Művészettel a rákbetegek gyógyításáért
Hogyan lesz egy kórházi osztályból kortárs képzőművészeti múzeum?
Ha a Dél-Pesti Centrumkórház Onkológiai Centrumába belépünk, hirtelen nem is tudjuk, hogy egy kórházba érkeztünk-e vagy egy kortárs kiállításra. A folyosókon, a kórtermekben, a kezelőkben mindenütt eredeti festmények a falakon, a legjobb kortárs magyar képzőművészek alkotásai. Láthatók itt Banga Ferenc, ef Zámbó István, Fehér László, Haraszti István, Haász István, Konok Tamás, Nádler István, Radák Eszter, Salamon Pál, Szüts Miklós, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet és mások művei.
Az Onkológiai Centrum osztályvezető főorvosa, dr. Bodoky György szerint a rákbetegek gyógyításában meghatározó szerepe van a környezetnek, így a művészeteknek is. Az első képeket ő vitte be a saját otthonából a kórházba, de nem is álmodta, hogy hamarosan ekkorára gyarapodik a gyűjtemény. – Már száz művésztől több mint kétszázhetven kép van az osztályunkon, és a gyűjtemény jelenleg is bővül. A képek túlnyomó többsége adományokból származik, ami azt is mutatja, milyen erős a szolidaritás és az összefogás a társadalmunkban – hangsúlyozza Bodoky professzor.
Bodoky György (fotó: Tünde Dóra / HUNGART © 2023)
Ha hozzátesszük, hogy itt évente körülbelül hetvenezer ember fordul meg és találkozik ezekkel a művekkel, elmondhatjuk, hogy az Onkológiai Centrum az ország egyik leglátogatottabb, legjelentősebb kortárs művészeti múzeuma. Itt ingyenesen azok is megtekinthetik a festményeket, akik múzeumokba nem váltanának jegyet. Az onkológiai osztály ekképp kulturális missziót is betölt. Lehet-e ennél szebb példája a művészetek és a gyógyítás kapcsolódásának?
Bodoky György a művészetek szeretetét családjától örökölte, de a felmenői közt sok orvos és lelkész is volt. Dédapja alapította a Bethesda Kórházat, nagyapja és nagybátyja is igazgatták az intézményt. Mindannyian református lelkészként szolgáltak. A családfa ágain akadt zenész, építész, író is. A professzor másik nagybátyja, Szentágothai János, a híres anatómus, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, gyönyörű akvarelleket festett. Műveiből kiállításokat rendeztek. Bodoky György édesapja is orvos volt, bátyja is az, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ő is ezt a hivatást választja.
Az új onkológiai centrum (29-es épület) tereinek egyike (fotó: Sárközy Marianna)
A diploma után, 1984-ben letette le a sebészszakvizsgát, ám úgy érezte, nem ez az igazi szakterülete. – Az onkológia teljesen más, hosszú időt töltünk együtt a páciensekkel, sokkal személyesebb a kapcsolatunk velük. Itt a lelki gondozás is alapvető. Emberismeret és pszichológiai érzék is kell hozzá. A betegek sokszor mély krízisben vannak, a kezelések fizikailag, lelkileg is próbára teszik őket. Az orvosnak tudnia kell, mikor mit mondhat el a betegének, mit bír el. Ugyanakkor nem hazudhat neki. Ezért nevezem ezt a gyógyítás művészetének – mondja.
Bodoky György 1993-ban a klinikai onkológia szakvizsgát is letette, és öt évvel később kinevezték a Szent László Kórház onkológiai osztálya vezető főorvosának. Akkor még egy másik épületben voltak, három kórteremben, tizenkét ágyon folyt a kezelés. Az ambuláns betegeket is a fekvők között kellett ellátni, az osztályon hatalmas volt a zsúfoltság. A tarthatatlan állapotok miatt szükségessé vált egy korszerű onkológiai centrum létrehozása, amely a Szent István és a Szent László Kórház 2007-es egyesítése után vált realitássá. Az onkológia egy új, modern, tágasabb épületbe költözött. Itt, a 29-es pavilonban végre lehetőség nyílt arra, hogy külön emeleten alakítsák ki az ambulanciát és egy másik szinten a fekvőrészleget.
