Nyolcvanéves Nádas Péter, a kortárs magyar és világirodalom kiemelkedő alakja

A Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista 1942. október 14-én született Budapesten. Művei 1992 óta a Jelenkor Kiadó gondozásában jelennek meg. A 2015-ben megújult életműsorozatban adták ki az Egy családregény vége című, először 1977-ben megjelent művét, amely már 25 nyelven olvasható. Az Emlékiratok könyvéről Susan Sontag azt írta: „Korunk legnagyobb regénye és a század nagy könyveinek egyike”. A Párhuzamos történeteket a Die Zeit „gigantikus mű”-nek nevezte. Igyancsak az életműsorozatban jelent meg bővített kiadásban a trilógiában elbeszélt események hitelességét megalapozó, az ábrázolt korszakok levegőjét érzékeltető Párhuzamos olvasókönyv.

Forrás: magazin.libri.hu

A Nádas Péter Budapestje elnevezésű program részeként újraindult Ott Anna #olvassnádast sorozata, a szerző tavasszal megjelent regénye, a Rémtörténetek kapcsán. Számos programmal és a diákok számára ingyenes válogatáskötettel tisztelegtek a nyolcvanadik életévét betöltő író előtt. 

A  Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. egyedi válogatáskötetet készített az író novelláiból; a könyvben három, gyerekperspektívából elbeszélt novellája olvasható – a Hazug, csaló, a Sanyika és a Bárány című írások –, valamint a Berlini szürke címadó elbeszélés. A tízezer példányban megjelent kiadványhoz a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok  országszerte ingyenesen ingyenesen juthatnak hozzá.

A Nyugati tér blogon „Férfinak is olyan vagyok, mint egy újszülött” címmel nyolc képet és nyolc szöveget gyűjtöttek össze Nádas Péterről, Nádas Pétertől.

Forrás: nyugatiter.hu

Dömötör András felolvasószínházi előadást rendezett Nádas Saját halál című írásából, amelyet nyár végén, ősz elején Pannonhalmán és Budapesten mutattak be.  „Az író Saját halál című alkotása különösen fontos számomra, az egyik legfontosabb szöveg, amit valaha olvastam” – mondta a rendező lapunknak adott interjújában. „Akkor került a kezembe először, amikor 2004-ben megjelent az Élet és Irodalomban, azóta szinte évente elolvasom. Nádas olyan érzékletesen ír, fogalmaz, ahogyan senki, írásművészete egyedülálló kulturális kincs.”

Vranik Krisztián, Hegedűs D. Géza, Ötvös András, Nádas Péter, Fullajtár Andrea és Dömötör András az ősbemutatón (forrás: Dömötör András Facebook-oldala)

„Ha az ember egyszer fotográfus volt, akkor nem tudja abbahagyni”

Nádas Péter fotográfiai munkássága az 1960-as évekre nyúlik vissza. Eredetileg fényképésznek tanult, többek között a Nők Lapja sajtófotósa volt, de az 1970-es években visszavonult a hivatalos fotózástól, és irodalmi munkásságával párbeszédben folytatta a fotográfiák készítését. Gombosszegi házának udvarában élő körtefájáról több száz fotót készített, ez a sorozata illusztrálja Saját halál című könyvét is. Nádas 1999-ig foglalkozott az analóg fotózással, azonban a Valamennyi fény című, válogatott fotóit bemutató albuma megjelenése után felhagyott ezzel, felszámolta a laborját is, képeit a Zugban található Kunsthausnak és a Petőfi Irodalmi Múzeumnak ajándékozta. A 2000-es évek eleje óta képeit digitálisan, elsősorban IPhone-nal készíti.

Forrás: magyar.film.hu

Okostelefonjával készített, A sötétség színei című friss fotósorozata a Deák Erika Galériában látható. A kiállítás képeinek nagyobb része a Rémtörténetek című, nemrégiben megjelent regénye írása közben született. Az alkotófolyamatról a szerző így ír: „A természetes emberi gyengékkel folytatott játék már csak azért is fontos lett, mert éppen rémtörténeteket írok, s minél rémesebb a történet, azaz minél inkább az emberi tudat mágikus és archaikus rétegéből táplálkozik, írásához annál inkább kell nekem a tisztánlátás és a tiszta látás. Az írást és a fényképezést mindig elválasztottam egymástól, a kép és a szöveg között nincs direkt kapcsolat. De összekötik őket a kompozíciós elképzelések és a spiritualitás egyfajta igénye, a sötétség és a fény kontroverziája, a világ láthatóvá tétele a fény által”.

„Ha az ember egyszer fotográfus volt, akkor nem tudja abbahagyni” – nyilatkozta a kiállítás apropóján. A polaroidnál és a digitális kameráknál is a technika gyengeségei érdeklik, „a határterületek, amikor a pixel hibázik, nem tudja felismerni a színeket, bizonytalankodni kezd, festészeti jellegű kvalitásokat mutat, mintha a képet csak részben készítettük volna fotográfiai eszközökkel”.

Fotó: Németh Dániel

Mint fogalmazott, a fényképezés része a szemlélődésnek, a kontemplációnak. „A dolgozószobám és a ház közötti utat vagy negyvenszer megteszem naponta. Ismerem a fényviszonyokat, tudom, mikor, milyen konstellációk jönnek létre a fények és a színek között, tudom mikor hol áll a hold. Azzal játszom, ami zavarba ejti a digitális technikát, és ezzel túllépem a mérnöki elképzelést, mondhatni tetten érem”.

Kilátás a makói főtérre, 1962 (forrás: pim.hu)

A kiállítás november 11-éig tekinthető meg.
További információk ITT olvashatók.

Nyitókép: Nádas Péter (fotó: Valuska Gábor)