Írói napló, útikönyv, történelmi kalandozás és gasztronómiai tanulmány az umbriai dolce vitáról

A házaspár négy éve él kétlaki életet: 2020-ban Olaszországba költöztek, de itthon is jelen vannak. Az Élni és enni Umbriában című album lapjain keresztül széles közönségréteghez szeretnének szólni, bemutatni környezetüket, ahol idejük egy részét töltik, ahol alkotnak és honfitársaikat is írásra ösztönzik, ahol jókat esznek és szép tájakon barangolnak.

„Umbria a magyar olvasó számára Olaszország legismertebb, legotthonosabb régiója, hiszen az Utas és holdvilág legszebb fejezetei játszódnak itt. De milyen ma Umbriában élni? Melyek a jellegzetes umbriai ételek, milyenek a borok, az emberek, az utcák, milyen a városok hangulata? És egyáltalán, miért élünk mi ott és milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt négy évben, mióta Todiba költöztünk? Ezt mind megtudhatja ebből a könyvből az olvasó, sőt, a saját szemével meg is láthatja, hiszen legkedvesebb fotóinkat (és barátaink legkedvesebb fényképeit) gyűjtöttük össze benne. Ez a könyv, amelyben három umbriai város, Todi, Assisi és Foligno szerepel, egyszerre útirajz, írói napló, történelmi kalandozás, gasztronómiai esettanulmány, szakácskönyv és útikönyv: írói és élet-élvezői tapasztalataink az umbriai dolce vitáról. De van benne néhány irodalomtörténeti jelentőségű felfedezés az Utas és holdvilág hátteréről, és végre lehull a lepel arról is, hogy tulajdonképpen mi is az az Umbriai Magyar Köztársaság…”

Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely nem tétlenkedik: azóta, hogy úgy döntöttek, Olaszországban telepednek le (miközben magyarországi életüket sem számolták fel teljes mértékben), megalapították az „Umbriai Magyar Köztársaságot”, alkotóiösztöndíj-tábort indítottak íróknak, kalauzolják a környéken honfitársaikat, Utas és Holdvilág tematikájú kirándulásokat szerveznek.

Részlet a könyvből (forrás: Felhő Café Könyvek)

Most anélkül ismerhetjük meg közelebbről itáliai életüket, hogy átlépnénk az országhatárt. A házaspár gyönyörűen illusztrált albumot adott ki: Gergelyként és Évukaként hivatkozva magukra, közösen írták – más-más nézőpontból, olykor tréfásan replikázva – és osztják meg az olvasókkal például azt, miért épp Todira esett a választásuk a költözéskor, milyen a helyiekkel a kapcsolatuk, hogyan illeszkedtek be Umbriában. De találunk a könyvben földrajzi, helytörténeti kitekintést és még recepteket is – nem csak a képek, de az otthon elkészített ételek, ízek is olasz földre repíthetik az olvasót.

Részlet a könyvből (forrás: Felhő Café Könyvek)

Részlet az Élni és enni Umbriában albumból:

Gergely:

„2020 nyarán, a Covid kellős közepén, a világvége-hangulat hónapjaiban Évuka egy reggel (még az ágyban hevertünk) az ölembe nyomta a laptopját, és a képernyőre bökött. – Ezt akarom…!

A böngészőablakban az egyik olasz ingatlanos portál hirdetése volt nyitva, jellegzetes itáliai kőház, lugas, a lugasban öntöttvas asztal, az asztalon egy üveg bor és pohár. A terasz mögött, lent a mélyben széles völgy, a völgy dombjain kisvárosok templomtornyai. Mandulafenyők és ciprusok, nyár végi fények.

– Mi ez?

– Nem tudom. Nem is értem, hogy jött az e-mailemre, ezt a területet nem is jelöltük be.

Tényleg nem. Évek óta nézegettük az olasz és spanyol ingatlanhirdetéseket. Bejelöltük azokat a régiókat, amelyek bennünket érdekeltek, Andalúziát, Szicíliát, Calabriát, és megszoktuk, hogy naponta érkeznek az automatizált levelek az ingatlanos oldalról. Ha olyan hirdetés érkezett, amelyik figyelemre érdemesnek tűnt, akkor átküldtük egymásnak, aztán megbeszéltük, hogy jó-jó, de hát, na, nem az igazi.

Vagy: jó-jó, de hát nincs ennyi pénzünk.

Ez azonban más volt. Ahogy kinyitottam a hirdetés fotóalbumát, láttam, hogy ez alkalommal most tényleg beletrafáltunk valamibe. – Dehát ez nem is Szicília…! – mondtam Évunak, miközben ránagyítottam a térképre. – Hát pont ez az. Ez Umbria.

– Todi. Mi ez a Todi?

Nem tudtuk, mi az a Todi. Sokszor jártunk már külön-külön és együtt is Itáliában, Umbriában meg pláne, életem első önálló külföldi utazásán is Umbria volt a fő célpont, de Todiba sose tettük be a lábunk. – Szóval…? – nézett rám Évuka azzal a nézésével, amelyet a további kérdések és ellenvetések megakadályozására tartogat. Elég határozott ilyenkor.

