Lőrinczy György: „Az élet iskoláját jártam”

A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségével karöltve június 5-én és 6-án kerül sor számos hazai városban a nyári kulturális szezon megnyitására. SzentendRestart néven új igazgatóval startol a Szentendrei Teátrum. A művészeti menedzser, kreatív producer Lőrinczy György különleges, inspiratív, gyümölcsöző találkozás reményében vállalta el a Szentendrei Teátrum vezetését.

Milyen változásokat, újításokat tervez a Szentendrei Teátrum élén arculat, programkínálat, helyszínek vonatkozásában?

A Szentendrei Teátrum több mint ötvenéves hagyományához visszanyúlva a tradíciót szeretnénk ötvözni az aktuális előadó-művészeti trendekkel. 1969-ben, a nyári fesztivál indulásakor a Fő tér volt a hagyományos helyszín, amit manapság turisztikai okokból is luxus lenne hetekre lezárni. Idén a MűvészetMalom gyönyörű ódon épülete – rejtélyes ajtókkal, ablakokkal – új állandó helyszínként természetes kulisszát biztosít a Teátrum programjainak. Emellett további hasonló helyszíneket is keresünk. A mostani fesztiválszokások velejárójaként úgynevezett crossover projektek létrehozására törekszünk, ami a zene, a színház és a próza, a színház és a tánc vagy a képzőművészet és a tánc együttműködéséről szól. A művészeti ágak között átjárásokat és egymásra hatásokat kereső összművészeti projektek sorában szerepel Mácsai Pál és Lukács Miklós cimbalomművész közös estje, Örkény István prózája, a virtuóz roma cimbalomtradíciók, a kortárs zene és a jazz ötvözeteként. Gergye Krisztián egy improvizációs előadást tervez szentendrei festők művei alapján, Herczku Ágnes népdalénekes pedig színházi elemeket vegyít a koncertjébe. A Dunakanyarban, a Szentendrei-szigeten élő művészek is részt vesznek a Teátrum programjában. Az évadónyitó koncerten kizárólag környékbeli művészek lépnek fel, az Erkel-blokkot a szigeten élő világhírű baritonista, Molnár Levente és a Szentendrén élő Fischl Mónika képviseli. Vendégünk lesz Szvorák Katalin és az Ötödik Évszak Zenekar. A Sárik Péter Trió és Falusi Mariann pedig a jazz műfajában zárják az örömkoncertet.

Nagy intézmények vezető tisztségei után miért látott fantáziát egy viszonylag kis fesztiválban?

Nagyon erős családi kötődés fűz Szentendréhez és a Dunakanyarhoz. Kettős lakosként élek Budapesten és a pandémia óta Szigetmonostoron. A szüleim a szentendrei Ferences Gimnáziumban ismerkedtek meg. Apai nagyapám Kisorosziban élt, a Klebelsberg vezette kultuszminisztérium főtanácsosa volt, továbbá az egyik kitalálója és alapítója a szentendrei régi művésztelepnek. Anyai nagyszüleim Leányfalun laktak. A 90-es évek elején négy évig produkciós menedzserként dolgoztam a Szentendrei Teátrumban, az első nagy produkcióim kezdő producerként Szentendréhez köthető. A kulturális élet, a személyes karrierem is úgy alakult, hogy nagyon szívesen foglalkozom több műfajban kisebb projektekkel. Az elmúlt tíz évben felpörgött a karrierem, és eltávolodtam attól, amit igazán szeretek: kitalálni programokat, beleszólni a kreatív oldalba, mindent irányítani elejétől a végéig. Erre nemigen volt lehetőségem a kultúrafinanszírozási terület és a Budapesti Operettszínház igazgatása mellett. Vágytam arra, hogy visszatérjek a régi világomba. Ezek a szempontok hirtelen összeadódtak, és amikor Vasvári Csaba barátom eldöntötte, hogy nem pályázik újra, adódott ez a konkrét lehetőség.

Milyen tapasztalatokat szerzett annak idején Szentendrén a további produceri, menedzseri munkájához?

Fiatal korom ellenére komoly bizalmat kaptam a Teátrum akkori vezetőségétől, Szilágyi Zoltántól, Szilágyi Majától, Endrei Judittól és a csapatuktól. Az első közös produkciónk Kerényi Miklós Gáborral Szentendrén született, A sevillai borbély Gregor József főszereplésével, amit húsz, munkában sikeres közös év követett. Gyerekkori mesteremmel, Foltin Jolánnal és Molnár Piroskával csináltunk egy csodálatos Kiss Anna-bemutatót, A holdnak háza van címmel. Ruszt Józsefet is ott ismertem meg, aki Gregor Józseffel együtt biztatott. Nagyon inspirálóan hatott, hogy távlati fantáziát láttak bennem, nagy sikerereket jósoltak producerként, amin akkor még csak nevettem.

Anno a színművészetire járó hallgatók kezdeményezésére jött létre a Szentendrei Teátrum. Pályakezdő alkotók, művészeti egyetemisták bemutatkozására a továbbiakban is számítanak?

