Üvegbe zárt emlékek
„A parfüm láthatatlan festmény” – vallja Bólya Krisztina illatművész
1986-ban érettségi ajándék gyanánt egy utazást kaptam a szüleimtől – Párizsba. Ez akkor, a rendszerváltás előtt hatalmas dolognak számított, hiszen a vasfüggöny mögül legfeljebb a szomszédos szocialista országokba kirándulhatott az egyszerű ember: Csehszlovákiába, Romániába, Jugoszláviába. De volt, aki nem kirándulni járt külföldre, hanem tanulni, méghozzá a „bűnös” kapitalista Nyugatra. Egész pontosan Münchenbe, hogy festészetet, grafikát és dizájnt tanuljon, amit aztán évtizedekkel később egy saját parfümmárka megálmodójaként kamatoztatott. Bólya Krisztinával, a Kristina Bolya parfüm alkotójával beszélgettünk.
Hogyan került a Müncheni Művészeti Akadémiára, ahol festő-grafikus szakon diplomázott?
Két helyen jelentkeztem képzőművészeti főiskolára, Budapesten és Münchenben – bár franciául beszéltem, németül egy szót sem. Nagymamám csodálatos pasztellképeket festett, és nagy vágya volt a müncheni akadémián tanulni, ami abban az időben a férfiak kiváltsága volt. Az ő hatására kérdeztem meg magamtól: az impresszionisták vagy az expresszionisták? Párizs vagy München? Lelkes fiatal voltam, az expresszionistákat választottam. Szerencsére a nyelvtudás nem volt követelmény. A beadott munkáim, valamint a felvételi vizsga alapján választottak ki. Áhitattal töltött el, hogy én is a Müncheni Képzőművészeti Akadémia köveit koptathatom, ahogy anno Székely Bertalan, Munkácsy, Rippl Rónai, Szinyei, Csontváry, Kandinszkij, Klee, Chirico és még sok jelentős művész tette. Münchenben tanulni ösztöndíj és német nyelvtudás nélkül, szocialista országból jött fiatalként, aki valutát is csak háromévente, igen korlátozott mennyiségben látott, komoly kihívás volt. Főleg takarításból és útforgalom-felmérésből tartottam el magam.
Az 1970-es években a parfümök világában beköszöntött egy forradalmi változás: az ismert divatházak parfümmárkái a kreativitás mellett egyre inkább az értékesítésre és marketingre kezdtek koncentrálni. A tömeggyártás elkerülhetetlenné vált. A legendás parfümkészítő, Jean-François Laporte ezzel a trenddel szembeszállva 1976-ban létrehozta a L’Artisan Parfumeurt azzal a céllal, hogy valódi alternatívát kínáljon a tömeges (mainstream) illatokkal szemben, megvalósíthassa merész, új művészi ötleteit, pénzügyi kényszerektől mentesen, figyelmen kívül hagyva a kereskedelmi szempontokat. A L’Artisan Parfumeur szakított a parfümkészítés hagyományos elveivel: az illatok gyökeréhez nyúlt, amelyek nem mások, mint az emlékek. Ahelyett, hogy a manapság oly divatos aromaterápiás célzatú parfümöket hoznának forgalomba, a L’Artisan Parfumeur megragad egy hangulatot, és ezt próbálja az illatok nyelvén kifejezni. Ez a parfüm lett a niche. |
Mennyire volt meghatározó, illetve mennyire volt más az a vizuális kultúra, amit Münchenben tapasztalt? Segített a későbbi karrierje szempontjából, hogy egy nyugati képzőművészeti akadémián tanult, vagy épp ellenkezőleg, frusztrálóan más közeg fogadta itthon?
Bajorország fővárosa, München gazdag hagyományokkal bír, ugyanakkor nyitott, kozmopolita hely. Gazdasági erejének köszönhetően sokat költenek kulturális események finanszírozására. Pezsgő kulturális életben volt részem a kiállítóhelyiségekben, jazzklubokban, koncerttermekben. A főiskolán meglepett a szabadság légköre – nem kértek számon semmit, csak diplomavédéskor. Csoportos beszélgetések voltak a munkáinkról, a főszak mellett többféle képzésen lehetett részt venni. Én a festészet mellett a fotó-, az illusztrátor- és az alkalmazott grafikai kurzusokat látogattam. Festőtanárom színes társaságot válogatott össze a csoportjába. Bosnyák, szerb, szlovén, lengyel és Németország különböző területeiről érkezett osztálytársaim voltak. A szocialista táborból jövők, mint én is, a képzőművészeti középiskola akadémikus oktatásának köszönhetően nagyon tudtak rajzolni. A németek nem, és nem is tartották fontosnak, ők inkább elvontan festettek, installációkat készítettek. Münchenben sokféle emberrel, kultúrával találkozhattam. Brazil származású zongorista barátom révén a német mellett portugálul is megtanultam, és bejártam Brazíliát. A brazil tájak, a végtelen természet ihlette diplomamunkám képeit.
