
Meditatív sivatagi utazás könyv- és filmfesztivállal – Az Art is Business e heti kulturális ajánlója
Az Art is Business ezen a héten az Élőkép Színház előadását, a Koreai Filmfesztivált, a Reigl Judit-kiállítást és a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárt ajánlja.
Élőkép Színház: A Szőnyeg – egyidejűleg négy néző számára
Október 27-én és 28-án a Bethlen Téri Színházban látható A szőnyeg, amely egy vezetett vizuális színházi előadás egyidejűleg négy néző részére. Az előadás időtartama negyvenöt perc. A szőnyeg zarándoklatra hív a sivatag belsejébe, a fekete asszonyok különleges rózsakertjének közepébe: egy lélek menyegzőjére az örökkévalósággal. Az előadás vizuális és gondolati látomásokon keresztül – képek, szövegek és érinthető díszletelemek segítségével – vezet el egy keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre mélyebb rétegeibe. Az út során a résztvevők kicsit közelebb kerülhetnek az elfogadás, az elengedés és a lelki megnyugvás állapotához.
„Talán mindannyiunkban léteznek a fekete asszonyok. Ebben az előadásban, az ő vezetésükkel, ellátogathatunk a titkos kertjükbe, ahol – mint rózsákat – az emberek felismeréseit gondozzák, őrzik, hogy mindig vissza tudjunk térni hozzájuk, erőt tudjunk belőlük meríteni. A rózsakert közepén áll egy szentély, ez utazásunk, hívásunk célja: a lelkek itt egyesülnek kerengő táncban az örökkévalósággal” – olvasható az előadás leírásában. Az előadást azoknak ajánlják az alkotók, akik érdeklődnek a keleti kultúra iránt, és akik szívesen vesznek részt egy meditatív sivatagi utazásban egy négy fős társaság szemlélődő tagjaként. Az előadás a nyugati ember keleti világ által ihletett látomása, a rózsák Antoine de Saint-Exupery Citadella című művéből mondanak idézeteket.
Az utazás óránként indul.
Október 13. és 20. között rendezik a 16. Koreai Filmfesztivált Budapesten
A rendezvény keretében huszonnégy friss dél-koreai filmmel és közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket; a fesztiválon premier előtt látható az Oscar-esélyes Előző életek című film, amely jövőre kerül a magyar mozikba. Az idei fesztiválon két filmes alkotót is megismerhet személyesen a hazai közönség. A Szöuli Művészeti Intézetben és a Lengyel Nemzeti Filmiskolában is tanult Kim Hee-jung rendezőnővel október 14-én találkozhatnak a nézők. A nyitófilm főszereplőjével, Park Ha-sun színésznővel, aki A királyi ház titkai királynéjaként vált ismertté, október 15-én szerveznek közönségtalálkozót.
A fesztivál nyitófilmje Kim Hee-jung Hová mennél? című 2023-as alkotása, amelyben a rendező korábbi filmjeihez hasonlóan egy súlyos életeseménnyel, pontosabban az abból fakadó megváltozott valóságészleléssel foglalkozik. A történet egy hirtelen tragédia következtében megözvegyült nő gyászfolyamatát meséli el a tagadástól az új távlatok megtalálásáig. A koreai mozi kiemelkedő képviselőit bemutató Arcok szekcióban a rendező két másik filmjét is láthatja a magyar közönség. A Séta a hóban egy alkoholista küzdelmét mutatja be, aki egy apáca segítségével próbál józan maradni, és akivel szokatlan tudatállapotokban közelednek egymáshoz. A filmet többek között a Karlovy Vary-i és a Göteborg Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták. A hovatartozással küzdő, húsz év után külföldről hazatérő, frissen elvált nő történetét elmesélő Egy francia asszony pedig három évvel ezelőtt a Puszani Nemzetközi Filmfesztivál díjnyertes alkotása lett.
