Hangácsi Zsuzsanna: Borsószem kisasszony

Kevés olyan kulturális jelenség van, ami annyira meghatározná az ország nagyvárosainak utcaképét, mint a JCDecaux Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázata. A kezdeményezés 2018-ban indult, az elmúlt öt évben pedig több mint tizennyolcezer novella érkezett a felhívásokra. A JCDecaux 2023-ban az E.ON-nal közösen rendezte meg a népszerű irodalmi pályázatot.

A szervezők idén két különdíjat ajánlottak fel a háromszázezer forintos fődíj mellett, valamint most is készülnek podcastok a nyertes novellákból. A zsűri elnöke Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H Miklós színművésszel, Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, Samu Tímeával, a JCDecaux vezérigazgatójával és Károlyi Zsuzsannával, az E.ON márka- és marketingvezetőjével választotta ki a nyerteseket. Az Art is Business örömmel működik együtt a JCDecaux Magyarországgal és ad teret a kezdeményezésnek: oldalunkon ezentúl hetente közlünk egy-egy nyertes pályaművet. Több mint ezerötszáz novella érkezett az irodalmi pályázatára, amely idén a környezetvédelemre fókuszált: olyan írásokkal nevezhettek az alkotók, amelyek elgondolkodtatnak a bolygónk sorsáról és a klímaváltozásról.

Renáta racionális nőként gondolt magára. Harminc éves korára mindene megvolt. Jól fizető munkahely fix munkaidővel, a főnöke megbecsülte, kollégái szerették; lakás, autó, baráti kör, hobbi, csinos alak, vonzó arc, amit szívecske alakú anyajegy tett még magával ragadóbbá. Egy férfi, akiben azt kedvelte a legjobban, hogy elfogadta Renáta önálló személyiségét. Sosem hozta szóba például az összeköltözést, és Renáta sok női ismerősével ellentétben, akiket titkon le is nézett, ezt a férfi pozitív tulajdonságai közé sorolta. Gondoskodó családban nőtt fel, a nagy válságok elkerülték. Ha valaha elgondolkodott volna rajta, arra a következtetésre jutott volna: az élete teljes. Renáta azonban nem szeretett „lelkizni”.

Egy álmos tavaszi délelőtt ebédkészítés közben, vöröslencsefasírt bulgurral, éppen egy fenntarthatóságról szóló előadást hallgatva elégedetten gondolt arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz a szén-dioxid csökkentésének érdekében, amikor hirtelen orrába szökött valami furcsa szag és mintha óriáskeréken ülne, meglódult vele a konyha, hányinger tört rá. Még kétszer érezte úgy, mintha viharos tengeren hánykolódna, mire vett egy terhességi tesztet.

Biztonságosnak hitt, kényelmes életének díszleteiről kopni kezdett a máz. A férfi hallani sem akart gyerekről. A szülei sajnálkozása, hogy – mint náluk, falun mondják – megesett lány lett, dühítette. A barátai kedvesek és távolságtartók lettek. A főnöke kiakadt, hogy meri cserben hagyni őket, amikor ilyen fontos projektek futnak. Hiszen az állásinterjún azt mondta, nem akar gyereket.

Valóban a legutolsó dolog volt, amire vágyott. Ha vágyott valaha egyáltalán. Sosem hatották meg a kocsiban mosolygó, utcán totyogó babák, a hangoskodók kifejezetten idegesítették. Minek a világra, a civilizáció összeomlásának reális veszélye mellett, a klímakatasztrófa küszöbén egy újabb ember, akit senki sem akar? Egy baba szobatisztulásig körülbelül egy tonna veszélyes hulladéknak minősülő pelenkát termel, jut eszébe egy nemrég hallott megdöbbentő adat. Mondjuk, ha rajta múlik, egyet sem, még azt sem tudja, hogy kell bepelenkázni egy gyereket.

Napról napra nyomorultabbul érezte magát. A mellei feszültek, állandóan pisilnie kellett, folyamatosan fáradt volt és legnagyobb döbbenetére és bosszúságára úgy megkívánta a húst, amit évekkel ezelőtt környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve kiiktatott az étrendjéből, hogy egy kis török étteremben rögtön két adag gyrost falt fel. Egyre jobban gyűlölte a benne növekvő lényt. El kell vetetnem, ez járt a fejében. Mégsem intézkedett. A máskor határozott, józan gondolkodású nő egyre csak járta az utcákat, vagy ült otthon hol közönybe süllyedve, hol dühöngve saját balsorsa és tehetetlensége miatt. Fel kell hívnia az orvosát vagy ki tudja, kit, bárkit. Intézkedni fog. Igen, holnap megteszi a szükséges lépéseket.

Újabb nap telt el döntésképtelen, végtelen belső monológban. A paradicsompalánták az ablakban napról napra sudárabban nyújtóztak a nap felé. Minden élni akar, az erős megmarad. Nem akarom, hogy éljen. Én akarok élni. Ahogy eddig. Megértek az első borsószemek. Most akkora bennem, mint egy borsószem.

Egészen picire húzta össze magát a kanapén, újra szédülni kezdett, lecsukta a szemét. A rádió megnyugtatóan duruzsolt. Az ablakon hirtelen jött zivatar szapora esőcseppjei szökdécseltek. A tavaszi viharok, hirtelen lezúduló rengeteg csapadékvíz is a klímaváltozás számlájára írható. A fiatal kutatónő az utolsó utáni pillanatban talált a mindennapi életben anyagi veszteség nélkül, egyszerűen megvalósítható megoldást az emberiség civilizációját fenyegető klímakatasztrófára, szén-dioxid problémára. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világunk megmentőjét ünnepelhetjük. Fülsiketítő tapsvihar, fényképezőgépek villanásai. A színpadon borsószín ruhába öltözött, vékony, sportos nő. Csinos alak, vonzó arc, szívecske alakú anyajegy a jobb szeme alatt.

A vihar lassan szelídülni kezdett. A kanapén fiatal nő békésen szuszogott. Egy borsószem észrevétlen leheletnyit gömbölyűbb lett.

Lásd még:

Kihirdették a JCDecaux irodalmi pályázat győzteseit

Samu Tímea, a JCDecaux Magyarország vezérigazgatója

„Budapest még nem Párizs, de a művészet itt is egyre nagyobb szerepet kap”

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Hangácsi Zsuzsanna (forrás: JCDecaux Magyarország)