Jót tenne valami nagyon más őrület

A Katona József Színház sikeressége nem csupán a negyven éve tartó magas művészi színvonalú munkának, hanem a kiemelkedő marketing- és PR-tevékenységnek is köszönhető. Az elmúlt években a kulturális intézményeknek egyre nagyobb kihívást jelentett a közönség elérése, megszólítása, de a Katona kiválóan állta a sarat. Ez Kazimir Annamari kommunikációs referens és Horváth Máté marketingvezető céltudatos és kreatív munkáját is dicséri.

Mindketten dupla csavarral és a jelenlegi munkakörüket tekintve teljesen kezdőként érkeztek a Katonába, a zenei, újságírói, illetve a mérnöki pályáról. Milyen út vezetett az ország egyik legjobb színházába?

Kazimir Annamari: Elvégeztem a Bartók Konzit szolfézs–zeneelmélet–zongora–karvezető szakon, de időközben kiderült, hogy a zenei pálya inkább a szüleim álma volt, nem az enyém. Az újságírás felé kanyarodtam, a MÚOSZ-ban tanultam, majd jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezetői, rendezői szakára, ahol Vitray Tamás és Horváth Ádám osztályában végeztem. Tíz évig voltam videós újságíró hírportáloknál. Nem gondolkodtam pályamódosításon. Veiszer Alindának volt egy beszélgetős sorozata a Katona Kamrájában, és a férje, László Pali – akivel akkor kollégák voltunk a 24.hu-nál – felkért, hogy csináljak a beszélgetésekhez videókat. Talán egy évad után egyszer csak csörgött a telefonom, az akkori adminisztratív igazgató, Mattyasovszky-Zsolnay Bence hívott, és kérte, hogy menjek be beszélgetni. Gondoltam, valamit biztosan elszúrhattam, úgyhogy nyilván nem kell többet Alindának forgatnom. Ezzel szemben, legnagyobb meglepetésemre Bence Máté Gábor kérdését tolmácsolta, miszerint lennék-e a színház PR-osa. Nagyjából sokkot kaptam. Azonnal rávágtam, persze, hogy lennék, oké, majd megkérdeztem: de mit is csinál tulajdonképpen egy PR-os? Bence azt válaszolta, hogy Gáborral úgy gondolják, semmi olyat, amit én ne tudnék megoldani. Voltak kétségeim, de a tizenegyedik évadom végén talán már kimondhatom: szerencsére igazuk lett.

Kazimir Annamari (fotó: Horváth Judit)

Mivel tudták meggyőzni, hogy tíz év sikeres újságírói pálya után átálljon a másik oldalra?

K. A.: Az elköteleződésem abszolút a Katonának szólt. Számomra a mai napig csoda, hogy ide tartozhatok. Nem PR-osként tekintek magamra, hanem a Katona József Színház csapattagjaként – aki PR-os. Az elején még szorongtam, hogyan fogok megfelelni az általam nagyjából istenként tisztelt művészeknek, akiket akkor már hosszú évek óta rajongó nézőként csodáltam a színpadon, de végül hamar befogadtak. Nagyon megbecsülöm, hogy itt lehetek. Sokszor eszembe jut, hogy Máté Gábornak nem csak egy-egy darab vonatkozásában van jó szeme a szereposztáshoz, hanem a munkatársak kiválasztásakor is.

Horváth Máté: Én is Máté Gábornak köszönhetem a bizalmat. Elképesztő nyitottságra vall, hogy egy kemény, háromkörös felvételi után nem egy rutinos kollégát választott marketingvezetőnek, hanem egy kezdőt, aki ráadásul teljesen más közegből érkezett. Végzettségem szerint településmérnök vagyok. Az egyetem alatt ugyan végeztem kommunikációs feladatokat szakmai szervezeteknél, írtam az Építészfórumnak meg az Octogon magazinnak is, de a színházi közeg addig ismeretlen volt. Annamarival ellentétben én nem szorongtam a kezdésnél, pedig Ascher Tamás és Máté Gábor is bent ül a felvételimen. Talán pont ezt a külső szemlélődést és az ebből fakadó új impulzusokat várták el tőlem.

