by Csabai Máté 2022. márc 01.

„Nyarat csinálunk a Magyar Zene Házával”

– Interjú Batta Andrással és Horn Mártonnal

2022. január 23-án megnyílt a Magyar Zene Háza, amely egyszerre koncertterem, kiállítótér és pedagógiai intézmény, a közvéleményben a vitatott Liget Projekt része, a kortárs építészetre fogékonyak körében pedig a klasszis japán tervező, Fudzsimoto Szú budapesti remekműve. Hogy mi zajlik majd itt, és milyen vízió vezérli majd a működését, arról az új intézmény ügyvezető igazgatójával, Batta Andrással és operatív igazgatójával, Horn Mártonnal beszélgettünk.

A Magyar Zene Háza megnyitóján elhangzott egy kormánypárti kampányszlogen zongorán, Orbán Viktor miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy elhúzza a politikai ellenfelei nótáját. Nem az a cél, hogy a Magyar Zene Háza politikán felül álljon?

Horn Márton: Erről azokat kell megkérdezni, akik politikai kérdésekben nyilatkoztak, mi szakmai kérdésekben foglalunk állást. A Magyar Zene Háza politikai oldaltól függetlenül mindenkié, és tapasztalatunk szerint tetszést aratott mindazok körében, akik idelátogattak.

Hogy fogadta a Zene Házát a muzsikusszakma?

Batta András: Nagyon várták már, és örömmel szerepel nálunk mindenki. Igen széles körről beszélünk, hiszen nemcsak klasszikus zenével, hanem népzenével, etnozenével, popzenével, jazzel is foglalkozunk. Többször elmondtuk már, de nem lehet elégszer, hogy a zene csodáját, végtelenségét szeretnénk bemutatni. Már megvan az első fél évünk koncertműsora, a weboldalunk is elindult, és bizonyára ön is látja, hogy a fellépők listája tarka, nincsenek politikai szempontok. Én már túl vagyok egy ilyen nagy projekten, hiszen a Zeneakadémia felújítását két kormány is támogatta 2007 és 2013 között. Az is, ez is politika felett álló ügy, de hogy a politika hogyan kommunikál a maga céljai szerint, arra nincsen ráhatásunk.

Batta András (fotó: Mohai Balázs)

Egy interjúban úgy fogalmaztak: nem az a fő céljuk, hogy nagy sztárokat hozzanak ide, hanem az, hogy sztárokat csináljanak. Hogyan lehet ezt megvalósítani?

B.A.: Az épületben két (120 és 320 fős) koncertterem, egy hatalmas zenetörténeti állandó kiállítás és a hangdóm kapott helyet. Még idén nyílik egy időszaki kiállítás is, valamint egy afféle „zenei csodák palotája”, ahol a látogatók maguk is játszhatnak a különböző hangszereken. A ház beosztása tehát pedagógiai, ismeretterjesztő funkcióra predesztinál, és alkalmas arra, hogy diákcsoportok látogassanak hozzánk rendhagyó foglalkozásokra. Valóban nagy hangsúlyt fektetünk a feltörekvő fiatalokra, akik tehetségesek, és a pályájuk elején állnak. Ezért szoktam mondani – talán túl szerényen –, hogy előszobája kívánunk lenni a nagy zenei intézményeknek, a Zeneakadémiának, a Műpának.

Horn Márton (fotó: Mohai Balázs)

H.M.: A külföldi előadóktól sem zárkózunk el, hiszen rengeteg olyan zenész van, aki még nem jutott el Magyarországra. Sok produkcióban törekszünk arra, hogy együttműködések induljanak magyar és külföldi együttesek, művészek között. Példaként Sena koncertjét hoznám, aki ghánai gyökerei okán ghánai zenésztársakkal lép színpadra. Szeretnénk, ha a Zene Házába azért jönnének a látogatók, mert nyitottak, és tudják, hogy mi valami különlegessel fogunk szolgálni, akár erdélyi, akár indiai, világi vagy szakrális zenéről van szó. Még egy példa: valószínűleg kevesen ismerik Kudsi Ergüner nevét, aki a hatlyukú török népi síp, a ney mestere, és azt bizonyítja, hogy még egy ilyen egyszerűnek tűnő, kis hangszeren is lehet nagy zenét produkálni. Ha megbízik bennünk a közönség, akkor ilyen élményekből kaphat sokat.

Az is céljuk, hogy a magyar zenészek új impulzusokat kapjanak?

B.A.: A magyar zenepedagógiának, a közoktatásnak van szüksége új hatásokra. A zeneiskolai és a szakiskolai képzést jónak tartom, viszont az ének-, zeneoktatásnak mostohább a sora. A tanároknak és a diákoknak szélesebb horizontot kell mutatni, hogy ne csak azokat a zenéket hallgassák, amik például a plázákban szólnak. Az az idealisztikus megközelítés jellemez minket, ami szerint a zene szép, a zene érdekes, a zene mély – és így próbálunk nyarat csinálni. Nem egyetlen fecskeként, mivel több mint hetvenen dolgozunk ezen a Magyar Zene Házában. Szükség is van ennyi emberre, hiszen – noha a ház kicsi – komplex feladatot végzünk, egyszerre vagyunk koncertközpont, pedagógiai intézmény és egyfajta múzeum.

H.M.: Arra ösztönözzük a zenészeket, hogy ne a szokásos repertoárjukat hozzák, hanem fiatalabb zenészekkel vagy más műfajból érkező kollégákkal közösen csináljanak műsort, vagy szervezzenek workshopot, beszélgetést.

