„Ez lényegében egy óriási befektetés” – Ázsia legnagyobb rockfesztiválján koncertezik a Bohemian Betyars

Nemrég jelent meg a Bohemian Betyars hatodik nagylemeze, az Akárkifia – az együttes ezúttal minden eddiginél komolyabb hangvételt üt meg. Nemzetközi karrierjükben is újabb csúcsot értek el és évtizedes álmuk vált valóra: meghívást kaptak Japánba, a Fuji Rock Festivalra. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk, a fesztiválszezon közepén kell kirepülniük rengeteg pénzért, ezért intenzív szponzorkeresésbe kezdtek. A zenekar basszusgitárosával, Fehér Gáborral arról is beszélgettünk, milyen előnyei és hátrányai vannak, hogy itthon egyedülálló módon saját magukat menedzselik.

Az Akárkifiára több kritikus is „felnövős” lemezként hivatkozik. Korábban a Carson Coma vagy a Felső Tízezer egy-egy albumára is használták ezt a jelzőt – négy-öt évvel az alakulásuk után. Önöknél hogyhogy bő tizenöt év után jött el ez a pillanat?

Mi alapból kicsit lassabban dolgozunk, mint más zenekarok, sokszor három-négy év is eltelt a lemezeink között. Valószínűleg ez is hozzátartozik. Illetve pont az előző albumnál volt egy nagyobb váltás az életünkben: közel egy évtized együttélést követően, a Covid után külön költöztünk. Van, aki azóta már megnősült és gyereke is lett. Szóval az életkorunk mellett az élethelyzetünk változása is hozzájárult, hogy ténylegesen felnőttünk, és már másképp mozgunk, mint ezelőtt öt-tíz évvel korábban.

Hogyan alakította a változás a zenekaron belüli dinamikákat?

Hozzá kellett szoknunk, hogy muszáj jobban alkalmazkodni a másikhoz: most már nem feltétlenül az a prioritás, hogy elmenjünk játszani, meg hogy csak a zenekarra fókuszáljunk, hanem – ahogy említettem – Kakasnak [Palágyi Máté hegedűs-énekes – L. D.] például ott van a kétéves fia, és nyilván ehhez fejben is fel kell nőni, több áldozattal jár. Már nemcsak az van, hogy fiatalok vagyunk, annyit turnézunk, meg oda megyünk a világon, ahova akarunk, hanem sokkal nagyobb a felelősség is rajtunk.

Miért lett befelé figyelős az új album?

Ez kétoldalú dolog: egyrészt igaz, hogy más dolgok (élen a családdal) vitték el a prioritást, emiatt a megszokott „nagyon sok időnk van egymásra” teljesen átfordult a másik oldalra, és sokkal kevesebbet voltunk együtt, mint régebben. Emellett viszont az is igaz, hogy az elmúlt évek anyagaiban sok közreműködést csináltunk külföldi előadókkal, és most szerettünk volna egy olyan projektet, amiben csak mi vagyunk, hatan. Ezért nincsen semmilyen koprodukció a lemezen, hogy ez megint egy kicsit bensőségesebb legyen.

Fehér Gábor (fotó: Martin Wanda)

Hogyan látják, mennyire nyitott a közönség az eddiginél komolyabb hangvételre?

Mielőtt megjelent, már akkor is játszottunk az új albumról, hogy minél jobban „bennünk legyenek’ a számok. Nyilván az is tök más, amikor élő közönségnek zenélünk és nem a próbateremben. Kicsit meg is lepődtem, hogy mennyire jól veszik. Odafigyelnek, nem várják el, hogy végig csak „umca-umca” legyen és buli-buli, hanem tényleg nyitottak arra, hogy kicsivel izgalmasabb dolgokat is meghallgassanak.

Azt is írják, hogy a szövegek hátterében megjelenik az elmúlt évek politikai, közéleti helyzete. Ilyen téren mire számítanak most, a kormányváltás után?

Én már annak is örülni fogok, ha nem ez lesz a fő fókusz a nap 24 órájában. Az elmúlt fél-egy év a választásokkal baromira terhes volt sok szempontból. Például ott a nemrég kirobbant nagy NKA-balhé, ebben sajnos mi is a rövidebbet húztuk: a mi az összes pályázatunkat is elkaszálták az év elején – valószínűleg politikai okok miatt is. Úgyhogy azt remélem, hogy mindenki felszabadultabb, boldogabb lesz, meg talán nem kell ennyit foglalkozni a politikával.

Mi ihlette a címadó dal klipjének koncepcióját?

Nagy szerelmünk volt korábban az Eric André Show, ami görbe tükörrel mutatja be a late night show-k világát. Gyakorlatilag egy YouTube-minisorozatról van szó, itthon hasonló a Mivanveled Show. A felállás általában az, hogy meglepetésszerűen jön egy vendég, aztán olyan dolgok történnek vele, amik sehol máshol. Valami ilyesmit szerettünk volna mi is: miután megszületett a dalszöveg, már biztosak voltunk benne, hogy illene hozzá egy hasonló világú klip. Vicces volt, hogy a rendezői szerepre először Márton Danit kértük fel, de sajnos annyira be volt táblázva, hogy nem tudta vállalni. De miután meglett a rendező, felvetődött újra a neve, kiderült, hogy egy napra el tud jönni forgatni, erre a feladatra viszont örömmel igent mondott, így lett végül a főszereplő.

