„Itt valóban kiszakadhatunk a valóságból”

Ezerkétszáz állandó munkavállaló, négyszáz kilométernyi ragasztószalag, évi harmincmillió forintnyi eltáncolt balettcipő, kéttonnás csillár négyszáznyolcvannégy aprócska égője – csak néhány szám a Magyar Állami Operaház életéből. Gyüdi Melittával, az intézmény protokollfőnökével beszélgettünk arról, miért fontos az állam által kiemelten támogatott OPERA számára a vállalati szponzoráció és a magánmecenatúra, milyen a jó vállalati együttműködés és mit is jelent az opera műfaja manapság.

Az OPERA emléktárvezetőjének, Karczag Mártonnak 2024-ben a fülébe jutott a hír: Giacomo Puccini Manon Lescaut librettójának egy példányát 1923-ban a legendás magyar szopránnak, az Operaház kiemelkedő primadonnájának, Walter Rózsinak dedikálta. Az intézmény szerette volna megvenni ezt a darabot, így a támogatókhoz fordultak segítségért. Többen jelezték, hogy kifizetik az összeget, gyakorlatilag sorban álltak, hogy segíthessenek. Néhány hónappal később, az Erkel Színházban rendezett búcsúkoncerten az ünnep fényét emelendő a színpadon nagyobb virágdekorációt szerettek volna végigfuttatni – végül ennek összegét is az OPERA iránt mélyen elkötelezett magánszemélyek dobták össze.

Szegedről az Andrássy útig

Gyüdi Melitta Szegeden töltötte gyerekkorát, amelyben fontos szerepet játszott a művészet: néptáncolt, kórusba járt, zongorázni tanult. BA-diplomát a Szegedi Tudományegyetemen szerzett Nemzetközi tanulmányok szakon, majd elvégezte a Lyoni Egyetem Európa-jogi mesterképzését, a szegedi bölcsészkar Kulturális örökség tanulmányok mesterképzésén pedig abszolutóriumot szerzett. Egy, a szülővárosában szervezett eseményen találkozott először az Armel Operafesztivállal, és lett az esemény önkéntese, majd programszervezője – dolgozott Avignonban, Párizsban, Rouenban, Barcelonában. 2014 óta napjait az ország egyik legszebb és leglátogatottabb műemléképületében tölti: a Magyar Állami Operaház protokollosa – 2017 óta protokollfőnöke. Ficsor Zoltán protokoll projektmenedzserrel együtt nemcsak az intézménybe látogató magas rangú külföldi és hazai vendégek látogatását szervezik, de ők tartják a kapcsolatot az OPERA örökös tagjaival is és dr. Főző Virág főigazgató-helyettes szakmai irányítása alatt szervezik az intézmény szponzorációs és támogatói tevékenységét. 

Munkatársak az az Operaház Újranyitógáláján: Uzoni Mária, Gyüdi Melitta, Ficsor Zoltán és Kovács Zsuzsanna (fotó: Pécsi-Szabó Dénes)

Az ember azt gondolná, hogy az állam – a közhiedelem szerint – bőkezű támogatását élvező intézménynél nem sokan kopogtatnak, hogy hozzájáruljanak működéséhez. – A felújítás utáni megnyitással újból megnőtt az érdeklődés az Operaház iránt, többen jelezték, szeretnének valamiféle módon segíteni. És szükségünk is van e segítségre, mert bár valóban kiemelten támogatott intézményről beszélünk, az államtól kapott forrás a bérek kifizetésére sem elég – magyarázza Gyüdi Melitta.

OperaCafé forgatáson Földvári László jelmezfestő művésszel (fotó: Ruttner Kata)

– Sokan bele sem gondolnak, hány ember munkája szükséges egy-egy előadás létrehozásához: jelenleg körülbelül ezerkétszáz állandó munkavállaló dolgozik itt, mellettük kétszáz művész megbízásos szerződéssel csatlakozik hozzánk, például szólisták, rendezők, karmesterek, tervezők, koreográfusok, ráadásul többszáz gyermek is – az ő honoráriumukra már nem jut, csak az OPERA saját bevételéből. Sőt arra sem, hogy megvegyük a jelmezekhez vagy a díszletekhez szükséges alapanyagokat. Hatalmas intézményként irdatlan összeget költünk a fenntartásra – és nemcsak épület rezsijére, hanem egészen „kis” tételekre is. Például csupán balettcipőre évente harmincmillió forintot fizetünk, ragasztószalagból négyszáz kilométernyit fektetünk le – ez Budapest és Trieszt távolsága! –, ami szintén sokba kerül. Természetesen nem várjuk el, hogy bármelyik tételt egyetlen magánszemély fizesse, de hatalmas segítség, ha nem is teljes összeggel, de valamennyivel hozzájárulnak működésünkhöz. Amikor célzott támogatásra van szükségünk, fundraisinget indítunk a támogatóink körében.