Horváth Máté (fotó: Dömölky Dániel)

Ha a közönséget megkérdeznénk, hogy mi a Katona legnagyobb értéke, biztosan azt a választ kapnánk, hogy az előadások és a művészeti munka. A PR- és a marketingvezető szerint mi a legnagyobb értéke?

H. M.: Maga a brand, ami persze a magas művészi színvonalnak is köszönhető. Ha egy előadás művészi értelemben nem sikerül a legjobban, a brand akkor is képes elvinni. Tulajdonképpen a brandépítés hosszú és költséges munkája is a művészi munkát támogatja.

K. A.: Az utóbbi években a színházi világ folyamatosan kapta az ütéseket: a Covid a bezárásokkal, a színházi botrányok, a színházi törvény, az SZFE ügye, a rezsiválság és most a szomszédos háború. Jogos félelmek voltak, hogy vajon a nézők visszatérnek-e, hogy tudnak-e jegyet vásárolni, hogy be kell-e újra zárni. Ezek a félelmek nálunk végül nem igazolódtak be, ami valóban az erős brandnek is köszönhető. És ezt a roppant kemény időszakot nemcsak túléltük, hanem erősebben jöttünk ki belőle, amire a színház összes munkatársa büszke lehet. Csatlakoznék a kérdésben említett közönség véleményéhez: igen, a Katona legnagyobb erőssége szerintem is a művészi munka minősége és a kollégák elhivatottsága, teherbírása.

H. M.: Nekem tulajdonképpen ez az első normálisnak mondható évadom. Eddig mindig valamilyen válság kihívásaival kellett megküzdeni. Idén az arculatváltásra és a negyvenedik évad megünneplésére tudunk koncentrálni.

Azért a financiális probléma nem kerülte el az idei évadot. A nagyszabásúra tervezett Wagner-bemutatót el kellett halasztaniuk. Ezzel szemben a Budapest Parkban egy hatalmas Csinibaba Táncdalfesztivál koncertre készülnek, ahol a társulat tagjai neves énekesekkel együtt megidézik az 1960-as évek táncdalfesztiváljainak hangulatát. Ez biztosan óriási vállalás.

H. M.: Az anyagi kockázatot nem mi vállaltuk, hanem nagyvonalúan a Budapest Park, illetve a MasterCard nem csak nekünk, hanem nekik is kiemelt támogatójuk, őket sem volt nehéz meggyőzni, hogy álljanak oda a készülő produkció mellé.

K. A.: Ezt a dolgot kétfelől lehet és szerintem kell is megközelíteni. Egyrészt fájdalmas, hogy nem tudunk megcsinálni egy Wagnert, mert nincs pénz méltó díszletre, és lesz helyette egy díszlet nélküli – egyébként csodálatos – Cseresznyéskert, egy sokmilliós költségvetésű produkció pedig házon kívül megvalósul. Másfelől azt tudni kell, hogy a kettőnek anyagi forrás tekintetében nincs köze egymáshoz. A külsős produkció – ahogy Máté is mondta – külső forrásokra támaszkodik, tehát nem a műsortervünktől vesz el. Ez inkább egy pluszlehetőség, hogy népszerűsítsük a Katona társulatát, én legalábbis így tekintek rá. Szóval, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen sikeres koncerthelyszín fantáziát lát a Katonával való együttműködésben, aminek köszönhetően a finanszírozási nehézségeink ellenére is széles nyilvánossághoz juthatunk el. Biztos, hogy a Csinibaba Táncdalfesztivál közönségében lesznek olyanok, akik még sohasem jártak a Katonában, és reméljük, hogy a koncert után a színpadon is kíváncsiak lesznek a társulat tagjaira.

Csinibaba-próba Thuróczy Szabolccsal (fotó: Kazimir Annamari)

H. M.: Marketingoldalról természetesen szintén érezhető a kiadások visszafogása. A spórolásba már egészen beleszoktunk, de ezt is nézhetjük a másik oldalról. Pozitív értelemben ez egy kihívás. Örülök, ha minél jobb ajánlatot tudok szerezni egy-egy feladat megvalósítására, ha egy együttműködésből többet is ki tudok hozni, hogy ez meg az még beleférjen. Ugyanakkor nagyon jó lenne egyszer úgy dolgozni, hogy nem számít a pénz. Ha nem úgy kellene csinálni a dolgokat, ahogy lehet, hanem ahogy az a legjobb lenne.

