„Ha nem vársz semmit cserébe, akkor kapod a legtöbbet”

Nyitott és érdeklődő vezető, aki értékes emberekkel veszi körbe magát, hogy folyamatosan tanuljon és inspirálódjon. A művészetek terepe aranybánya számára, idejéből sokat áldoz kapcsolatai mélyítésére: miközben ad, fel is töltődik. Gazsi Zoltánnal, az Eisberg ügyvezetőjével könnyű beszélgetni, ezért is a tegeződés, kérem, nézze el nekünk az olvasó!

Mennyire játszik fontos szerepet az életében a művészet?

Mélyen kötődöm a zenéhez. Tízéves voltam, amikor gimnazista bátyám révén progresszív rockzenéket kezdtem hallgatni: Genesis, Yes, King Crimson és hasonlók. Innentől megszállottan gyűjtöttem a zenét, a műfaji sokszínűség jegyében. Voltak különböző korszakok az életemben, amikor jazzt vagy éppen klasszikus zenét hallgattam. Mozart XX. zongoraversenyét például egy időben annyit hallgattam, hogy akár le tudnám játszani fejből, ha tudnék zongorázni. Az ötvenedik születésnapomra kaptam egy gitárt, azóta gitározni tanulok. Az évek során sok zenész barátot szereztem, mind különleges emberek. Gyakran főzök nekik, ők pedig pengetni tanítanak. Nagy rajongója vagyok a világzenének: első munkahelyemen sokat utaztam a világban, mindenhonnan fűszereket és zenét hoztam haza. Helyi zenét, amit nem lemezboltban szereztem ám be! Aluljárókban, utcai árusoktól, piacon vásárolt cédékkel, kazettákkal tértem haza, csupa helyi, nagyon különleges zenével. Ezt a hatalmas gyűjteményt nemcsak magamnak, de a gyerekeimnek is szántam. Aztán úgy alakult, hogy nem ők hallgatják az én zenéimet, hanem én az övéiket.

Így jutott el a Hiperkarmáig is.

Igen, egy időben Tilda, a nagyobbik lányom állandóan azt hallgatta, és engem is magával ragadtak Bérczesi Robi dallamai, szövegvilága. Nekem ő korunk József Attilája. Egy idő után a fejembe vettem, hogy felveszem vele a kapcsolatot. Kiderült, termelési vezetőnk, Deli András Komlón vele és Pitével egy suliba járt, tőlük kaptam meg az e-mail-címét. Senki nem hitte, hogy válaszolni fog a levelemre (na, pont egy exdrogos fog neked írni!), ám mégis, már másnap írt. Összebarátkoztunk, és kiderült, vegetáriánus – ebben is illik hozzánk! Koncertjeire gyakran viszek neki házi, saját készítésű avokádókrémet. Az Eisberg huszadik szülinapjára őt és másik nagy kedvencemet, Palya Beát hívtam meg. Előtte soha nem találkoztak, de az öltözőben egyből egymásra hangolódtak, és pár perc múlva már együtt zenéltek.

És nem sokkal később közös dal is született, a Szelidecske.

Igen! Nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben – ha közvetetten is – nekem is részem lehetett. 

Palya Beával is régi az Eisberg kapcsolata?

Bea nagy kedvencem, már az együttműködésünk előtt is jártam a koncertjeire, ezért is örülök annyira a közös munkának. Igazi barátok is lettünk, gyakran látogat el hozzánk családjával, bízom benne, hogy nem csak a főztömért. Imádja, amiket készítek, szerinte a főzés az én szeretetnyelvem! Igen, van benne valami. Hajnalig beszélgetünk, általában „megváltjuk a világot”. A mi „igazmondó kanapénkon” született meg például egy átdumált este után az Amúgy egy jó ember című dal.

Akad olyan művészeti együttműködés, amihez nem köti személyes kapcsolat?

Nem igazán, de ha belegondolok, a legtöbb esetben először egy ötlet került elő, majd megtaláltam hozzá a művészt, és közben mélyült el a kapcsolatunk. Így készült el a Kiskalász együttes Salátamánia című gyermeklemeze is. Sánta Gábor és felesége, Bori különleges zenészpáros, akik imádják a gyerekeket, és jobbá teszik a világot. Nemrég közös élő online Facebook-koncertet szerveztünk, mely során adományt gyűjtöttünk a Szurikáta Alapítványnak – céljuk a cukorbeteg gyerekek életminőségének javítása. Azok mellé az ügyek mellé tudok teljes mellszélességgel állni, amiben magam is hiszek. Szeretek olyan emberekkel együtt dolgozni, akik igazi, maradandó értéket hoznak létre. Tudom, kicsit önző dolog, de az én szubjektív ízlésem eléggé meghatározza, kikkel dolgozunk együtt – persze gyakran befogadom mások ötleteit is. Forprofit cég vezetőjeként elém kerülnek olyan projektek is, amelyekről tudom, hogy marketingszempontból jó együttműködést jelentenének, mert ismertséget hoznának. Azonban, ha magam nem tudok azonosulni a kezdeményezéssel, akkor valahogy mindig elhal a közös munka. Próbáltam, de rájöttem, erőlködve nem megy. Túlságosan magaménak érzem a céget ahhoz, hogy olyanokkal működjünk együtt, akik vagy stílusban, vagy hozzáállásban nem kompatibilisek az ízlésemmel, értékrendemmel.