Az új onkológiai centrum (29-es épület) tereinek egyike (fotó: Sárközy Marianna)
Létrehozták a „Tűzmadár Házat”, ahol a daganatos betegek és hozzátartozóik pszichoszociális rehabilitációját végzik a szakemberek. Az onkológiához tartozik egy hospice-osztály is. Mindez állami beruházásból épült, de magánszemélyek is segítettek. A professzor egyik betege volt Kertész Magda is, akit mindig elkísért a kórházba férje, Kertész Imre Nobel-díjas író. Nemcsak barátság alakult ki az orvos és a házaspár között, de Kertész Imre és Magda anyagilag is hozzájárult az Onkológiai Centrum felújításához.
A kórház belső tereinek kialakításában részt vett Benczúr László építész, valamint Hefkó Mihály belsőépítész, Ybl-díjas mérnök is. Bodoky professzor határozott koncepciója volt, hogy a falakra ne harmadosztályú poszterek kerüljenek a havas Alpok vagy a pálmafás tengerpartok látképeivel, hanem olyan festmények, amelyek a művészi erejükkel képesek megszólítani a betegeket, és amelyek közt minőségi időt lehet tölteni. Ez nemcsak idehaza, de a világon is ritka kezdeményezés.
Az új onkológiai centrum (29-es épület) tereinek egyike (fotó: Sárközy Marianna)
– Évekig dolgoztam Amerikában, állami kórházakban, és ott sincsenek élvonalbeli képzőművészeti alkotások a kórtermekben. Ez inkább csak az olyan drága magánkórházakra jellemző, mint például a Mayo Klinika. Az Onkológiai Centrum viszont állami intézmény, a betegek nem fizetnek a kezelésekért, mégis igyekezünk mindenben a legjobb minőséget adni. A művészetekben is. A képgyűjtemény kurátora, Einspach Gábor dönt arról, hogy mi kerülhet ki a falakra és mi nem. Egyetlen szempont van: a minőség – magyarázza a centrum vezetője.
Bodoky a 90-es évek óta gyűjti a kortárs magyar művészek alkotásait. A saját örömére vesz képeket, nem tartja magát igazi műgyűjtőnek. Miután néhány festményét bevitte az Onkológiai Centrumba, hamarosan segítőtársakra talált a gyűjtemény bővítéséhez. Meghatározó szerepet vállalt ebben Esterházy Gitta is. Férje, a 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas író, Esterházy Péter is Bodoky György betege volt. Itt kezelték és ápolták az írót haláláig. Temetése előtt a családja azt kérte a gyászolóktól, hogy a virágokra szánt pénzt inkább az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért segítő szervezetnek ajánlják fel. A befolyt összegből hozták létre az Onkológia Centrum udvarán a gyönyörű Esterházy Péter-emlékparkot.
Közismert, hogy az író közeli kapcsolatban állt képzőművészekkel is. Esterházy halála után Gitta arra kérte a művészbarátokat, hogy műveikkel támogassák a daganatos betegek gyógyítását. Híre ment ennek képzőművészkörökben, és presztízst jelentett a festőknek, ha munkáik ide, ilyen rangos gyűjteménybe kerülhettek. Bodoky György nagy értéknek tartja azt is, hogy politikai oldaltól függetlenül ennyi művészt sikerült megnyerni a nemes ügynek. Olyan sokszínű adományozóközösség jött létre, amelyben nincsenek ideológiai választófalak. Ezen a téren is igyekeznek példát mutatni a hazai átpolitizált kulturális életnek.
Radák Eszter: Puff! Mintha ez az izé zavarná kicsit a kilátást, 2017, olaj, vászon, 100 × 100 cm (fotó: Kristófy Dániel / HUNGART © 2023)Fantasztikus kapcsolatok alakultak ki a betegek, a művek és alkotók között. Gyakori, hogy a betegek annyira kötődnek egy-egy képhez, hogy a kezelések idejére a kedvenc festményükkel szeretnének egy kórterembe kerülni – említi Bodoky. Ez történt egyik páciensével is, aki egyágyas szobában feküdt, amelynek falán ef Zámbó István egyik festménye volt. Miután a férfi felépült, azt kérte a feleségétől, hogy keressék fel együtt ef Zámbót, mert szeretné megismerni azt a művészt, akinek a művével annyi időt töltött együtt a kórházban, és akinek a képe olyan sok erőt adott neki. A festőművész a szentendrei otthonában fogadta őket, és a beszélgetésük végén megajándékozta rákból felgyógyult látogatóját egy másik művével.