A klip másik főszereplője ugyanaz a tyúk, ami Pálfi György nemrég bemutatott filmjében is szerepel. Őt hogy sikerült megszerezni?

A kellékesünk korábban velük dolgozott, úgyhogy szerencsére csak egy telefonhívás volt az egész. Egyébként, ha jól tudom, abban a filmben több dublőre is volt a tyúknak, szóval nagyon remélem, hogy mi az eredetit kaptuk meg…

Az előző lemez kapcsán említették, hogy azért csináltak közös dalokat ismertebb külföldi előadókkal, mint például a Dubioza Kolektivvel, hogy a Spotify algoritmusa ne hazai zenekarok után dobja fel önöket, hanem olyan világsztárok után, mint például a Gogol Bordello. Két év távlatából mennyire jött be ez a várakozás?

Nagyon bíztunk benne, de valahogy nem sikerült az áttörés. Viszont abból a szempontból meg sikeres volt, hogy el tudtunk jutni olyan külföldi menedzsmentekhez és fesztiválokhoz, akik azt nézték, hogyha csináltunk egy trekket a Dubiozával, akkor biztos, hogy érdekesek vagyunk alapból is. Emiatt sokkal több ajtó nyílt ki, annak ellenére, hogy az eredeti célkitűzés nem jött össze.

Most már el is engedték, vagy azért lesznek még rá próbálkozások?

Nem engedtük el, mindenképp fogunk még próbálkozni. Régóta húztuk már, hogy ezt a magyar nyelvű albumot megcsináljuk, viszont a jövőben szeretnénk újra angol dalszövegekkel tovább nyitni a külföldi piacok felé. Tavaly év végén voltunk egy kéthetes Európa-turnén, aminek szintén az volt a lényege, hogy külföldi menedzsmentekkel találkozzunk személyesen, és kicsit jobban el tudjuk mélyíteni a kapcsolatokat. Ott látszódott, hogy a szakma részéről tényleg mindenki azt szeretné, ha lennének angol nyelvű dalaink.

Hogyan néz ki a zenekar üzleti része?

Itthon még mindig teljesen magunknak, a saját cégünk alatt csinálunk mindent. Külföldön pedig az lett a bevált taktika, hogy minden országban vagy régióban dolgozik egy ottani „helytartónk”: ügynökség vagy menedzsment cég, amivel közösen dolgozunk. Velük Kakas tartja a kapcsolatot, mindenkivel külön-külön.

A Bohemian Betyars Japánban (forrás: Bohemian Betyars)

Az önmenedzselés kifejezetten ritka itthon ezen a szinten, hirtelen nem is jut eszembe más példa. Miért alakult így, és milyen előnyei, illetve hátrányai vannak?

Most már több mint tíz éve csinálom az általános menedzsmentet és a saját cégünk ügyvezetését. Azt láttam, hogy ebbe nem annyira nehéz beletanulni, illetve nem olyan nagy az itthoni piac se, hogy ne lehessen megugrani. Lényegében bele is nőttünk, meg kicsit hozzá is szoktunk, hogy inkább a magunk urai vagyunk minden szempontból. Volt jóval korábban rosszabb tapasztalatunk, amikor nagyobb menedzsmentek megkerestek, de ők sokkal több pénzt szerettek volna leszedni, és miután mi ebből élünk, ezért jobban megéri, ha központosulva marad a zenekar gazdasága. Az biztos, hogy van hátulütője is: nyilván nem tudunk olyan dolgokat megtenni, mint amelyeket megtehet mondjuk a Supermanagement, hiszen nincs akkora stáb a zenekar mögött. De így pont a családias jelleget nem veszítjük el.

Szponzorokkal dolgoztak valaha együtt?

Eléggé nehéz a csapaton belül konszenzusra jutni ebben. Az egyetlen, akikkel működött, a Tisza cipő. Velük nagyjából négy évet dolgoztunk teljesen gördülékenyen, lényegében termékszponzorációról volt szó, az is indirekt módon. Sajnos a Covid miatt ennek vége lett. Eddig nem annyira erőltettünk semmilyen folytatást, viszont új helyzet, hogy az NKA-tól sem kapunk semmilyen összeget, illetve elfogadtuk a Fuji Rock Festivalra szóló meghívást, ami annyira nagy költségvetésű – nyár közepén drága kirepülni nyolcan –, hogy a szervezők nem tudnak akkora összeget fizetni gázsiként. Ezért most először elhatároztuk magunkat, hogy menjünk bele szponzorációba. Jelenleg épp elég intenzív keresésben, illetve tárgyalásokban vagyunk.

