„Mint egy cirkuszi tányérzsonglőr, aki a pálcákon pörget egy csomó tányért”

Huszonkét év után, Az & (Ampersand) könyvkiadó jóvoltából, javított kiadásban jelent meg ismét Faludy György fiának, az ötvenöt éves korában elhunyt Andrew Faludynak Apámat nem láttátok? című önéletrajzi kötete. A cím telitalálat, hiszen Faludy György valóban eltűnik benne, miként a fia életéből is, ezért Andrew Faludy magára hagyatottan bolyong a világban. A régi-új könyv apropóján egyéb munkáiról, pályájáról is kérdeztük a kiadó vezetőjét, Kiss Barnabást.

Miért volt fontos újra kiadni Faludy György fiának önéletrajzi kötetét?

Alexszal egy egész más könyv miatt találkoztunk, és csak mellékesen kérdezte meg, lenne-e kedvem kiadni az édesapja memoárjait. A könyvre emlékeztem is, épp akkor jelent meg, nagyjából húsz éve, amikor a győri vasútállomáson egy könyvespulton dolgoztam. Szóval, tudtam, miről van szó, és a nálam – mondhatni – szokásos, hirtelen impulzus által vezérelve azonnal igent mondtam. A könyv több szempontból is érdekes. Egyrészt kiegészíti Faludy György életének legendáit, az olvasó kicsit bepillanthat, nem feltétlenül tolakodóan, a felszín alá, és megtudhatja, hogy mivel járhat mindaz, amiből kívülállóként csak a mesterműveket és a lánglelkű költői létezést érzékelte. De ezeken túl Andrew emlékiratai önmagában az emigráns, a hidegháború kulisszái között töltött, hontalan gyermekkor leírásaként is roppant érdekesek. És néhol nagyon viccesek is.

A Faludy-kötet bemutatója (fotó: Dembicz Gabriella)

Faludy György ritkán bukkan fel a könyvben, megjelenik viszont unokája, Alexander Faludy, aki a mostani kiadáshoz olyan előszót írt, amely finoman szólva mellbevágó.

Hát, igen, a családon belül valószínűleg kicsit mindent máshogy élnek meg. Egy emblematikus apával, nagyapával, aki folyamatosan nagy lángon ég, nem feltétlenül könnyű a profán, mindennapi élet.

A hányatott sorsú, szerte a világban a helyét, otthonát kereső fiú lényegében nem bántja az édesapját, de annak hiánya minden mondatban tetten érhető.

Andrew-nak nem az volt a szándéka, hogy lerángassa apját a Parnasszusról, csupán megírta az emlékeit. Gyerekkora java a szülei hiányával telt, édesanyja korán elhunyt, édesapja pedig többé-kevésbé alkalmatlan volt az apai szerep betöltésére, így Andrew-nak nagyon korán kellett felnőnie, és ugyan kamaszkoráig hasonló, bár nem feltétlenül önként vállalt vagabund életet folytatott, végül – elbeszélései szerint – úgy lázadt fel apja ellen, hogy felnőttként a lehető legnormálisabb és legunalmasabb életet élte.

Andrew Faludy sorsa nem volt vidám, történeteiben mégis sok a humor, a figurák és a helyzetek néha már szinte Rejtő Jenő világát idézik.

Andrew-nak remek a humora, még ha néhol talán nagyon csípős is, ezt valószínűleg az édesapjától örökölte. A könyv tulajdonképpen olvasható a Pokolbéli víg napjaim spin-off-jaként, alternatív folytatásaként is

Összességében mit tud hozzátenni ez a könyv a Faludy-képhez?

Feltétlenül árnyalja. Ebben a tekintetben számomra azok voltak a legérdekesebb részek, amelyek a hetvenes évek Magyarországán játszódnak. Az, hogy hogyan fogadták a Faludy fiút itthon, miféle kétszínű játék folyt, hogy miközben Faludy György létét is agyonhallgatták, mindenki egy Villon-fordításra akarta rátenni a kezét.

