„Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!”
– Gauder Milán, az Átrium társtulajdonosa is reagált a napokban szárnyra kapott hírekre
Nagy felzúdulás követte az Átrium minapi közleményét, miszerint: „Sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük.” Csiby Éva, az Átrium Vagyonkezelő Kft. egyik tulajdonosa – két társa nevében is – így reagált Facebook-bejegyzésében: „Az Átrium nem szűnik meg, és mindent megteszünk, hogy meghatározó kulturális térként fennmaradjon”.
Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere azt írta, az 1935-ben megnyitott intézmény – változó néven és funkciókkal – túlélte a világháborút, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszert, és a XXI. századi Budapest kulturális életét is gazdagítja. „Hiszem, együtt a mostani, kilátástalannak tűnő helyzetre is találunk megoldást. Budának szüksége van az Átriumra és most az Átriumnak is a budaiakra – mi pedig nem hagyhatjuk, hogy elvegyék tőlünk a színházunkat.”
Az Örkény Színház társulata azt nyilatkozta: „Ha a Kultúrbrigád előadásai az Átriumban nem kerülhetnek színre, az Örkény Színház felajánlja (ahogy független társulatok esetében is tette), hogy valamely előadásukat színpadán életben tartja.”
Nem hagyta szó nélkül a történteket Gauder Milán, az Átrium társtulajdonosa sem, Fecebook-bejegyzésében az alábbiak olvashatók:
„Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!!!
Sokan olvastátok a hatásvadász címeket és többen rám írtak szomorúan, hogy milyen kár, hogy bezár az Átrium. Nem zár be. Se most, se jövő nyáron. Annyi történik, hogy a jelenlegi működtető csapat (jelen esetben a Thea Art Kft. csapata, akikkel 11 éve sikeresen együtt dolgozunk) kifáradt, lelép, ilyen intenzitással nem tudja tovább folytatni. Mi pedig keressük az utódjaikat.
Nagyon sajnálom ezt, mert a hatalmas ellenszélben (Tao megvonása, Covid, rezsiemelkedés, infláció, kata) is hihetetlen szakmai és közönségsikereket produkáltunk. Olyanokat, amelyeket megálmodtunk, amikor 11 éve Lakatos Péterrel és Csiby Évával megvettük az Átriumot. 4 évet melóztunk rajta előtte, hogy összejöjjön, felsorolni is nehéz, hogy ki mindenki segített, hogy 2012 októberében megnyithasson az immár nem Május 1, nem mozi, hanem Átrium Színház.
A mostani, mint az elmúlt 15 év alatt már hányszor, egy új fejezet az Atrium életében. Voltak és lesznek nehézségek, de voltak és lesznek ifjú tehetséges, független alkotók vagy elnyomott, kiszorított, de már befutott rendezők és társulatok is. Az Atrium 90 éve a Margit negyed, II. Kerület vagy talán egész Észak-Buda kultikus helye, engem például ott avattak úttörővé. ;-) Átrium mindig volt és mindig lesz!
Mi, akik ebbe 11 éve belevágtunk és pénzünket és sok sok melót tettük, hogy menedéket, megjelenési teret, kibontakozási lehetőséget biztosítsunk a független színházi világnak, mi most azon dolgozunk, hogy méltó működtető utódot találjunk és jövő ősszel is fénnyel, csillogással, drámával, művészettel és közönséggel töltsük meg e csodálatos intézményt. Már most sokan kerestek meg, hogy segítenének, ötletük van, akarnának élni a lehetőséggel, vagy pénzügyileg támogatnák, hogy kormányzati támogatás nélkül is legyen tér a színházi kísérletezésre.
Köszönjük szépen és minden ötletre, felajánlásra, vállalkozó kedvű alkotógárdára szükségünk van.
Ciao,
Gauder Milán, Átrium”
Lásd még:
------------
Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.
A nyitókép forrása: media1.hu
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!