– Holnap indulok – vágtam rá, aztán valaki hívta Évut telefonon, elindult a nap, és egy darabig nem tértünk vissza a dologra. Én dobtam egy levelet az ingatlanosnak, aztán leültem írni, utána kimentem futni és fekvőtámaszozni a szigetorrba, mert az edzőtermek zárva voltak. Tudjátok, milyen az emberi agy: beleteszel egy kérdést, és ha nem tudja egyből a választ, akkor egy darabig hallgat, aztán lassan-lassan elkezd előkotorni a mélyből olyan dolgokat, amelyekről sejtelmed sem volt, hogy ott vannak. Ahogy a kavicsos Duna-parton futottam, egyszer csak feldobta a memóriám az egyik kamaszkori olvasmányomat, Szentkuthy Miklós vaskos kötetét, a Szent Orpheusz Breviáriumát, hogy igen, ott olvastam én erről a Todiról, mert valamelyik hülye nevű pápa (valamelyik Celesztin vagy Bonifác) úgy halt meg ott, hogy leesett a szamaráról, amellyel felkapaszkodott a hegyre (ezt a motívumot jegyezzük meg, mert még lesz jelentősége). Meg hogy olvastam még valahol, hogy itt született… vagy itt halt meg, na, izé… ekkor csengett a telefonom. Olasz szám. Az ingatlanos hívott, hogy akkor mikortól kell a ház…? Köpni-nyelni nem tudtam. Aki keresett már errefelé ingatlant, az tudja, hogy az olaszok nem törik össze magukat, hogy visszahívjanak vagy visszaírjanak: legtöbbször kitartóan kell nekik udvarolni, ameddig hajlandóak valami halvány érdeklődésre. Paola azonban nem ilyen volt. Mire letettem a telefont, megvolt az időpont, a kaució összege, úgy rémlik, még a közüzemi számlák intézéséről is szó esett.

Szóval nem volt mese: október 8., találkozó a Sant’Ilario előtt, Todiban.”

Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva (forrás: Felhő Café Könyvek)

Évuka:

„Na jó, ez azért nem egészen így volt, elmesélem, pedig megfogadtam, hogy semmit nem cáfolok és nem mondok el újra, amit leír életem értelme. De egyrészt egyáltalán nem az ágyban voltunk, hanem a dolgozóban, amikor megmutattam Gergőnek az e-mailt, és nem is azt mondtam neki, amit szerinte mondtam, mert sose ejtenék ki a számon olyasmit, hogy »ezt akarom«. Szerintem (és minden jóízlésű családtagom és barátom szerint, akiknek másnap elmeséltem, és emlékeznek rá, mert emlékeznek rá, hiszen azóta emlékeztettem őket, hogy emlékezni fognak rá), azt mondtam azon a reggelen, hogy ha ezt a házat ki tudnánk venni, akkor szívesen elmennék vele Olaszországba. Nem hosszú időre, mondjuk, egy fél évre, ami maximum egy év lehet, de maximum (!), aztán Spanyolország, majd Görögország és Franciaország. Éldegéljünk mindenütt egy évecskét, most simán megtehetjük, unoka még nincs, a szüleink, akik még velünk vannak, egyelőre makkegészségesek. Szóval van pár év, amikor kóborolhatunk, kezdjük akkor mindjárt itt, ezen az olasz szépséges hegyen, aminek a neve ismeretlenül csengett ugyan, mégsem volt idegen a szó zamata.

Todi.

Gergely sebtében írt is az ingatlanosnak, de közben legyintett, hogy úgysem ír vissza, sosem szoktak, de ez a ház olyan csalogató, és az az asztal az öklömnyi kertben pontosan olyan, amilyenről álmodtál, Évukám. Aztán másnap boldogan újságolta, hogy írt az ingatlanos, és meg kellene nézni, és sürgősen lefoglalni, mert nagy az érdeklődés a házra.

Tudtam, hogy én nem tudok Gergellyel menni, ha úgy döntünk (élő online könyvbemutatóra készültem), de magaménak éreztem a házat és kertet, vagyis teljesen rápörögtem a helyre. Egyre csak nézegettem, mindenféle alkalmazással jártam az ismeretlen városka utcáit, és egyre jobban belehabarodtam. Todi. Tudtam, hogy utazós kalandunkat ott fogjuk kezdeni.

És igen, tudtam, hogy Magyarország nem a mi helyünk mostanában, és talán jó darabig nem is lesz az.

Így aztán Gergely elindult, hogy megszerezze nekünk ebben a különösen csengő nevű városban az első, országunkon kívüli, de európai lakhelyünket."

A könyv beszerezhető a Felhő Café Könyvek weboldaláról.

Nyitókép: A könyv borítója (forrás: Péterfy Gergely Facebook-oldala)

Lásd még:

Szabadon írni Umbriában – Már lehet pályázni az „Utas és holdvilág” Alkotói Ösztöndíjra

Morális iránymutatás, avagy aki nem avatkozik közbe, az gyáva kukac – Beszélgetés Péterfy Gergellyel

„Azt akartuk, hogy életszaga, bűze, kosza legyen” – Páros interjú Péterfy Gergely íróval és Nagy Ervin színművésszel A király, a gróf és a tanár című könyvük apropóján