Élmény és alkotás

A magyar társadalom egyre nagyobb része kevéssé igényli az intellektuális tartalmakat.  Azon túl, hogy ezzel elutasítja a saját életének és a világ megértésének lehetőségét, nagy kihívást jelent a könyvkiadók számára is, akik kénytelenek megküzdeni a különböző érdekcsoportok kultúrharcos térfoglalási szándékával is. Vajon melyek Büchler András és Halmos Ádám, az Open Books Kiadó vezetőinek meghatározó élményei a könyvpiacon: a hatalmi játszmák vagy a nagy művek és az emberi gesztusok?

Van olyan irodalmi mondat, amelyet évek, évtizedek távlatából is képesek felidézni, annyira erős hatással volt önökre?

Halmos Ádám: Életem egyik időszakában sokszor eszembe jutott Esterházy Péternek az a gondolata, amely szerint egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá. Van morál, erkölcs, tartás, amelyek értelmében tudnunk kell, hogyan éljük az életünket. Ezek különösen fontosak akkor, amikor válaszút elé kerülünk.

Az Open Books standja a 95. Ünnepi Könyvhéten (forrás: Open Books)

Büchler András: Vannak alapvető értékek, meghatározó gondolatok, amelyekről sohasem szabad elfeledkeznünk. Sok mondat jár a fejemben, de a mi munkánk kapcsán a bibliai „Beszéld el fiaidnak…” gondolatot idézném.

Feltételezem, a könyvek mindkettőjük számára meghatározó gyerekkori emlékeket jelentenek.

H.Á.: A könyvekhez, különösen a könyvkészítéshez való viszonyom régre nyúlik vissza. Emlékszem, édesapám sok Verne Gyula- és Erich Kästner-könyvet olvasott fel nekem. Édesanyám, Halmos Mária matematika-tankönyvek szerzője volt a 80-as években. Gyerekkorom meghatározó élménye, ahogy esténként egyedül vagy a szerzőtársaival ült a konyhánkban, és gépelték a soron következő könyv fejezeteit, közben szólt a Bartók Rádió. A könyvkészítés folyamatába már tizenéves koromtól bevont, segítettem neki megtalálni a típushibákat. Mindig könyvek sokasága között éltünk. Később, érettségi előtt már könyveket árultam a Deák téri metróaluljáróban. A nővérem férje a szamizdatos Katalizátor Iroda kiadója volt. A magyar szerzők írásai mellett ők adták ki Hermann Hesse és Konrad Lorenz műveit is, amelyeket könyvespultokon árultak, de kultikus helynek számított a Tilos az Á melletti könyves kávézó is. Az ő boltjaikban kezdtem el a könyvek kiadását üzleti szempontból is megismerni.

Halmos Ádám és Büchler András Rubik Ernővel (fotó: Nagy Ákos / Open Books)

B.A.: Értelmiségi, fogorvos szülők gyereke vagyok. Engem is mindig sok könyv vett körül, később az olvasókhoz történő eljuttatásukból is kivettem a részem, egy időben még egy pici könyvesboltot is működtettem a Katona József Színházban. A Szegedi Tudományegyetemen végeztem, dolgoztam civil, kormányzati és nagyvállalati környezetben, majd az Ulpius-ház Könyvkiadóhoz kerültem. Úgy alakult, hogy ott felmondtam, erről Ádám is értesült, és még aznap kért, hogy sétáljak át a Szent István körútról a Nyugati téri Librihez, ahol szívesen látna a munkatársaként.

H.Á.: Az Ulpius élen járt a könyvek kommunikációjában, abban az időben a kiadónál nagy dolgok történtek, a Librinél pedig még annál is nagyobb terveink voltak.

Dr. Egervári Mária​, Halmos Ádám, Al Ghaoui Hesna és Büchler András Dr. Máté Gábor előadásának szünetében (forrás: Open Books)

Úgy tudom, a könyvek szeretetén túl közös vonásuk a magas fokú igazságérzet is.