Koncert Japánban (forrás: Bohemian Betyars)

Japánban többször turnéztak már, hosszabb ideig is. Miben más a mostani felkérés, és hogyan érkezett?

Ha jól emlékszem, 2016-ban voltunk először kint, egy szöuli showcase fesztiválon találkoztunk az aktuális menedzserünkkel. Már azelőtt tudtuk, hogy van ez a fesztivál, és nagyon szerettünk volna egyszer ott fellépni, de igazából a menedzserünk volt a kulcs, aki mondta is, hogy neki minden évben van egy szabadon felhasználható idősávja. Amúgy Ázsia legnagyobb könnyűzenei fesztiváljáról van szó, szóval ott játszani elég nagy megtiszteltetés.

Magyar zenekar járt már ott?

Amennyire tudom, mi leszünk az elsők, úgyhogy ebből a szempontból is izgalmas. Éveken keresztül be volt lengetve, hogy majd jövőre, majd jövőre, aztán a világjárvány is teljesen kerékbe törte a terveket, azután újra fel kellett kicsit építeni magunkat. Pár éve játszhattunk fesztivál előszobájának számító Asagiri Jamen is, azután már tényleg csak egy lépcsőfok választott el bennünket.

Szerencsére most úgy jött ki, hogy minden klappolt: tavaly voltunk Kínában egy öt állomásos turnén, és miközben azt szerveztük, a japán menedzserünk mondta, hogy utána azonnal repüljünk át Tokióba, a fesztivál egyik tulajdonosát meghívja egy kis klubkoncertünkre, és ott össze lehetne hozni a dolgot. Nagyon vicces volt, mert elég konzervatív módon történt az egész: lement a koncert, utána bemutattak minket ennek az úriembernek – a feleségével együtt jött el –, aki beszélt, beszélt, beszélt, majd pedig egy elég komoly kézrázással közölte: oké fiúk, akkor tiétek a hely.

A július végi időpont gyakorlatilag a fesztiválszezon közepén van. Mennyire volt könnyű beilleszteni a nyári naptárukba ezt a kiruccanást?

Hát nagyon nem volt egyszerű, az az időszak a legforróbb hetek egyike. Indulás előtti este még a Campus Fesztiválon fogunk játszani, onnan egyből irány a reptér. Csütörtök reggel ülünk a gépre, péntek reggel érkezünk Tokióba, azonnal kisbusz ki a fesztiválra, és már aznap játszunk is. Ez még csak előkoncert lesz egy kisebb helyszínen, majd szombaton jön a nagy buli. Ha minden igaz, egy hatvanezres színpadon lépünk fel, telt ház előtt.

Utána nem tudunk egyből visszajönni, mert a menedzserünk ilyenkor mindig csinál Tokióban is egy privát bulit. Ezt akármennyire próbáltuk kibekkelni – már csak azért is, mert tényleg óriási költségekről beszélünk, minden egyes nap számít –, muszáj megcsinálnunk a japán tradíciók és kölcsönös tisztelet miatt. Úgyhogy ez lesz még hétfőn, aztán kedden repülünk vissza, megérkezünk szerdán, és csütörtökön pedig már a Művészetek Völgyében koncertezünk.

Japánban (forrás: Bohemian Betyars)

Hogy fogják ezt bírni energiával?

Már most matekozunk azon, hogyan érhetnénk el, hogy inkább át se álljon a bioritmusunk, mert a hét-nyolc óra időeltolódás visszafelé még rosszabb. De az is kemény lesz, hogy megérkezünk, és aznap rögtön koncertezni kell. Ezt már egyszer csináltuk Koreában, amúgy nagyon jól sikerült, de baromira megterhelő, hogy alig bírod nyitva tartani a szemedet, miközben délelőtt tíz van, és a maximumot kell nyújtanod.

Miután leültek és kiszámolták, mivel jár ez az egész – fesztiválszezon közepe, óriási költségek –, arra jutottak, hogy még így is megéri?

Igen, bízunk ebben. Nyilván nem lehet számokban mérni, mert ez lényegében óriási befektetés, de emellett ott az érzelmi része is, hogy mégiscsak tíz éve azért járunk ki Ázsiába, hogy ez összejöhessen. Szóval tényleg egy óriási álmunk valósul meg, ha végre ott leszünk. Abban maradtunk, hogy cserébe minden más, nem annyira „megérős” külföldi meghívást visszautasítunk idén.

Mi várható a június 4-ei lemezbemutatón a Budapest Parkban?

Előadjuk az új album dalait, kiegészülve egy perkással, Sárkány Bercivel, illetve egy fúvós kvartettel vagy trióval, még nem tudom pontosan. Sőt az előzenekarunk a Duckshell lesz, és most úgy néz ki, hogy az ő fúvósaik is beállnak néhány számra. Vendégeskednek még a Parno Grasztból is tagok, külön Szirota Jennifer is, illetve a Platon Karataevvel is előadjuk a közös számunkat. Úgyhogy megszámolni is nehéz, hányan leszünk a színpadon.

Nyitókép: A Bohemian Betyars (fotó: Martin Wanda)