Amikor tanulmányaim végeztével hazaköltöztem, teljesen kiborultam. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy öt év után ugyanolyan helyzetbe érkeztem vissza, mint amilyenből elindultam. Az apátiának az vetett véget, hogy sikerült tervezőgrafikusként elhelyezkednem egy cég kreatív csapatában. Nagyra értékelték és prioritásnak tekintették azt a nyitott szellemiséget, széles látőkört, amit Nyugatról hoztam. Rendkívül hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam, emberi, szakmai és anyagi megbecsülésben volt részem. Főleg a brandépítés és a csomagolások tervezése volt a munkám. Mivel közvetlen kapcsolatban voltunk a gyártással és a kereskedelemmel, rengeteg marketingstratégiát tanultam, ami később segített saját cégem formálásában.
Ahhoz, hogy megértsük, mi a „niche”, tudnunk kell, mi is a designer. A dizájner, más néven mainstream parfümök neves illatkreátorok vagy parfümházak alkotásai, megtalálatók a nagyobb divatházakban, a bevásárlóközpontokban, a saját márkás üzletekben, a reptéri duty-free üzletekben. A designer parfümökkel az a cél, hogy kaput nyissanak az embereknek a sokak által hőn áhított, ábrándosan illuzórikus luxus világába, amit egyébként nem tudnának megengedni maguknak. A dizájner illatok között számos tökéletesen megkomponált, igényes, drága alapanyagokból összeállított művészi alkotás is van, azonban az alacsonyabb árkategóriákban jellemzően a gyártáshoz olcsóbb alapanyagokat használnak fel, és a piac trendjét követve végzik azok tömeggyártását. |
A festők, szobrászok, grafikusok élete soha nem volt könnyű, a tehetség nem mindig képes utat törni magának. A festészet rettenetesen drága műfaj, a festék és a vászon, a keretezés kisebbfajta vagyonba kerül, a művészeti galériákba pedig egyre nehezebb bekerülni – ezáltal vevőt találni is. Hogyan küzdött meg a kezdeti nehézségekkel?
Az egyik saját kiállításomon minden érzékszervre ható élményben szerettem volna részesíteni a megnyitó résztvevőit: a festményeimhez növényi eszenciákból illatokat társítottam. Varázslatos volt a hangulat, az arcok örömtől sugároztak, amikor az illatszelencékbe szagoltak. Az illatok az agy azon területére hatnak, ahol az érzelmek születnek, az emlékek őrződnek. Ősi, mély, a tudat által nem befolyásolt területet érintenek. Felkavart ez a felfedezés. Elhatároztam, hogy illatokat fogok készíteni, olyanokat, amelyek belső világunkkal vegyülve intenzív örömérzetet okoznak.
Az illatművészet talán a festészetnél is költségesebb műfaj. A tiszta növényi esszenciák, főleg a virágok, rendkívül drágák. Vizuális művészként soha nem gondoltam, hogy illatokkal fogok foglalkozni, ezért kezdetben rengetegféle esszenciát vásároltam, hogy kialakítsak magamban egy széles bázisra épülő illatmemóriát, amelyből a fantáziám szerint alkothatok. A keresetemet a Franciaországból vásárolt esszenciákra költöttem. Évekig kísérleteztem a műtermemben, francia és olasz szakirodalomból tanultam – az ókori görög, római, egyiptomi kultúráktól a legújabb felfedezésekig. Mesterek kurzusain vettem részt. Az illat a bőrre kerül, ezért a parfümkészítés nagy felelősséggel járó művészet, kémiailag is pontosan kell ismerni az anyagokat, tudni kell, miből mennyit lehet használni.
