by MTI/izraelinfo.com/artisbusiness.hu 2021. Mar 13.

Megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

A felújítás költségeinek mintegy egyharmadát az orosz-izraeli Leonid Nevzlin, egykori olajmágnás fedezte a Nadav Foundation segítségével.

A tel-avivi egyetem területén található hajdani Diaszpóra Múzeum helyén létrehozott új múzeumban úgy mesélik el a zsidók történetét, ahogy korábban sosem tették: a sokszínűségre és a kultúrára helyezik a hangsúlyt.

A százmillió dolláros (30 milliárd forint)  felújításnál a régi, Diaszpóra nevet is lecserélték, és a Zsidó Nép Múzeumának, rövidebb változatában a többes szám első személyét jelentő „Anu”-nak, azaz „Mi”-nek nevezték el a megváltozott intézményt, amelynek új nevét hetven javaslat közül választották ki – olvasható a Walla című hírportálon.

A felújítás költségeinek mintegy egyharmadát az orosz-izraeli Leonid Nevzlin egykori olajmágnás fedezte a Nadav Foundation segítségével. További 52 millió dollárt más amerikai adományozók és alapítványok adtak, 18 millió dollárt pedig az izraeli kormány utalt át. Nevzlin lánya, Irina, Juli Edelstein izrael egészségügyi miniszter felesége, és a múzeum igazgatótanácsának elnöke.

A múzeum kiállítóterét megháromszorozták, és így a világ legnagyobb, 6690 négyzetméteres zsidó múzeumává vált az intézmény. A szemlélet is megváltozott, a régi narratíva, a „pogromtól pogromig” tartó tragédiaelbeszélések helyébe a zsidóság nemzetközi, többfókuszú és sokszínű sikertörténete lépett, amelyben minden zsidó megtalálhatja a maga helyét.

Tíz évig tartó tervezés, majd négyéves építkezés előzte meg a nyitást. A múzeum három emeleten átívelő, gazdag állandó kiállítást mutat be. Elődje, a Diaszpóra Múzeum 1978-ban nyitotta meg kapuit, és megalkotói számára akkor a néhány évtizeddel korábban megsemmisült zsidó közösségek emlékének megőrzése volt a legfontosabb. Negyven év elteltével azonban változtak a hangsúlyok, az eltűnt korok értékei mellett sokkal inkább a ma élő zsidók közösségét keresték, miközben a közös narratíva létrehozásához tiszteletre méltó helyet akartak biztosítani a különféle csoportok, hangok, sajátosságok számára.

A legfelső emeleten kiemelt szerephez jut a kultúra, a zsidók önkifejezésének számos művészi területe, s a hangsúly a sokszínűségen, valamint a be- és elfogadáson van a keleti és nyugati, vallásos és világi, hagyományos és formabontó irányok között.

A középső emeleten a zsidó történelem 3000 évét követheti végig a látogató, amelyben egy zárt, fekete falú szobát szenteltek a holokausztnak. A földszinten a szombattal, a zsidó naptárral, életciklussal és természetesen a Bibliával, valamint mindezek világkultúrára gyakorolt hatásával foglalkoznak.

További információk a múzeum honlapján

A képek forrása: izraelinfo.com

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!