MI – eszköz, cél vagy módszer?

A mesterséges intelligenciával létrehozott művészeti alkotások zavarba ejtik a közönséget, a művészeket, a szerzői jog szakértőit és általában véve mindenkit – a világ jelenlegi állapotában alig képes beilleszteni a meglévő kategóriákba a gépi úton létrehozott műveket. Illetve nehezen, de azért képes: a jelenség jogi szabályozása mintha kezdene kialakulni.

New York holnap (fotó: MI)

Egyelőre nem beszélhetünk egységes jogelvekről, de úgy az Egyesült Államokban, mint Magyarországon az a felfogás terjed, hogy az MI nem egyéb, mint alkotói eszköz, amely ugyan a megszokottnál nagyobb mértékben képes létrehozni a műtárgyat – akár teljesen is – de mivel a jog alanya csakis ember lehet, jogvédelem, honorárium csak abban az arányban illeti meg az eredményt, amilyen mértékben az emberi alkotást tartalmaz. Ezt az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala állapította meg legfrissebb állásfoglalásában, melyet a The Art Newspaper közöl egy igen érdekes eset kapcsán: szerzői jogi bejegyzést kértek a minap egy olyan képregénykötetre (Zarya of the Dawn), amelyet a New York-i művész és mesterségesintelligencia-tanácsadó, Kris Kashtanova készített a Midjourney AI platformon keresztül generált képekből. A Szerzői Jogi Hivatal a könyv egészére megadta a szerzői jogot, de a könyvben szereplő egyes képekre nem, arra hivatkozva, hogy ezeket a képeket nem a művész hozta létre.

Holnapután (fotó: MI)

Az új, mostantól alkalmazott irányelv azt mondja, hogy ha „egy mű hagyományos szerzői alkotóelemeit gép állította elő, a műből hiányzik az emberi alkotói tevékenység, és a Hivatal nem jegyzi be azt”. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor „a mesterséges intelligencia által generált anyagot tartalmazó mű is elegendő emberi alkotói részvételt tartalmaz ahhoz, hogy szerzői jogi igényt támasszon”. Például egy ember kellően kreatív módon kiválaszthatja, szerkesztheti vagy elrendezheti a mesterséges intelligencia által generált anyagot, hogy „az így létrejött mű egésze eredeti alkotásnak minősüljön”.

Ezért a közeljövőben minden ilyen szerzői jogi kérelmet eseti alapon tárgyalnak és külön mérlegelnek – senkiből sem lehet egy laptop segítségével festő- vagy fotóművész. Erről kérdeztük Gályász Attilát, az ismert szentendrei grafikust és festőt, az alkotói eszközök és technikák szakértőjét, aki azonban az információs tértől sem riad vissza: a világjárvány idején számtalan valós kiállítása után virtuális tárlattal lépett a közönség elé, tehát nem idegen tőle a digitális közeg.

Inkoherens hullámfront (fotó: MI)

Mi a véleménye a mesterséges intelligencia és az alkotási folyamat kapcsolatáról?

A mesterséges intelligenciának nevezett algoritmusok „kreálmányainak” megjelenése nagy felbolydulás keltett mindenféle szempontból. Ez alól a művészetek területe sem mentes, vagy bármilyen olyan terület ahol valamilyen alkotó munka folyik. Én is úgy gondolom, hogy rengeteg kérdést és problémát vet fel az MI-k alkalmazásának futótűzként való terjedése. Gondolhatunk akár a jogdíjak kérdésére, a képalkotás terén esetleg az álhírek élethűbb illusztrálásához használható fotókra vagy különböző munkák, hivatások, munkahelyek veszélybe kerülésére is.

Minek tartja a mesterséges intelligenciát?

