„Muzsikusok és menedzserek egyaránt a zenét szolgáljuk”

Négy évtizedes karriert tud maga mögött, azt mondja, abban a korban kezdte, amikor még nem kellett szelfit készíteni koncert előtt. Budapesti fellépése előtt hegedűről és karmesteri pálcáról kérdeztük Maxim Vengerovot, aki október 25-én a MÁV Szimfonikusokkal áll egy színpadra Pécsett.

A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjén Brahms Hegedűversenyét halljuk öntől, amelyből egyébként pályája elején, 1999-ben nagyszerű felvételt készített Daniel Barenboimmal. Hogyan változott azóta a műről alkotott elképzelése?

Ma, karmesteri tapasztalattal a hátam mögött sokkal inkább szimfóniaként tekintek a versenyműre. Amikor az említett lemezt készítettük – huszonkét éves voltam – Barenboim és a chicagóiak nagyszerűen támogattak, hogy csilloghassak a szólista szerepében, de a műből készített második lemezem, amely idején már negyven éves voltam, sokkal gazdagabb hangzású. Szóval érettebb zenészként már sokkal inkább figyelek arra, hogy bármit játszok, kamarazenei igénnyel tegyem.

Takács-Nagy Gábor lesz az est karmestere, aki nagyszerű kamarazenészből vált dirigenssé.

Gábort a Verbier Festivalról ismerem, és rendkívüli muzsikusnak tartom. Szavak nélkül értjük egymást, beszélnünk sem kell. Teljes erőbedobással vezényel, nagyon szemléletes mozdulatai vannak, úgy formál zenét a levegőből, ahogy egy szobrász dolgozik a kővel. És mellesleg, ahogy említette, hegedűs. Ez azért sokat segít.
 
Önt mi ösztönözte vezénylésre? Nem elég a hegedű?

A hegedű repertoár valóban széles és csillogó, bizonyára nem csak önnek jut eszébe a kérdés. De mindig mélységében érdekelt a zene. Rendkívül fiatalon kezdtem a pályát, a szovjet időkben megszokott fegyelemben neveltek, napi hét-nyolc órát gyakoroltam, hét évesen már egész estés koncertet adtam. De a játék tétje megnőtt, amikor elhatároztam, hogy megtalálom a saját hangomat. Sajátommá akartam tenni a zenét. Szerencsém volt, hogy megismerhettem Msztyiszlav Rosztropovicsot, aki tizenhét éven át a mentorom és muzsikustársam volt, jelentős felvételeket készítettünk együtt. A már említett Daniel Barenboim is hatott rám, a közös munka nagyobb rálátást adott a zenekarra. Partitúrával a kézben vitatkoztunk, társalogtunk a zeneművekről.

Maxim Vengerov, Takács-Nagy Gábor és a MÁV Szimfonikusok (fotó: Steirer Máté)

Hamar tanár is vált önből. Ez hogy történt?

Több száz koncerttel a hátam mögött egyszer csak magányos lettem. Mindenhol szívesen látott vendég voltam, de sehol sem voltam otthon. Így fordultam a tanítás felé. Huszonöt éves voltam, és négy évig havi tíz napot tanítottam, tucatnyi diákom volt. Ez nem kis áldozat egy szólista számára, de én rászántam az időt. Meg akartam osztani a tudásomat.

A pandémia alatt bővítette a honlapját, ahol már online mesterkurzusok is helyet kaptak.

Ez az időszak a zenészek számára is traumát jelentett, egyik pillanatról a másikra elvágtak minket a közösségünktől. Szerettem volna csinálni valamit, ezért megkértem néhány szakembert, hogy a legkorszerűbb technika segítségével teremtsék meg az online mesterkurzusok és koncertek feltételeit. Olyan jó munkát végeztek, hogy szinte semmi delayjel hangversenyeztünk – én Monacóból, a zongorista Párizsból. Azok, akik regisztrálnak a mesterkurzusokra, százötven tanórához férnek hozzá ingyen. Mindenfelől jelentkeztek diákok Mongóliától Brazíliáig.

Nagyobb tudatosságot igényel ma egy karrier felépítése?

A karrier szempontjából nemcsak arra van szükség, hogy valaki játszani megtanuljon, hanem arra is, hogy kommunikálni tudjon a menedzserekkel és a szakmabeliekkel. Ismernie kell a közösségi médiát is. Az én menedzserem is mindig figyelmeztet, hogy ne felejtsek el fotókat készíteni a backstage-ben...

Fárasztó?

Időigényes. Én még abban a korban kezdtem, amikor nem kellett megörökíteni a fontos pillanatokat, elég volt, ha megtörténnek velem. De még mindig a zene a lényeg. Amikor színpadra megyek, olyan vagyok, mint egy állat, akit kiengedtek a ketrecből. Olyankor már nem csörög a telefon, hacsak nem a közönség soraiban.

Milyen a jó menedzser?

Érti és megérti a művészt. Érti a művészetét. Mi, muzsikusok és menedzserek egyaránt a zenét szolgáljuk. Mindent ennek kell alárendelni.

Forrás: Facebook/Vengerov rajongói oldala

Mit gondol az üzlet és a művészet kapcsolatáról?

Ha ma valaki azt mondja, hogy a művészet üzlet, kinevetik. Úgy érzem, a koronavírus-járvány az utolsó bukkanó volt azon a lejtőn, amelyen az utóbbi két-három évtizedben a zene mint üzletág leszáguldott. A lemezipar válságával kezdődött, miután a kiadók és a művészek már nem azért készítettek albumokat, hogy pénzt keressenek vele, hanem hogy megjelenéseket szerezzenek, amellyel a koncertszervezők figyelmébe ajánlhatják magukat. De nem lehet évi két-háromszáz koncertet adni. A zene nem ipar, hanem művészet. Számomra a koncert utáni nap például a visszatekintésé, olyankor a reggeli kávé mellett visszaidézem az előző este hangulatát. Minden egyes koncert felejthetetlen, főleg mostanában, amikor az emberek éhesek az élményre.

Van ötlete megoldásra?

Hazudnék, ha azt mondanám, van. De abban biztos vagyok, hogy az internettel kialakult egy olyan tér, amely inspiráció lehet művészek és közönség számára is. Abban is, hogy az embereknek rá kell jönniük, hogy minőséget nem kaphatnak ingyen. Egy lemezfelvétel pénzbe kerül, legyen az is természetes, hogy meghallgatni sem lehet ingyen.

Hány koncertet ad egy évben?

Nagyjából hatvanat.

Ez igen magas szám.

Nem szeretnék fölébe menni. Időt kell szakítanom a tanításra, no meg a családomra is. Két lányunk mellé hamarosan megszületik a harmadik gyerekünk. Ennél nagyobb boldogság nincsen.

Nyitókép: Maxim Vengerov (fotó: B. Ealovega)

Lásd még: Maxim Vengerov és a MÁV Szimfonikusok Pécsett