Új utakon a nemzetközi jelenlét erősítése felé

Budapest egyik legrégebbi kortárs galériája a Képíró utcában található Kisterem. Vezetője, Valkó Margit, 2006-os indulásakor két fő célt jelölt meg, s azóta is ezekhez tartja magát: a művészet legprogresszívebb, legfrissebb vonulatát képviseli, sok konceptuális vagy új médiumokkal foglalkozó művésszel, a másik ambíciója pedig a nemzetközi siker. Fontos a magyarországi elismerés, de olyan művészekkel dolgozik, akik vállalják a megmérettetést egy másik színtéren is. A pandémia előtt részt vett számos Art fairen, a mostani új helyzetben pedig merész és szokatlan lépésre szánta el magát: kibérelt egy bécsi galériahelyiséget.

Csoportkép Kasselből a Randomroutines szobra előtt

Mindenekelőtt művészei documentás szerepléséről szeretném kérdezni. A Randomroutines néven alkotó művészpáros, Kaszás Tamás és Kristóf Krisztián, valamint Kokesch Ádám, akik benne vannak az OFF-játszótér Milennehák és miértnék projektjében Kasselben, a Kisterem művészei. Mennyit lendít a karrierjükön egy ilyen fontos eseményen való szereplés, illetve hogyan tudja a galéria „kihasználni” ezt a helyzetet?

A documentás szereplésre galériaként semmilyen ráhatásom nem volt, mindössze nagy örömmel fogadtam, amikor az OFF Biennále kurátori csapata behívta művészeimet a játszótér tematikájú projektjébe. Az idei documenta a részvételi alapú interaktív művészetről szól, Kokesch Ádám egyik, Kasselben bemutatott munkája visszautal a gyerekpszichológiában használt világjátékmodellre, amivel a gyerekeket meséltetik, a másik, a tükrökkel teli lakókocsija interaktív. A Randomroutines szobra pedig a projekt szellemiségét fejezi ki.

Régóta szerettem volna Kokesh Ádám eddigi munkáiról egy nagyobb lélegzetvételű katalógust összeállítani, szerencsés és hasznos egybeesés, hogy a documentára elkészült. Egy visszatekintő katalógus lett, ami alkotóművészete szellemiségét tükrözni. Nem időrendi sorrendben, felsorolásszerűen, tárgyfotókkal ábrázolja az eddig létrejött műveit, hanem a legkülönbözőbb helyzetekben, hiszen művei afféle vizuális csapdák. Olyanok, mintha nagyon hasonlítanának valami használati tárgyhoz, de közben színtiszta műtárgyak, amik emlékeztetnek valamire. Ezeket a tárgyakat saját természetes környezetükben, speciális kiállítóhelyeken, a műtermekben, szállítás vagy készítés közben, kiállításokon vagy egy gyűjtő otthonában fotózva mutatjuk be a katalógusban. Egy-egy műtárgy többször is szerepel, különböző installációk részeként. A művek létrejöttének körülményeire és a Kokeschre jellemző alkotói folyamat karakterére, egyedi látásmódjára, humorára és gondolatmeneteire szerettünk volna rávilágítani. Azt reméljük, hogy a kötettel láthatóvá válnak az egyes művek közti összefüggést jelentő ötletek és megoldások.

Randomroutines, 2022, documenta 15

A könyv műgyűjtők segítségével és NKA-támogatással a saját kiadásomban jelent meg, munkatársam Nagy Sára Vilma végezte a grafikai tervezését. Amikor elkezdtük, még nem tudtuk, hogy Ádám ott lesz a documentán, most viszont elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy ezt a kiadványt a documenta könyvesboltjában meg lehet vásárolni.

Kokesch Ádám könyvet kapott, a Randomroutines pedig egy kiállítást Bécsben, ahol három hétre kibérelt egy galériát. Szeretném, ha kicsit mesélne erről: honnan jött az ötlet, és hogy sikerült a megvalósítás?

D.I.T. = Do It Together néven nyílt Bécsben egy új projekthely, egy magánkezdeményezés, ismerem a tulajdonosait. Az a céljuk, hogy kiállítási lehetőséget adjanak, nemcsak helyi művészeknek, és a klasszikus képzőművészet határait is feszegetik. Kizárólag meghívásos alapon és önköltséggel lehet kiállításokat rendezni. Meghívtak minket júniusra, és mi boldogan igent mondtunk, annak ellenére, hogy egybeesett a documenta megnyitó hetével és az Art Basellel is. Nem akartam elereszteni a lehetőséget, nagyon szerettem volna kipróbálni a helyet, és azt gondoltam, a Randomroutines számára különleges aktualitást jelent, hogy párhuzamosan a documentán is kint vannak. Utólag is helyes döntésnek bizonyult, mert a bécsi szakmai közeg valóban belátogatott, megnézte a kiállítást, tudtuk prezentálni nekik a Randomroutines-műveket, és abszolút reagáltak a documentás jelenlétre is.

Randomroutines, Bécs

Hol található Bécsben a D.I.T. galéria?

A Schleifmuhlgassén, ugyanabban az utcában, ahol öt vezető bécsi galéria is székel. Ez tulajdonképpen egy kortárs galériás közeg, kicsit bécsi galériásnak érezhettem magam ott.

Milyen visszajelzéseket kaptak?

