by artisbusiness.hu 2022. Nov 16.

Katonadolog

A budapesti Katona József Színház vállalati mecénásprogramja

„Senki és semmi nem tud annyit elmondani az emberről, mint egy jó író és egy jó színész a jó színház segítségével. Egy-egy sikeres előadás hatása – a szellemi és érzelmi telítettségen kívül – a gesztusaimban, a beteggel való azonosulásban is megmutatkozott. (...) Az én színházam a közművelődés, az emberi, a nemzeti szellem temploma. Hagyományok őrzője, a közgondolkozás alakítója és megújítója. Ismertetőjele, hogy féltve őrzi rangját, színvonalát. Remélem, hogy van és lesz is ilyen színház.” Kulka Frigyes mellkassebész-, tüdőgyógyász-professzor (1925–1989)

A budapesti Katona József Színház társulata (fotó: Dömölky Dániel)

A kereken negyvenéves budapesti Katona József Színház az ország egyik legismertebb és legelismertebb teátruma. Évadonként több mint száztízezer néző látogatja az előadásait. Korszerű és innovatív módszerekkel, széles körben befogadhatóan jeleníti meg a velünk élő problémákat, megfogalmazza társadalmunk legfontosabb kérdéseit. A társadalmi párbeszéd egyik lényeges eleme a fiatalok tudatos megszólítása, valamint a figyelem felhívása a környezetvédelem fontos voltára.

A Katonát Máté Gábor vezeti, a társulat tagja többek közt Bán János, Bezerédi Zoltán, Bodnár Erika, Borbély Alexandra, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Mészáros Béla, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Rujder Vivien, Szacsvay László, Szirtes Ági, Tasnádi Bence.

Fekete Ernő és Máté Gábor a Zseni című előadásban (fotó: Rácz Gabi)

A Budapest szívében található Katona József Színház a 2022/23-as évadban ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. Az Art is Business mint a színházi kultúra és az értékközösségen alapuló stratégia gondolkodás elkötelezett híve üdvözli a Katona vállalati mecénásprogramját, és arra biztatja a vállalkozásokat, hogy aktívan vegyenek részt a jubiláló teátrum következő negyven évének megalapozásában, formálásában.

Évadkönyvük
Bemutató előadásaik
Repertoár-előadásaik

A Katona József Színházban több mint tíz éve nagy sikerrel működik a magánszemélyek számára elérhető, négyszintű Pártolói tagság. 2022-től a színház elindítja a vállalatok számára kialakított többlépcsős Mecenatúraprogramját, melyet a kultúra és kulturális értékek iránt elkötelezett cégek figyelmébe ajánl. A színház vezetősége tisztában van a jelenlegi, rendkívül nehéz helyzettel, amely a hazai gazdasági élet szereplőit és a társadalmat sújtja. Ez alól a kulturális intézmények, így a színházak sem kivételek. Meggyőződésük ugyanakkor, hogy a színháznak a legnehezebb időkben is működnie kell, sőt ilyen helyzetben talán még fontosabbá válik, hogy a színvonalas kultúrát testközelibbé, elérhetőbbé tegyék mindenki számára. Azért is hozza létre a Katona a vállalatok számára elérhető Mecenatúraprogramját, hogy az új együttműködések által enyhítse a rendkívüli működési terhet, és biztosítani tudja a művészi munka folytatását.

Rujder Vivien és Fekete Ernő az Isten, haza, család című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

A Katona József Színház a programban részt venni kívánó hazai vállalkozások számára különböző megjelenéseket és eseményeket ajánl. Mindez a vállalatok számára – a kulturális misszión túl – lehetőséget biztosít munkatársaik, üzleti partnereik elégedettségének növelésére, valamint emeli gazdasági vállalkozásuk presztízsét.
Az ajánlatok igény szerint módosíthatók és személyre szabhatók.

Máté Gábor, Borbély Alexandra, Szacsvay László, Fekete Ernő és Jordán Adél az Apák és fiúk című előadásban (fotó: Horváth Judit)

MECENATÚRAAJÁNLAT VÁLLALATOKNAK

TÁMOGATÓI PROGRAM
KÉTMILLIÓ FT

A vállalat logója megjelenik a színház honlapján és az Előcsarnok marketing és médiafelületein.
Havonta hírlevélben értesítést kap azokról az előadásokról (1-3 db./hó), melyekre a dolgozóik kuponkedvezménnyel (15-30%) vásárolhatnak színházjegyeket a készlet erejéig.
Díjmentesen évi 50 db. színházjegy igénybevételére jogosult előre egyeztetett időpontokban a Katona, Kamra vagy a Sufni színházteremben.
Meghívó a Katona Évadzáró eseményére (2 fő).

Ónody Eszter, Bányai Kelemen Barna és Kocsis Gergely a Mesteremberek című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

KIEMELT TÁMOGATÓI PROGRAM
NÉGYMILLIÓ FT

Jogosult a Támogató program első két bekezdésére.
Az év premierjeinek megtekintése tiszteletjegyekkel (4 fő/előadás).
A vállalat nevének (logójának) feltüntetése a támogatás évében bemutatandó előadások színlapjain.
Térítésmentesen évi egy alkalommal, zárt körű, előre egyeztetett színházi előadás igénybevételére jogosult a Kamra színháztermében, maximum 100 főig, majd koccintás az alkotókkal a Kamra közösségi terében.
Meghívó a Katona Évadzáró eseményére (4 fő).

Szirtes Ági és Pálmai Anna a Melancholy Rooms című előadásban (fotó: Horváth Judit)

VÁLLALATI MECÉNÁSPROGRAM
HATMILLIÓ FT

Jogosult a Kiemelt támogatói program első három bekezdésére.
Térítésmentesen évi egy alkalommal, zárt körű, előre egyeztetett színházi előadás igénybevételére jogosult a Katona Színháztermében, maximum 370 főig, majd koccintás az alkotókkal a Katona előcsarnokában.
Meghívó a Katona Évadzáró eseményére (6 fő).

Rujder Vivien és Tasnádi Bence a Káli holtak című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

KIEMELT VÁLLALATI MECÉNÁSPROGRAM
TÍZ+ MILLIÓ FT

Jogosult a Vállalati mecénásprogramra.
Vállalati rendezvény szervezésére egy előre egyeztetett időpontban igénybe veheti a színház bármely termét, maximum 2,5 óra időtartamban.
A cég fő támogatóként szerepel egy, az adott évben bemutatott előadás színházjegyein, színlapján és a színház honlapján.
A vállalat négy munkatársat delegálhat a Katona egyik külföldi vendégelőadására (Európa területén belül), az alkotókkal közösen szervezett utazással.

Jordán Adél, Takátsy Péter és Bányai Kelemen Barna a Hedda Gabler című előadásban (fotó: Horváth Judit)

A Katona társulata bízik abban, hogy Magyarország egyik vezető színházának támogatási programja felkeltette a vállalati szféra szereplőinek érdeklődését. Remélik, szívesen tesznek a kultúra közvetítésének sérülékenysége ellen, örömmel vonják be vállalkozásukat az értékteremtő közösségbe.

Pálos Hanna, Tasnádi Bence, Rajkai Zoltán és Szirtes Ági a Rozsdatemető 2.0 című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

KAPCSOLAT:
Sipos Szilvia
Kiemelt Ügyfélkapcsolatok
sipos.szilvia@katonaszinhaz.hu
+36 20 265 4043
www.katonajozsefszinhaz.hu
Facebook
Instagram

Az Art is Business azzal is buzdítja a vállalati szféra szereplőit, hogy a programra 2022-ben jelentkezők számára térítésmentes előfizetést biztosít a jövő évre, azaz 2023-ban ingyenesen elküldi a nyomtatott magazin lapszámait. Akár telefonon, akár e-mailben veszik fel a kapcsolatot Sipos Szilviával, kérjük, jelezzék neki ebbéli igényüket!  

Nyitókép: A Katona József Színház előtere (forrás: a színház Facebook-oldala)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!