Kun-Székely Anna: Hamarosan jön a következő

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat szlogenje. Az idén a Librivel közösen megvalósított pályázatra több mint háromezer-kétszáz alkotás érkezett. A kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény.

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel huszonkétezer-ötszáz alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már száznegyven jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja tartalmas olvasnivalót kínálni a tömegközlekedésre várakozóknak, a kortárs irodalom köztereken való népszerűsítse. Olyan szerzőknek is kiemelt felületet biztosít a megjelenésre, akik korábban még nem publikálták az írásaikat.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H. Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a húsz nyertes alkotást.

Ezeket az írásokat közöljük hétről hétre.

A villamos ajtajai becsukódtak, a férfi, aki az utolsó utáni pillanatban ért oda, hasztalanul próbálta erőteljesen nyomogatni az ajtónyitó gombot. Azért még idegesen párszor meglökte ujjával, majd mintegy feszültség levezetésképpen ráhúzott az automata ajtókra, mintha arra számított volna, hogy azok a fájdalomtól engednek neki és kinyílnak. Nem így történt, a jármű kárörvendően vonult tovább, benne a megbotránkozott utasokkal. A férfi a megállóban maradt, csalódottan, kezében egy szál szomorúan hintázó, selyempapírba csomagolt, tökéletes rózsával. Mintha az ég is ellene játszana, zuhogni kezdett az eső, és pillanatok alatt csuromvizessé vált ingje egyre fojtogatóbban tapadt a testéhez. Körülnézett. Rajta kívül a megállóban csak egy idős néni volt, aki a műanyag utasváróban nézte végig előbbi közjátékát a villamossal. Mikor beállt mellé a fedél alá, a néni bátorító mosollyal üdvözölte.

– Ne aggódjon, fiatalember! Hamarosan jön a következő.

A férfi pár pillanatig réveteg tekintettel nézett rá, majd szorongva rázta meg a fejét.

– Az nem jó. El fogok késni.

– És ez biztosan ekkora nagy baj?

Hoppon maradt társa nem lepődött meg, látszott, hogy már ő is sokat gondolkozott a kérdésen.

– Fontos lett volna, hogy időben ott legyek.

– Emiatt ne legyen ideges. Ha olyan fontos, akkor megvárják.

A férfin látszott, hogy nem ért egyet, de nem is akarja tovább feszegetni a témát. Valószínűleg alapvetően udvarias természete sarkallta arra, hogy inkább kényszerű beszélgetőpartnerére terelje a szót.

– És Ön? Hová tart?

A néni meghökkent, nem szokott hozzá, hogy érdeklődnek felőle.

– A végállomásig megyek.

– Régóta tetszik itt várni?

– Pont elég régóta ahhoz, hogy lássam, hogy nem érdemes sietni.

– Csak a piacra hajnalban, ugye? – sandított rá évődve a férfi.

Egyszerre nyoma veszett annak az embernek, aki az előbb még a villamos makacsul ellenszegülő ajtaját csapkodta, eltűnt az idegesség és a csalódottság is a hangjából.

– Ez nem is vita tárgya – kontrázott a néni –, a reggeli piacozás szent és sérthetetlen, ha nem volna, összeomlana a világ. De az élet többi dolgát nem érdemes ilyen komolyan venni.

Már mosolyogtak mindketten.

– Hány villamos ment el, mióta itt vár?

– Soha nem számoltam.

– És meddig szeretne még itt maradni?

– Fogalmam sincs. Lehetséges, hogy nekem már nem is kellene villamosoznom. Az én koromban… ki tudja, mi történhet az emberrel.

– Talán mégis ki kellene próbálnia, ez mégsem tandemugrás. Ha nem száll fel, akkor soha nem fogja megtudni, hogy mi az, ami megtörténhetett volna – mondta a férfi, kicsit közhelyesen, de szívből jövően.

– Milyen igaza van. De ha én megpróbálom, cserébe fontolja meg kérem, ön is, amit mondtam.

Az eső kitartóan dobolt az utasváró műanyag fedelén. Pár percig még némán álldogáltak egymás mellett, majd a távolban feltűntek a következő villamos sárgán világító fényszórói.

– Felszáll velem? – kérdezte a néni félszegen.

A férfi elgondolkozott egy pillanatra, majd határozottan megrázta a fejét

– Köszönöm, azt hiszem inkább sétálok.

– Megértem.

A néni sután indult el a villamos felé, mint aki egy rég nem látott ismerőssel találkozik és hirtelenjében fogalma sincs arról, hogy hogyan köszönjön neki. Az ajtó előtt hezitált pár pillanatig, de végül megnyomta a gombot és magabiztosan kapaszkodott fel. A férfi kilépett az ekkor már csak szemerkelő esőbe, lehunyta a szemét és az ég felé fordította arcát. Jóleső érzéssel töltötte el, ahogyan a hideg cseppek megérintették, lehűtötték és lemosták a lelkét.

Még egyszer visszanézett a nénire, aki a villamos belsejéből szintén őt kísérte figyelemmel. Majd megfordult és hazafelé vette az irányt, immár lassú, nyugodt léptekkel és üres kézzel – a selyempapírba csomagolt, tökéletes rózsaszál már a villamoson utazott.

Nyitókép: Kun-Székely Anna (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

Csák-Nagy Kriszta: Aki épp arra járt – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes írása

Lengyel Hajnalka: Hazatérés – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat második helyezettje

Kiss Zsuzsanna: Tűzijáték – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat harmadik helyezettje

Czerovszki Lilian: Falak – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Várfalvy Emőke: Ember a gépben – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat döntőbe jutott írása

Összekötnek minket a történetek – Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit