by MTI/artisbusiness.hu 2021. Apr 22.

Művészek a betegekért

Vért adtak a Magyar Állami Operaház művészei

A Magyar Állami Operaház koronavírus-fertőzésen átesett művészei és munkatársai részvételével és önkéntes felajánlásával véradással egybekötött előszűrés zajlott a budapesti Eiffel Műhelyház központi csarnokában.

Az előszűrésén az Opera több mint húsz munkatársa vett részt, köztük Rácz Rita és Szemere Zita operaénekesek.

A vérvételt követően az orvosi csapat kimutatja, kiknek a vérében termelődött olyan mennyiségű ellenanyag, amely elegendő a súlyos koronavírus-fertőzöttek gyógyítására.

A Testnevelési Egyetem és az OrthoSera Kft. figyelemfelhívó kampányt indított azzal a céllal, hogy minél több, a koronavírus-fertőzésen átesett ember adjon vérplazmát a betegek támogató terápiájára. A vérplazma-terápia a súlyos fertőzöttek hatékony terápiás lehetősége, a szérum kizárólag gyógyult betegek véréből állítható elő.

„A koronavírus-járvány megfékezésében és legyőzésében elsősorban a védőoltás jelent megoldást, de a járvány harmadik hullámában még most is rengeteg súlyos koronavírus-beteget ápolnak kórházban. Számukra a leghatékonyabb támogató kezelés továbbra is a vérplazmaterápia, ezért a gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését továbbra is várjuk a www.donornakjelentkezem.hu oldalon. Ahogy az Opera munkatársai, ugyanígy bárki segíthet” – mondta Lacza Zsombor kutatóorvos, a vérplazmaterápia-kampány kutatási projektvezetője, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Kép: Szemere Zita vért ad (Illyés Tibor, MTI)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!