H.Á.: Van néhány korai, hidegrázós élményem az igazságtalanságról, és egészen döbbenetes, hogy a fiatalkori tapasztalataim egy része egyre gyakrabban köszön vissza a jelenben. Elmesélek egy történetet. A VII. kerületi Rózsák terén található szerb-horvát általános iskolába és gimnáziumba jártam. Hetedikes voltam, amikor egy napon bejött az osztályfőnök, aki közölte velünk, hogy kitört a délszláv háború, aminek következtében az iskolánk ketté, egy szerb és egy horvát részre válik. El kellett döntenünk, melyikbe szeretnénk majd járni. Ehhez tudni kell, hogy a gyerekek nagy része magyar volt, és csak egy kis része nemzetiségi. A barátaim többsége úgy döntött, hogy a horvát részen tanul tovább, mivel a hozzánk eljutó hírekből úgy tudtuk, Magyarország is Horvátország mellett áll. A szerbek sokkal inkább tűntek agresszornak, nagy számban gyilkolták a bosnyákokat is. Ma már tudom, egyfajta politikai kiállás is volt részemről, amikor a szerb iskolát választottam, ahova rajtam kívül csak néhány szerb gyerek jelentkezett. Úgy éreztem, a délszláv háborús bűnök megítélésétől függetlenül, az akkor elnyomottabbnak tűnő szerb kisebbség mellett kell letennem a voksomat. Egy évet jártam közéjük, de nem éreztem jól magam. Átmentem a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, ahonnan rövidesen visszamentem az akkor még egy épületben működő, de külön üzemelő szerb és horvát iskolába, de akkor már az utóbbiba iratkoztam be. Az épület két oldalát egy zárt üvegajtó választotta el egymástól: az egyik oldalon tanultak a szerb, a másikon a horvát gyerekek. Az illetékes intézményvezetők még azt is meghatározták, hogy mikor léphetnek be az intézménybe az egyik, mikor a másik iskola tanulói. Ugyanígy osztották be a tornaterem használatát és az ebédlőt is. Nem értettem, hogy lehet az, hogy valaki kitalált egy ilyen szürreális dolgot, és mindenki vakon követi az utasításait. Már akkor könnyen lehetett gyűlöletet szítani emberek között, akik korábban még egy közösség tagjai voltak. Rövidesen diákönkormányzatot alapítottam, megszerveztem a Tolerancia Fesztivált a Petőfi Csarnokban, ahova több ezren jöttek el. Beszerveztem az egyetemeket, ahogy a Vujicsics Együttest is, akik Cseh Tamás-dalokat énekeltek szerbül. A program részeként a résztvevők ingyen csevapcsicsit kaptak… Kéthetente ki akartak rúgni az iskolából, de ennél fontosabb volt, hogy végre vehettünk egy nagy és mély levegőt. Idővel az, hogy beleszólok a „nagyok” dolgába, visszatérő mintázattá vált az életemben.

Halmos Ádám (fotó: Nagy Ákos / Open Books)

Megfejtette magában, honnan ered a dolgokért való kiállás fontossága?

H.Á.: Erről a zsigeri, ösztönös érzésről inkább csak egy terápiás szobában beszélnék. Gyerekkori élményekből fakad, sokszor tapasztaltam, milyen érzés szembesülni hamis, igaztalan dolgokkal, amelyek szembemennek számomra fontos értékekkel. Ilyen esetekben a mai napig nagyobb eséllyel lépek közelebb a problémához, mintsem, hogy lehajtsam a fejemet.

B.A.: Az igazságérzet, a kiállás nálam az alapvető társadalmi érzékenységről szól. Az lenne egészséges, ha minél több embertársunkban jelen lenne ez az érzés. Mindig is közel állt hozzám a kis közösségek sorsa, a fennmaradásukkal, funkciójukkal, hatásukkal kapcsolatos kérdések.

Milyen események előzték meg az Open Books megalapítását?

H.Á.: A legfontosabb történés a Libriben való üzletrészem eladása volt.

A cég megalapítása után tíz évvel távozott onnan, azt követően, hogy állami milliárdokkal bejelentkezett majdani résztulajdonosnak a Matthias Corvinus Alapítvány. 2018-ban még úgy nyilatkozott, hogy nem tart a kormány kultúrharcos térfoglalásától.

H.Á: Az a Magyar Narancsban megjelenő nyilatkozat óriási botrányt váltott ki a kiadóban. A csoport függetlenségéről alkotott véleményem nem tetszett a többi tulajdonosnak. Már akkor annak adtam hangot, hogy valójában nincs függetlenség a magyar könyvpiacon. A függetlenség erkölcsi és morális tartalom, egyúttal megélés. Nem azt jelenti, hogy bármit megtehetek az életben, hanem éppen az ellenkezőjét. Olyan dolgokat teszek, amelyeket emberileg és szakmailag is helyesnek gondolok, függetlenül attól, hogy erővel, politikai akarattal megpróbálnak-e letéríteni az utamról.

