Elsőként, az alapítás évében még csak a biológushallgatókat kezdtem el támogatni. Szívügyem a tudomány, a művészetekhez pedig abszolút laikusként közelítek, így a pályázatok elbírálásakor kompetens szakembereket kérünk fel.Az SZTE-n azonban tizenkét kar működik, és 2006-tól bármelyik szak diákja részt vehet az általunk kiírt pályázaton. Ezek közül a Zeneművészeti Kar (amelynek 2020-tól Bartók Béla Művészeti Kar a neve) és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar művészhallgatóit kezdtük el támogatni. Az alapítványi támogatások öt százaléka művészeti, mégis nagyon látványos. Az elmúlt húsz évben körülbelül kétszázhatvan,  kulturális területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákot segítettünk. 

Sófi József 2017-ben (forrás: szegedma.hu)

A saját vagyonából már körülbelül nyolcvanmillió forintot áldozott az alapítványra. Az ösztöndíjon túl azonban más lehetőségeket is biztosít a művészek számára. Mik ezek? 

A fiatal tehetségek karrierépítésében az egyik legfontosabb, hogy legyen egy olyan platform, ahol be tudnak mutatkozni a közönség előtt. A zeneművészeknél ez azt jelenti, hogy koncerteket kell szervezni, a képzőművészet területén jeleskedő hallgatók számára pedig kiállításokat kell szervezni. Ez többféle módon történik. Egyrészt az alapítvány az évek során együttműködéseket alakított ki kulturális intézményekkel. Például 2009-től az első számú magyarországi koncerthelyszín, a Művészetek Palotája színpadán mutatkozhatnak be szegedi zenészek. S azok számára, akikre felfigyelnek, további munkákat, fellépési lehetőségeket is ajánlhatnak. Van, hogy videóklipet vagy CD-felvételt támogatunk. A kiállítások terén a külföldi bemutatkozások Szeged és Cambridge testvérvárosi kapcsolatából indultak ki, s végül három szegedi tehetség alkotásait állították ki a Cambridge-i Egyetemen. Sokan felfigyeltek a hallgatókra, az angliai egyetem egykori diákjai is, így a fiatalok tovább tudták építeni a szakmai együttműködéseket. Valójában létrejött egy művészi cserekapcsolat is, két-két kiállítást tudtunk szervezni a városokban. 

2015-ben Makk Károly filmrendező (középütt) adta át a díjakat (forrás: stoma.u-szeged.hu)

Beszélgetek is a hallgatókkal, illetve karrierépítési tanácsokkal látom el őket.  Több példát láttam arra, hogy valaki hamarabb próbált szerencsét külföldön, mint ahogy azt javasoltam. Ha megkérdezik a véleményemet, azt szoktam tanácsolni, hogy ne menjenek rögtön külföldre, mert az elsőre túl nagy lépés. Ismeretlenül befutni pedig nagyon nehéz, itthon kell először felépíteniük magukat. Az alapítvány próbálja menedzselni a tehetségeket, de mindenképpen kell egyfajta nyitottság, talpraesettség a művész részéről is.

Említene néhány kiemelkedő, a Sófi Alapítvány által támogatott művészt? 

A teljesség igénye nélkül kiemelném például Szives Márton Gábor ütőhangszeres művészt, aki egyénileg és a Samodai-Szives Duóval is nyert el támogatást. Mucsi Gergő szintén ütőhangszeres művészként érvényesült. Kálnay Zsófia operaénekesnek 2015-ben segítettük a pályáját. De említhetném akár Bobanj Rebeka szopránénekesnőt is, aki itthon bontogatta a szárnyait, de – talán idő előtt – külföldre ment. Két olyan hallgatónk is volt (Márkus Róbert és Csákány Lóránt), akinek az MTA Székházban tudtunk kiállítást rendezni a tudomány ünnepe alkalmából. Bubla Éva festőművészről is szólnék, aki úgy döntött, hogy kipróbálja magát külföldön. Indonéziában kapott egy ösztöndíjat, amihez a kijutást mi támogattuk, így három évig Jakartában tanult. 

Mesélne a Közéleti Kávéházról?

Szegeden harminchét éve működő közéleti és kulturális programsorozat. Minden hónapban szervezünk programokat, melyeknek egyik dimenziója a fiatal tehetségek bemutatkozása – koncertek, beszélgetések, illetve utazási élménybeszámolók. A programoknak a város különböző kulturális intézményei adnak otthont. A kezdeményezés másik célja pedig a közösségépítés, az ösztöndíjasok között és körülöttük is. A művészeti ösztöndíjasok Művészbagázsnak nevezik magukat, és még ha külföldre mennek is, akkor is tartják a kapcsolatot a közösséggel. Vagyis az ösztöndíjnak a lehetőségeken túl a közösségépítés a kulcseleme. Vannak olyan szakmai együttműködések, melyeknek az alapítvány teret biztosít. Például egy művésznek nagyon sokat tud segíteni egy informatikában jártas személy. Az alapítvány összehozza őket, és utána ők tovább tudják vinni a közös munkát.