A saját pályájára fordítva a szót: tényleg egy buszmegállóban igézték meg a könyvek?

A Győr melletti Gyömörén születtem, és a közeli Tétre jártam iskolába. Suli után a többiek hazamentek, nekem viszont meg kellett várnom a buszt, ami hazavisz. A buszmegállótól nem messze volt egy könyvesbolt, és amíg várakoztam, bementem oda. A könyvesboltos néni megengedte, hogy nézegessem, lapozgassam a könyveket, közben, mivel lemezeket is árult, Tanita Tikaramot, Tracy Chapmant meg Európa Kiadót hallgattunk.

Varró Dániellel Bob Waksberg könyvbemutatóján, amelynek a költő az egyik fordítója (fotó: 2B Galéria)

Erre mondják: a szabadidő hasznos eltöltése...

Érdekelni kezdtek a könyvek, és ezért nagyon sokat olvastam főleg nyaranta, a szünidőben. Megtaláltam apám indiános könyveit, Az utolsó mohikánt, és a többit, aztán Dékány András matrózós könyveit, végül már olvastam mindent, ami a kezembe került. És nemcsak olvastam, de az elhatározás is megfogant bennem, hogy amikor nagy leszek, könyvekkel szeretnék foglalkozni.

Bolti eladóként vagy híres szerzőként?

Elsősorban író szerettem volna lenni. Vagy fordító. Vagy kiadó. Vagy antikvárius. Igazából bármi, csak köze legyen a könyvhöz. A főiskola után egy londoni kávézóban dolgoztam, és munkaidő után jártam a Charing Cross Road antikváriumait, amelyek tele voltak jobbnál jobb és elég olcsó könyvekkel. Ezek közül rengeteget hoztam haza, amelyekről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket itthon is kiadni.

Az Ampersand Kiadó egyik kiadványa, Jónás Tamás Kívülálló című regénye (fotó: Varga Mónika / Perec Fotó)

Erre később lehetősége is adódott, de azért tett egy kitérőt: bekacsintott az újságírás világába.

Újságírást tanultam a Kodolányi János Főiskolán, ezért aztán Győrben, a Rába Vagon- és Gépgyár üzemi lapjánál kezdtem dolgozni, majd különféle helyi újságoknál, ezek mellett a Népszabadságnak is írogattam riportokat a nyugati végekről. Később Pestre  költöztünk, jelentek meg cikkeim a Magyar Narancsban és más helyeken is. De ezekből nem lehetett megélni és családot fenntartani. Mindeközben a szerkesztőségekben megtanultam a tipográfiát és a tördelést, és lett valami fogalmam a szerkesztésről is.

Hogyan került a Typotex Kiadóba?

A kiadó kiírt egy borítótervező pályázatot, amit nem nyertem meg ugyan, de különdíjas lettem, és rám bíztak néhány könyvet, hogy készítsem el a borítójukat. Aztán kiderült számukra, hogy tudok fordítani, szerkeszteni és tördelni. Amolyan svájci bicska lett belőlem. Időközben jelentkeztem a MOME tipográfia szakára is, hogy ne csak érzésre, autodidakta módon értsek a betűkhöz.

Mindebből úgy tűnik, nélkülözhetetlen vált a Typotexnél – miért lett mégis saját kiadója?

Volt néhány könyv, amelyekről úgy gondoltam, jó lenne, ha megjelennének, de ezek nem fértek bele a Typotex portfóliójába, én viszont nem tudtam elengedni őket. Egyik Ziemowit Szczerek lengyel író Magyarország múltjáról és jelenéről szóló kötete volt, amit később Via Carpatia címmel én adtam ki, a másik a Victor Klemperer műve, az LTI – A Harmadik Birodalom nyelve című filológiai mű. Ez ugyan megjelent már korábban, de akkoriban szinte beszerezhetetlen volt.

