Nem szükséges szenvedni a jó művekhez

Idén harmadszor hirdettek győztest, Körei Sándor személyében, akinek augusztusban egy önálló pop-up bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak. Molnár Júliával beszélgettünk mecenatúráról, arról, miként fejlődik évről-évre a szerelemprojekt, és a lelkesedésből hogyan lesznek stabil, kiszámítható kondíciók.

Sokszor látok nagy lelkesedéssel induló művészetpártoló projektet, ami egy-két alkalom után elkopik. Önöknél mi tartja életben az elszántságot?

Motiváló az a változás, ahogy az első, csetlő-botló próbálkozásból olajozottan működő lebonyolítás lett.  Erősítenek a visszajelzések,  és ahogy terjed a hírünk, egyre nő a Szoborpark ismertsége, remélem jövőre még érdekesebbek leszünk. Ez egy teljesen saját finanszírozású  vállalás, amit a lelkesedés és a szándék tart életben. Nem szedünk belépődíjat, nincs részvételi díj, sőt, mi adunk pályadíjat, szóval valóban minden rajtunk múlik és addig létezik, amíg a mi örömünk kitart. Egyelőre a férjemmel együtt nagyon boldogok vagyunk, hogy minden  összeállt és működik. Mindig felvillanyoz minket, amikor megérkeznek a szobrok és elkezdik felállítani a kertben.

Önök mellett  neves szakemberekből álló zsűri dönt – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője, Petrányi Zsolt a MNG osztályvezetője, korábban a Műcsarnok igazgatója, Szabó Ádám szobrász, és Tóth Pál Sándor art consultant. Láthatóan férjével együtt hátralépnek és átengedik a terepet a szakembereknek. Hogy alakult ez ki?

Az első perctől tudatosan kezeljük így a helyzetet. Mindketten laikusnak tartjuk magunkat, noha tíz éve elkezdtünk kortárs műgyűjteményt építeni, de nem hivatásszerűen foglalkozunk művészettel. A saját szakmánkban sok év tapasztalatával és felhalmozott tudásával elértünk valamit, de tudom mekkora munka van emögött,  és az a minimum, hogy ugyanezt az alázatot más szakmák felé is kimutassam. Persze folyamatosan járunk kiállításokra, rengeteg képet, szobrot láttam, szakirodalmat olvastam, kurzusokat végeztem,  de ettől még laikusnak tartom magam. Márpedig feltett szándékunk, hogy a szoborpark kvalitásos legyen és ne a mi ízlésünket tükrözze, hanem egy szakértő zsűri véleményét. Tóth Pál Sándor kezeli a privát gyűjteményünket, ennek a Szoborpark pályázatnak is ő a lelke, neki köszönhetően kétség sem fér a zsűri szakmaiságához. Egy magán műgyűjtő azt vásárol, ami neki tetszik, hiszen magának építi a kollekcióját, de mi itt egy nyitott, közösségi teret szándékoztunk létrehozni, ahová bárki eljöhet és azt szerettük volna, ha a válogatásunk mindig tükrözi a legfrissebb látásmódot.

Az idei győztes, Körei Sándor munkája (forrás: Káli Art Szoborpark)

Júniustól áll az idei Szoborpark. Milyen visszajelzéseket adnak a vendégek?

Abszolút pozitívakat, sokan érdekődnek. A kollégák, akik kísérik át a vendégeket a parkon, mindig elmondanak  pár információt a szobrokról, illetve szokás szerint minden alkotás mellé készíttettünk egy bemutatkozó, és a művet bemutató videót a művészekkel. Ezek az anyagok QR-kódokon elérhetők, növelik a szobrok ismertségét, sőt az eddigi években vásárlások is létrejöttek általuk. Most pedig egy meglepő fordulat is történt:  az idei győztes, Körei Sándor azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy a díját egy pop-up kiállítás megrendezésére fordítaná, itt nálunk, egy augusztusi hétvégén. Mert úgy véli, ez egy remek kezdeményezés, és invesztálna bele maga is. Különösen jólesett, hogy nem csak mi érezzük fontosnak, nemcsak mi teszünk bele extra energiákat, hanem egy művész és az őt képviselő Molnár Ani Galéria is mellénk áll.

Molnár Júlia (forrás: Káli Art Szoborpark)

Már hagyomány, hogy visszahívják az előző évi győztest a zsűribe, s ez a gesztus mintha arról is szólna, hogy fontosnak tartják a hosszútávú kapcsolódásokat.  Jól látom, hogy nemcsak a szobraikat hozzák ide a művészek, hanem elkezdenek kapcsolódni a helyhez, a törzsközönséghez, Önökhöz?

