Társadalmi látlelet a Z generáció tollából
by artisbusiness.hu 2025. Jun 16.

Társadalmi látlelet a Z generáció tollából

– Kihirdették az első élet.történet. pályázat győzteseit

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány által indított első élet.történet pályázatra százkilencvenkilenc írás érkezett, a háromtagú zsűri összesen tizenhárom pályaművet díjazott, köztük hét írás összesen kétmillió-hétszázötvenezer forint értékű pénzjutalomban, hatan pedig különdíjban részesültek. A Budapesti Goethe Intézetben tartott díjátadón a Momentán Műhely játékosainak rögtönzéseiben elevenedtek meg a fiatalok legtitkosabb gondolatai, életeik drámai és hétköznapi pillanatai. Az írások éles betekintést engednek a társadalmi skála legkülönbözőbb rétegeiben élő fiatalok mindennapjaiba. Az díjra jelölt pályázatok elérhetőek az elettortenet.com oldalon. 

A beérkezett pályaművek a kiírók legbizakodóbb reményeinél is színesebb és részletesebb képet mutatnak a fiatalok mindennapjairól, érzéseiről, jövőképéről – megjelenítve nemzedékük közös gondjait a pandémia alatti karanténléttől a bullyingig (zaklatás, megfélemlítés), a teljesítménykényszertől a bizonytalanságig, az önbántástól a klímaváltozásig, a kapunyitási pániktól a jövőbeli reményekig, a családtörténetektől a társadalmi problémákig. A Kárpát-medence minden részéből, falvakból, Budapestről, a határon túlról és magyarországi nagyvárosból töltötték fel írásaikat a résztvevők.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője és Czigány Balázs, az Esterházy Magyarország Alapítvány képviselőjének, valamint Claudia Schmitz, a Budapesti Goethe Intézet igazgató-helyettesének köszöntője után videóüzenetben jelentkezett be a Litván Nemzeti Könyvtár Judaika Kutatóközpontjának vezetője, dr. Larissa Lampertiené is.

„Noha kétszáz dolgozat nem reprezentatív felmérés, de mindenképpen érdekes látlelet arról, miként is látják a fiatalok, a más gondolkodó fiatalok a jelenüket, a jövőjüket” – emelte ki köszöntőjében Németh Péter. Czigány Balázs elmondta: „Az ilyen kezdeményezések, mint ez a pályázat, létfontosságúak társadalmunk fejlődése szempontjából, hiszen az élet.történet pályázat által megmutatkozó értékek – az önkifejezés, az empátia, a tisztelet – azok az alapkövek, amelyekre egy erősebb, nyitottabb és befogadóbb közösséget építhetünk. Alapítványunk pedig épp azért állt a projekt mellé, mert küldetésünk megmutatkozási lehetőséghez segítsük a fiatalokat. Hiszen egy gyerek csak akkor képes megjeleníteni a képességeit, ha erre lehetőséget és bátorítást kap.”

Czigány Balázs a díjátadónCzigány Balázs a díjátadón

A zsűri (a Freeszfe Írásképzésének oktatói: Szőcs Petra, Upor László és Németh Gábor) nevében Németh Gábor író beszélt a dolgozatokból kirajzolódó társadalomról, a kiválasztás szempontjairól, nehézségeiről: „Aggasztó, szívszorító összkép. A társadalmi mobilitás befagyása. Paternalista, tekintélyelvű társadalom, amiből jórészt hiányoznak az apák. Elnyomó iskolák, intézmények, egyházak, egyházi szervezetek. [...] Kishitűség, visszahúzás, intolerancia, kirekesztés. A csak magadra számíthatsz-érzés. Eszképizmus, kispolgári idill, mint a boldogság netovábbja. A társadalmi szintű cselekvés ritkuló vágya, ennek az illúziónak a korai szétfoszlása. [...] Nyilván nem életeket, hanem szövegeket hasonlítunk össze és díjazunk. A szöveg minősége, az élettörténet rétegződései, drámája, a saját életre való reflexió szintje, és az a szubjektíven megítélhető szempont, hogy mennyire tűnik a korosztályra jellemzőnek, revelatívnak egy-egy írás, vannak-e társadalmi-közösségi, a szó klasszikus, görög értelmében politikai, azaz a polisz életére vonatkozó referenciái.”

Németh Gábor a díjátadónNémeth Gábor a díjátadón

Upor László dramaturg videóüzenetben szólt a jelenlévő fiatalokhoz: „Ti vettétek a fáradtságot és megírtátok a saját történeteteket, és ezzel közelebb léptetek ahhoz, ami mindannyiunknak a célja volna. Hogy megéljük a saját történetünket, ne csak tanúi, ne csak elszenvedői legyünk. [...] Hogy együtt legyünk közösen részei annak a világnak, amit csak mi építhetünk föl és senki más, bármilyen patetikusan hangozzék is ez.”

A díjátadó eseményen a pályázat ötletgazdájáa, Horváth Patrícia meghívására a Momentán Műhely fiatal játékosai szabad rögtönzésben előadott jeleneteiből ismerhették meg a résztvevők a fiatal generáció legbelsőbb gondolatait. Mindezek eleven párbeszédbe léptek az élet.történet. pályázat írásaival: személyes, mélyen átélt, gyakran kimondatlan érzéseket és tapasztalatokat hoztak felszínre, ezáltal új nézőpontokat kínálva a szövegek értelmezéséhez és befogadásához.

Az eredményhirdetés előtAz eredményhirdetés előt

Az egymillió forintos fődíjat, GallusGallus Domesticus jeligével a patchwork-családjuk pillanataiba betekintést engedő Krolikowski L. Lilian nyerte el. „Hét mentett kutyánk van. Ennek minden nehézségével és szépségével. Rajtuk keresztül szoktam megérteni a világot. Mi a felelősség, mi a szeretet, mi az elfogadás, mi a gondoskodás: szétrágott tárgyak, lepisilt ruhák és korai séták. Az általános iskoláról a felismerés jut eszembe, hogy a felnőttek gonoszsága mennyire álruhás. Jó tanuló, szorgalmas voltam, nem volt velem semmi baj, nem is értették, hogy miért nem hagynak a szüleim a rosszabb közösségekben. De nem találtam sehol a helyemet. A szüleim nem hagyták, hogy elhiggyem, hogy sehol sincs olyan hely, ahol láthatóvá válhatok. Mások azt mondogatták, hogy nem az életre nevelnek ezzel. Pedig ennél jobban sehogysem mutathattak volna rá a valódi életre, ahol kell, hogy legyen mindig még egy mákszemnyi utolsó bátorságod, hogy merj őszintén élni. Szerintem a valódi alázat nem önfeláldozás, a bátorság pedig nem a félelem hiánya.” (részlet)

A második díjbat a CARMINEFALCON jeligével beküldött írás, Ősi Anna szerzeménye kapta, a szerző jutalma hétszázötvenezer forint. Anna az életét kísérő betegségébe avatja be olvasóját: „Gondolkodtam, megírjam-e, megmondjam-e neki; megölni akartam, és aztán döntöttem úgy, inkább szerelmet vallok. A pszichológus azt mondta; disszociáció. Én meg nem ellenkeztem, pedig tudom, hogy akartam. Mintha egy apró madár mozdulna meg a mellkasomban – biztos erre mondják: megdobban a szíve –, szétterjed a mellkasomban a szárny rezdülése: milyen jó lenne őt megölelni, lecsókolni a szájáról az összes félelmet, lesimítani a gondokat a kulcscsontja ívéről.

Csak hümmögök, bólogatok. Aztán meg dadogni is kezdtem, mint egy hülye.

Úgy tűnik, kényelmetlenül sokat kell zabálnom ahhoz, hogy kényelmesen legyek a világban. Betemetni a gyomromban a szorongást. Amúgy elmebaj.

Miért kell nekem mindig határok metszővonalán állnom?” (részlet)

Az élet.történet. pályázat

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány 2025. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján hirdette meg élet.történet. pályázatát 16-22 éves fiatalok számára. A kiírás Horváth Patrícia színházrendező ötlete mentén és projektvezetői felügyelete alatt valósult meg a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésében, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával. A kiírásra 18-30 ezer karakteres írásokkal lehetett pályázni.

A pályázat alapötletét a Berlinben és a lengyelországi Vilnóban (ma Vilniusban) az 1930-as években zsidó értelmiségiek által létrehozott Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) korabeli élettörténet-pályázatai, ezen belül is a 2017-ben megtalált, több száz zsidó fiatal írásos története adta.