Ha az alkotóművészetnél, képzőművészetnél maradunk, akkor először is határozzuk meg, hogy mik ezek az algoritmusok. Felmerült már, hogy stílusirányzatot vagy technikai módszert jelentenek, de szerintem egyszerűen eszközök, és egy-egy új eszköz megjelenése mindig nagy vihart kavar. Bár nem mindegyik jár ugyanakkora széllökésekkel. A mesterséges intelligencia megjelenése a nagy viharok közé sorolható. De az eszközök vonalán maradva gondoljunk csak arra, hogy az ember mindig mindent megtett azért, hogy megkönnyítse a saját munkáját, hatékonyabbá tegye, kevesebb energiabefektetést igényeljen annak elvégzése. Az ipari forradalom óta elértünk ebben egy szintet, ami már zavaróan hat ránk, disszonancia alakul ki vele kapcsolatban. Megjelentek olyan gépek, amik kapcsán jött a döbbenet és az ijedelem, hogy ha nagyon jó eszközt találok ki, akkor visszaüt a fejlesztés, lehet, hogy én magam fölöslegessé válok. Mert egy-egy gép, eszköz jobban végzi majd el azt a feladatot, ami az enyém volt. Olcsóbban, gyorsabban, esetleg még precízebben is. Akkor voltak az első géprombolások – azóta szinte folyamatosan ezt játsszuk.

Géprombolók (fotó: MI)

Gondoljunk például a robotizációra a különböző gyártósorokon, gyárakban. Az is hasonló felbolydulást keltett. mert onnantól megszűntek bizonyos feladatkörök, munkakörök. Később mindig rájövünk, hogy nem válunk fölöslegessé, csak újabb munkakörök, feladatkörök alakulnak ki. A feladataink átalakulnak, és a változás mindig nehéz. Az alkotást tekintve most például a mesterséges intelligenciák sokkal hatékonyabbá, könnyebbé, gyorsabbá, hozzáférhetőbbé, olcsóbbá teszik az illusztrációk készítését, a különböző alkalmazott grafikai munkákat vagy fotók prezentálását.

De volt már ilyen is. Például amikor megjelentek a digitális fényképezőgépek egyre újabb funkciókkal, megjelentek a különböző grafikai programok. Anno nagy ellenállást generáltak a hagyományos munkamódszerrel dolgozók körében, hiszen már nem kellett annyit érteni a világításhoz egy fotó elkészítésénél, nem kellett annyira odafigyelni a záridőkre vagy bármilyen beállításra, mert ezek korrigálhatóak voltak. Egyrészt a fényképezőgép beépített szenzoraival, programjaival, utána pedig a különböző grafikai szoftverekkel. Ugyanez mondható el a különféle alkalmazott grafikai területekről, ahol a grafikai programok a kézzel dolgozó grafikusokat háttérbe szorították, mert a programokkal gyorsabban, kényelmesebben és esetleg jóval kevesebb technikai tudással, tehetséggel lehetett jó minőségű munkákat előállítani.

Egy galaxis születése (fotó: MI)

Szerintem a mesterséges intelligenciák által generált képek megjelenése ezeken a területeken egy újabb lépés ebbe az irányba. Jó nagy lépés, ami újra átrendezi majd a szakmát, viszont még mindig nélkülözhetetlen az ember. A gondolat még mindig kell, a kreativitás még mindig kell, mert megfelelő utasításokat kell adni ezeknek az algoritmusoknak, hogy valóban olyan minőségű munka szülessen, ami megüti a mércét. Én úgy látom, hogy ezek az eszközök inkább a tudásigényeket alakítják át. Másfajta tudásra van szükség a használatukhoz. A digitális fényképezőgép és a különféle grafikai programok nem váltották ki a jó fotósokat és a jó grafikusokat, hanem újabb hozzáadható értékek, eszközök tárházát adták a kezükbe. Ez még nagyon friss terület, ami nincs szabályozva, sőt, kiismerve sincs. Bárki hozzáférhet, bárki dolgozhat vele. Nagyon nehezen nyomon követhető, ellenőrizhető, és iszonyatosan gyorsan fejlődik.

