Mi vagyunk a természet, mi vagyunk a társadalom!

Simon Mayer az osztrák alternatív művészeti szcéna egyik legkülönlegesebb és legkeresettebb alkotója. Kortárs táncos, koreográfus, zenész, közösségi performanszművész, aki produkcióival nemcsak korunk jelenségeire reflektál, de az emberi lélek legmélyebbről jövő igényeire is próbál válaszolni. Európa-szerte turnézik, művészetével különleges videóin keresztül a magyar közönség is megismerkedhet. 

A Der Standard a helyi táncszcéna sámánjának nevezte önt, a Die Furche pedig Ausztria legizgalmasabb színpadi művészének, aki a különböző kultúrák közötti párbeszédet, a hagyomány és a modernitás kapcsolódását keresi. Mit gondol a fenti megállapításokról?

Simon Mayer (fotó: Franzl Kreis)

Nagyon tisztelem a sámáni világot, de én magam nem vagyok sámán. Ehhez különleges kulturális kontextusban, egy adott közösség részeként kell élni, annak szabályait követni. A sámán szó leginkább Mongóliában használatos, onnan jön. Sok más hagyományos kultúra létezik a sámánéhoz hasonló szerepkörrel, de ezekben papnak, papnőnek, druidának vagy gyógyítónak hívják őket. Sokat dolgozom azért, hogy a különböző világok között, amelyek egyébként nemigen találkoznak, hidakat építsek. Szeretem inspirálni az embereket, hogy megízleljék az ismeretlent, de mindig a kellő érzékenységgel. Manapság nagyon fontos, hogy művészként visszaadjuk az embereknek azt a bizalmat, amit elvesztettek.

Egy magyar színésznő, Láng Annamária, aki a bécsi Burgtheaterben játszik, azt mondta egy interjúban, hogy az osztrák színháznak az a problémája, hogy egy érzelmileg rideg társadalomban kell működnie. Ezt felső-ausztriai művészként ön hogy látja, és milyen kihívásokat jelent ez az ön számára?

Ausztriában sok olyan régió van, ahol nem érzem az érzelmi ridegséget, például ott sem, ahonnan én származom. De a közösségi projektjeim és a hagyományos zenei és táncos közegben létrejövő előadásaim során gyakran találkozom rideg és konzervatív struktúrákkal és emberekkel. Megtanultam kíváncsinak maradni és nem elítélni senkit ezért. Mi egyfajta traumafókuszú művészetet próbálunk megvalósítani, traumaspecialistákkal dolgozom együtt, de fontos, hogy az embereket ne traumatizáljuk újra a művészetünkkel, különösen a krízishelyzetekben. 

Simon Mayer (fotó: Franzl Kreis)

Egy táncprodukciónak mindenképp reflektálnia kell a társadalomra és a jelen világunkra, vagy olykor elég a puszta esztétika?

Bármit is csinálunk, már reflektálunk. Minden művész a társadalom része. Ugyanezt a kérdést feltehetnénk a természettel kapcsolatban is. Éppen az ember és természet eltávolodása vezet minket a globális felmelegedéséhez és a környezetünk elpusztulásához. Mi vagyunk a természet, mi vagyunk a társadalom! Nem tudunk sem egymástól, sem a természettől különválni, kölcsönösen függünk egymástól. Az előadó-művészet, különösen a tánc ezt nagyon jól példázza. Sokkal jobban tudok táncművészként is eljutni az emberekhez, ha tudatában vagyok a nehézségeiknek és a kollektív vagy transzgenerációs traumáiknak.

Milyennek látja az osztrák független színházi és művészeti szcéna helyzetét?

Bécs és Ausztria megértette azt, amit különböző művészszervezetek, mint például a Wiener Perspektive már régóta kér. Fair fizetés, jobb munkafeltételek, próba- és tréninghelyek, egyebek. Még mindig nem értük el a célunkat, de van egy nagyon egészséges párbeszéd, és konkrét akciók is követik. Mind a független, mind az intézményes közegnek alkalmazkodnia kell a korhoz, amelyben élünk. Már nem elég forgásokat, ugrásokat tanulni, koreográfiákat készíteni. Meg kell találnunk a hidat előadó és befogadó hely között. A világ tele van válsággal, és ebben a kontextusban kell művészetet létrehozni. Ugyanakkor ezzel lehetőség nyílik arra is, hogy a művészetet kinyissuk, és a piacok, az utca is helyszíneivé váljon, ne csak a színpad. Így a közönséggel való kapcsolódás is sokkal közvetlenebb. 

Sissy fiai (fotó: Franzl Kreis)

Mit gondol, a produkciói közül melyek a legfontosabbak és miért?

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a technológiákon alapuló jövővel mit tudunk kezdeni. Ezt boncolgatom az Oh Magic és a Bones and wires (Csontok és vezetékek) című darabjaimban. De a hagyomány, az otthon, a különbözőség, a közösség és az ünneplés ereje is nagyon fontos idegpontjai jelen társadalmunknak. A Sissy fiai és a SunBangSitting című darabjaim ezért turnéznak már tíz éve. Ezekkel az előadásokkal olyan témákat érintünk, amelyek sajnos soha véget nem érő történetek: homofóbia, rendszerszintű rasszizmus és egyéb szélsőségek, melyek náci örökségünk részei, és ez a kapcsolódás most erősebb, mint valaha. Ezek az előadások arról is szólnak, hogyan tudjuk a hagyományos rituálékat az autoriter rendszerektől távol tartani. Szégyen, ha a hagyományos művészetet, amely alapvetően az emberek kreativitásából és lelkéből fakad, bárki politikai célokra használja. Mi megpróbáljuk az improvizációt, a flow-t és a transzállapotot visszavinni a táncba és a zenébe.

Simon Mayer (fotó: Franzl Kreis)

Hogyan értékeli a bécsi Staatsoperben korábban eltöltött éveit?

Nem csinálnám újra. Sokat tanultam, de sok félelmet hordoztam magamban, és a gyerekkorom egy részét elvesztettem a ránk nehezedő óriási nyomás és a pubertáskori agyonfegyelmezés miatt. Úgy éreztem magam, mint egy irodai munkában, és elképzeltem, hogy nyolcvanévesen még mindig ugyanerre a helyre jövök, és ennek a zárt szabályrendszernek kell megfelelnem. Ettől megőrültem. 

Kap állami támogatást a produkcióira, vagy a piacból él?

Jelenleg nem sok állami támogatásban van részem, de szerencsére mára egyre inkább hívnak és megbíznak munkákkal a városi színházak. Szeretek tanítani is, ez a kombináció lehetővé teszi, hogy kifizethessem a számláimat.

Nyitókép: Simon Mayer (fotó: Franzl Kreis)

Lásd még:

Láng Annamária: „Nem a szavak megértésén dől el a színház” – A bécsi Burgtheater társulatának egyetlen magyar tagjával beszélgettünk.

A társadalmi üzenetek felértékelődése a művészeti piacon – Interjú Yana Barinovával, a viennacontemporary üzletfejlesztési igazgatójával