Az LTI könyvbemutatója (fotó: 2B Galéria)

2022-ben tehát megalapította az Ampersand Kiadót, de gyakorta hangsúlyozza, hogy nem is ez a kiadó neve.

Lehet, hogy túlgondoltam, de most már ez van. A kiadó neve ugyanis nem Ampersand, hanem az a bizonyos „és” vagy „et” jel: &, amit az angolszász tipográfiában ampersandnak hívnak. Gondoltam, ha ez lesz a nevünk, akkor a logót sem kell kitalálni hozzá, mert megalkották már a régi mesterek. Van, aki a Frederic Goudy által, a harmincas években tervezett változatában, amit most logóként használunk, egy hableányt vél felfedezni, más Om jelet, mindenesetre ez a bizonytalanság tökéletesen beleillik a kiadó koncepciójába.

Mert mi a kiadó koncepciója? A bizonytalanság?

Az egész portfóliót a káosz alakítja. Ha két dolog között kapcsolatot akarunk teremteni, akkor van a „vagy” és az „és”. A „vagy” esetében mindenáron választani kell közöttük, az „és” azonban egymás mellé tudja rendelni a legkülönbözőbb dolgokat. A mi portfóliónk az utóbbiról szól. Lehet, hogy úgy tűnik, sokféle könyvet adok/adunk ki, ám ha lenne egy olyan, információs cetliket, fényképeket tartalmazó parafatábla, mint a krimifilmekben a nyomozó irodájában, akkor azért össze tudnám kötni vonalakkal a kiadó összes könyvét, és kiderülne, hogy van bennük valami közös többszörös.

Néhány a kiadó könyvei közül (fotó: Varga Mónika / Perec Fotó)

Az mindenesetre tény: a kiadó kínálatában egymástól egészen különböző, bár igencsak fontos és érdekes könyvek találhatók.

Rettenetesen unnám, ha csak sci-fit vagy skandináv krimit adnánk ki. Egyszer, kicsit leegyszerűsítve úgy fogalmaztam meg ennek a sokszínűségnek a lényegét, hogy nekem az a fontos, hogy olyan könyveket adjunk ki, amelyeket szívesen látnék a saját könyvespolcomon. Abban bízom, és ez volt a „nagy üzleti tervem”, hogy ha engem átlagos olvasóként érdekel egy könyv, akkor kizárt, hogy ne érdekelne még legalább ezer másik embert. És ha megtalálnám ezt az ezer embert, akkor talpon lehetne maradni. A kihívás ebben az, hogy mivel szinte minden könyvünk teljesen más, minden címhez új olvasókat kell találni.

A Tilos Rádió műsorában Bedey Dorottya illusztrátorral és Fenyvesi Orsolyával, a Minótaurusz és én című regény szerzőjével (fotó: Pócs Ádám)

Azért ebben van némi kockázat. Technikai tennivalók, a kiadáshoz szükséges pénz előteremtése, aztán a könyvet még el is kellene valahogyan adni.

Sokat segítettek a Typotex munkatársai, számos jótanáccsal láttak el, azonkívül a könyv elkészítésének több fázisát én is meg tudom csinálni. Azután, ha nagy nehezen elkészül egy könyv, annak valóban, még be is kell kerülnie a nagykereskedelmi forgalomba. Mondjuk, Klemperer, a Harmadik Birodalom nyelvét elemző könyvéhez szerencsés kézzel nyúltam, az valahogy sok mindenki számára lett hirtelen érdekes. Három évvel ezelőtt, amikor kijött a második kiadás, a Libriben, anélkül, hogy ezért külön fizetettem volna, piramist építettek belőle az eladótérben. Sajnos túlságosan is aktuális a szöveg, így nem csoda, hogy hirtelen nagyon kelendő lett.

Bizonyára azt gondolta akkor: a könyvkiadás sima ügy.