A legújabb koreai kasszasikereket bemutató Friss szekcióba dél-koreai zenés romantikus vígjáték (Gyilkos románc) és igaz történeten alapuló akció-thriller is került (Túsztárgyalók) is került. Az utóbbi film alapjául az a 2007-es afganisztáni túszdráma szolgált, amelyben egy dél-koreai misszionárius csoportot ejtettek foglyul a tálibok. A válogatásban szerepel a legújabb bunyós-zsarus akció-krimi, a Büntetlenül – Halálos csapdában is, amelyben a koreai Piedone, Ma Dong-seok, nyugati művésznevén Don Lee alakította Ma nyomozó csap szét az alvilágban. Ebben a blokkban szerepel Szent Kim Andrásról, az első koreai katolikus papról és egyben az első koreai keresztény vértanúról szóló történelmi dráma, A születés is, amelyből Korea védőszentjének életútját ismerhetik meg a nézők.
A minden évben egy speciális témára összpontosító Fókusz válogatásba idén olyan különböző műfajú filmek kerültek, amelyek mindegyike arról szól, hogy miként bánunk egymással, akár családban, akár munkahelyen. Itt tekinthető meg a munkahelyi kizsákmányolás kritikusok által sokat dicsért tanulmánya, az Újabb lány, amely nem csak a Koreai Filmkritikusok Szövetségének díjait söpörte be, hanem a cannes-i filmfesztivál első koreai zárófilmje is lett. A stresszes ázsiai munkakultúrát vizsgáló filmet egy valós öngyilkosság története alapján írták.
Budapesten először láthatja a közönség az Oscar-esélyes Előző életeket is, amelyet az idei Sundance Filmfesztivál és a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is vetítettek. A fesztivál zárásaként a Dél-Koreában két hónapja bemutatott Beton utópia katasztrófa-thrillerjével a világégésben egyszerre kiéleződő konfliktusok és kiteljesedő kapcsolatok izgalmát élhetik át a koreai mozi rajongói.
Reigl 100: Reigl Judit-kiállítás a Műcsarnokban
Párizs és Berlin mellett szülőhazájában is nagyszabású kiállítással tisztelegnek az idén száz éve született Reigl Judit festőművész előtt. A világszerte legismertebb magyar származású kortárs művészek közé tartozó alkotó műveiből több tárlat is nyílik a centenáriumi év alkalmából országszerte. Az egyik legjelentősebb október 4-től látogatható a Műcsarnokban. A Reigl 100 című tárlaton a művész legfőbb korszakait reprezentáló, több mint hatvan festményt láthatja a közönség, köztük igazi különlegességeket: eddig lappangó műveket és számos jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotást is. A főműveket és több, itthon soha nem látott festményt 1700 négyzetméteren mutatják be a közönségnek.
A kiállításon látható művek között igazi kuriózumként helyet kapnak a svájci gyűjtő és mecénás, Jean Claude Gandur gyűjteményéből a Második Párizsi Iskolát képviselő festmények. Ugyancsak különlegességnek számítanak Reigl Judit római ösztöndíjas évei alatt festett figurális alkotásai is, e művek bemutatása művészettörténeti hiátust pótol. Reigl Judit kalandos életútjával és művészi elképzeléseihez ragaszkodó karakterével önmagában is figyelemreméltó, megkerülhetetlen életműve azonban napjainkra a világ legelismertebb kortárs festői közé emelte.
Az 1923. május 1-jén Kapuváron született művész 1950-ben Párizsba emigrált, ahol szürrealista munkáival sikert sikerre halmozott. Később új utakat kereső, korát megelőző alkotásaival az absztrakt művészetek felé orientálódott. Alkotásait a Műcsarnok impozáns termeiben 2005-ben megrendezett első hazai életmű-kiállítása után kezdték el újra értékelni, ezután üstökösként ívelt fel pályája. Ma a világ leginnovatívabb festői közé sorolják. Művei a nagyvilág legjelentősebb magán- és közgyűjteményeinek egyéni és csoportos tárlatain ugyanúgy szerepelnek, mint az állandó kiállításaikon, többek között a New Yorki-i Metropoltian Múzeumban (MET), a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Guggenheim Múzeumban valamint a párizsi Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben. Reigl Judit még kilencvenéves korában is alkotott, 2020. augusztus 6-án hunyt el.