Az Operaház tetején az OperaKlub tagjai (fotó: Varga Krisztián)

A protokollfőnök hozzáteszi, az állami támogatáson túl a jegyvásárlásból, az OperaShopos értékesítésből és a büfé fogyasztásából származó bevétel, az épületlátogatások és a különböző terembérlések is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a ház hosszú távon működőképes legyen. Idén év elején indult az Opera és a Menedzserszövetség közös munkája, amely épp ezt a szellemiséget kívánja előmozdítani. A Menedzserszövetség tanácsadói csapatot állít fel, akikkel az Opera vezetői időről időre találkoznak, illetve mentorprogramot indítanak a középvezetőknek. – Win-win szituáció, hiszen így találkozhat a vállalati és a művészeti, kulturális intézményi gondolkodás – mondja az együttműködésről Gyüdi Melitta. – Valljuk, hogy a hatékonyabb működés érdekében a kulturális szektornak is el kell sajátítania a menedzser-szemléletet, ugyanakkor a művészi gondolkodásmóddal és kreatív ötletekkel mi is segíthetjük a forprofit szférát. Munkám során is elengedhetetlen, hogy átlássam a vállalati működési elveket, de a művészi érdekeket szem előtt tartva dolgozzak. Tanulnunk kell a fundrasing világát is, hiszen kérni nem mindig egyszerű. Keresztapám emlegette gyakran a nagymamájától hallott mondást, amikor egy, a lakóhelyén lévő templom felújítására szervezett gyűjtést: szerény koldusnak üres a tarisznyája. Ez a gondolat segít, illetve, hogy tudom: nem magamnak kérek, hanem egy olyan közintézmény számára, ami az egész országot teszi jobbá – vallja a protokollfőnök.

OperaKlub fogadás az Operaház Székely Bertalan termében egy premier szünetében (fotó: Berecz Valter)

Az épület, amely mindenkit elvarázsol

– Jellemző, hogy cégvezetők, tulajdonosok személyes indíttatásból állnak mellénk, képviselve a mecénás szemléletet – mondja a szakember. – Támogathatnak minket úgy is, ha – különleges élményt szerezve a partnereiknek, munkatársaiknak – a vállalat különböző eseményeit az épületbe szervezik. A ház már önmagában vonzó sokak számára, hiszen különlegesen szép környezetben tölthetik el idejüket, ráadásul a szponzori csomag része az exkluzív, az épületbe szervezett séta, amely alkalmon a résztvevők megismerkedhetnek a művészekkel és a háttérben dolgozó kollégáinkkal. Nem találkoztam még olyan csapattal, amely tagjai ne csillogó szemmel, gyermeki lelkesedéssel barangoltak volna az ötezer négyzetméteres épületben. Például a BOSCH munkatársait – amely cég a felújítás során a színpadtechnika kialakításához, modernizálásához járult hozzá – színpadmestereink vezették körbe és mutatták be nekik, mire képes a technika, amely az ő segítségük nélkül nem gazdagítaná sokezer néző élményét. Nemrég egy másik csoportnak azt mutatták meg munkatársaink, hogyan eresztik le a kéttonnás nézőtéri csillárt, hogyan porolják és cserélik ki az abban világító négyszáznyolcvannégy aprócska égőt. Felmehettek a padlásra, láthatták az óriási, az egész szerkezetet mozgató száznegyven éves csörlőt. A csillárt leengedni háromnegyed óra, és másfél-kettő, mire visszahúzzák a helyére kézi – nem gépi! – erővel. Évente kétszer teszik ezt meg, tehát igazán egyedülálló élményben lehetett részük, sőt egy-egy égőt is kicserélhettek – az ilyen alkalmak tovább erősítik a kötődést az OPERA iránt. Aki egyszer a támogatónk lesz, utána hosszú éveken át az is marad – osztja meg tapasztalatait Gyüdi Melitta.

