Párhuzamos művészi világok

Mi történik, ha egymás mellé helyezünk húsz alkotót, akik különböző kultúrákból, életutakból érkeznek, mégis közös történeteket rajzolnak ki? A Budapest Contemporary képzőművészeti kiállítás és vásár 5.000.000.000 címet viselő nemzetközi standja többek között e kérdésekre keresi a választ – miközben új fényt vet a magyar gyökerek és a globális jelenlét kapcsolatára. A 2025. szeptember 25–28. között látogatható stand koncepciójáról, a hazai és külföldi művészeti élet sajátosságairól a kurátort, Tóth Lili Rebekát kérdeztük.

Kérem, meséljen a BCT nemzetközi standjának előkészületeiről, elképzeléseiről, a választott művészekről!

Nyár végén kaptam a felkérést a stand ötletének kidolgozására, sajnos éppen akkor, amikor a galériák a nyári szabadságukat töltötték. Ezt követően pedig a viennacontemporary vásárt rendezték meg, amely szintén számos galériát érintett, emiatt kevés idő volt a koncepció előkészítésére. Az eredeti felkérés külföldi, női alkotókról szólt, de szerettem volna ezt az elgondolást kicsit kinyitni. Úgy gondolom, hogy fontos a női művészek hangsúlyozása – akár duplán is – egy olyan történelmi szemléletben, amelyből kimaradnak a női hangok, ugyanakkor külön kategóriaként kezelni őket olyan, mintha hátrányos helyzetű személyeket akarnánk bemutatni. Miközben a folyamatos jelenlétük számomra fontos téma. Az eredeti elképzelés végül bővült a nemzetközi színtéren működő, de magyar gyökerű művészekkel is. A szervezési munka diskurzussal indult. Tíz galériával dolgoztam együtt, meghatároztuk a gondolati és esztétikai irányt: kik azok a művészek, akiket párhuzamba hozhatunk egymással, vagy akik akár lokalizáció szempontjából kapcsolódnak, kapcsolódtak egymáshoz.

Fridvalszki Márk: Keményített langyos víz (Hardened Lukewarm Water), 2024 (forrás: Vintage Galéria)

Kik ezek az alkotók?

Például Anna Mark és Vera Molnár, akik Franciaországba emigráltak, Párizsban alkottak, és mint nemrég megtudtam, mindig együtt ünnepelték a szilvesztert, szóval, ők biztosan találkoztak egymással. A Berlinben élő Fridvalszki Márk alkotása, a Keményített langyos víz Méhes László, 1970-ben készült, a Magyar Nemzeti Galériában található Langyos víz I. című képére reflektál majd a kiállításon. Szerepel több roma művész is a tárlaton: Selma Selman, Robert Gabris és Delaine Le Bas – az ő munkáikban az önábrázolás, az önarckép témaköre lesz közös.

A kiállítás az 5.000.000.000 címet kapta. Mire utal vele, honnan jött az ötlet?

A kiállítás alapötletét Perneczky Géza egyik 1982-es konceptuális munkája, az Isolated adta, amely egy nyomtatott, angol nyelvű szöveg, papíron, múzeumi üveg alatt, és így hangzik pontosan: „5.000.000.000 művész neve szerepel a világ enciklopédiájában, ABC-sorrendben ülnek egymás mellett és mégsem ismerik egymást.” A jelenleg a pozsonyi Július Koller Society tulajdonában lévő munkát nemrégiben az acb Galériában állították ki, ott találkoztam vele először. Valószínűleg a legtöbb látogató átsiklott felette, mégis, amikor az Instagramon megosztottam a róla készült fotót, rengeteg külföldi barátom érdeklődött a mű eredetéről, és izgalmas volt látni, hogy az 1980-as években készült alkotás mennyire erősen hat ma is. Számomra ennek a konceptuális munkának az az üzenete, hogy itt van rengeteg paralel történet, alkotó, irányvonal, amelyekben néha visszatérő témák vannak, néha nem, és ezek az emberek eléldegélnek egymás mellett, pedig néha jó ránézni az alkotásaikra úgy, hogy együtt szemléljük őket.

Perneczky Géza: Isolated (forrás: Perneczky Géza)

Hány művész szerepel a kiállításon?

Húsz alkotó, negyven munkával. Sok művészt személyesen is meglátogattam a műtermében, például az évek óta Berlinben élő Dés Mártont és Fridvaldszki Márkot. Érdekes látni, hogy melyek azok a magyar referenciák, amelyek még mindig visszatérnek, még mindig foglalkoztatják őket. Andreas Fogarasi – aki az építészetet „viszi át” szobrászati, illetve képpé formált síkbeli szobrászattá – például folyton visszatér a szocialista múlthoz: egyik szobrának anyaga egy balatoni nyaraló leselejtezett lambériája. Látszik, hogy megvan még a magyar kötődésük, de valójában már nem tekinthetjük őket hazai művészeknek. A kiállítással kapcsolatban foglalkoztatni kezdett, hogy kit nevezhetünk magyar alkotónak. Perneczky Géza ezer éve Németországban él, az idézett munkája is angol nyelvű, Agnes Denes pedig, akit szeretünk magyarként említeni, már csupán picit beszéli a nyelvet.

Ezek szerint a külföldi és a hazai művész definíciója, illetve az egyes etnikumok művészeti megközelítései is a koncepciója alapvető részét képezik?

Igen. Lesz például egy érdekes művészpáros: Radenko Milak & Roman Uranjek, mindketten az egykori Jugoszláviában éltek, de egyikük bosnyák, másikuk szlovén. Közös munkáikban számomra az a különleges, hogy ugyan egy országban születtek, de etnikai hovatartozásukkal különböző alkotói technikát, formavilágot hoztak magukkal.

Anyaghasználatban is érdekes megfigyelni az országok, régiók különbségeit. Dél-Amerikában meghatározóan hatnak a munkákra a természetes anyagok, a környezet. Magyarországon a festészeti szemlélet dominál, úgy gondolom, nagyon erősek vagyunk benne. Kár, hogy ezt néhányan degradálónak tartják, mert szerintük megrekedtségre utal – szerintem nagyon jó festőink vannak, izgalmas dolgokkal kísérleteznek.

Andreas Fogarasi: Nyaraló, Aliga, 2023 (forrás: Vintage Galéria)

Hogyan látja, nőtt a nemzetközi művészek képviselete a hazai galériákban?

Nem dolgoztam annyit kereskedelmi galériákban, hogy erre hitelesen válaszolhassak. Úgy gondolom, hogy a 2000-es években volt egy látványos nyitás a külföldi művészeti szcéna felé, de az a tapasztalatom, hogy a magyar gyűjtőket a magyar művészek érdeklik. Vannak nagyobb hazai galériák, amelyek egyre többet „rizikóznak” külföldi művészekkel, de ezzel együtt  is azt gondolom, hogy zárt az ország.

Milyen a magyar kortárs galériák nemzetközi megítélése?

Számos olyan hazai galéria van, amelyek rendszeresen megjelennek a külföldi művészeti színtereken, színvonalas munkákkal, de óriási léptékkülönbségek vannak a kereskedelmi galériák nemzetközi versenyében.

Selma Selman: Sleeping Guards , 2025

A mai, digitális és rendkívül felgyorsult világban mennyit számít az intézmények online jelenléte? Létezik ma már esélyegyenlőség ezen a területen – a digitális világnak köszönhetően? Az idei vásáron sem állíthatott ki online galéria, mi az oka ennek ön szerint?

Műkedvelőként is úgy gondolom, hogy vásárlás esetében elengedhetetlen a művekkel való személyes találkozás. Maximum egy vicces koncepció esetében találom működőképesnek, de eladás szempontjából teljesen értelmetlennek tartom az online galériák stratégiáját.

Van olyan magyar galéria, amelynek nagyon színvonalas a weboldala, és van olyan – szintén hazai – szereplő is, amelynek nem változott a felülete az 1990-es évek óta – de valószínű nem is játszik nemzetközi piacra.

Mely platformokon történik a fiatal alkotók „felfedezése” itthon és külföldön?

Az Instagram az egyik legfontosabb színtér. Csoportos kiállítások, akár egyetemi kiállítások, stúdióvizitek is számítanak. Vannak nagyon izgalmas platformok, mint az Easttopics: ez a magyar, kelet-közép európai kezdeményezés aktív archívum a női művészek munkáinak felgöngyölítésére.

