Itt nem csak a báb, de a színház műfaját is megszereti a néző

Milyen egy színház gazdasági hátországa? Hogyan egyeztethető össze a művészi szabadság és a pénzügyi fegyelem? Pintér Judit, a Budapest Bábszínház gazdasági igazgatója több mint három évtizede dolgozik a kulturális szférában. Beszélgettünk az intézményhez vezető útjáról, a vállalati szféra művészetpártolásáról, pénzügyi tudatosságról és a kulturális intézmények túlélésének esélyeiről.

Mióta dolgozik a Bábszínházban?

2007 óta. A színház mindig is nagy szerelem volt az életemben, már egészen fiatal koromban mindenki tudta rólam, hogy nyugdíjasként jegyszedő szeretnék lenni. 1989-ben megkérdezte tőlem a Játékszín egyik munkatársa: ha ennyire szeretem a színházat, miért várnék? Éppen nyugdíjba ment a gazdasági igazgatójuk, felajánlották, váltsam őt a székben. Örömmel váltottam, de nem hagyható ki a történetből, hogy családi kupaktanácsot kellett összehívni, hiszen nem volt egyértelmű, hogy anyagilag megengedhetjük-e magunknak a lépést. Korábban ugyanis a forprofit szcénában dolgoztam, és a kultúra már a rendszerváltáskor sem kecsegtetett gyors meggazdagodással. Ennek ellenére természetesen nagyon jó döntést hoztam, soha egy percre sem bántam meg.

A műfaj vonzotta a Bábszínházba tizennyolc év után?

Nem, nem erről volt szó. A bábot csak itt szerettem meg, korábban még a gyerekeimmel sem jártam bábelőadásokra. Bennem is élt a hamis sztereotípia, miszerint itt paraván mögött álló színészek mozgatnak néhány bábot és kiabálnak, mintha a gyerekkel más nyelven nem is lehetne beszélni.

Más vezérelt. Nagyon szerettem a munkámat, de úgy éreztem, minden másra kevesebb jut: a családra, a barátaimra, az egyéb szenvedélyeimre, így az irodalomra, a filmre, az utazásra. Szerettem volna pihenni. Balázsovits Lajos volt a főnököm, meglepődött, mert jól tudtunk együtt dolgozni, de megértette a szándékomat. Érdekes, ahogy kiléptem a Játékszínből és híre ment a felmondásomnak, megállás nélkül csörgött a telefonom. Hívtak a civil és a kulturális szférából, mentem interjúkra forprofit cégekhez is. „Lecsapott rám” Megyeri László is, aki a Tháliát igazgatta akkoriban. Tőle tudtam meg, hogy Meczner János, a Budapest Bábszínház akkori igazgatója is érdeklődik irántam. Találkoztam mindkettejükkel, és a nagy pihenésből végül az lett, hogy két helyen kezdtem dolgozni: a Tháliában és a Bábszínházban is, azzal a három oldalú előzetes megállapodással, hogy egy év múlva csak a bábszínházban folytatom. Örülök, hogy a báb nyert, addigra már rég rabul ejtett a műfaj és a társulatunk.

Jelenet a Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című előadásból (fotó: Piti Marcell)

Hogyan lesz a kultúra iránt ilyen elkötelezetten rajongó ember közgazdász?

Nem azért, mert tizennyolc évesen olyan nagyon érdekelt, hanem mert erről a szakmáról volt némi fogalmam: mindkét szülőm mérlegképes könyvelő volt, én pedig a tantárgyak közül csak a matematikáért és az irodalomért rajongtam. Mentem volna pszichológusnak is, de oda meg akkoriban évente nyolc diákot vettek fel, tudtam, lehetetlen bekerülni. A közgazdaságtant az egyetemen kedveltem meg, szeretek rendszerekben gondolkodni.

Cegléden nőttem fel, szüleimmel már egészen kicsi koromtól Budapestre jártunk színházba. Gyerekként sem vittek se báb-, se gyerekelőadásokra, a mesékért se rajongtam, amint tudtam, regényeket olvastam, amelyeket – ha véletlenül éppen nem ismerte – előzetesen édesanyám elolvasott. 