Havazás a színpadon: backstage túra és A diótörő-érzés megidézése (fotó: Nagy Attila)

És hogy miféle támogatással segíthetjük az OPERA munkáját? Örülnek a pénzadománynak, de szeretik azokat az együttműködéseket is, amelyek során a különböző cégek a vállalat profiljába illően járulnak hozzá a mindennapi működéshez: – Ilyen a BMW Magyarországgal való kapcsolatunk: idén februárban volt tízéves a partnerségünk. A márka egy flottával támogatja az Operaházat, ezekkel az elegáns autókkal szállíthatjuk a sztárvendégeinket – avat be a szakember. – Egy másik különleges együttműködésünket a TRESemmé hajápló márkával kötöttük. Nem meglepő, hogy rengeteg hajápolási terméket használnak fodrászaink, a balerinák egyetlen hajszála sem állhat rossz irányba, művészeink mindig tökéletes frizurával lépnek színpadra, és persze sok parókával is dolgozunk, amelyek mind igazi, emberi hajból készültek, vagyis azok is alapos ápolást igényelnek. Talán nem kell részletezni, milyen sok terméket használunk, egyáltalán nem mindegy, mivel dolgoznak a fodrászaink. Óriási segítség tehát, hogy támogatnak minket – és a nézőket is: a mosdókban az elegánsan kihelyezett lakkokkal, szárazsamponokkal frissíthetik fel frizurájukat – teszi hozzá.

Örök élmény marad 

Aki szponzorálni szeretne, csatlakozhat az OPERA valamely tevékenységéhez is, az MVM például az ifjúsági programsorozatot támogatja évek óta. A süteményeket a Kemenes Cukrász Manufaktúrától kapják, a Herendi Porcelán a díjakat készíti (például a „Hattyú-díjat”, az Opera legnagyobb elismerésének számító a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet), ők adják az örökös tagok születésnapi ajándékait is, ezen felül a karácsonyfánkon függő kézzel festett csészék is a porcelánmanufaktúrából érkeznek. Ha szolgáltatásra van szükség, munkával is támogatható az intézmény, de már arra is volt példa, hogy amikor beton kellett, az egyik kiváló támogató azt szállított, hisz a Molnár Beton abban utazik. És nem csupán nagy cégek támogatását várják: egyik mecénásuk, dr. Feith Zoltán például a hűségprogramra épülő applikáció fejlesztésének költségeit állta, nemrég pedig ugyanő az épület főhomlokzatán látható két kijelzőt vásárolta meg az intézmény számára. 

– Azt tapasztalom, hogy aki a kultúrát támogatná, az legszívesebben a képzőművészetet patronálja. Az előadóművészet kevéssé kézzelfogható – elillan, miközben épp az emlékeink, a legféltettebb élményeink vannak és maradnak velünk mindig, minden helyzetben. Az operaházi este megismételhetetlen, és ha nem is akasztható ki otthon a falra, de a mecénásaink, támogatóink magukénak érzik az épületeket is, szeretnek itt lenni, vendéget idehozni, találkozni a művészeinkkel. Gyakori, hogy egy-egy előadást többször is megnéznek, hiszen minden alkalommal kicsit más a darab. Igaz ez rám is, nincs év, hogy ne nézném meg a Bohéméletet: 1937 óta folyamatosan a repertoár része és minden alkalommal kicsit más. Itt nincs két ugyanolyan este – ez csodálatos! Az opera és a balett műfaja, és önmagában az épület is olyan értéket képvisel, amely az európai kultúra kapaszkodóját nyújthatja a mai turbulenciában. Vegyük például a nemrég bemutatott Macbeth előadást! Négyszáz éve megírta William Shakespeare, majd a megjelenése után szűk két évszázaddal vette kézbe és írt belőle operát Giuseppe Verdi, újabb kétszáz esztendővel később pedig még mindig a legnagyobb operaházak színpadjain játsszák, miközben a prózai színházak sokkal inkább fordulnak más Shakespeare-művek felé – tehát Macbethért az Operaházba kell jönni. Persze azóta, hogy az angol drámaíró papírra vetette a történetet, a világ rengeteget változott, így a sztori megjelenítése is – nálunk például teljesen új látásmódot mutat be Matthew Wild rendező –, de az alaptörténet, a morális és etikai kérdések, amelyeket felvet, örökérvényűek. Nem biztos, hogy az összes előadás rendezése, előadásmódja elnyeri mindenki tetszését. De az operaelőadás olyan, mint egy transzatlanti repülőút: itt is hosszú órákra kikapcsolja az ember a telefonját, a darab, az élmény teljesen magába szippant, átmos tetőtől talpig. Itt valóban kiszakadhatunk a valóságból. Az élmény – még ha nem is tudjuk kitenni otthon a falra – örök.

Nyitókép: Gyüdi Melitta műsort vezet az Operaház színpadán (fotó: Nagy Attila)

Lásd még:

A legjobb együttműködések a közös pillanatokból születnek – Beszélgetés Varga Zsófiával, a Danubia Zenekar partnerkapcsolati menedzserével

„Az ország legboldogabb családja” – Beszélgetés Deák Zsuzsannával, a Budapesti Fesztiválzenekar forrásteremtési vezetőjével