Ragaszkodom a művészi szabadságomhoz, ezért parfümalkotásaimat kezdetben a tervezői munkáimból finanszíroztam, és kifejlesztettem egyfajta önmenedzselést, lépésről lépésre történő haladást, kitartást. Mivel a fantáziám sokkal előrébb jár, számomra a türelem és a szervezettség a legnehezebb az egész folyamatban. Előfordul, hogy „várakozóba” teszek egy készülő parfümöt, mert egy hiányzó drága alapanyagot nem tudok megvenni. Ez általában nagyon frusztrál, azonban a parfüm silányabb verziójával nem elégszem meg. Addig dolgozom egy illaton, amíg tökéletesnek nem érzem.
A közösségi oldalán látható egyik bejegyzés szerint nemrég tért haza Máltáról, ahová rendszeresen jár a Kristina Bolya parfümöket népszerüsíteni. A laikus szemlélő azt gondolná: ha parfüm, akkor Párizs. Milyen kanyargós út vezette Máltára? Honnan indult a saját márka?
Máltára először nyolc évvel ezelőtt utaztam, egy művészeti vásár meghívására, amelyet Valletta luxusszállodájában rendeztek. A parfümök értékesítése sikeres volt, és annyira megtetszett a sziget egyedi hangulata, hogy fél évre ott ragadtam. Tavaly visszatértem, azóta szinte minden hónapban ott vagyok. Szentendrei műtermemben elkészítem a parfümöket, és Máltán, az élettel teli, színes forgatagban értékesítem őket.
„Illatszeánszokat” is tart, és személyre szabott parfümök készítését is vállalja. Hogyan lehet egyedi illatot készíteni úgy, hogy nem ismeri a megrendelőt, akkor látja életében először, amikor megérkezik a műtermébe?
Együtt készítjük el az illatot: ez interaktív, mindkettőnk számára meglepetésekkel teli, izgalmas élmény. A felhalmozott tudásom és tapasztalatom alapján anyagokat adok a megrendelő kezébe, amelyekből saját illatpreferenciája szerint választ. Megnézzük, melyik illatok mozgatják meg, okoznak örömöt neki. Majd a közreműködésemmel megalkotjuk a történetéhez, hangulatához, bőre illatához passzoló egyedi illatát.
A kötetlen illatszeánsz a másik módja az illatokkal való találkozásnak. Kellemes környezetben lévő szentendrei műtermemben megismerhetik, kipróbálhatják, és ha beleszeretnek, megvásárolhatják a parfümalkotásaimat. Finom tea vagy kávé mellett, az illatokba merülve lehet beszélgetni, ismerkedni különleges alapanyagokkal és az általuk kiváltott érzetekkel. Szinte utazunk az egzotikus vidékekről származó növények illatával. Nagyon szeretek cégeknek illatot kreálni, amelyet ajándékba adnak kiemelt ügyfeleiknek. Ilyenkor a csomagolást is én tervezem.
Egyedül viszi az üzletet a hátán. Ez magányos folyamat, ami olyan elmélyülést kíván, hogy nincs helye senki másnak, mert csak zavaró tényező lenne? Vagy a kézműves parfüm műfaja kívánja meg, hogy az alkotó végigkísérje a projektet az első illatmintától a címketervezésen át egészen az árusitásig?
Tudatos döntés volt, hogy csak annyit szeretnék létrehozni, amennyit a fantáziám diktál és amennyit két kézzel meg tudok csinálni. A növekedés helyett a függetlenség, a szabadságból adódó egyediség, az alapanyagok minősége az irányadó. Alkotásaim története ott kezdődik, hogy megjelenik egy téma, ami elkezd foglalkoztatni, és a bőrön fejeződik be, ahonnan érzelmeket kiváltva elillan. A megjelenés és az elillanás között egy csomó minden történik, amiben jelen akarok lenni.
Nem kívánom, hogy egy marketingszakértő azt mondja: a mirha helyett tegyek bele karamellt, mert a statisztikák szerint most az a trendi és eladható. Van olyan alkotásom, amit ritkán vásárolnak meg, mert nagyon árnyalt, mégis megtartom a kollekcióban, mert szerintem az az egyik legjobb. Érte is eljön mindig az a bizonyos valaki, addig pedig fogynak körülötte a bestsellerek. A „mennyországhangulatot” – ami folyamatosan kering a levegőben, miközben az üvegbe töltöm az illatokat – szintén nem adnám a robotoknak. Intim kapcsolatban vagyok az anyaggal – két különböző helyről érkező jázmin teljesen más irányba viszi a kompozició hangulatát. Pontosan tudnom kell, hogy milyen esszenciát és kitől vásárolok. A csomagolás is az illatról mesél, örömmel tervezem.