K. A.: Annyit azonban sehogy sem tudnánk már spórolni, hogy a Katona újra köztéri plakáton jelenhessen meg. Többek között azért is jó ez a parkos együttműködés, mert a plakáttörvény óta most először újra van lehetőségünk, hogy a nevünk ilyen felületeken is szerepeljen.

Mit vár a színház ettől az együttműködéstől? Ez nem csak művészi projekt, hanem vállalkozás is, amitől jelentős bevételt remélhetnek?

H. M.: A bevételek a kockázatvállalás mértékében realizálódnak, és ez nagyon költséges produkció huszonhárom katonás színművésszel, két vendégszínésszel, tíz sztárénekessel, huszonnégy tagú „élő” big band zenekarral, díszlettel, jelmezzel, nagy alkotógárdával és minden dal „felfrissítésével”. Szóval, ha sokan lesznek, akkor remélhetünk valamennyi bevételt. Az egész koncert Annamari ötlete volt. Nagyszerű teljesítmény, hogy ezt végig tudta vinni az ötlettől a megvalósításig.

Sena Dagadu és Jordan Adél a Csinibaba próbáján (fotó: Kazimir Annamari)

K. A.: Ehhez persze ismét kellett Máté Gábor nyitottsága, a Budapest Park csapatának lelkesedése, és itt kiemelném Tűzkő Lilit, a Park programkommunikációs vezetőjét, aki nélkül szintén nem jöhetett volna létre ez az est. Régóta téma volt köztem és a Park vezetősége között, hogy jó volna egyszer valamit együtt csinálni. De fröccsözés közben konkrétumokig nem igazán jutottunk. Aztán egyik nap úgy ébredtem fel, hogy márpedig ezt meg kellene csinálni, és ha én nem teszek semmit, akkor a projekt sosem fog megvalósulni. Úgyhogy kértem egy találkozót Gábortól, ahol kicsit félve elővezettem egy koncertműsor gondolatát. Mint kés a vajban, úgy ment át, és ezért nagyon hálás vagyok. A műsort – rengeteg kidobott, meddő ötlet után – már a parkosokkal, a Katona csapatával és Vajdai Vilmos rendezővel közösen terveztük meg. Az igazság az, hogy az én elsődleges motivációm sokkal inkább befelé, mintsem a brandépítésre vagy a közönségbővítésre irányult. Az, hogy végül mindez összeér, számomra csak hab a tortán. Szerettem volna, ha végre én is adhatok valamit ennek a csodálatos társulatnak. Például azt, hogy sok ezer ember egyszerre tapsol nekik. Úgy éreztem és érzem most is, hogy jót tehet valami ősrobbanásszerű eufória, valami nagyon más őrület, mint amit megszoktak. Rengeteg sebet kaptak az elmúlt években, borzasztóan küzdelmesnek és méltatlannak érzem a – hogy úgy mondjam – kegyvesztett oldalon álló hazai művészek életét. Díjak, anyagi megbecsülés és általános közérzet szempontjából is. Azt szeretném, ha ez az este adna egy kis gyógyító adrenalinlöketet vagy „rock and roll” életérzést a közönség mellett a fellépőknek is.

Sok színházzal ellentétben a Katonában nincs bérletezés. Ennek mi az oka?

H. M.: Nálunk a pártolói kör kiváltja a bérletezést. Sokszor mire megnyitjuk a jegyértékesítést a nagyközönség előtt, addigra a pártolók, élve az elővásárlási lehetőségükkel, már felvásárolták a jegyeket. Ráadásul így nem fordulhat elő az a bérletes „betegség”, hogy üresen maradnak székek. Sokan csak egyetlen előadás miatt vesznek meg egy bérletet, a többire vagy elmennek, vagy nem, vagy jó a kitűzött időpont, vagy nem. A néző nálunk szabadon dönthet, hogy mikor és mit szeretne megnézni.

Horváth Máté (fotó: Süveg Áron)

Miért jó a Pártolói kör tagjának lenni a Katonában?