A zene mellett milyen művészeti ágakat támogatnak?

A Nemzeti Táncszínházzal már közel tíz éve dolgozunk együtt. Bevallom, amennyire szerettem a zenét, annyira nem ismertem a táncművészetet. Tisztán marketing-együttműködésnek indult, de Ertl Péter igazgató kíváncsivá tett. Életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Tökéletesen illik a cégünkhöz: színes, kreatív, természetes, magával ragadó világ. Hihetetlen, de a kerekesszékes „Mosolykával” a Táncszínház egyik sajtótájékoztatóján találkoztam, azóta segítjük őt is. Organikusan bővül a kapcsolatrendszerünk.

Ilyen spontán módon döntenek a támogatásról?

Mint látja, nagyon fontos a személyes kötődés. Gyakran csak megérzés alapján döntök, persze ebben azért biztosan benne van harminc év vezetői tapasztalata, emberismerete. Általában bejön. Például a Nemzeti Táncszínház idei sajtótájékoztatóján a prospektust lapozgatva láttam, hogy a GGTánc Eger új bemutatója a Bolero: Ökobalett címet kapta. A környezetvédelem személyesen és cégszinten is rendkívül fontos számomra, így elindult a fantáziám. A helyszínen bemutatkoztam Topolánszky Tamás koreográfusnak, és pár nap alatt megszerveztünk egy százfős Eisberg partnertalálkozót a budapesti bemutatójukra. Az előadás előtt néhány nappal hasított belém a gondolat: úgy szerveztem komoly összejövetelt, hogy nem is tudom, milyen lesz a darab! A biztonság kedvéért a kisebbik lányommal elutaztunk az egri bemutatóra, amely minden várakozásunkat felülmúlta! Sőt még ennél is többet kaptunk: megismertük a csapatot, és másnap a próbatermükbe is ellátogattunk. Kiderült, hogy nemcsak nagyvárosokban, de apró zsákfalvakban, nagyon szegény településeken is tartanak előadásokat olyan embereknek, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy költsenek a kultúrára. Szeretem, amikor büszke lehetek azokra, akiket támogatunk.

Büszke azokra, akiket támogatnak. És ez bejön a meghívott partnereiteknek is?

Több eisberges művészeti partnertalálkozó volt az elmúlt években. Ezeket én egyedül szervezem, nincs titkárnőm, személyesen hívok el mindenkit. Hiszem, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy szinte mindenki el is jön rendezvényeinkre. Tavaly januárban a Mátyás templomban volt Mozart Requiemjének előadása az ELTE Eötvös Művészeti Együttes tolmácsolásában. Esett a hó, mint az Amadeus című filmben, hátborzongatóan fantasztikus koncertélmény volt! Ősszel Gogol Egy őrült naplója című előadását néztük meg a Jurányi Házban Keresztes Tamás előadásában. Tamás volt az első díjazottja a Szabó Gabi által alapított Atipikus Tehetség díjnak, melynek fő támogatója az Eisberg. Különleges színész és ember, fergeteges alakítás volt, és a végén Tamás beszélgetett a meghívott vendégeinkkel.

A visszajelzések szerint eddig jól választottunk, a meghívottak meghatározó élményekkel távoztak.

Széles a paletta... ide illik a kérdés: hogy áll a képzőművészettel?

Az általános iskolában szerettem rajzolni, festeni, képzőművészetire készültem. Aztán végül kémia-biológia vonal lett. De úgy tűnik, a kezdeti rajongás nem tűnt el nyomtalanul. A Kürt Akadémia előadójaként közel hat éve összefutottam Küllői Péterrel, aki a Bátor Tábor alapítója. Mellettem ült, beszélgettünk, számomra igazi példakép – azóta támogatjuk a Bátor Tábort is. Ennek köszönhetően a kortárs képzőművészetbe kaptam némi betekintést, az éves aukcióikon ismerkedem a művekkel, de be kell látnom, ebben elmélyedni jelenleg nincs kapacitásom, bármennyire is érdekel. Egyik karácsonyra egy festményt kaptam a kollégáimtól, amit maguk készítettek, így az irodámban inspiráló művészeti környezetben tudok dolgozni. És mostanában az élet megajándékozott egy különleges képpel. Erről a Linkedin-oldalalom osztottam meg egy posztot „Már megint itt van a szerelem” címmel.