A YIVO, azaz a Yidisher Visnshaftlekher Institut – amely lényegében a világ egyik első társadalomtörténeti kutatóintézete és jelenleg New Yorkban működik –, három önéletrajz-pályázatnak is az életre hívója volt az 1930-as években. Ezeket a legnagyobb zsidó újságok címlapján közzétett felhívással indították el. Az intézet célja az volt, hogy a válaszút előtt álló világ történései közepette részletesebb képet kapjanak a zsidó fiatalok mindennapi életéről.

A jelenlegi pályázati kiírás főbb vonalakban megegyezett az 1939-es felhívással, de nem szorítkozott egy adott vallási, vagy bármilyen más csoport megszólítására. Az alapvető kérdések pedig ugyanazok maradtak: „Ki vagy te? Hogyan élsz? Milyennek látod a világot? Milyen jövőt képzelsz el magadnak tíz év múlva?”

 

Harmadik helyezést ért el, és ezzel félmillió forintos pénzjutalomban részesült az ANYÁTLANUL jeligével érkezett írás Kiss Bálint Béla tollából, aki az anya hiányáról és édesapjához fűződő viszonyáról írt: „Hamar megtanultam, mit jelent a halál. Akkor még persze aligha érzékeltem anyukám hiányát. Vagy már csak nem emlékszem rá. Természetes volt, hogy nincs nekem, mintha soha nem is lehetett volna. Mindig furán éreztem magam, amikor elmondtam valakinek, hogy félárva vagyok, és erre sajnálkoztak, vagy részvétüket nyilvánították. Csak legyinteni szoktam ilyenkor, hogy már régen történt, nincsenek róla emlékeim. Annyira természetes volt ezt mondanom, mintha valami teljesen hétköznapi dolog lenne, mint bevásárolni vagy kivinni a szemetet. És nekem az is. Nem ismertem mást soha. Ha visszagondolok rá, nem tudom eldönteni, gyászoltam-e őt valaha, vagy csak elfogadtam a tényt, hogy lemaradtam élete végéről. Mert miképp gyászolhatnék valakit, akit nem ismertem?” (részlet)

A negyedik helyen a FIFI jeligével született írás végzett: egy nevelőotthonban nevelkedő fiatal, Kamarás Hanna beszámolója a gyermekprostitúcióról. Az ötödik helyezett a FELNŐTT GYERMEKEK jeligével Bátor Emma írása. A negyedik és az ötödik helyezett írások szerzői százötvenezer forintos pénzjutalomban részesültek.

Résztvevők a díjátadónRésztvevők a díjátadón

Az első öt helyezett pénzdíját az Esterházy Magyarország Alapítvány biztosította, a Népszava és Budapest Főváros egy-egy százezer forintos különdíjat ajánlott fel.  A Népszava százezer forintos különdíját a BUBU 16 jeligéjű írás kapta, amely szerzője, Bolovits Bodza betegségének történetéről számol be. A Budapest különdíjat Karácsony Gergely főpolgármester adta át az ÚJRATERVEZÉS című írás szerzőjének, Nagy Rebekának, aki felemelt fővel vállalja roma identitását, és büszke hagyományaikra, egyben őszintén vall saját megéléseiről.

Különdíjban részesültek az ars poetica (Fekete Gergő), PUSTI (Török Boglárka), Pippi, Zsálya (Szövényi Boglárka Ida) Ida07 (Tarpai Zsófia), KERESZTÚT (Virág Réka) címmel leadott pályamunkák. 

Az írások ezen a linken érhetőek el.

A díjátadón bejelentették: a következő pályázatot 2027 januárjában írják ki. Az eseményen elmondták azt is, hogy a megszületett írásokat könyvben publikálják, illetve dolgoznak egy, a történeteken alapuló színdarabon is.

Nyitókép: A pályázat nyertesei (A nyitóképet és a cikkben szereplő fotókat Piltner Péter készítette)

Lásd még:

A mindennapok történelme: már lehet jelentkezni az élet.történet. pályázatra – Horváth Patrícia ötletgazdát és Czigány Balázst, a projektet támogató Esterházy Magyarország Alapítvány igazgatóhelyettesét kérdeztük

„Ebből nem szabad politikai kérdést csinálni” – Beszélgetés az Esterházy Privatstiftung igazgatóhelyettesével, Czigány Balázzsal

„A művészet az emberi önkifejezés eszköze” – Beszélgetés Dr. Ottrubay Istvánnal, az Esterházy Vállalat vezetőjével

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