Ez így van. A megnyitó előtti héten rendezzük be a parkot, a művek szállításakor lejön az összes művész, mind a tizenhárom shortlist-es alkotó együtt dolgozik egy jó hangulatú eseményen, sokan itt ismerkednek meg, emberi és szakmai kapcsolatok szövődnek. Közben a szállóvendégek is jönnek-mennek, hisz ez egy nyitott tér, igazi jamborie szokott kialakulni. Azért is különleges ez a személyes helyzet, mert a későbbiekben a művész-befogadó találkozások elsősorban a QR-kódokon keresztül jönnek létre. Mindig örülünk, ha arról hallunk, hogy kialakul személyes kapcsolat a művészek és a szoborvásárlók között.

Forrás: Káli Art Szoborpark

Ezek az események azt is segítik, hogy megismerjék egymás gondolkodásmódját. A gazdasági életből érkezve mi volt Önnek meglepetés, vagy nehézség a művészekkel való  kommunikációban?

Valóban nem könnyű az ’art’ és a ’business’ világ szereplői közt a kommunikáció, évről-évre próbálkozunk javítani rajta. Nagy segítségünk ebben is Tóth Pál Sándor, aki sok éve mozog ebben a közegben, ismeri a lelkületét és a logikáját. Idén változott a pályázati kiírásunk, odaadjuk a díjat, de nem kell itthagyni a művet,  és meglepetés volt számomra, mennyien nem olvassák el rendesen a kiírást. Előfordul, hogy valaki  oda nem illő, kisméretű beltéri szobrot küld be. Sokan a kivitelezésnél nem figyelnek rá, hogy ez a munka bizony egy évig kint lesz a szabadban, van, hogy lefúj a szél egy elemet a szoborról. A szobrászok művészeti praxisát az is nehezíti, hogy sokszor nincs képviseletük, mert a galeristák elsősorban festőkkel foglalkoznak, így kevesebb interakciójuk alakul a műgyűjtőkkel.

Forrás: Káli Art Szoborpark

Magyarországon a szoborgyűjtés, de még a kertkultúra vagy az alkalmi szoborvásárlás is gyerekcipőben jár.

Mi szeretnénk megmutatni, hogy egy egyszerű, falusi hangulatú kertben is mennyire szépen mutat egy szobor. Gyakran hallok 200 millió forint költségvetésű kertépítésről, ahol olyan egzotikus és drága növényeket telepítenek, amik nagy valószínűséggel tönkremennek, de nincs benne szobor. Az is igaz, hogy ez egy huszonkettes csapdája: amíg nem vesznek szobrokat, addig a szobrászok kénytelenek alacsony költségvetésből, rosszabb anyagokból dolgozni, így az általuk készített szobrok nem bírják majd az időjárás viszontagságait, nem lesznek télállóak, időtállóak. Nagyon kevés kőből készített szobor érkezik be hozzánk is, inkább a „rozsdás vas” a népszerű, mert ehhez viszonylag kisebb összegből hozzáférnek a művészek. A szobrászoknak nagyon nehéz a helyzetük.

Mivel lehetne ezen segíteni?

Zsűritag nálunk Szabó Ádám, a Képzőművészeti Egyetem tanára. Sokat beszélgetünk, és őt kérdeztem, miért nincs az egyetemen, olyan kötelezően felveendő, legalább egy féléves  modul, ami arról szólna, hogyan működik a szcéna. Mert egy sor képesség, valójában megtanulható technika, még a döntéshozatal is az, ahogy a pályázatírás, a galeristákkal és gyűjtőkkel való kommunikáció is. Érdemes lenne rávilágítani, hogy ha valaki alulértékeli magát és egy olcsó piacon kezd szobrot árulni, nagy valószínűséggel ottragad. De a filmgyári díszletfestés vagy a bronzöntödei munka is lehet csapda, ahonnan nem lehet kiszabadulni. Szabó Ádám azt felelte, most nincs erre a tudásátadásra központi irány az egyetemen, az adott mestertől függ, mit és milyen szemlélettel mesél hallgatóinak a hazai art world-ről.  Többnyire egy művészegót építenek fel, ami rögtön kap egy pofont végzés után, kikerülve a nagybetűs életbe, és van akit ez a pofon előrelök, míg mást lelök a pályáról.

Forrás: Káli Art Szoborpark

Azt hallom ki abból amit mond, hogy a művészeknek érdemes megtanulni az üzleti világ logikáját, mert nekik akarnak eladni.

Nem csak a képzőművészetre, hanem minden művészeti ágra érvényes, hogy szinte szégyen arról beszélni, hogy ebből meg kell élnie a művésznek és családjának. Mindenki az örökkévalónak akar alkotni, ami rendben van, csak én nem gondolom, hogy a kettő kizárná egymást, sőt, aki éhen hal, nem fog tudni alkotni. Az ’art’ tényleg egyfajta biznisz a jelenben, és a jövő majd eldönti, hogy mi marad meg az örökkévalóságnak. Mélyen hiszek abban, hogy egy tehetséges művésznek akkor is keletkeznek értékes, kreatív gondolatai, amik közérdeklődésre tartanak számot, ha nem a létfenntartással küzd. Nem szükséges szenvedni, nem csak szenvedésből születhetnek jó munkák.

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Molnár Júlia (forrás: Káli Art Inn)