Kepes András Két macska voltam című műve könyvbemutatóján Vitray Tamással (forrás: Open Books)

Vannak olyan piaci szereplők, akik szerint a Libritől való távozását korábbi konfliktusok is tarkították, és inkább ezek motiválták, mint a tulajdonosváltás.

H.Á.: Emberi, szakmai és üzleti ellentétek egyaránt voltak a kiadóban. Ez önmagában még nem lett volna baj, sőt, egy ideig előremutató vitákat folytattunk a tulajdonostársakkal, de egy ponton túl megkérdőjelezték a stabil, független helyzetünk létjogosultságát, amit addig, amíg lehetett, képviseltem. Miután úgy éreztem, hogy ez lehetetlenné vált, más megoldást kerestem. Lényegében ez vezetett a kockázatvállaláshoz, az Open Books megalapításához. Az addigi munkámnak, a tapasztalatomnak, az ismeretségi körömnek köszönhetően – és az új kiadó köré szerveződő fantasztikus munkatársaknak hála, akik Andrással és velem együtt hagyták el a Librit – repülőrajtot vettünk.

B.A.: Ráadásul az Open Bookshoz azonnal olyan szerzők csatlakoztak, mint Barabási Albert-László, Csányi Vilmos, Edith Eva Eger, Gárdos Péter, Kepes András, dr. Máté Gábor, Polgár Judit, Philip Zimbardo. Ehhez tudni kell, hogy a szerzők világszerte ragaszkodnak ahhoz a csapathoz, amelyikkel korábban együtt dolgoztak, ha maximálisan elégedettek velük, akkor is őket választják, ha az a csapat más kiadóban folytatja a munkáját. Szakmailag nagyon furcsának tartottam, hogy egy kormányközeli szereplő részesedést szerezzen egy piaci vállalkozásban. A könyvszakma nem is igazán látott még ilyet. Miután körvonalazódott, hogy Ádám el fogja hagyni a kiadót, eldöntöttem, hogy hozzá leszek lojális. Mindketten szerettünk volna valami függetlent, újat és frisset csinálni. A Libritől való távozásunk és az első könyvek megjelenése között eltelt néhány hónapban hosszasan elmélkedtünk, nagyokat sétáltunk, és kerestük, mi az, ami minket a leginkább érdekel.

H.Á.: A szerzők számára mindig fontos, amit egy szervezet tagjai a szakmaiságon túl, emberileg képviselnek. Nem mindegy, ki egy cég tulajdonosa, és nem csak azért, mert ő az, aki majd elkölti a vállalkozás profitját, de azért is, mert a személye akkor is hatást gyakorol a szervezetre, ha a mindennapokban nem befolyásolja a működést. Azt hiszem, szerzőink számára vonzó volt az a szervezeti identitás, az a vízió, amelyet felvázoltunk. Mindannyian a saját döntésüket képviselték, amikor az Open Books mellett tették le a voksukat.

Csáki Judit és Alföldi Róbert dedikálja az Open Books ​Kiadó gondozásában megjelent, Alföldi című könyvet, mellettük Halmos Ádám (forrás: Open Books)

Közülük senki nem áll szerzői jogi perben a Librivel?

H.Á.: Erről annyit mondhatok, hogy jelenleg nincsenek peres ügyek.

Az, hogy egy ország polgárai mire költik a pénzüket, jól leírja az adott társadalom állapotát is. Mire és mennyit költ a magyar polgár a könyves piacon?

H.Á.: A hazai könyvpiac része a globálisnak, amelyben a kultúrák sokszínűek. Ahogy az más országban is látható, az olvasókat mindenhol nagyon sok hatás éri, még akkor is, ha vannak kulturális specifikumok. A legfontosabb kérdés az, hogy miért vásárolunk könyveket. Mindannyian szembesülünk valamilyen problémával, amelyre szeretnénk megoldást találni. Az irodalmon belül nagyon széles a skála a mondanivalókat nélkülöző kommersz írásoktól az egészen különleges szépirodalmi művekig, amelyek között mindenki megtalálja a számára érdekes kiadványokat. Az a trend, amely a világ sok-sok országában megjelenik, előbb-utóbb itthon is érzékelhető. Például egyre több gyerekkönyvet vásárolnak a világon szinte mindenütt, ez a tendencia megfigyelhető Magyarországon is. Ugyanígy szerte a világon előszeretettel olvasnak ismeretterjesztő, az élet különböző területein segítséget nyújtó könyveket, amelyek közül számos hazánkban is sikeres lesz. A magyar szerzők könyveivel más a helyzet. A nemzetközi trendek leképeződnek ugyan, de a különlegességet, a valódi reflexiót, a színeket és árnyalatokat nekünk kell megtalálnunk. Ebben próbálunk valami újat behozni a magyar piacra, nemcsak könyveket, hanem egy-egy szerző egész világát szeretnénk képviselni.

Dr. Máté Gábor az Open Books könyvbemutatóján (forrás: Open Books)

Az irodalom, illetve a könyvkiadás negyven éven keresztül a realitásoktól elszakított állami ideológiát tükrözte, ráadásul a 2010-es évek közepére véget ért egy korszak. Az a szocializmusban szocializálódott könyvvásárló réteg, amely tudta, mit jelent a szépirodalom, szép lassan eltűnt. A technológiai forradalom a fiatal korosztálynál átalakítja a verbalitás szerepét, a könyvek funkcióját. Egyes vélemények szerint megszűnt a kulturális média. Milyen eszközökkel lehet alkalmazkodni a megváltozott helyzethez?

H.Á.: Elsőként érdemes meghatározni, mit is értünk szépirodalmon. Sokféleképp definiálhatnánk, miképp a kultúra szót is, amelynek részeként tekintünk az irodalmunkra. Ha nagyon leegyszerűsítem, azt mondom, kortárs szépirodalom az, amit mernénk olvasmányként ajánlani a közoktatásban vagy az egyetemeken. Óriási a kínálat, nagy a verseny, és valódi konszenzus nehezen alakulhat ki arról, hogy a szűkebb értelemben vett értelmiségi elit vagy esetleg más csoportok hozzanak-e döntést a minőségi kiválasztásról. A legjobbak mégis mindig láthatóvá válnak, annak ellenére, hogy az irodalmat olvasók száma összességében csökken.

B.A.: A korábbi kérdésében úgy fogalmazott, hogy mire és mennyit költ a magyar polgár, ami megütötte a fülemet, örültem is neki. Ha azt feltételezzük, hogy a polgárok olvasnak, akkor ők alapvetően szabadok, nyitott társadalomban élnek. Számukra teljesen mindegy, hogy az őket foglalkoztató kérdésekre Manhattanből vagy Sopronból, egy filmsorozatban, egy szépirodalmi műben, egy lektűrben vagy bármi másban találják-e meg a válaszokat, egyúttal az élményt. Ők olyan behatásokat – legyenek azok koncertek, könyvek, filmek – keresnek, amiket a barátaik, a saját közösségük ajánl, ami számukra releváns és adekvát. Mi pedig azt keressük, hogy milyen eszközökkel tudjuk megismerni, megérteni, majd „kiszolgálni” egy-egy közösség igényét.

Kepes András és Büchler András a szerző könyvbemutatóján (forrás: Open Books)

Neurológiai szempontból is jelentős változást látunk, ami a figyelemre és a memóriára is hatással van. Az audiovizuális és digitális tartalmak nem az emlékezést, hanem a felejtést támogatják. A koncentrációs képességünk is folyamatosan csökken. Az internetalapú gondolkodás jegyében olvasunk könyvet is, nem úgy, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt.

B.A.: Mindannyiunk tartalomfogyasztási szokásai megváltoztak. A figyelmünkért jobban meg kell küzdeni. Folyamatosan olvasunk, de leginkább híreket, e-maileket, posztokat, üzeneteket. Sokaknak nehezebb „átállni” a könyvolvasás ritmusára, de épp ezért nagyobb élményt is nyújthat valóban elmélyedni egy regényben. Mondhatjuk, hogy a könyveknek még relevánsabbnak, kurrensebbeknek, izgalmasabbaknak, koherensebbeknek kell lenniük, hiszen ami nem köt le, nem ad igazi élményt, azt letesszük.

Az olvasás alapozza meg az elmélyülés képességét, az elmélyülés pedig a problémamegoldó képesség alapja. Ha nem olvasunk gyerekkorunkban, nem alakul ki ez a készség, ami – többek között – a technika folyamatos fejlődése mellett mára globális jelenséggé vált. Ráadásul a mesterséges intelligencia térhódításának következtében maga az írás folyamata is változhat, létezik már ChatGPT által írott könyv is. Hogyan hat mindez a könyvpiacra?