Fotó: Mohai Balázs

Miből áll a Hangdimenziók című állandó kiállítás?

H.M.: Először a magyar zene történetét szerettük volna feldolgozni, arról viszont nehéz beszélni az európai zene története nélkül. Végül arra jutottunk, hogy egy átfogó történeti kiállítást készítünk, ha már rendelkezésünkre áll a körülbelül ezeregyszáz négyzetméteres kiállítótér. Nem gyűjteményes kiállításról van szó, mint egy hagyományos múzeum esetében, sokkal fontosabb, hogy ahhoz a közönséghez szólunk, amely általában hétköznapibb formában találkozik a zenével, de többet szeretne róla megtudni. A Hangdimenziók tehát elsősorban nem a szakmának készült, hanem a nagyközönségnek, és a zenetörténet legfontosabb fordulópontjaira koncentrál.

B.A.: A kiállítás egészen egyedülálló abban a tekintetben, hogy video- és audiofelvételekkel, interaktív elemekkel és tárgyakkal átélhető, megérthető képet ad a zenetörténetről. Ehhez hasonlót máshol sem találunk. Ugyan az angolok nagyon jók ebben a műfajban – gondoljunk csak a David Bowie- vagy a Pink Floyd-tárlatra –, de hasonló kiállítást ilyen egyetemes témában ők sem készítettek. Aki csak meglátogatta a Hangdimenziókat, nem nagyon jött ki másfél óránál előbb. Az intézményhez kapcsolódó munkát hét esztendeje kezdtük Mártonnal, de benne van a Zeneakadémia zenetörténet-tanáraként szerzett negyvenéves tapasztalatom is. A zene születésétől indulunk, az első közösségek kialakulásától a gregoriánon át a többszólamúság kialakulásáig, külön kitérve a magyar népzenére, az opera születésére, a kottanyomtatás feltalálására. Minden egyes korszak megismerésében interaktív eszközök segítenek, hiszen tanulni élmények segítségével lehet a legjobban. A XX. századi popzenével is foglalkozik a kiállítás, ezt a szerteágazó, stílusokban gazdag korszakot a technikai vívmányok – a rádió, a tévé, az elektromos gitár, a szintetizátor – egymásutánja jeleníti meg. A zene sokféleségét szeretnénk bemutatni, hogy a látogató választani tudjon ebből a kínálatból, és valami újat vigyen magával haza.

Fotó: Mohai Balázs

Mikor kezdődik az iskolákkal, oktatási intézményekkel közös együttműködés?

H.M.: Február közepén elindultak a múzeumpedagógiai foglalkozások. Itt két célt fogalmaztunk meg: szeretnénk, ha minél több iskolából jönnének osztályok, és legalább egy délelőttöt eltöltenének velünk, és szeretnénk, ha ezek a foglalkozások nem egy megszokott énekórára hasonlítanának, hanem a csoportmunka, a beszélgetés és az élőzenével való találkozás is részei lennének.

A Magyar Zene Háza több mint évi egymilliárd forintból gazdálkodhat. Várnak magántámogatásokat is?

H.M.: Ez egy tízezer négyzetméteres intézmény, a kiszámítható működéshez szükségünk van az állami támogatásra, de nem titkolt célunk, hogy nonprofit kft.-ként legyen saját bevételünk, amit visszaforgatunk a programjaink finanszírozásába. Terveink szerint a következő időszaki kiállítások már ennek a terhére készülhetnek.

Nem került még szóba Fudzsimoto Szú, pedig szinte mindenki egyetért azzal, azok is, akik ellenezték a Liget Projektet, hogy az épület gyönyörű lett. Miben látják az erényét?

H.M.: Természetesen elfogult vagyok, hiszen az első kapavágás óta részt veszek a Magyar Zene Háza munkájában, mégis ki merem jelenteni, hogy kevés jó kortárs épület van ma Budapesten, és a Magyar Zene Háza egy közülük. Szükség van ilyen építészeti produktumokra, különösen középületekre. A Magyar Zene Háza tökéletesen megfelel a háromféle funkciónak, amiről már beszéltünk, és nemcsak funkcionálisan, hanem esztétikailag is kiemelkedő. Aki idejön, politikai szempontoktól függetlenül is elismeri erényeit. A nagy múzeumokat a századelőn még más kultúrszemlélettel építették, hatalmas, templomszerű épületeket hozva létre, ma azonban nem csupán múzeumot, hanem közösségi teret is kell építenünk, könnyen megközelíthető, átlátható épületeket, ahol az emberek szívesen töltenek időt. Az első hét nagyon jól bemutatja ezt a törekvést: ingyenes koncertek voltak, és rengeteg érdeklődőt fogadtunk, a játszótér folyamatosan tele volt gyerekekkel, felnőttekkel. Azt a kritikát többször megfogalmazták, hogy miért egy parkban építkeztünk. Az épület, úgy gondoljuk, odafigyeléssel fordul a környezete felé, ami elengedhetetlen egy kortárs épületnél. A japán tervező szoros kapcsolatot épített ki a parkkal, átlátható, az épített és a természetes környezet határait felbontó épületet álmodott meg, például több irányból meg lehet közelíteni, nincsen klasszikus értelemben vett „hátulja” vagy utcafrontja ennek a kör alakú háznak. Arra bátorítunk mindenkit, hogy előítéletek nélkül látogasson meg minket, és látni fogja, hogy a Magyar Zene Házával egy izgalmas, hasznos, a céljának jól megfelelő épület jött létre.

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI