
Koltai Róbert fiktív könyvbemutatójával indul a Péntek13! program
– a Margit körúti rendezvényen színházi előadással, diszkóval és különleges tárlattal is készülnek
Kurázsi Mama Lakásszínházában tizenegy éve gördül fel rendszeresen a függöny: a Vízivárosi Kurázsi öt éve működő közösségépítő kulturális mozgalom. Október 13-án egy különleges összefogás eredményeként fiktív könyvbemutatót tartanak a Habitat Kreatív Központban és elindul a Lak(hat)ásszínház sorozat.
A Koltai80 – Filmeskönyv – Fiktív könyvbemutató keretein belül Bán Ágnes újságíró, a Vízivárosi Kurázsi alapítója beszélget Koltai Róbert Jászai Mari-díjas és Érdemes Művésszel a róla szóló Filmeskönyvről, valamint a kötet szerzőjével, Gaál Ildikó színházi rendezővel, íróval, rádiós műsorvezetővel.
„Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán beszélgessünk róla. Ez volt a Sose halunk meg, Koltai Róbert első rendezése. Egyetlen gondolat motoszkált akkor bennem, aminek aztán parázs vitát provokálva hangot is adtam az egyetemen: ennek a filmnek minden kockájából árad a szeretet. A filmet is, bennünket is megérlelt azóta az idő. Nem sejthettem, hogy pontosan harminc év múlva olyan könyvön fogok dolgozni, amely Koltai Róbert filmjeivel foglalkozik, és őt nemcsak mint filmrendezőt, filmszínészt, hanem mint életem párját is kérdezem majd. A szubjektív kifejezés ily módon talán adja magát, a monográfiát pedig az magyarázza, hogy a könyv Koltai Róbert mintegy tizenöt filmjét és az elmúlt csaknem harminc évet öleli át” – mondta a könyv kapcsán Gaál Ildikó.
Fodor Annamária és Kovács Vanda (forrás: a Vízivárosi Kurázsi Facebook-oldala)
Szintén október 13-án kitárja kapuját a Cheeky Élcszínház: a Cheeky. Fodrásszalonban Buzás Mihály és Zugmann Zoltán várja az érdeklődőket a „nemlétező tárgyak" tárlatával. Emellett fergeteges Retro Disco lesz a Manyiban. A helyszínek sorába becsatlakozott a Montage Budapest Kávézó is. Aznap 19:30-tól a Lak(hat)ásszínház keretein belül Janikovszky Éva: A lemez két oldala című képzeletszínházi darabját játsszák, Fodor Annamária és Kovács Vanda előadásában. Ez a nyitóprogram remény arra, hogy a kisközösségi kapcsolatépítő, önkéntes munkában szervezett kulturális programok megvalósulhassanak ezután is.
A Habitat Kreatív Központról
A 2023 májusában megnyílt Habitat Kreatív Központ egyszerre közösségi és rendezvénytér, valamint lakhatási tudásközpont. A Habitatnál huszonhét éve tevékenykednek a méltó otthonokért, ami hazánkban még sokak számára nem elérhető. Hisznek azonban abban, hogy összefogással, közös érdeklődés és értékrend mentén elérhetik ezt a célt. Ezért hozták létre a Habitat Kreatív Központot, hogy megszólítsák, együtt gondolkodásra és cselekvésre hívják azt a közösséget, akik szeretnének csatlakozni ehhez az ügyhöz.
A Margit-negyed programról
A Margit-negyed Budapest II. kerület Önkormányzatának városrehabilitációs programja, valamint a bel-budai, újjáéledő városnegyed elnevezése. A Margit-negyed program célja a kihasználatlan önkormányzati ingatlanok bérbeadás útján történő hasznosítása, magas színvonalú kulturális és társadalmi célú tevékenység, valamint kereskedelmi és szolgáltatói réteg bevonzása. Első alkalom a Margit-negyed életében a létrehívás óta, hogy több, ebben a körzetben működő közösségi, közösségépítő és kulturális projekt összefogásával létrejön egy a későbbiekben is rendszeresen működő kulturális programsorozat.
Lásd még:
Szemrevaló galériák Budapesten
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
Nyitókép: Gaál Ildikó és Koltai Róbert (forrás: az esemény Facebook-oldala)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!