Komoly tradíciója van annak, hogy a fesztivál lehetőséget biztosítson fiatal művészeknek. Az idei műsortervben a tizenhárom Kossuth-díjas művész, együttes mellett lesznek olyan rendezők is, akik a pályájuk elején tartanak vagy éppen az első önálló bemutatójukat készítik Szentendrén. A Nemzeti Színház kezdeményezésére létrejött Déryné program négy produkciója is látható lesz. Azt gondolom, egy ilyen fesztiválnak az a dolga, hogy a legszélesebb skálán bemutassa a magyar művészeti élet kínálatát, ami alapján a néző kiválasztja, hogy mi érdekli.

Mire elég a város húszmillió forintos támogatása, és milyen egyéb anyagi forrásokból gazdálkodnak?

Művészeti menedzserként és kreatív producerként definiálom magam, tehát nagyon fontos, hogy a gazdasági, kommunikációs és művészeti kérdéseket komplexitásukban átlássam. A büdzsé egyharmadát a bérek és a működési költségek teszik ki, kétharmadát a jegybevétel, illetve a kormányzati pályázati lehetőségek. Kissé skizofrén helyzetben vagyok, egy költségvetési tanácsadóm mondásával élve: rövid időn belül megéltem nyúl és a vadász szerepét is. A pályázati elosztórendszer legmagasabb szintjéről, az NKA alelnökéből lettem egy hét alatt pályázó. De minőségi fesztiválprogramot nem csak úgy lehet összeállítani, hogy nyerünk néhány milliót egy pályázaton, hanem például koprodukciós partnerek bevonásával, ahol megoszlanak a költségek, vagy ha egy adott produkciónak van pénzügyi forrása és igényes helyszínt keres hozzá. Harmincéves kapcsolatrendszerrel a hátam mögött sok együttműködési formát ismerek, a partnerek gyakran maguktól is megtalálnak. Reményeim szerint ettől picit gazdagabb és látványosabb kínálatot tudunk nyújtani.

A pandémia mennyire szólt bele az idei műsorterv kialakításába?

A pandémia és a májusi igazgatóváltás alatt mind a műsorterv, mind a költségvetés elkészítésében Guiness-rekordot döntöttünk. Nyári program még nem állt össze ilyen hamar. Az idei szezont Vasvári Csabával közösen terveztük jó néhány előkészített projekttel, amelyekre eddig nem kerülhetett sor. Azt hiszem, az idei nyár nagy kérdése a szakmában, hogy bár nagyon várják a nézők a művészeti tartalmakat, és a kínálat is bő lesz, milyen mértékben lesz kedvük és anyagi lehetőségük, hogy bepótolják a kielégítetlen kultúraéhségüket, és hogy hogyan tudjuk a biztonsági előírásokat a legnagyobb toleranciával betartani.

Mennyire tudatos építkezés, brandépítés eredménye az idáig megtett szakmai útja?

Az élet iskoláját jártam. Tizennyolc éves korom óta kulturális területen dolgozom, utólag bepótoltam a későbbi funkcióimhoz szükséges végzettségeket. Művelődésszervező, teatrológia- színházi menedzsment szakon diplomáztam. A néptáncos kamaszkorom és a Novák-iskola, nagyon meghatározó volt ebben az útban. Dolgoztam az Operaházban, a Katona József Színházban, egy németországi ügynökségen is. Nagy köszönettel tartozom Zimányi Zsófiának, hogy huszonnyolc évesen rám bízta Közép-Európa első művészeti ügynökségének, a Pentatonnak a vezetését. Furcsán hangozhat, de a távlati tervek szempontjából nem vagyok tudatos. Az erősségem inkább abban áll, hogy látom vagy megérzem a következő lépést. Sokszor tapasztalom, hogy azoknak, akik kiválóak a hosszú távú koncepciók gyártásában, nehéz a következő lépést megtenniük. Mindig az adott feladatra koncentrálok, szem előtt tartva, hogy a megbízások egy városvezető, miniszter, kormányzat vagy multicég részéről ideig-óráig szólnak, mert változik az ízlés, az érdek, a koncepció. Fontosnak tartom, hogy egyik megbízatásában se járassa le magát az ember, hogy megtalálják az újabb lehetőségek.

Az Operettszínház főigazgatói pozícióját hová sorolja?

Megtisztelő és érdekes feladat, egyben komoly mentális terhelés volt különösen a nekem jutott időszakban, egy ötszáz embert foglalkoztató, ötmilliárdos költségvetésű intézményt vezetni. De bizonyos szempontból, a biztos költségvetési háttér miatt kevésbé stresszes, mint egy olyan magánprojektcéget irányítani, ahol neked kell tíz körömmel összekaparnod az értelmes művészeti produktumra szánt pénzt. A régi Moulin Rouge rekonstrukciójára és – sok évtized utáni – Operettszínházhoz történt visszacsatolására vagyok a legbüszkébb. Szinetár Miklós is színháztörténeti pillanatnak nevezte a Kálmán Imre Teátrum megnyitását. Szerencsére lehetőségem volt mindent kipróbálni az elmúlt évtizedekben, a költségvetési nagy intézménytől az állami pályázati projekteken át a kis magáncégig, művészek menedzseléséig. Talán nincs olyan szegmense az előadó-művészeti menedzsmentnek, a brandépítéstől az intézményvezetésig, amiben ne szereztem volna jártasságot. Szentendrén mindezeket a tapasztalatokat szeretném ötvözni a produkciók kitalálásának és létrehozásának szenvedélyével.

Fotó: Szentendrei Teátrum/Bellai László