H.Á.: A mesterséges intelligencia mindenre kihat. A technológia jelenleg csak az asszisztencia szintjén mozog. Nem látok a jövőbe, de azt biztosan állítom, hogy egy robot nem fog Gárdos Péter helyett regényt írni, mégpedig azért nem, mert a mesterséges intelligencia alapvetően az emberi tudás összességét átlagolja, abból próbál meg összefüggésekre következtetni. Gárdos Péter pedig a saját gondolataira, élményanyagára alapoz.

Gárdos Péterrel (forrás: Open Books)

Jövőkutatók szerint a jövő elitjét azok alkotják majd, akik értően tudnak olvasni. Ez a képesség kezd kiveszni az emberi fajból, csak egy szűk elitnek lesz könyvespolca, és ők fogják a nagy tömegeket ellátni tudással.

H.Á.: A könyvolvasás ma is egy szűk elit privilégiuma. Emberek milliárdjai nem olvasnak könyveket.

A bizonytalanság korszakában élünk. Gazdasági válság, háborús válság, klímaválság, értékválság. Hol van a könyvek helye ebben az időszakban?

H.Á.: A könyveknek számtalan helyen fontos szerepük van: ott vannak a gyerekszobákban, a cégvezető íróasztalán, a tizenhat éves lány éjjeliszekrényén, a vidéken élő idősebb emberek kezében, és még sorolhatnám. Időről időre felteszik nekem azt a kérdést, hogy vajon olvasnak-e még könyveket az emberek. Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy a kérdést feltevő szokott-e. Általában elszégyellik magukat, ugyanis a válasz az, hogy nem. Mások pedig többet olvasnak, mint valaha, ebbe az élménybe menekülnek a világ bántásai elől, mert a könyv nem csupán az iránytű lehetőségét adja, hanem biztonságot is, teret az elmélyült gondolkodásra, sőt a közösségi megértést is segítheti.

B.A.: A könyvek helye, szerepe nem változott. Nem szűnt meg a kíváncsiság, vágyunk mesékre, történetekre, csak más élethelyzetben olvasunk, más narratívákra vagyunk kíváncsiak. Megszületett a rádiójáték, a TV, a VHS, a DVD, a Netflix, de a jó színházi előadásokra még mindig nehéz jegyet találni… Ahogy a színház sem halt meg, a könyvnek is van és lesz helye az életünkben.

Mit gondolnak, az írók nem mentek ki a divatból? Milyen jelenleg a társadalmi megbecsülésük?

B.A.: Nem, sőt, nagyon divatos írónak lenni. Ugyan kis kiadó vagyunk, mégis igen szép számban jelentkeznek hozzánk önjelölt írók a kézirataikkal, hogy adjuk ki a könyveiket. Az írók társadalmi megbecsültsége, beágyazottsága valóban más. Ennek oka például a megváltozott terekben keresendő. Ma egy író nem a kávéházban, hanem a közösségi médiában válik ismertté, akár sztárrá.

H.Á.: Inkább a klasszikus írói közeg van eltűnőben. Ugyanakkor ezt cáfolni is tudom, mert például Kepes Andrást, Csányi Vilmost, Vass Virágot, de az újabb szerzőink közül is sokakat sűrűn hívnak könyvtárakba, olvasói klubokba, pezsgő irodalmi életet élnek, gyakran látjuk őket olvasói közösségek gyűrűjében.

Nagy Ervin részleteket olvas fel Lakatos Márk Mimi című könyvéből, amely az Open Books gondozásában jelent meg (forrás: Open Books)

Min múlik egy magyar szerző sikere a külföldi könyvpiacon?

H.Á.: Amikor először veszek a kezembe egy addig ismeretlen alkotást, elkezdem olvasni a történetet, többnyire tudom, hogy milyen kvalitású, ahogy azt is, mennyire lehet érdekes egy külföldi piacon. Erre talán a legjobb példa Gárdos Péter Hajnali láz című regénye: olyan történetet mesél el, amelyet csak maga az élet képes produkálni. Gárdos szülei fél éven keresztül – 1945 szeptemberétől 1946 februárjáig – leveleztek, mielőtt összeházasodtak volna. Péter a levelek létezéséről ötven évig nem tudott, majd az apja halála után az édesanyja átnyújtott neki két levélköteget, amelyek beavatták a holokauszttúlélő szülei megismerkedésének történetébe. Tíz évvel később írta meg a regény első változatát. Röviden összegezve arról szól, hogy egy svéd orvos hat hónap hátralévő időt jósolt az apjának, de ő hadat üzent a sorsnak, és elhatározta, hogy élni fog. Rövidesen száztizenhét levelet írt, mindegyiket egy szintén Svédországban ápolt magyar lánynak, azzal a céllal, hogy egyiküket feleségül vegye. Végül a tizenkilenc éves Lili ragadta magával…

