Kulturális élet

A művész, akinél senki nem értette jobban a vonalak lelkét
A Vajda, a Próféta című kiállításon jártunk Szentendrén.

A Guardian, a Times és a Wiener Zeitung is odáig volt Fischer Ivánéktól
Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után.

MI – valódi, hamis vagy utánzott?
Kevés kérdés annyira vitatott manapság, mint az, hogy a mesterséges intelligencia által készített képek egyáltalán alkotások-e.

Aukciós rekordot döntött Louise Bourgeois ikonikus óriáspókszobra
Az 1996-ban készült, három és fél méter magas Spider című szobor 32,8 millió dollárért (11,4 milliárd forint) kelt el a Sotheby’s New Yorkban tartott,...

A kapunyitási pániktól a „píszíségig” – a Freeszfe négynapos fesztiválja
Kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a harmadik Freeszemle.

A világ első szobra, amelyet mesterséges intelligencia segítségével készítettek
Az Impossible Statue (Lehetetlen szobor) Michelangelo, Rodin, Käthe Kollwitz, Takamura Kotaro és Augusta Savage stílusát vegyíti.

Egy piros masnis kiskutyát fedeztek fel Picasso egyik korai művén
A New York-i Guggenheim Múzeum szakemberei a művész egyik korai, mindössze tizenkilenc évesen készített festményén vették észre az ebet.

A legnépszerűbb Wagner-dallamokkal vár a Müpa Wagner-fesztiválja
A Nibelung gyűrűje operaciklus négy előadása, filmvetítések és a legnépszerűbb Wagner-operákból összeállított koncert várja a közönséget június 15. és 21....

Kísérletezések, határátlépések, öntörvényű esztétikai alkotások a Mai Manó Házban
A Mint Te és Én című tárlat a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait, valamint a médium különböző...

„Ez egy kísérlet, a kíváncsiság hajtott” – Vámos Miklós új könyvét mesterséges intelligencia illusztrálta
A várhatóan novemberben megjelenő Szív és Lélek az első magyar mesekönyv, amelyet hivatalosan is mesterséges intelligencia illusztrált.

Három életműrekord is született a Kieselbach Galéria árverésén
Mások mellett Vaszary János, Scheiber Hugó és Paál László művének leütési ára is életműrekordot döntött a Kieselbach Galéria árverésén.

A kortárs gyász tematikáját dolgozza fel az Esterházy Art Dating nyertes projektje
Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor veheti igénybe az Esterházy Magyarország Alapítvány egymillió forintos támogatását.