Úgy tűnik, a segítségnyújtás magánemberként és cégvezetőként is nagyon fontos.

Ezt otthonról hozom. Édesapám kapott egy új bőrdzsekit, pár napig hordta, aztán egyszer csak egy másik, szakadt kabátban jött haza. Amikor Anyu kérdezte, hol az új dzseki, csak a vállát vonta: egy vasutason, aki a vonaton megdicsérte. Önzetlen ember volt, aki szeretettel látott vendégül bárkit, aki betért hozzánk. Volt, aki ezt kihasználta, de nekem ez nem von le az értékéből, nem változtatta meg az emberekhez való hozzáállásomat. Cégvezetőként is nagyon fontosnak tartom a CSR- tevékenységeket – nem csak a művészet támogatásában: Vakok Intézete, Autistic Art Alapítvány, óvodák, kórházak, szülésprogramok és sorolhatnám. Azt tapasztalom, hogy a munkatársaknak is fontosak ezek az ügyek, büszkék, hogy nem csak salátát állítunk elő.

Cégvezetőként mit tanul a művészektől?

Most éppen részt veszek Palya Bea kreatív kurzusán, az ő szárnyaló képzelete is inspirál a mindennapokban. Ő az, aki mindent megénekel, ami vele történik: örömét, bánatát, gyermekei születését, válását. Bevállalja gyengeségeit is, tanít, hogyan lehet esendőnek lenni, bevallani, ha hibázunk. Vezetőként is fontosak ezek az értékek, hozzám is közel állnak: nem vagyok mindig topformában, nem tudok mindent – ezt vállalom is. És ez nyomást vesz le mindenkiről, nem kell mindig tökéletesnek lenni, lehetnek rosszabb napjaink.

Szimpatikus, hogy az igazi művészeknél a pénz gyakran háttérbe szorul, a lényeg saját értékrendjük felvállalása, belső világuk kompromisszumok nélküli megmutatása, készségeik kibontakoztatása. Egy cég vezetésénél is fontos, hogy milyen értékek mellett teszik le a voksukat, és kitartanak-e akkor is, ha épp más irányú piaci nyomás nehezedik rájuk. Akarnak-e például minőségi kompromisszumokat kötni, nagyobb rizikót vállalni, a hosszú távot feláldozni a gyors haszonszerzés oltárán? A menedzsment egységessége ilyen helyzetekben jól megmutatkozik: tudnak-e ilyenkor is közös értékeik mentén cselekedni és egységesek maradni?

A nyílt kommunikáció része az is, ahogyan egy együttműködést kezelünk. Néha segítségnek hívom, de igazából legtöbbször együttműködés. Számunkra soha nem volt opció, hogy csak átutaljunk egy bizonyos összeget. A támogatásba is bele kell tenni az energiát: utánajárni, hogy kit támogatunk, és kitalálni, hogyan lehet ez az együttműködés komfortos és a lehető legvirágzóbb mindkét fél számára. 

Akárhogy is, ki kell termelni a pénzt, amiből támogatni tudunk. Sosem kérném a művésztől, hogy eisberges pólóban lépjen színpadra, vagy osszon meg naponta salátás képet a közösségi médiában. Azt tapasztalom: ha nem vársz semmit cserébe, hanem a viszonzást a művészre bízod, akkor kapsz a legtöbbet, a legkreatívabb módon. A maguk módján mindig meglepnek valamivel. A Kiskalász meglepetésként elkészítette a Salátamánia YouTube-videóklipet, Palya Bea a Groupama-Szent László kórház főzős projekt kapcsán lepett meg kedves nyilatkozatával, az egyik Hiperkarma-koncerten pedig Pite, az együttes nemrég elhunyt, hatalmas szívű menedzsere lepett meg azzal, hogy a kivetítőn megjelent egy nagy Eisberg-logó egy kedves köszönő üzenettel.

Ha marketingszempontok alapján kezdesz el számolgatni, mikor jön vissza a befektetett összeg, akkor sosem csinálsz semmit, és nem is jutsz előre. Viszont ha jó ügyet, jó értékrendű művészt választasz, félreteszed az egódat, és nem számolgatod a pénzügyi megtérülést, olyan sokat kapsz, amire nem is számítottál.

Fotó: Bulla Bea

Megjelent: 2020. június