Sokan voltak a megnyitón, minden szakmai körnek elküldtük a portfóliót. Három nagy méretű Randomroutines-kerítéselemet állítottunk ki, és már érkezett felkérés kiállítási részvételre. Abszolút pozitív visszajelzéseket kaptunk, jól fogadtak minket, noha Bécs elég kemény közeg, előzőleg tartottam tőlük, de három hétig „willkommenek” voltunk.

Mit ért kemény közegen? Nehezebb terep, mint a hazai?

A hazai közegben jogom van itthon lenni, Bécsben viszont mindenképpen konkurensként jelenek meg, sőt a profi bécsi galériások közvetlen közelébe, a legjobb helyre tolom oda az arcomat. Kíváncsi voltam, hogyan fogadják. Látták, hogy nagyon igyekeztünk, felkészülten érkeztünk, háttéranyagokat vittünk, profi munkát tettünk a kiállítás mögé.

Mi lett a közvetlen eredménye?

A networképítés. Az, amit ez a háromhetes ottlét jelentett, nekünk megérte. Tovább erősítettük a bécsi jelenlétünket, amit azért már megalapoztunk a bécsi vásárokkal. Mind a két jelentős kortárs bécsi vásáron ott vagyok, s az elmúlt négy-öt évben mindegyiken el is adtam, kifejezetten nagy és értékes műveket is.

Ez azt jelenti, hogy vannak bécsi gyűjtőik?

Kapcsolatban állunk osztrák gyűjtőkkel. Elfogadták a professzionális létünket, tudják, kik vagyunk, és hajlandóak tőlünk vásárolni. Ehhez kellett nyolcévnyi jelenlét, és öt éve vásárolnak tőlem rendszeresen. Az, hogy most már a városba is betettük a lábunkat huzamosabb időre, megbízhatóságot sugall, azt mutatja: mi tényleg komolyan létező kereskedelmi intézmény vagyunk.

Még egy fontos projektje van ezen a nyáron: a szentendrei Ferenczy Múzeum Anna Mark-kiállításával egy időben a Kisterem galériában is megnyílt egy tárlata a Párizsban élő magyar alkotónak. Hogy kerültek vele kapcsolatba?

Megtiszteltetés, hogy belekapcsolódhattam ebbe a kezdeményezésbe. Fél éve, kemény munkával készültünk a Minden helyekről címet viselő tárlatra. Árvai Mária kurátori közreműködésével az 1970-es évek papíralapú munkáit, a ’80-as, ’90-es évek nagy méretű reliefjeit mutatjuk be, egész nyáron látható lesz, szeptember 9-éig marad fent. Egy életművet megtanulni, aminek sok elérhető darabja van még, részemről intenzív munkát és odafigyelést igényelt. Többször is kiutaztam Párizsba, elkezdtem ismerkedni Annával és a műveivel, ami csodálatos élmény, ugyanakkor nagy munka is volt. Anna kilencvenhárom éves, de hihetetlenül friss, tájékozott, és a saját műveinek is a legszórakoztatóbb interpretátora, nagy energiával mutogatott a műtermében. A lakásában is van egy külön kis raktár egy másik emeleten, és őrületes mennyiségű műtárgyat néztünk végig.

Anna Mark képei

Milyen szempontok alapján választotta ki a kiállítás műveit?

A „grand art” részét szerettem volna bemutatni az életműnek, azt, hogy egy nő művész nagy méretű reliefeket hoz létre egy általa kikísérletezett különleges anyagból. A lírai absztrakció műfajában alkot, konkrét helyek emlékezetbe idézésével, építészeti elemek rekonstruálásával, máskor képzelt terek felépítésével, térkialakítással meditatív állapotba hozza a befogadót. Belépsz az általa létrehozott térbe, és metafizikus élményt élsz át, mintha egy másik világba vagy egy másik dimenzióba lépnél.

Anna Mark képei

Meg akartuk mutatni azt is, amiről kevesen tudnak: Anna Mark és az Európai Iskola alkotóinak kapcsolatát. Az 1928-ban Márkus Anna néven született művész családja – elsősorban nagyapja, a sajtómágnás Vészi József, unokatestvére és a Válasz című folyóiratot szerkesztő Sárközi Márta – meghatározta azt az intellektuális közeget, amelyben a festőművész a kezdetektől otthonosan mozgott. Fiatal éveinek szellemi környezete magában foglalta az Európai Iskola avantgárd alkotóit – többek között Ország Lilit, Bálint Endrét és Vajda Lajost. Anna Mark is a Bábszínházban dolgozott, Ország Lilivel együtt az ötvenes években, majd ’56-ban férjével együtt disszidált. Először Németországba mentek, mert a férje ott kapott munkát, ez nehéz időszak volt az életében, aztán 1958-ban átköltöztek Párizsba, s amikor már tudott dolgozni a kisfia mellett, elkezdett sorozatokat készíteni.

Anna Mark képe

A ’70-es években készített félig absztrakt, félig figuratív, színes, asszociatív olaj-papír művekből is válogattunk, amikben szintén felfedezhető a ház és a belső tér motívuma, de más módon közelíti, mint a nagyon spirituális, metafizikus, nagy fehér reliefek. A két tárlat, a mienk és a Ferenczy múzeumé közösen ad átfogó képet Anna Mark művészetéről. Galériásként kiemelten fontosnak tartom az ilyen intézményi együttműködéseket.

A képek forrása: Kisterem

Nyitókép: Valkó Margit (fotó: NSV)