by nyugat.hu/artisbusiness.hu 2021. Mar 22.

Fesztiválozhatunk-e nyáron?

Bár a szervezők szeretnének dolgozni, és éppen a tartalékaikat élik fel, egyetértenek a korlátozásokkal, hiszen az emberélet mindennél fontosabb.

Vas megye rendezvényeinek szervezőit kérdezte terveikről, a kilátásokról a nyugat.hu. Van, aki még reménykedik, de a többség már elengedte az idei nyarat is – írják fesztiválkörképükben.

Az Alterába szervezője, Hegedüs László hisz abban, hogy az emberek szépen sorban elkezdik beoltatni magukat, és elérjük azt a szintet, amikor a kormány engedélyezi a rendezvényeket. Most még nem tartunk ott, így csak a bizakodás és a tervek maradnak, hiszen nem látják előre, hogyan alakul a helyzet. „Nem tudunk mást tenni, várnunk kell. Akármennyire is fáj, egyet kell hogy értsek. Hiába szeretnénk dolgozni és éljük fel éppen a tartalékainkat, az emberélet mindennél többet ér. Én átestem októberben ezen a betegségen, és a mai napig küzdök az utóhatásával, úgyhogy senkinek sem kívánom ezt” – árulta el. Ha mégsem jön össze a fesztivál, azt mondja, nem halasztgatják és variálnak az időponttal, hanem inkább megpróbálják egy újabb évvel eltolni a programot. Ha erre kerül majd sor, azzal számolnak, hogy sokkal több ember váltja vissza a bérletet, és bár ez nem lenne éppen kedvező számukra, természetesen mindenkinek visszafizetik a belépők árát.

Az Alterábát akkor is meg tudják tartani, ha például létszámkorlátozást vezetnek be, és tegyük fel, ezer főt fogadhatnak a fesztiválok. Ebben az esetben annyi lesz a változás, hogy a bérleteket vissza kell venniük, és napijegyeket kell kikalkulálniuk, még akkor is, ha ez az egész nem éppen lesz nyereséges. „Ahogy a legtöbb rendezvény, úgy mi is elvesztettük a támogatóink nagy részét, így pedig rendkívül nehéz lesz újraindulni. A belépők árát nem akarjuk növelni, mert annak nem látjuk sok értelmét” – mondta Hegedűs.

A Sitkei Rockfesztivál szerevezője, Kovács Ferenc már készül a nyárra, bár még nem tudni, meg lehet-e tartani augusztusban a rendezvényt, amely a 35. fesztivál lenne. Szerencsére jóban vannak a zenekarokkal és a menedzserekkel is, óriási múlt van mögöttük, ez pedig szerinte már önmagában elég garancia arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek majd. Mint mondta, egyelőre kivárnak. Egy határon túl nem szabad belemenniük abba, hogy különböző szigorító szabályokat vezessenek be, nem növelhetik annyival a már amúgy is nagy kiadásaikat, hogy veszteséges legyen a vállalkozás. Kovács reméli, augusztusra már lesz olyan szintű átoltottság, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen óvintézkedéseket bevezetniük, hiszen nagyon nehéz lenne kordában tartani a zenekarok rajongóit. „Számunkra azért is nehéz most ez a helyzet, mert tiszteletbeli elnökünk, Balázs Fecó is elment a koronavírus-járvánnyal. De csak azért is folytatjuk” – szögezte le.

Szombathely legnagyobb rendezvényével, a Savaria Történelmi Karnevállal kapcsolatban nem sok jóval kecsegtet az önkormányzat. Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a nyugat.hu-t, hogy ennek ellenére nem mondtak le teljesen a karneválról. Amennyiben Szombathely támogatást kap a kormánytól és a járványügyi intézkedések is engedik a nagy rendezvények szervezését, megtartják. Egyelőre türelmesen várnak, csak később születik döntés a karnevál sorsáról.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

Borítókép: Savaria Történelmi Karnevál (forrás: a rendezvény Facebook-oldala) 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!