Megpróbáltam sok nemzetközi könyvkiadó képviselőjének elmesélni a történetet, kinek egy buszos utazás alkalmával, kinek egy kávé mellett. Sokak érdeklődését sikerült felkelteni. A könyvet a magyarországi megjelenése után a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték. Az elmúlt években majd’ minden európai országban megjelent, de már olvasható Tajvanon, Brazíliában, Kínában, Izraelben és Dél-Koreában is. A Publishers Weekly és a Booktrade a 2015-ös Londoni Könyvvásár legfontosabb könyvének tartotta. Irodalmi díjakat nyert Párizsban és Szentpéterváron is.

Hogyan látják a magyar értelmiség szerepét a jelenlegi magyar társadalomban?

H.Á.: Rossz hangulatú, végtelenül problémás politikai helyzetben élünk, ahol egyfelől a megosztottság és a gyűlölködés, másfelől az apátia jellemző. Ebben a közegben az értelmiség szerepének annak kellene lennie, hogy felrázza az embereket. Egyszerre kellene örömöt, intellektuális mélységet és a vitákhoz, az értelmiségi párbeszédekhez való megindulást is inspirálnia, de ez ma kevéssé történik meg. Egyre kevesebb síkon zajlanak a beszélgetések. Egy elképesztően bölcs és nagy tudású ügyvéd barátom azt mondta, hogy a párbeszédek még a hetvenes évek értelmiségi vitáihoz képest is jóval sekélyesebbek. Ez figyelmeztetés. Nem tudjuk, mindez hova vezet.

B.A.: Az értelmiségnek elképzelt halmaz nem biztos, hogy pontosan úgy létezik, mint évtizedekkel ezelőtt. Nem is várható el ugyanaz a tagjaitól. Érzésem szerint a magyar értelmiség erősen enervált, erodált lett mára. Ha szolidaritása, tapintata, értékei kiveszni látszanak, akkor a szélesebb társadalomtól sem várhatunk el csodát. Pillanatnyi útmutatást persze mindenki könnyen találhat magának, influencerek, szakértők akadnak bőven, de igen ritkán válnak valódi értékteremtővé.

Egy ideje már beszélgetünk, és miközben hallgatom önöket, az a kérdés jár a fejemben, hogy vajon a hatalmi játszmák a meghatározó élményeik a könyvpiacon, vagy a nagy művek és az emberi gesztusok.

B.A.: A világban és az országban zajló folyamatokból próbáljuk kihalászni azokat a gondolatokat, trendeket, értékeket, amelyek ránk is hatással vannak, amelyekből képesek lehetünk tanulni, fejlődni nemcsak személyesen, hanem akár mint kiadó is. Talán ez másoknak, így az olvasóinknak is jót tehet. Nekünk ez a meghatározó élmény.

H.Á.: Számomra a szerzőkkel való kapcsolat a lényegi és egyben megtartó tapasztalat. Az, hogy elsősorban magyar, de nemzetközi színtéren is beláthatok a könyvek mögé, felfedezhetem az írók mozgatórugóit, ezáltal emberi sorsokat ismerhetek és érthetek meg, hihetetlen nagy élmény, egyben egy belső fejlődési lehetőség is. Ennek a megélése vezet el ahhoz az alázathoz, amelyet az egyik legfontosabb értéknek gondolok. A szerzőket szeretnénk felemelni, önmagukhoz képest naggyá tenni. Ez a küldetésünk, és ez vezet el minket az olvasókhoz.

Nyitókép: Halmos Ádám és Büchler András (fotó: Nagy Ákos / Open Books)

Lásd még:

„Kívül mosolygok, miközben mélyen belül kicsit meghalok” – Interjú Gárdos Péterrel

„Már nem a tökéletes illúziót keresem” – Interjú Lakatos Márkkal

Miért kaphat egy influenszer reggelije több lájkot, mint valamely relevánsabb tartalom – Janosov Milán DATA – Így hálóznak be az adataid című könyve augusztusban jelenik meg