Agnes Denes: Wheatfield – A Confrontation: Battery Park Landfill, Downtown Manhattan – With Statue of Liberty Across the Hudson 2, 1982 (forrás: acb Galéria)

A Budapest Contemporaryt külföldi kurátorok, művészeti szférában tevékenykedő nemzetközi szakemberek is látogatják. Kurátorként mit gondol, mennyire adnak lehetőséget kapcsolatépítésre, nemzetközi együttműködésekre ezek a rendezvények?

Azt nem tudom, hogy a BCT-n születnek-e ilyen kapcsolódások, de a hasonló nemzetközi színtereken igen. A külföldi kiállításokon rendszeresen szerveznek előadásokat, eseményeket, panelbeszélgetéseket, amelyekkel összehozzák a szakembereket. Úgy vélem, Magyarországon most még nincs elegendő anyagi forrás, hogy ezeket a szakembereket meghívják, bár látunk jó kezdeményezéseket. Nagyon sok pénz és elegendő idő kell ahhoz, hogy egy vásár nemzetközivé váljon. Én is rendszeresen járok ilyen eseményekre, annak ellenére, hogy nem tartom azokat a legalkalmasabb közegnek a művek befogadására, de lehetőséget adnak a galeristákkal, művészekkel való találkozásra.

Van rálátása arra, hogy milyen kihívásokkal találkoznak a hazai galériák?

Nagyon kicsi a piac, ez azt jelenti, hogy nincs sok, nagy gyűjtő. Szerintem nehezen értelmezhető regionálisan és a többi ország számára a magyar alkotók munkája. Mivel a művészetben nincs sok pénz Magyarországon, ezért az alkotóknak sincs annyi lehetőségük arra, hogy utazzanak, hogy olyan életműveket fejlesszenek, amelyek nemzetközileg is megállják a helyüket. A külföldi kortárs kurátorok lehetősége is kevesebb, hogy megismerjék a hazai galériák művészeit. Kisebb az ország, mint amilyennek lennie kellene ezen a területen. Lehetne, talán volt is ígéret arra, hogy növekszik. A galériák csak egy társadalmi pillért jelentenek, ha lenne más intézményrendszer, akkor szerintem ők is jobban növekedhetnének. Nincsenek jól strukturált, finanszírozott vagy haladó szellemű állami intézmények, ezért a galériák írják meg a fontos publikációkat és végzik a kutatómunkát, ami nagyon fontos, mivel a magyar művészetnek nagyjából ez az egyetlen forrása erre. A galériák tudják ezeket finanszírozni, és érdekük is. Nagyon szép anyagok születnek ilyen módon.

Részlet a A 2023-as Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásárból (fotó: Csenki Bianka)

Hogyan lesz valakiből kurátor? Gyermekkori álom?

Mindig is művészet közeli terekben mozogtam. Művészettörténészként végeztem, és eredetileg késő antikvitással foglalkoztam. Az indított el ezen az úton, hogy szeretek mindent megfejteni, nyelveket tanulni és szimbólumokat értelmezni. Zsidó-keresztény ikonográfiával foglalkoztam kezdetben, de pár év alatt rájöttem, hogy érdekel a művészet emberi része is, amikor találkozol a közönséggel és a művésszel, és együtt gondolkodtok. Rengeteg művész barátom van, és mindig én segítettem nekik a szövegek megírásában, adtam fogódzókat ahhoz, hogy mit artikuláljanak. Abban biztos voltam, hogy művészeti vonalon fogok tevékenykedni, sokat alkottam is. Azt gondolom, hogy a kurátorság művészeti szakma, ahol az én médiumom a kiállítótér.

-------------------

Budapest Contemporary Képzőművészeti kiállítás és vásár
Időpont: 2025. szeptember 25–28.
Helyszín: Bálna Budapest, 1093 Budapest, Fővám tér 11–12.

Nyitókép: Tóth Lili Rebeka (fotó: Susánszky Péter)

Lásd még:

Több mint autómárka: kulturális ikon – Beszélgetés Horváth Károllyal, a Bentley magyarországi márkaigazgatójával

A kortárs magyar képzőművészet legjava – Interjú a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár főszervezőjével, Tausz Ádámmal

Jótékonysági aukció a művészettel történő nevelésért – Ezúttal is értékes műalkotások kerülnek kalapács alá a KÉPEZŐ jóvoltából szeptember végén