A pénz megszerzése is fontos dolog. Néhány koncertjükön már kapnak honoráriumot, azonban ebből van kevesebb. Ezért felállítottunk egy olyan modellt, hogy a Közéleti Kávéház egy fiatal művész koncertjére meghív egy már ismert szakmabeli művészt. Például Vásáry Tamás többször járt így Szegeden. Lemondott saját gázsijáról, s abból, valamint a belépti díjakból adhattunk ösztöndíjat a fiatal tehetségeknek.

Közéleti Kávéház a szegedi Virág cukrászdában. Sófi József Iván Sára énekes-zeneszerző, Csákány Lóránt Sófi-ösztöndíjas orvostanhallgató, fotós, valamint Tóth Alisa, a szegedi Tehetségpont többszörös díjazottja, képzőművész, doktorandusz hallgató társaságában (forrás: mediaklikk.hu)

Tudós ember, mégis kapcsolódik a művészetekhez. Mit jelent önnek a művészet?

Laikus vagyok. Meghallgatok egy zeneművet, megnézek egy kiállítást, nekem ezek olyan esztétikai élményeket adnak, amelyek egyrészt szebbé teszik az életet, másrészt segítenek jobb emberré válnom. Ha elmegyek Párizsba, a kedvenc múzeumomban, a Musée d’Orsay-ban általában családtagokkal négy órát szoktam eltölteni. Aztán lemegyek másnap, harmadnap is. 

Ön egyetemi mecénás.

Érdekes dolog, de nem tartottam magamat soha mecénásnak. Én ösztöndíjakat adok, s értékesebbnek tartom, különösen művészeknél, ha más dolgokkal segítek: kiállítást, koncertet szervezek számukra, segítek abban, hogy el tudjanak adni képeket New York-i, londoni vagy milánói galériákban. Cambridge-ben tudok kiállítást szervezni, és többre tartom ezeket a segítségeket, mint a pénzt. Inkább az emberi és a segítség oldala a domináns. Sokszor számít az is, hogy a diák biztatást kapjon, például, ha el van keseredve, akkor segítsünk rajta, mondjuk: legközelebb majd jobb lesz, sikerül!Tehát az is fontos, hogy a fiatalokat, különösen pályájuk elején így is támogassuk. Mecénásokra nagy szükség lenne Magyarországon, akik pénzzel és más lehetőségekkel is támogatnak. S olyan személyekre lenne szükség, akik a pénzbeli támogatás mellett a kapcsolati tőkéjükkel, a lehetőség megszerzésével is támogatnak. Mert a művészet önmagában, mecénások nélkül nem tud megmaradni. Szükséges az állami mecenatúra, de fontos lenne a magánszemélyek, magánalapítványok támogatása is. Ugyanis ők sokkal jobban magukénak érzik a felkarolt művészek ügyét.

Ebben látja a támogatás jövőjét?

A támogatás jövőjét abban látom, hogy az állam mellett magánszemélyek áldoznak a kulturális szférára, s ők hoznak létre olyan ösztöndíjakat, amelyek kétirányúak: egyrészt a művésznek adnak pénzt, másrészt annak a kulturális menedzsernek, aki majd a művészt menedzseli. A kulturális menedzser feladatai közé tartozna – ösztöndíj ellenében –, hogy megkeresse azokat a külföldi bemutatkozási lehetőségeket, testvérvárosi kapcsolatokat, ahol a művész megjelenhet. A mecénás erre sokszor nem ér rá, nem ért hozzá. Ehhez elhivatott emberek, pénz, valamint kitartás kellenek. 

-----------------------

Sófi József nagy álma volt, hogy kutató legyen. Különösen a rákos megbetegedések álltak érdeklődése középpontjában, gyógyítási eljárások kidolgozásával szeretett volna sok-sok embernek segíteni. Diplomája megszerzése után el kellett hagynia a kutatói pályát, hogy rokkantnyugdíjas, beteg szüleit támogatni tudja. Ennek érdekében, kényszerből került az üzleti életbe, de tíz év kitartó munkájával elérte, hogy Magyarország legjobb élelmiszer- és vegyiáru-kereskedői között tartották számon. Később pénzügyi és ingatlanbefektetésekkel kezdett foglalkozni, és e területen is kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni.

Személyes sorsából kiindulva hozta létre a Szegedi Tehetségekért közhasznú alapítványt, több céget is sikerült megnyernie, hogy pénzösszegekkel álljanak e nemes ügy mellé. Fontos társadalmi ügynek tekinti, hogy a tehetséges diákok ne kerüljenek olyan helyzetbe, amilyenbe ő került 1990-ben, vagyis anyagi okok miatt ne kényszerüljenek pályájuk, illetve Magyarország elhagyására: kutatói vagy oktatói pályán maradhassanak, és külföldi tanulmányútjaik után hazatérjenek, tehetségüket itthon kamatoztassák. 

-----------------------

Nyitókép: Sófi József (fotó: Újszászi Ilona / u-szeged.hu)