Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok is fellépnek jövőre a Müpában
A Müpa a korábbi évek gyakorlatától eltérően több szakaszban hirdeti meg a 2023/24-es évad programját.
Bővül a Müpa következő évadának programja: érkezik Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar. Fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is, szimfonikus koncerttel készül az Aurevoir., sőt a közönség a legnevesebb kortárs magyar írókkal is találkozhat az idén nagykorúvá érett intézményben.
A tavasszal bejelentett nevekhez most számos újabb csatlakozik, így október 6-tól már a 2024-es év előadásaira is válthatók jegyek. Az elmúlt évek sikerlistáiról egyenesen a Müpa színpadára érkeznek a kortárs magyar irodalom legtöbbet forgatott szerzői. A Literárium esteken nemcsak Tompa Andrea, és Szabó T. Anna, de az elmúlt években a hazai kortárs irodalom egyik legkarakteresebb személyiségévé érett Krusovszky Dénes is fellép. Itt láthatja először a közönség Grecsó Krisztián Időkirakó című műsorát, a Vers-estek sorozaton pedig Szabó Lőrinc és Kányádi Sándor költészete kerül reflektorfénybe. A Müpa Filmklub újabb fejezetet nyit a Woody Allen menetben, míg a Jazz Showcase-en a műfaj fiatal tehetségei mellett idén Gyémánt Bálint, a New Fossils & Mathias Eick és az Àbáse koncertjei színesítik az évadot.
Daniel Harding (fotó: Arne Hyckenberg)
A komolyzene rajongói is igazi csemegékre bukkanhatnak: a hagyományokhoz híven 2024-ben is Fischer Ádám indítja a programok sorát Haydn remekművével, A teremtéssel, amelyben visszatér a 2023-as Bartók Tavasz közönségkedvence Benjamin Appl is. A világ tíz legjobb együttese közé választott Chicagói Szimfonikus Zenekar, Riccardo Muti vezényletével lép fel, az elmúlt évtizedek egyik legjobb Mozart-játékosa, a portugál zongoraművésznő, Maria João Pires pedig a brit karmesterek vörös ördöge Daniel Harding, valamint a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarával kalauzolja a közönséget a XX. századi svéd zeneművektől a bécsi klasszikán át a német romantikáig.
Maria João Pires (fotó: Harald Hoffmann)
Nagypéntek este csendül fel a zenetörténet egyik legjelentősebb egyházzenei alkotása, Bach Máté-passiója, a régizene egyik legnagyobb presztízsű képviselője, a Francesco Corti vezényelte Freiburgi Barokk Zenekar és a virtuóz kontratenor Philippe Jaroussky értő tolmácsolásában. A Christina Pluhar vezette L’Arpeggiata, a Mozart iránt pedig különös affinitással rendelkező Rolando Villazónnal és a nemzetközi operaszínpadokat meghódító Baráth Emőkével a főbb szerepekben, koncertszerű előadásban hozza el az osztrák csodagyerek Il re pastore (A pásztorkirály) című operáját.
Baráth Emőke (fotó: Emmanuel Jacques)
A Vashegyi György vezette Nemzeti Filharmonikusok Puccini remekművét, a Manon Lescaut-t mutatja be az olasz zeneszerző halálának századik évfordulóján. A Káel Csaba rendezte, félig szcenírozott előadás boldogságra vágyó főhősnőjét a Puccini- és Verdi-szerepekben brillírozó olasz szoprán, Monica Zanettin kelti életre. Kesselyák Gergely és a jövőre kétszáz éves Pannon Filharmonikusok Mozart népszerű g-moll és Mahler talán legderűsebb hangvételű, IV. (G-dúr) szimfóniája mellett az évad zeneszerzője, Orbán György legújabb kompozíciójának ősbemutatójára is készül.
Orbán György (fotó: Csibi Szilvia)
Tavasszal három kivételes művésznőt is köszönthetünk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Először korunk egyik legünnepeltebb orgonaművésze, a lett Iveta Apkalna érkezik, aki kamaraestjére a trombitavirtuóz Boldoczki Gábort hívta partnerül, majd visszatér a Müpa közönségének régi kedvence, Diana Damrau, aki műsorában a műfaj két magyar klasszikusa, Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveiből válogatott. Végre újra Magyarországon köszönthetjük a pekingi születésű Yuja Wangot is, aki bensőséges szólóestéjén többek közt Beethoven, Scarlatti és Sosztakovics zongoradarabjait szólaltatja meg.
Yuja Wang (fotó: Norbert Kniat)
A könnyedebb műfajok kedvelőinek is érdemes lesz várniuk a jövő évet. A világon a legtöbb kategóriában Grammy-díjra jelölt zenész, az amerikai bendzsólegenda, Béla Fleck – aki Bartók Béla után kapta keresztnevét – 2021-ben megjelent, Grammy-díjas lemezének dalaival és egy igazi all star bluegrassegyüttes élén tér vissza Budapestre. A könnyűzene magyar képviselői is nagyon készülnek már 2024-re: az Aurevoir. dalai a Szolnoki Szimfonikusok klasszikus hangzásával megtámogatva kapnak új dimenziót, Henri Gonzo és zenekara, a Papírsárkányok vendégekkel kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be irodalmi ihletésű, idén tavasszal megjelent albumuk dalait. A XXI. század első nagy hazai tévés-zenés tehetségkutatójának sztárja, Oláh Ibolya saját zenekarával és a tőle megszokott őszinteséggel és zenei mélységgel érkezik a Müpába.
A Müpában mutatja be Én csépem című, bemutatkozó lemezét az új népiénekes-generáció egyik legnagyobb tehetsége, Básits Branka. Sebestyén Márta legkedvesebb zenészkollégáival és pályatársainak időközben népzenésszé serdülő gyermekeivel – köztük a Söndörgő együttes tagjaival – közös koncertjén bizonyítja be, hogy a népzene minden generációhoz megtalálja az utat.
Győri Balett: Peer Gynt (forrás: Müpa)
A zene mellett a tánc is otthon van a Müpában, első ízben lesz látható a Fesztivál Színházban a Győri Balett 2022 telén bemutatott darabja, a Peer Gynt. Velekei László egész estés koreográfiája saját olvasatot kínál a XIX. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakjáról. Visszatér a Szegedi Kortárs Balett népszerű mesebalettje, a Hamupipőke, de újra látható lesz a Pécsi Balett és Vincze Balázs klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája, a Carmina Burana, valamint Feledi János a Liszt Ünnepen debütáló, háromrészes táncetűdje is.
Pécsi Balett: Carmina Burana (fotó: Mihályi László)
Az új évben is műsoron lesz a 2023/24-es évad együttesének választott Magyar Nemzeti Táncegyüttes két, ősszel bemutatott ifjúsági előadása, a Végvárak, vitézek és az Éljen, Petőfi!, visszatér Csengery Dániel gyerekoperája, a Holle anyó, és a Recirquel sikerdarabja, a SolusAmor sem maradhat el.
További információ: ITT.
Lásd még:
Ismét a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé választották a Budapesti Fesztiválzenekart
Nyitókép: Riccardo Muti (fotó: Todd Rosenberg)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!