A Bábszínház tizennyolc éve azért is vonzott, mert bár már akkoriban is volt rá törekvés, de nem igazán játszottunk felnőttelőadásokat. Nappali színház volt tehát, az estéim szabaddá váltak. Tökéletes volt és most is az, hiszen a gyerekeim kirepültek, unokázni is van időm és az esti előadásainkra is be tudok ülni. Nagyon szeretem, amit csinálok, a színház továbbra is szerelem. A bizonytalanságokat persze én sem kedvelem, a fiatal Pintér Judit belebolondult volna. Most már nem bolondulok meg, hiszen tudom, nem rajtunk múlik a működésünk: a színház részéről, amit csak lehet, megteszünk.

Jelenet a Budapest Bábszínház Peer Gynt előadásából (fotó: Piti Marcell)

Említette, hogy szeret rendszerben, előre gondolkodni. Hogyan kivitelezhető ez a kiszámíthatatlan kultúrafinanszírozási világban?

Ellinger Edina, a Bábszínház vezetője százhúsz oldalas igazgatói pályázatában mindent leírt: honnan hova jutott el a színház és hova szeretne a következő öt évben, amennyiben a feltételek adottak. Nagyon jó szorgalmas, ambiciózus emberrel együtt dolgozni. Még a bizonytalanságban is segít, ha a napi rutinban észnél vagyunk és igyekszünk előre gondolkodni. Ha tiszta körülményeket várunk ahhoz, hogy elindulhassunk valamelyik úton, akkor nem indulunk sehová, és biztosan áldozattá válunk. Óvatosan tervezünk előre, és mindent megteszünk azért, hogy a tervezett előadások, premierek megvalósulhassanak. Persze ettől még előfordulhat, hogy hiba csúszik a gépezetbe, de az a cél, hogy rajtunk ne múljék.

Az elsődleges és legfontosabb tervünk az, hogy ezt a nagyon-nagyon jó állapotban lévő társulatot egyben tartsuk. Nem csak a színészekről beszélek: a pincétől a padlásig remek szakemberek vesznek körbe. De eljutottunk odáig, hogy ha valami komolyabb financiális „injekciót” nem kapunk, úgy nemhogy a nemzetgazdasági munkaerőpiacon, de a kulturális szférában sem leszünk versenyképesek. Mert a publikus adatokból tudjuk, hogy a különböző fővárosi kőszínházak egészen más büdzsével dolgoznak: egy-egy, az állam által kiemelten támogatott intézmény a csábítóbb ajánlatával „elszipkázza” a műszaki és az egyéb területen dolgozó kollégáinkat is. Nem csak a rezsit kell kifizetnünk, béreket kell utalnunk minden hónapban, de az eszközeink, a bábok elkészítése és karbantartása is iszonyú drága. Létszükséglet, hogy a fenntartó kicsit bővítse a lehetőségeinket, hogy legalább az inflációkövetés megjelenhessen a fizetésekben. És akkor még nem beszéltünk a fenntartási költségekről, a már emlegetett drága eszközpark megújításáról, fenntartásáról.

Tervezni egyébként is nehéz manapság, egy-két évre még talán, de hosszabb időre nem lehet. Akkor sem, ha az állandóan változó jogszabályi környezet valamilyen csoda folytán kiszámítható lenne. Gondoljunk csak bele, milyen exponenciális fejlődést, milyen sokrétű változást látunk a kommunikációban és az informatikai, műszaki területeken! Mennyi mindent változtat meg a percről percre fejlődő mesterséges intelligencia! Jelenleg fogalmunk se lehet, hogyan strukturálhatják át a világ, a környezetünk változásai, fejlődése a szervezeti felépítésünket.

Ellinger Edina igazgató Szikszai Rémusszal a Peer Gynt olvasópróbáján (forrás: Budapest Bábszínház)

Miből él ma a Bábszínház?

Az intézmény száz százalékban fővárosi tulajdonú színház – ez mindig is így volt. A gazdasági szervezeti forma változott, 2011 óta már nonprofit kft.-ként működünk. Közgazdászként meggyőződésem, hogy esetünkben ez lényegesen észszerűbb megoldás, hiszen a hozzánk hasonló „üzemeket” nem szabad költségvetési intézményi formában működtetni. Tulajdonképpen a kezdetektől közösen működtette a főváros és az állam a színházunkat, hiszen a költségvetési támogatás két forrásból jött. 2020 márciusától a finanszírozás egyoldalúvá vált, a tulajdonos fővárosi önkormányzat nem járul hozzá a működtetésünkhöz, kizárólag állami forrásból támogatnak minket. 

Saját forrásból nem működhetne a Bábszínház. Kevés az olyan intézmény, színház ma Magyarországon, amely hozzánk hasonlóan minden korosztályt kiszolgál. Gyermek- és ifjúsági előadásaink mellett számos felnőttelőadást is játszunk. Sok óvodai, iskolai csoportot fogadunk hétköznap a napközbeni előadásainkon – ezeken nem a piac szabja meg az árat. A csoportokkal érkezik hozzánk mindenféle egzisztenciális hátterű gyerek, fontos, hogy a jegyet mindenki ki tudja fizetni. Tehát esetünkben nem várható el piaci árképzés.

A tao megszüntetése óta két lábon áll a Bábszínház finanszírozása, ez pedig a saját jegybevétel és a támogatás. Nem hárítva a felelősséget, de meggyőződésem, hogy a piaci szféra támogatását akkor tehetnénk intenzívebbé és rendszeresebbé az ágazatunkban, ha a forprofit szereplő a támogatásáért cserébe valamilyen jogszabályban rögzített előnyt évezne – adókedvezményt például. De „csak úgy”, szeretetből, küldetéstudatból, presztízsből nem várható el a folyamatos patronálás – és nem is történik meg. Persze a szponzoráció, a barter, az adomány mind külön történet, ami segítheti valamilyen módon az adott intézmény életét. E kapcsolatok létrejöttéhez külön szakemberre lenne szükség, aki csak ezzel a területtel foglalkozik. Nálunk jelenleg nincs ilyen ember, nem fér a költségvetésünkbe, de természetesen törekszünk rá, hogy megtaláljuk ezeket a kapcsolatokat.

Jelenet a Budapest Bábszínház Mindenki legyen kufli! című előadásából (fotó: Piti Marcell)

Milyen szponzorációs kapcsolatai vannak a Budapest Bábszínháznak?

Sikeres együttműködésünk van a BKK-val. Ez már a második évad, amikor a közlekedési vállalat a kisgyerekek utaztatásában segít, a buszaikkal a csoportok, osztályok könnyebben jutnak el az agglomerációból hozzánk, az Andrássy útra. Nem könnyű több átszállással elhozni egy egész csoportot, a különbusz pedig költséges, amit nem minden szülő tud kifizetni – és itt jön a képbe a BKK-val kötött együttműködési megállapodásunk, amely szerint ők a különjárati állományukból biztosított járművekkel segítik, hogy az utazás egyetlen gyereknek se legyen akadály. így egy évadban körülbelül kétezer-háromezer óvodás, iskolás juthat el az előadásainkra. Mi pedig cserébe három előadást játszunk a vállalat dolgozóinak és hozzátartozóiknak. 

Mecénások is segítik az intézményt?

Voltak már céges és magánszemély adományozóink is. Volt, aki konkrét előadás létrejöttében állt mellénk: szerette az intézményünket, személyes kapcsolata révén tudta, hogy bajban vagyunk, ezért szívesen adakozott. Több magánember segítette már a munkánkat, de olyan még nem fordult elő, hogy valaki teljesen ismeretlenül, gazdag mecénásként becsöngetett volna, mondván, szívügye a Bábszínház, szeretne segíteni, mondjuk meg, mire van szükségünk. Nem gyakori, de nagy segítség a tárgyi adomány is. Tisztában vagyok vele, hogy amennyiben a cégvezető elkötelezett, és szívügye a mecenatúra, akkor működhet a dolog. Viszont kudarcot vallhat a próbálkozás, bármennyire eltökélt az igazgató és a marketinges, ha a vállalat szemléletmódjában nem szerepel a kultúra támogatása. A prioritásoknak tehetetlenségi nyomatéka van.

Pedig remek együttműködésekre kerülhetne sor, például a családbarát cégekkel, amelyek eseményeire helyszínt biztosíthatunk, jegyeket adhatunk gyermek- és felnőttelőadásainkra is a támogatásért cserébe. Régebben többször is tartott nálunk Mikulás-ünnepséget a Porsche Hungária, tartalmas programokat kínáltunk, a játszóháztól a kézműveskedésig, és természetesen előadást is – sok mindenre vagyunk képesek. 

Előfordult, hogy a korábban megírt tervezetet anyagi okokból át kellett írni?

