
Ingyenes kiállításokkal, galériatúrákkal vár a Gallery Weekend
„Egybefonva – A kapcsolódás dimenziói” mottóval rendezik meg idén a Gallery Weekend Budapestet.
Tizenkét fővárosi kortárs galéria kiállításait nézhetjük meg és vehetünk részt az ingyenes rendhagyó galériatúrákon, tárlatvezetéseken szeptember 15-én és 16-án.
A Kortárs Galériák Egyesülete immár nyolcadik alkalommal rendezi meg az eseménysorozatot, amelynek első napján kiállításmegnyitókra, másnap pedig ingyenes galériatúrákra, tárlatvezetésekre hívják a látogatókat.
A szervezők közleménye szerint idén a Deák Erika Galéria, az Einspach Fine Art & Photography, az acb Galéria, a Horizont Galéria, a Kisterem Galéria, az Inda Galéria, a Knoll Galéria Budapest, a Molnár Ani Galéria, a TOBE Gallery, a Várfok Galéria, a Vintage Galéria és a Viltin Galéria várja a közönséget.
Forrás: a Gallery Weekend Budapest Facebook-oldala
Az idei Gallery Weekend célja, hogy a művészet eszközeivel hangsúlyozza „a kapcsolódás erejét, az egybefonódást” – idézi a közlemény Tallér Ágnest, a Kortárs Galériák Egyesületének elnökét, aki hozzátette: a programban résztvevő galériák kiállításai is a kapcsolatokat, az egységélményt és azok dimenzióit mutatják be.
A galériatúrákra és a tárlatvezetésekre előzetes bejelentkezés szükséges.
További információ: ITT.
-------------
Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.
A nyitókép forrása a Gallery Weekend Budapest Facebook-oldala
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!