by artisbusiness.hu 2021. jún 14.

Filmre vele!

Úttörő kezdeményezés részesei lehetünk Veszprémben: kortárs magyar irodalmi műveket ajánlanak megfilmesítésre.

A Szindbádtól az Akik maradtakig számtalan film alapul irodalmi művön, és a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezői azt vallják, hogy sok kortárs mű is megérdemelné, hogy vászonra vagy képernyőre kerüljön. Ezért június 25-én a veszprémi Óváros téren a Magyar Mozgókép Fesztiválon filmes szakemberek kortárs írók egy-egy művét mutatják be és ajánlják megfilmesítésre. A művekből Vecsei H. Miklós olvas fel részleteket, a moderátor Lévai Balázs.

Június 25-én úttörő kezdeményezés részese lehet az, aki Veszprémben az Óváros téren 15 órakor a Filmio Fröccsteraszra látogat. A Filmre vele! című, szórakoztató program keretében friss magyar regényeket ajánlanak megfilmesítésre. Hat kortárs magyar regényt mutat majd be – szakszóval pitchel – 5-6 percben hat „könyvgazda”. Ezek után Vecsei H. Miklós felolvassa a könyvgazda által előre kijelölt részletet a könyvből, majd a szakmai zsűri és a közönség kérdéseket tehet fel a könyvgazdáknak, sőt akár a szerzőknek is, akik közül többen személyesen is jelen lesznek. E folyamat végén dönti el a zsűri, hogy kinek ítéli a Legjobb Pitch Díjat.

Benedek Szabolcs Kádár hét napja című könyvének gazdája Nagy V. Gergő forgatókönyvíró (a fesztiválon is szereplő Az ezredes a vörös nőért sír rendezője) lesz. A könyv annak a hét napnak a történetét meséli el, amely az ország számára is sorsfordítónak bizonyult. Ugyanakkor arra is keresi a választ, hogy miként és miért lett az 1956-os forradalom kezdeti hívéből annak árulója és eltiprója.

Benedek Szabolcs

Háy János az idei Libri-shortlisten szerepelt, A cégvezető című regényét Sümeghy Claudia producer (Curtiz, Magasságok és mélységek) ajánlja majd megfilmesítésre. A cégvezető azt hitte, Isten lábát fogta meg, amikor lapátra tette régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes döntést hozott, ő az, aki mindig jókor volt jó helyen. Ez a mű helyes és helytelen döntéseink, céljaink és céltalanságaink, cselekvéseink és tehetetlenségeink könyve.

Háy János

Láng Zsolt Bolyai című regényét – amely 2020-ban Libri-díjas lett – Maruszki Balázs dramaturg, forgatókönyvíró (Nino bárkája, a fesztiválon is szereplő Megbélyegzetten – 1968) ajánlja majd. A regény címszereplője a XIX. századi zseni. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat, és tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben egy másik szálon épp az ő rendkívüli életét tanulmányozza napjainkban egy író.

Láng Zsolt

Péterfy Gergely 2015-ben Aegon-díjat kapott, Kitömött barbár című regényét Kolozsi László író (Apufa), forgatókönyvíró pitcheli majd. 1796-ban Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel.

Péterfy Gergely

Toroczkay András Boldog emberek című művét téves kapcsolásokról és tétova kapcsolatokról Lemhényi Réka (Taxidermia, Final cut) vágó, dramaturg ismerteti majd. Főhősünk a fiú, akit kollégái Jocónak hívnak, ismeretlen telefonálók pedig mint Süveges Csabát keresik. Ki is ő? Alföldi félárva, aki beteg apjával próbál szót érteni; tisztaságmániás szorongó?

Toroczkay András (fotó: Valuska Gábor)

Végül Kertész Zsanett forgatókönyvíró (A tanár – TV-sorozat) prezentálja Vámos Miklós Dunapest című írását, melynek központi helyszíne az 1938-ban épült Pozsonyi út 38-40. alatti háztömb. A 38. csillagos ház volt 1944-ben, a vele egybeépített 40. pedig svájci védettségű is. A patinás bérház múltja és jelene köti össze a cselekmény két szálát.

Vámos Miklós

Az esemény moderátora Lévai Balázs, együttműködő partnerei az Ünnepi Könyvhét és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

További információk: https://mozgokepfesztival.hu/