Esterházy Péter emlékparkjában minden évben összegyűlnek az adományozó művészek, eljön Esterházy egyik legjobb barátja, Dés László is szaxofonozni. Ilyenkor mindig elhívnak egy már gyógyult beteget is, aki elmondja a történetét. Rendszeresen jönnek muzsikálni a Fesztiválzenekar tagjai is, kamarakoncerteket adnak a betegeknek.
Vojnich Erzsébet: Fehér mosdó sárga falú szobában, 2009–2010, olaj, vászon, 54 × 95 cm (fotó: © Kristófy Dániel / HUNGART © 2023)Bodoky szerint az alkotómunka, a kreativitás is sokat segít a rákbetegeknek, azoknak is, akik gyógyíthatatlanok. Arra biztatja őket, hogy ha lehet, ne hagyják abba a munkájukat, és éljenek aktív életet. Nincs annál ártalmasabb, ha egy rákbeteg otthon ül magányosan, és a sorsán gondolkodik. Gyakran tapasztalta, hogy a gyógyíthatatlan beteg művészek életük utolsó időszakában még aktívabban kezdtek dolgozni, mert tudták, hogy már kevés idejük van hátra. Esterházy Péter is a kezelések alatt kezdte el írni a Hasnyálmirigynaplót. A kórházban is szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe. Kezelőorvosával, Bodoky Györggyel szoros bizalmi kapcsolatba került, naponta e-maileztek, sokszor még éjjelente is váltottak leveleket.
Nádler István: A hét szó. Hommage à Esterházy Péter, szitanyomat / HUNGART © 2023 (A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán eredetileg a húsvéti liturgia része. A szentbeszédek helyére Esterházy Péter 2014-ben, Dubóczky Gergely karmester felkérésére írt szöveget. Az így létrejött előadás inspirációjára született Nádler István hét festményből álló sorozata, amelynek ez az első darabja.)Az onkológusnak pályája elején meg kellett tanulnia azt is, hogy muszáj valamennyi távolságot tartania a betegeivel, hiszen ha mindenkinek a szenvedését magára venné, nem lenne képes gyógyító munkáját végezni. – De például Péterrel nem lehetett távolságot tartani, annyira kedves, szeretetre méltó, kötelességtudó ember volt. Egyáltalán nem az a bohém művészalkat. Rendívül komolyan vette a munkáját, neki az írás épp olyan szenvedélye volt, mint nekem a gyógyítás – folytatja a professzor.
Esterházy Péter és Szüts Miklós (fotó: Nagy MIklós)
Esterházy 2016-ban – Dés Lászlóval – elvállalta az Ünnepi Könyvhét megnyitását. Pedig akkor már nagyon rossz állapotban volt, a rák utolsó stádiumában. Mégis megírta a megnyitó beszédét, és mindenképpen fel akarta olvasni a rendezvényen. A Vörösmarty térre elkísérte őt az orvosa is. – Ott voltam a téren, közel Péterhez, és nagyon aggódtam érte. Készen álltam arra, hogy ha bármi történik, segítsek. Fantasztikus beszédet mondott, majd éjfélig dedikálta a könyveit. Végeláthatatlan sorokban várakoztak az emberek, hogy szóba állhassanak vele, és aláírást kérjenek tőle. Az ő állapotában szinte fizikai képtelenségnek tűnt ez, más lehet, hogy nem bírta volna ki. De ő ezt is végigcsinálta, és minden olvasójához volt egy-egy kedves szava – emlékezik Bodoky György. Ez 2016 júniusában történt. Egy hónappal később az író meghalt. De még megélhette utolsó könyve, a Hasnyálmirigynapló megjelenését.
Esterházy Péter és Dés László 2016-ban az Ünnepi Könyvhét megnyitóján (fotó: Mohai Balázs / MTI)
A halál sokak számára tabutéma, pedig Bodoky György szerint aki a halált ellenségnek tekinti, az elveszett ember. A halálban is megmutatkozik az emberi minőség. Esterházy is megmutatta ezt utolsó nyilvános fellépésén, hisz' még ekkor is átszőtte a beszédét nyelvi játékkal, humorral. A professzor kezelte Halász Pétert, a neves színházrendező-színészt is, aki már halálos betegen rendezte meg a Műcsarnokban a saját temetését. Orvosként végig ott volt mellette. Halász a művészetével hitelesítette az életét, és végül a halálát is. Egy hónappal később Amerikában hunyt el.
