Félúton a mesterséges és a természetes között: Szirmai Nóra és Tomasz Piars kiállítása
by artisbusiness.hu 2024. Dec 18.

Félúton a mesterséges és a természetes között: Szirmai Nóra és Tomasz Piars kiállítása

– A Cure Gallery legújabb projektje a Mercure Budapest Castle Hillben

Működése nem szokványos: a formabontó Cure Gallery másképp viszonyul a művészet közvetítéséhez, az alkotók támogatásához, mint a hagyományos, állandó hellyel rendelkező magánintézmények. A galéria egyik legfontosabb kiállítóterében, a Mercure Budapest Castle Hillben 2024 novemberében nyílt meg két művészük, Szirmai Nóra és Tomasz Piars közös tárlata, a TENSION FIELDS. A kiállítás 2025. január 24-ig tekinthető meg.

„A Cure két fiatal alapítója, Haraszti Szilvia, a galéria vezetője és Wild-Zentai Mariann festőművész és képzőművészeti menedzser a kereskedelmi tevékenység mellett azon munkálkodik, hogy nyilvánvalóvá tegyék: a művészettel való napi együttélés olyan szellemi csatornát nyit meg, olyan lélekgyógyító eszközt ajándékoz, amelynek jelenléte az ember egészséges, komplex működéséhez éppoly elengedhetetlenül fontos, mint a testedzés és a táplálkozás” – mondta a megnyitón Muladi Brigitta művészettörténész. „Névválasztásukkal és jelmondatukkal is – Művészetet fogyasztani alapszükséglet! – hangsúlyozzák törekvéseiket, miszerint ezt a munkát csak szívvel és elhivatottsággal érdemes végezni” – magyarázta a szakember a novemberi eseményen.

Szirmai Nóra: Valami piros (forrás: Cure Gallery)Szirmai Nóra: Valami piros (forrás: Cure Gallery)

A művészettörténész beszédében emlékeztetett, hogy a galéria vezetői változó helyszíneken rendezik meg különböző eseményeiket, kiállításaikat, ahol a nézők családias légkörben kerülhetnek közel a művészek világához, a programokon pedig zenészek, táncosok, képzőművészek mellett művészettörténészek, pszichológusok, kurátorok segítik a kiállított műtárgyak megértését, rejtett dimenzióik feltárását.

A Cure Gallery jelen kísérleti- és kiállítóterei:

– Mercure Budapest Castle Hill
– Künst Bistro
– Yoga Park Mozgásstúdió – Graphisoft Park

Cure Gallery megjelenések:

– KUBIK Coworking Budapest
– Bookta Kávézó
– BlackBox House Noszvaj
– Pauler utca 11. IRODAHÁZ

 

A TENSION FIELDS című tárlaton Szirmai Nóra szobrász és Tomasz Piars festő munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. „A válogatásban harmonikusan összesimuló, kiegyenlített műveket látok, a magam részéről azt keresem, hol húzódhat közöttük vagy bennük a címben jelzett feszültség. [...] Szirmai Nóra szobrász a kezdetekhez vezet vissza, Tomasz Piars festő pedig a mába érkezik, nem az életkoruk vagy a pályaívük, hanem »statementjük«, vagyis állásfoglalásuk felől nézve. Mindkét kiállító művész igen tudatosan dolgozik, jellegzetes formaképzésük – ami meglehetősen eltérő – egymással és a térrel is összesimul.” 

Részlet a kiállításból. A falon Tomasz Piars Simulated Reality 2403 és Simulated Reality című 2404 alkotásai (forrás: Cure Gallery)Részlet a kiállításból. A falon Tomasz Piars Simulated Reality 2403 és Simulated Reality című 2404 alkotásai (forrás: Cure Gallery)

Muladi jellemzésében Szirmai egymaga indul el a természetben, hogy megtalálja szobrai témáit. „Hagyja előtűnni a letisztult alakzatokat, az élő mintázatokat; vázlatait a természet rajzolja, ő csak kiemeli, újraalkotja, felnagyítja a pusztuló organizmust, és szimbolikusan, maradandóbb anyaggal helyettesíti. [...] Tiszta képlettel dolgozik, természeti alakzatokat vesz kölcsön, műveiben felismerjük a kertek, erdők talaján heverő, állati, növényi maradványok struktúráját, a zizegő rovarszárnyak, száradó levelek erezetének hálózatát. Felfedezzük az élőlények mikroszkopikus képét is, amelyek térbeli rajzokként alkotnak egymáshoz hasonló szobrokat.”

Szirmai Nóra: Beauty of Destruction No. 5. (forrás: Cure Gallery) Szirmai Nóra: Beauty of Destruction No. 5. (forrás: Cure Gallery)

Piars alaposan megzavarja az elmét, Muladi Brigitta szerint képeit látva elsőre azt gondolnánk, digitális alkotások, nem pedig hagyományos olajképek. A szakember beszédében idézte a művészt, aki korábban kifejtette, nem szeret sem számítógépes grafikát, sem vázlatot készíteni. „Törekszem rá, hogy konkrét létező elemet ne használjak. Mind egy kitaláció, szimuláció, ami szeretne úgy kinézni, mint egy valóságban létező struktúra” – vallja Tomasz Piars. 

Beke Péter, a Mercure Budapest Castle Hill marketingigazgató-helyettese, Tomasz Piars festőművész, Haraszti Szilvia és Wild-Zentai Mariann, a galéria alapítói, Muladi Brigitta művészettörténész és Szirmai Nóra szobrászművész (fotó: Benda Fruzsina)Beke Péter, a Mercure Budapest Castle Hill marketingigazgató-helyettese, Tomasz Piars festőművész, Haraszti Szilvia és Wild-Zentai Mariann, a galéria alapítói, Muladi Brigitta művészettörténész és Szirmai Nóra szobrászművész (fotó: Benda Fruzsina)

A címben megnevezett dinamika a két művész eltérő alkotói módszerében érhető tetten: a „természetest” imitáló mesterséges és a „mesterségest” imitáló természetes, a figuratív és absztrakt között félúton levő alkotások.

Helyszín: Mercure Budapest Castle Hill, 1013 Budapest, Krisztina krt. 41–43.
Időpont: 2025. január 25-ig

További információ a galéria honlapján található.

Nyitókép: Részlet a Tension Fields című kiállításból (fotó: Benda Fruzsina)

Lásd még:

Szirmai Nóra szobrászművész: Természetesen acélból – A kerti tárlat

„Egész Dunántúlon nem találunk annyi művészeti díjas alkotót, mint Pécsett” – Beszélgetés a baranyai város képzőművészetéről dr. Miseta Ildikóval, Pinczehelyi Sándorral és Zsdrál Márkóval

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