by Hardi Judit 2019. Dec 19.

Színház mellett céges kórus

Schneider Electric Hungary

Kultúrára fordítható cafeteriautalvány, vállalaton belüli kórus, színházak támogatása – habár nem ez a cég profilja, a Schneider Electric Magyarország kiemelt figyelmet fordít arra, hogy részt vegyen a kultúra támogatásában.

Munkaerőt találni és megtartani manapság nem egyszerű – a cégek, vállalatok egymásra licitálva ígérnek mindenfélét a fiatal munkavállalóknak. Sportolási, tovább- és önképzési lehetőségek, versenyképes fizetés: mindezek alapnak számítanak, a Schneider Electric ennél többet kínál. „Hiszünk benne, hogy a test mellett a szellemet is művelni kell. A Schneider Magyarország támogatja a kultúrát – amilyen formában éppen lehetséges. A sport mellett például szellemi és kulturális fejlődésre is lehetőséget nyújtunk a munkatársainknak, de korábban hozzájárultunk például a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és Vígszínház munkájához – magyarázza Lerch Zoltán, a cég HR-igazgatója. A vállalatnál 2016 óta tevékenykedő szakember nevéhez fűződik az újszerű HR- és munkaerő-megtartó szervezetfejlesztési modell elindítása. A kultúra elkötelezett támogatója, a Budapesti Fesztiválzenekar pártoló tagja. „Nem mehettünk el amellett a tény mellett, hogy a piac munkaerőhiánnyal küzd, a fiatal generációnak megváltozott, újszerű igényei vannak a munkahelyi bánásmóddal kapcsolatban, és egyszerre több generációt is össze kell hangolni a szervezeten belül. Néhány vállalat úttörő megoldásokkal igyekszik alkalmazkodni az új elvárásokhoz, köztük a Schneider Electric is, például a HR-modell tekintetében. HR-igazgatóként számomra küldetés, hogy nemzetközi tapasztalataimat hasznosítva szerethető munkahellyé varázsoljam azt a céget, amelyet rám bíztak” – nyilatkozta lapunknak korábban Lerch Zoltán.

Hogy csökkentsék a fluktuációt, hogy megtartsák az ígéretes, tehetséges munkaerőt, a cégnél nem csak beszélnek a korszerű megoldásokról. A három évvel ezelőtt megkezdett szervezeti fejlesztést minden erővel szeretnék megtartani, ezek mellett pedig évről-évre újakkal bővítenék. Ennek része például a munkavállalói önszerveződések támogatása. Merthogy a cégnél nem csak kultúrát fogyasztani, de létrehozni is szeretnek az alkalmazottak: van például kórusuk, amelynek tagjai maguk hívnak karmestert és énektanárt. Ezek a kulturális események, hobbik természetesen még jobban összekovácsolják a kollégákat. „Igaz, hogy profitorientált cég vagyunk, de nem várhatjuk el, hogy a kollégák robotként dolgozzanak. Hiszem – és eszerint is dolgozunk a Schneider Electricnél –, hogy a munkahelyen, ahol időnk nagy részét töltjük, szükség van olyan apró »fűszerekre«, amelyeknek köszönhetően élvezetesebb lesz a munka, amelyek színesítik a kollégák hétköznapjait. Ilyen például a kultúra is – nem véletlenül támogatjuk a lehetőségeinkhez mérten.”

A Schneider Electric energetikai és automatizálási digitális megoldásokat biztosít a hatékonyság és a fenntarthatóság érdekében. A világ vezető energetikai technológiáit, a valós idejű automatizálást, a szoftvereket és szolgáltatásokat az otthonok, épületek, adatközpontok, infrastruktúrák és iparágak számára elérhető integrált megoldásokba egyesítik, energetikai és automatizálási digitális megoldásokat biztosítanak a hatékonyság és fenntarthatóság érdekében. „A Schneider Electricnél hisszük, hogy az energiához és a digitális tartalmakhoz való hozzáférés alapvető emberi jog. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy hozza ki a legtöbbet energiájából és erőforrásaiból, kövesse Life Is On filozófiánkat, így biztosítva, hogy az energia mindenhol, mindig és mindenki számára elérhető legyen.”

A cég kereskedelmi központja Budapesten található, de gyáraik működnek Zalaegerszegen, Kunszentmiklóson, Gyöngyösön, a húsz országot kiszolgáló logisztikai központjuk pedig Szigetszentmiklóson van.

Megjelent: 2019. december

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!