Csak a többszázadik parfüm selyempapírba göngyölésekor szoktam lázadni, hogy ezt már csinálja valaki más. Majd amikor készen sorakoznak, elégedetten gyönyörködöm bennük. Az árusítást is nagyon szeretem, ilyenkor kilépek a műtermem magányábol, és találkozom azokkal, akiknek az illatokat készítem. A csoda is akkor történik meg, amikor egy-egy parfüm illata lélegzetelállítóan olvad össze a bőr illatával. Ebből rengetek erőt nyerek az alkotáshoz.
Távolabbról nézve egy parfüm létrejötte óriási, szervezett csapatmunka, amiben megtaláltam a helyemet. Egy csepp virágeszenciához valaki kézzel leszed több száz virágot, a hatalmas ültetvényeken dolgozik. Majd esszenciát készítenek a növényekből, a feltalálók újabb és újabb izgalmas anyagokat találnak ki, amelyekből össze lehet állítani olyan virágok illatát is, amik nem „adják magukat”, mint például a gyöngyvirág. Megoldották azt is, hogy a parfümök mélységét adó, erotikus, animális illatokért ne kelljen állatokat ölni. A láncban ott vannak a logisztikai dolgozók, a kapcsolattartók, a kereskedők, a szállítók, az üvegkészítők, a nyomdászok, a végén pedig a műélvezők, akik a bőrüket és a pénzüket adják a történethez. Metafórikus értelemben a szüleim is nagyban hozzájárultak egy-egy alkotásomhoz. Átvittek a vasfüggönyön, hogy minden ember alkotta művészi csodát láthassak – amelyek azóta is inspirálnak. Tizenkét évesen, az Akropolisz Múzeum gyönyörű alabástrom és terrakotta parfümtárolóit áhittattal bámulva feltehettem magamnak a költői kérdést: vajon milyen illat lehetett bennük?
Mi a legnagyobb inspiráció egy illat, egy parfüm megalkotásakor?
A parfüm nekem láthatatlan festményt jelent, amelyhez az inspiráció bárhonnan, bármikor jöhet. A legújabb parfüm, amin dolgozom, most éppen a megvalósítás fázisában van. A napokban kirándulni voltam, és hazafelé beültem egy cukrászdába. A mellettem lévő asztaltól jövő beszédfoszlányból megütötte a fülemet egy szó: ábránd. Hazafelé menet folyamatosan ez a szó járt a fejemben... úristen milyen gyönyörű, mennyi érzést fejez ki egyszerre! Az illúzió kudarca helyett lehetőséget lebegtet, a csalódásnál vígasztalóbb, nem olyan haszonleső, mint a képzelgés. Számomra az ábránd a lélek pihenőhelye, oldott állapot, pasztellszínű bölcsesség, mértéktudó szabadság, kimerevített jelenlét a múlt és a jövő között. Palettámon megjelennek a legkönnyebb és legtörékenyebb finom pasztellszínek… A meleg és hideg színekhez anyagokat keverek az illatmemóriámból: világostürkiz – az óceánban lebegő ámbra könnyed levitálása; a feketeribizli-levél illata – a szabadság halvány liláskékje; törtfehér jázminszirmok bódulata; a púderillatú írisz nemes, melankólikus halványkékje; a fügelevél zöldes, tejes és krémes illata. Átlátszó puha pézsmával fixálom. Képzeletben.
Az úton a fák a sötétségből növesztenek lombkoronát – éppen eltűnőben a Nap perifériáján lévő utolsó kis fényfoszlány, szememből könnycseppek gördülnek –, szép lassan felszakad bennem valami a múltból, elmosolyodom, úgy tűnik, átment rajtam egy hiú ábránd. Hazaérkezem.
Másnap a laborban folytatom, egymáshoz illesztem az elképzelt anyagokat, és továbbiakkal cizellálom, beállítom az arányokat, kiegyensúlyozottan, mindenből van benne egy kicsi, semmi sem tolakodóan. Majd üvegbe töltöm az illatot, és a saját tervezésű, szerintem nagyon eredeti csomagolásba burkolom, hogy olyan legyen, mint egy ajándék. Aztán izgatottan várom, hogy valaki örömteli kíváncsisággal kibontsa...
Nyitókép: Bólya Krisztina
A képek forrása: Bólya Krisztina Facebook-oldala
Lásd még: Egy gyönyörű egyensúly
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