Nádler István: A hét szó. Hommage à Esterházy Péter – a sorozat hetedik darabja, szitanyomat (HUNGART © 2023) Az onkológusnak nem csak az jelenti a sikert, ha a páciense felgyógyul. Siker az is, ha a beteg életét meg tudják hosszabbítani, és emberi méltóságát megőrizve minőségi életet élhet az utolsó pillanatáig. Az Onkológiai Centrumban ezért dolgozik a nővérektől kezdve a professzorig mindenki. És ebben segít a művészet is.
Bodoky György a képgyűjtemény kurátorának Einspach Gábor műkereskedőt, az Artmagazin alapító kiadóját kérte föl, aki kérésünkre így idézte fel közös gyűjtőmunkájuk kezdetét és céljaikat: „Annak a gondolata, hogy az Onkológia Centrumban magyar képzőművészek alkotásai legyenek a falakon, dr. Bodoky Györgytől származott. Az elsődleges cél egy vizuálisan magas minőségű környezet megteremtése volt, egy olyan kórházi atmoszféráé, amely Magyarországon teljesen szokatlan. Abban, hogy ebből a gondolatból ilyen gyűjtemény jött létre, nagy szerepe volt Esterházy Péter feleségének, Gittának, aki az épület elkészültétől kezdve aktív szerepet vállalt a művészek megszólításában. Én is kezdetektől része vagyok a gyűjtemény építésének, régóta ismerem Bodoky Györgyöt. Az édesanyámat és a nagybátyámat is ő kezelte, és később is megmaradt a kapcsolatunk. Ezért amikor felmerült a gyűjtemény ötlete, természetes módon adta magát, hogy valamilyen módon én is részt vegyek benne. Sok képet adtam ajándékba, és Gitta is, én is sok művészt kerestünk meg. Szinte mindenki szívesen adományozott, mert átérezték az ügy fontosságát, és megértették, hogy a művészetnek meghatározó szerepe lehet még egy kórházban is. Ez a környezet nemcsak a kórházi dolgozóknak és a betegeknek jelent sokat, de kitűnő megjelenési lehetőség a hazai alkotóknak, hiszen itt évente több tízezer beteg és hozzátartozó fordul meg, így az ország egyik leglátogatottabb kortárs képzőművészeti múzeumának is tekinthető. Olyan művészektől fogadunk el szívesen képeket, akikről úgy gondoljuk, hogy műveik emelik a gyűjtemény színvonalát. Ma már ritkán kell kérünk képeket, jellemzőbb az önkéntes felajánlás. A képek elhelyezésénél ügyelünk arra, hogy ne tegyünk ki olyan műveket a kórtermekben, amelyek negatívan hathatnak a betegek lelkiállapotára. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkózunk a fajsúlyosabb, nehezebb témáktól, de ezeknek a műveknek olyan helyet keresünk, ahol nem találkoznak velük a kezelésre járó páciensek. Előfordult az is, hogy egy-egy beteg kérésére lecseréltünk képeket a kórteremben, mert rossz hatással voltak rájuk, de jellemzően pozitív visszajelzéseket kapunk. Nem kétséges, hogy a művészet hozzájárulhat a jobb minőségű élethez, és akár a gyógyuláshoz is, ám Magyarországon mintha ez még kevéssé lenne ismert és elfogadott. A vizuális kultúra terén elég rosszul állunk, épített környezetünk, az utcaképek többnyire nem képviselnek magas minőséget. Igaz ez a kórházakra is. Ezért is példamutató az Onkológiai Centrum belső tereinek kialakítása és látványvilága, éppen egy olyan helyen találkozunk minőségi vizuális élménnyel, ahol a legkevésbé várnánk.” |
Einspach Gábor (fotó: Domokos Balázs)
Harasztÿ István: Kék mezők, olaj, fémlemez, farost, 70 × 50 cm (fotó: Kristófy Dániel / HUNGART © 2023)
Cikkünk létrejöttét a B. Braun támogatta.
Lásd még:
„Itt van egy ember, aki lát!”
– Dr. Nagy Miklós orvoslásról, fotózásról, műgyűjtésről és a családi minta szerepéről
A CineFesten mutatják be az Einspach Gábor rákkal folytatott küzdelméről szóló filmet
A nyitókép forrása az Onkológiai Centrum.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