Nem. De óvatosabbak vagyunk a tervezésnél – például a bemutatók számát illetően. Mutogathatunk a külső környezetre, hogy emiatt meg amiatt nehéz, de ettől még nem lesz könnyebb. Előfordult, hogy másik évadra toltunk át egy tervezett bemutatót, vagy az energiaválságban télen vastag pulcsikban ültünk a néhány fokkal hidegebb szobákban. Nem álltunk le a Covid-járvány alatt sem – betartva persze a törvényi kereteket. Alkalmazkodunk. A taós időszakhoz képest valóban kevesebb előadással fut a Bábszínház, de az utóbbi néhány évben ugyanannyit játszunk. A darabszámot infrastrukturális körülményeink miatt is csökkentenünk kellett: ott próbálunk, ahol játszunk. Napközben is több előadást tartunk, amelyeket össze kell egyeztetni a próbákkal – ez behatárolja a lehetőségeinket.

Teszárek Csaba a Szomjas Troll című előadásban (fotó: Piti Marcell)

Ha egy vállalat vezetője megkérdezné, miért érdemes támogatnia a Bábszínházat, mit mondana neki?

Első körben minden potenciális támogatónak azt ajánlanám, jöjjön el az előadásainkra. Nézze meg, mi történik nálunk. Minden korosztálynak minőségi előadásokat nyújtunk. Nem mondom, hogy a műfaj mindenkinek bejön, de azt igen, hogy nem érdektelenek az előadásaink. Mi vagyunk a kapu, amelyen belépve nem csak a báb, de a színház műfaját is megszeretheti a néző. Véleményem szerint a kultúrában részt venni, összekapcsolódni mindenkinek megéri – magánembernek, cégvezetőnek, alkalmazottaknak egyaránt.

Megjelenhetnek a bábelőadások a különböző streaming platformokon, esetleg az eSzínház felületén?

Felvettük velük a kapcsolatot, mert igen, szeretnénk együttműködni. Nemcsak a közönségréteg bővítése érdekében, de több értékes előadásunk továbbélését is biztosítanánk a felvételekkel. Jó néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még streaming híján a televízió volt egyeduralkodó a piacon, érdekes tendenciákat láttunk, miután adásba került egy-egy színházi előadás. Előfordult, hogy megfeneklett tőle a darab, olyannyira, hogy le kellett venni a repertoárról. Máskor viszont szárnyakat kapott, versengtek a jegyekért a nézők, szerették volna élőben is látni. Ezt persze nem lehet megjósolni, de mindenképpen érdemes megpróbálnunk. Természetesen Idő szükséges ahhoz, hogy megjelenhessünk az eSzínház repertoárjában, hiszen előkészületeket kell tenni az együttműködés érdekében, meg kell teremteni a megfelelő jogi hátteret is, ami a különböző szerződések kiegészítését és módosítását jelenti. Ez mind idő, hiszen nem hétköznapi rutinfeladatokról beszélünk, hanem újdonságról, amelyen jó gondolkodni, kihívás megoldásokat találni.

A művészeti kérdések nem hozzám tartoznak, de igazgatóm, Ellinger Edina gyakran kíváncsi a véleményemre, arra, miként látom egy teljesen más szemszögből a dolgokat. Nem csak gazdasági vezetőként, de nézőként is. Még az első színházigazgatóm mondta: sokat adna azért, ha úgy tudna darabot olvasni és nézni, ahogyan én. Ezt akkor én nem csak meghallottam, de meg is értettem és megjegyeztem. Ezt a nézői szemszöget igyekszem őrizni.

Tehát a premierig nem is látja az előadásokat?

Dehogynem! Szeretek bemenni próbára, a főpróbahéten egyben megnézni, akár többször is, ismerem az előkészületeket. Utána viszont bizalommal és színházszeretettel ül be az ember a nézőtérre, és nem azt keresi – még ha könnyen észre is vehetné –, hogy mikor késik egy pillanatot a színész, a hangosító vagy világosító, mikor van rossz helyen kellék, hanem megpróbálja élvezni az előadást, és drukkol a sikerért. Nem kell az „egész osztálynak” csillagos ötösre írnia a dolgozatát ahhoz, hogy az  előadás jelest kapjon.

Nyitókép: Pintér Judit (fotó: Éder Vera)

Lásd még:

Ellinger Edina: „A minőség a legjobb brandépítés” – Interjú a Budapest Bábszínház igazgatójával

Báb, pop, szabadság – Beszélgetés Cseri Hanna énekes-dalszerzővel, a Budapest Bábszínház zenei vezetőjével

„A báb csodálatos absztrakció” – Interjú Szikszai Rémusz színész-rendezővel