Elbúcsúznak az alkotók a hagyományos módszerektől az újak kedvéért?

A technikai tudás és a hagyományos grafikai, festészeti, fotós technikák, azt hiszem, nem fognak kihalni, mert úgy tűnik igény van arra, hogy legyen minőségi, emberi kézzel, ember által alkotott termék a piacon. Nézzük csak meg! Manapság mindenhol hatalmas divatja van a kézműves  tárgyaknak, díszeknek, de még a kézműves ételeknek, italoknak is. Reklámok és márkaidentitások tömege szól a sok év tapasztalaton és a hagyományon alapuló gyártás mellett. Ez szerintem egy értékrendhez is kapcsolódik, ami megint felvet egy kérdést: a következő generációban milyen értékrendeket tudunk/tudtunk elplántálni, miket tudunk átadni nekik? Lesz e még igényük arra, hogy emberek által készített, hagyományokon alapuló termékeket vásároljanak esetleg drágábban is, mint amit egy eszköz létrehozni képes?

Hagyományos festészet (fotó: MI)

Visszatérve a képzőművészetre, azt hiszem, sok olyan művészeti terület van, ahol esetleg valamilyen szinten teret nyerhetnek a mesterséges intelligenciák segítségével készült alkotások, de nem mindenhol. Nagyon nehezen tudok elképzelni olyan technikai megoldást, hogy márványból, kőből  szobrot faragjon bármi, amit mesterséges intelligencia vezérel. Nem hinném, hogy képesek lesznek olyat létrehozni, ami ugyanazt a hatást váltja ki, mint egy művész alkotása. Ezt mondhatom a festészet és a grafika több technikájára, irányzatára is. Nem lehet utánozni egy ceruza- vagy szénrajz vonalvezetését, egy olaj- vagy akrilkép ecsetnyomait, amik sokszor hektikusnak tűnő, érzelem vezérelt részei a képnek, vezetik a szemet, érzelmi töltetet hordoznak. A vonalak, ecsetvonások erőtelkessége, az, ahogyan megmunkálják az anyagot, sokszor tudatosan észrevehetetlen részletek a szemlelő számára, de rengeteget adnak hozzá egy alkotáshoz. Ezt pedig szerintem mesterséges intelligenciával nem lehet megoldani. Mert ehhez kell az összetett emberi pszichés és érzelmi rendszer, mint ahogy nem csak a technikai részhez, hanem magához a műalkotáshoz is szükséges. Nem hinném, hogy ehhez elegendő a monitor előtt ülnünk és különféle utasításokkal ellátnunk a képalkotó algoritmusokat.

Zűrzavar (fotó: MI)

Sokszor, sokan dolgozunk úgy, hogy menet közben alakítjuk a képet, a szobrot, de akár egy novellát vagy regényt is. Egy-egy aktuális felbukkanó rezdülést megragadva visszük egy adott irányba és pengetjük tovább azt a húrt – és nem a másikat. Tehát az alkotómunka, alkotási folyamat legtöbbször nem mérnöki tervezéssel és precizitással zajlik, hanem az adott helyzetre reagálva folyamatosan alakul. A kezünk alatt és bennünk is. Ezt nem lehet képalkotó algoritmussal kiváltani. Úgy gondolom, esetleg az alkalmazott művészetek területén átrendeződésre lehet számítani az MI-programok fejlődésével és használatával, a képzőművészetek területén viszont nem gondolom, hogy egy minőségi szintet át tudnának lépni. A művészet, az alkotás nagyrészt továbbra is emberi privilégium marad.

Eszköz, cél vagy alkotói módszer az MI alkalmazása? Csak látszólag elvont kérdés: mint a példák mutatják, lehet kifejezetten üzleti természetű is. Mintha már kezdenének a helyükre kerülni a fogalmak a művészeti életben és a jogban.

Lásd még: Mesterséges művészet?

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Mesterséges értelem

Az illusztrációkat a szerző készítette képgenerátorral.