Kulturális élet
A Gólem Színház két előadását is megnézhetjük a KULTUTCA fesztiválon

A Gólem Színház két előadását is megnézhetjük a KULTUTCA fesztiválon

Ez az első olyan zsidó kulturális fesztivál, ahol a kortárs művészetek játsszák a főszerepet.
A hazai mozik is vetítik a Metallica kétrészes arlingtoni koncertjét

A hazai mozik is vetítik a Metallica kétrészes arlingtoni koncertjét

A banda idei új nagylemezének megjelenése után kezdett világkörüli turnéba, amelynek egyik különlegessége, hogy a tartott két előadás menete teljesen más zenei...
„Bármelyik kockámról órákat tudnék beszélni

„Bármelyik kockámról órákat tudnék beszélni"

– Beszélgetés Hajdú D. András fotográfussal
A CineFesten mutatják be az Einspach Gábor rákkal folytatott küzdelméről szóló filmet

A CineFesten mutatják be az Einspach Gábor rákkal folytatott küzdelméről szóló filmet

A Nem halok meg című alkotás jóval az országos hazai mozipremier előtt lesz látható.
Egy hónapon át kortárs művészettel telnek meg Budapest közterei

Egy hónapon át kortárs művészettel telnek meg Budapest közterei

Az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálét, a FLASZTER-t szeptember 22. és október 23. között rendezik meg.
Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában is turnézik a BFZ

Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában is turnézik a BFZ

A Budapesti Fesztiválzenekar négy koncertet is ad az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon.
Irodalmi pikniket rendeznek augusztus 12-én a pesti rakparton 

Irodalmi pikniket rendeznek augusztus 12-én a pesti rakparton 

Könyvcserével, felolvasással, kiállítással és koncertekkel várják a látogatókat.
Jack Liebeck, Leticia Moreno és Enrico Pace is fellép az idei Kaposfesten

Jack Liebeck, Leticia Moreno és Enrico Pace is fellép az idei Kaposfesten

A komolyzenei fesztivált augusztus 13. és 16. között rendezik meg.
Wim Wenders új alkotása is látható lesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Wim Wenders új alkotása is látható lesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Az eseményt, ahol egy magyar film világpremierje is szerepel, szeptember 1. és 9. között rendezik meg.
Csaknem kétmillió fontot érhet a XVI. századi kastélyban talált Constable-festmény

Csaknem kétmillió fontot érhet a XVI. századi kastélyban talált Constable-festmény

A világhírű festő művét egy skót házaspár fedezte fel kastélyuk vendégszárnyában.
A film, amely friss nézőpontból mutatja be da Vinci életét

A film, amely friss nézőpontból mutatja be da Vinci életét

Augusztusban ismét a hazai mozikba kerül az Exhibition on Screen Leonardóról szóló része a Pannonia Entertainment forgalmazó jóvoltából.
A világ egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválján mutatják be Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét

A világ egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválján mutatják be Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét

Az Elfogy a levegő a szeptember 7. és 17. között zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekciójába kapott meghívást.