H. M.: A pártolói tagság win-win helyzet. Ilyenkor mi nem csak kapunk, hanem adunk is. A pártolók elsőbbséget élveznek a jegyvásárláskor, zárt körű eseményekre invitáljuk őket, van személyes kapcsolattartójuk, és kedvezményekben is részesülnek. Ők pedig a támogatásukkal hozzájárulnak a Katona művészi munkájához. Négyszintű pártolói tagságot kínálunk, van Pártoló tag, Támogató, Mecénás és Mecénás+ szint. Minden szintnél más a motiváció a csatlakozásra. A legolcsóbb tagság díja 30 000 forint egy évadra. Ha az ezzel járó kedvezményes lehetőségeket maximálisan kihasználják, akkor tulajdonképpen szinte nem is kerül semmibe.

Magánszemélyek vagy cégek a pártolók?

H. M.: A pártolói tagságot kizárólag magánszemélyek vehetik igénybe, idén azonban elindítottuk a vállalati együttműködési programunkat, ami kifejezetten cégeknek szól. Reméljük, a kulturális élet és versenyszféra találkozása gyümölcsöző és közös előnyökkel járó partneri kapcsolatokat eredményez.

Kazimir Annamari és Vajdai Vilmos (fotó: Horváth Judit)

Mennyiben lenne más, ha ugyanezt a munkakört egy multinál töltenék be?

K. A.: Nem tudom, de nem is akarom elképzelni, hogy egy multinál dolgozzak. Az biztos, hogy a mi munkánk nem nyolctól négyig tart. Minket fel lehet hívni este 10-kor is. Dolgozunk hétvégén és ünnepnapokon is. Az időbeli megterhelő kötetlenséggel szerencsére a helybeli kötetlenség is együtt jár. Magyarán nem ülünk az irodában, ha kell, ha nem, és ez számomra komoly életminőség-javító tényező. Művészekkel dolgozni nagy fokú érzékenységet is kíván. Kettőnk közül én vagyok a „pszichológus”, Máté a gyakorlatiasabb. A színészek engem hívnak fel például, ha azt szeretnék, hogy a fotójukat cseréljük ki egy kreatívon, mert nem annyira előnyös. Tudják, hogy én megpuhítom az illetékeseket.

H. M.: Mivel a kommunikációs és marketingrészleget ketten visszük, így óriási különbség, hogy mi ketten végezzük el azt, amit egy közepes cégnél öt ember. A social felületeket is mi kezeljük, ami 2023-ban már szintén egy egész embert kívánna. Bár évad közben feszített a tempó és az ember idegrendszerét jobban igénybe veszi, kárpótol érte a lazább nyári időszak. Ez némiképp ellensúlyozza a multikéhoz képest szerényebb fizetést is.

Kazimir Annamari (fotó: Szabó Kata)

K. A.: Nem csak a sajtókapcsolatokért felelek, a belső kommunikáció is fontos része a munkámnak. Ezenfelül extra még, hogy többségében a színház videós anyagait is én készítem. Ez a legfárasztóbb, ugyanakkor leginspirálóbb feladatom. Azt szoktam gondolni, hogy a videózás a munkám legszexibb része.

Mi az első néhány dolog, ami eszükbe jut a Katonáról?

H. M.: Az, hogy a Katona a legtehetségesebb emberek közössége. Itt nem csak a színészek és a rendezők, hanem minden munkatárs kiemelkedőt nyújt a maga területén. Ez azért elképesztően inspiráló közeget jelent.

K. A.: A maximalizmus, a szakmai alázat, a tehetség. Az elképesztő munkabírás. Az elhivatottság, hogy itt az emberek többsége mindenek elé helyezi a Katonát. A nyitottság, de emellett az érzelmi zártság, összezárás. Persze nem akarom idealizálni magunkat, itt is előfordulnak nézeteltérések, sértődések, de mindig úgy érzem, hogy itt még abban is szeretet van, amikor éppen kicsit nem szeretjük egymást.

Lásd még: A Csinibaba Táncdalfesztivál egyszeri alkalom, soha többé nem lehet majd látni  – Beszélgetés Vajdai Vilmossal, a Katona József Színház Budapest Park-beli estjének rendezőjével

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Kazimir Annamari, Horváth Máté (fotó: Dömölky Dániel)