Tizenegy külföldi szerzővel és hatvan programmal készülnek a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron
Emellett több mint ötven könyvbemutatóval és zenés-irodalmi esttel várja a közönséget a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 12. és 15. között a Nemzeti Táncszínházban. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló eseményen életművéből készült versgyűjteménnyel ünnepli hetvenedik születésnapját Parti Nagy Lajos. A jelenről fest tragikomikus képet új könyvében Bödőcs Tibor és a húsz éve megjelent Túl a Maszat-hegyen című verses mesekönyvének folytatásával érkezik Varró Dániel.
Parti Nagy Lajos (forrás: margofeszt.hu)
A fesztiválon mutatja be harmadik verseskötetét Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a Férfiidők lányregénye folytatásával érkezik F. Várkonyi Zsuzsa és új könyvével lesz jelen Benedek Ágota és Pető Péter is. Babarczy Eszter Néhány szabályt a boldogsághoz című könyvét, Nagy Gabriella egy cinkotai sorozatgyilkosságot elbeszélő krimijét mutatja be. Tisza Kata könyvbemutatóján a társ- és kapcsolati függőségekről, a szabadulásról és a pszichológia lehetőségéről is szó lesz.
Új könyvvel jelentkezik az őszi Margón mások mellett Áfra János, András László, Babiczky Tibor, Baráth Katalin, Bíró Szabolcs, Bódis Kriszta, Bognár Péter, Csalár Bence, Harag Anita, Hartay Csaba, Hatos Pál, Huszti Gergely, Iványi Orsolya, Jánossy Lajos, Jordán Ferenc, Kiss Ottó, Kordos Szabolcs, Mészöly Ágnes, Száraz Miklós György, Tóth Kinga, Szilasi László, Ughy Szabina és Vágvölgyi B. András.
Idén minden eddiginél több külföldi szerzővel lehet találkozni az őszi Margón: Izlandról Sigrídur Hagalín Björnsdóttir krimiíró mellett két regényét mutatja be a népszerű Menny és Pokol-trilógia szerzője, Jón Kalman Stefánsson. A brazil Luiz Schwarczot Orvos-Tóth Noémi kérdezi a Légszomj című memoárjáról, a bipoláris zavarról, a család fontosságáról és a holokauszt generációkon átívelő hatásairól. Új regényével mutatkozik be a Kimi Räikkönen életéről szóló bestselleréről ismert finn író, Kari Hotakinen, a feröeri Oddfrídur Marni Rasmussen regénye pedig a rákdiagnózis feldolgozásával foglalkozik, ezúttal a család szemszögéből. A svéd Steve Sem-Sandberg a Johann Christian Woyzeck által elkövetett hírhedt lipcsei gyilkosság valóságát boncolgatja W. című regényében. A berlini Maxim Gorkij Színház egykori dramaturgja, Sasha Marianna Salzmann új regényében a nagy változások koráról mesél, az ukrán földön megélt peresztrojka korszakától a mai Németország hétköznapjaiig.
Luiz Schwarcz (forrás: margofeszt.hu)
A könyvbemutatókat és beszélgetéseket követően zenés-irodalmi esték zárják a napot: színpadra lép Horváth Kristóf Színész Bob, Szabó T. Anna, Lackfi János, a Quimbyből ismert Balanyi Szilárd, a Slow Village, Beck Zoltán, Egyedi Péter, Fekete Giorgio, Leskovics Gábor Lecsó és Péterfy Bori.
A Nemzeti Táncszínházban kilencedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat, és idén először a Margó x Erste #higgymagadban különdíja is gazdára talál. A Margó könyvbemutatói ingyenesen látogathatók.
Lásd még:
A Magyar Jazz Napjával, a bécsi Múzeumok Éjszakájával és animációs filmnapokkal indul az október
– Az Art is Business e heti kulturális ajánlója
Filmes, irodalmi és színházi fesztiválokkal zárul a szeptember
Színház, kiállítás, zene – az Art is Business heti kulturális ajánlója
Nyitókép: jelenet az Előző életek című filmből (forrás: Koreai Filmfesztivál)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!