by MTI/artisbusiness.hu 2022. Feb 11.

Új igazgató – megújuló Louvre

„A látogatónak jól kell magát éreznie a Louvre-ban, nem pedig stresszesen.”

Új bejáratokkal és nyitvatartással, a gyűjtemények jobb hozzáférésével kívánja „újjávarázsolni” a párizsi Louvre múzeumot a tavaly kinevezett új igazgató, Laurence des Cars. Szerinte a „világ legszebb múzeumának” a látogatás minőségével és örömével kell visszahódítania a koronavírus-járvány után a hazai közönséget.

„Szeretném, ha mindenki felfedezné a Louvre-t, szeretném újjávarázsolni, ez a világ legszebb múzeuma, nekünk kell kreatívnak és innovatívnak lenni, a hely, a gyűjtemények fantasztikus történetének tiszteletben tartása mellett. Úgy kell tudnunk új oldalait bemutatni, hogy minden látogatóhoz szólunk” – mondta a világ legnagyobb múzeumának első nő igazgatója, amikor fél évvel ezelőtti kinevezése óta először fogadta a sajtó munkatársait.

A Louvre múzeuma 37 ezer műtárgyat birtokol, és a koronavírus-járvány előtt évente csaknem 10 millió látogatót fogadott. Tavaly is közel 3 millióan keresték fel, jóllehet az év első öt hónapjában zárva tartott. Tavaly a látogatók 61 százaléka francia volt, és kétharmaduk Párizs környékéről érkezett, míg a külföldi turisták jelentős része elmaradt az utazási korlátozások miatt.

Mivel Laurence des Cars 2025-2026 előtt nem számít arra, hogy a látogatók száma visszatérhet a járvány előtti rekordokhoz, a hazai közönség meggyőzését tartja a fő stratégiának. Úgy látja, a franciáknak rossz véleményük van a Louvre szolgáltatásairól, a bejáratnál véget nem érő sorok, az alkotások előtt csoportosuló turisták miatt.

Forrás: Euronews

A kiállítások jelenleg délután 6 órakor zárnak, így legkésőbb 5 órakor lehet belépni a múzeumba. „A 6 órás zárással azok a fiatalok, akik dolgoznak, csak hétvégén tudnak eljönni. Ez így nincs rendben” – véli az igazgatónő, aki szeretné „a Louvre-t visszahelyezni a város vérkeringésébe, és a párizsi kulturális élet találkozóhelyévé tenni”, koncertekkel, előadásokkal. „A látogatónak jól kell magát éreznie a Louvre-ban, nem pedig stresszesen” – hangsúlyozta. „A Louvre-nak valami olyan egyedi dologról kell szólnia, amely a történetét tükrözi. Hiányzik a fejezetek közti kapcsolat. Szeretnénk jobban összekapcsolni a dolgokat” – fogalmazott.

Forrás: BBC

Megerősítette, hogy 2024-2025 körül nyílhat meg a bizánci művészeteket és a keleti keresztényeket bemutató állandó tárlat a Denon szárnyban, amely a Louvre kilencedik nagy gyűjteménye lesz, mintegy 1200 kiállított alkotással. Az új igazgató az időszaki kiállítások területét is szeretné növelni, valamint újból rendezni nagy tematikus kiállításokat más európai múzeumokkal együttműködve. A 2200 munkatársat, köztük több mint kétszáz tudományos szakembert és kutatót foglalkoztató múzeum ugyanis 75 országgal áll állandó kapcsolatban.

Nyitókép: Laurence des Cars (forrás: generationsnouvelles.net)

 

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!