Hát, elhittem, hogy tényleg van egy könyvkiadóm. Ráadásul az első két könyv annyi pénzt hozott, hogy lényegében azóta is azzal zsonglőrködöm. Viszont hiába értek a könyvkészítés legtöbb fázisához, mindent azért nem tudok magam megcsinálni. Arról nem beszélve, hogy nem ebből élek: grafikusként van egy nyolcórás és egy négyórás főállásom is. A saját kiadómban pedig olyan vagyok, mint egy cirkuszi tányérzsonglőr, aki a pálcákon pörget egy csomó tányért, és rohangál össze-vissza, mert hol ez lassul le, és ennek kell lendületet adni, hol meg az, és akkor annak a pálcáját kell megmozgatni.

Hjalmar Bergman: Nagymama és az Úristen című családregényének könyvbemutatóján a fordító, Dió Dávid, Karafiáth Orsolya író, költő és Annus Ildikó irodalomtörténész és műfordító (fotó: Varga Mónika / Perec Fotó)

Hogy az olvasó is értse mindezt, villantson fel néhány különlegességet az Ampersand kínálatából!

Adaobi Tricia Nwaubani A baobab árnyékában című könyve azt az esetet dolgozza fel, amikor 2014-ben a Boko Haram terrorszervezet elrabolt kétszázhetvenhat nigériai iskoláslányt. Egyik kedvencem Leonora Carrington angol-mexikói szürrealista festőművész, szobrász és író A hallókürt című szürreális regénye. Ezt egyébként az olvasók is nagyon kedvelik, mint ahogy Nikola Tesla 1919-ben írt önéletrajzát is, amit mi adtuk ki először magyar nyelven. Aztán itt vannak Jónás Tamás fantasztikus írásai, és az egyik legnagyobb büszkeségünk, Fenyvesi Orsi elképesztően szürreális, mégis nagyon átélhető, besorolhatatlan meseregénye, a Minótaurosz és én, ami valójában nem is mese, hanem ahogy Pécely Dóra fogalmazott: mágikus ars poetica. Előkészületben van Leonora Carrington regényes életrajza és Philip Glass Szöveg zene nélkül című könyve is, én pedig most éppen az Isten anatómiája című könyv fordításán dolgozom, amely végigveszi Isten összes testrészét. Igen, azt is. Egy angol teológus, vallástörténész írta, zseniális.

Ilyen sokszínűségben nehéz lehet brandet építeni.

Nálunk mindegyik könyvnek saját magának kell helytállnia. A megérzéseim alapján választok, aztán persze vagy bejön, vagy nem. Annyira jó lenne, ha például a norvég rendszerhez hasonlóan, a hazai kiadóktól is azonnal megvenne az állam párezer példányt, hogy szétossza iskoláknak, könyvtáraknak, mert így életben maradhatna a kultúra ezen kevésbé populáris, mégis nagyon fontos szelete is. Persze Norvégia teljesen más világ, ráadásul a világ egyik legnagyobb földgázkészletének boldog birtokosa.

Jónás Tamás könyvében olvasható a következő mondat: „Kíváncsi lettem, mi vár arra, aki megengedi magának, hogy sodródjon.” Akár Kiss Barnabásra is vonatkozhatnának ezek a szavak.

Eleinte sodródtam, de mostanában azon kaptam magam, hogy a Cash Flow for Dummies című könyvet olvasom. Sajnos muszáj. Ezen kívül próbálok pályázatokon indulni, és mivel kétéves lett a kft., így már az EU-nál is lehet pályázni, na meg persze szeretettel várom azokat a befektetőket is, akik látnak abban fantáziát, ha azt csinálhatom, amit akarok.

Nyitókép: Kiss Barnabás (fotó: Dembitz Gabriella)

Lásd még:

Élmény és alkotás – Beszélgetés Büchler Andrással és Halmos Ádámmal, az Open Books Kiadó vezetőivel

A népszerű izlandi író, Jón Kalman Stefánsson lesz az idei Könyvfesztivál díszvendége