by Art is Business 2021. szept 12.

Világszép Kapcsolódások

Magyarországon huszonnégyezer gyerekről a saját szülei helyett az állam gondoskodik. Élethelyzetüket sokszor csak művészek közvetítésével van módunk megérteni, átérezni.

A Világszép Kapcsolódások projekt központjában emberi kapcsolatok állnak: ismeretségek, megismerkedések, érzések és érzelmek. A projektre felkért húsz művész kiválasztásánál a cél egy olyan művészgárda mozgósítása volt, amely a művészeti nyelv sokfélesége révén a Világszép Alapítvány által gondozott gyerekek sokféleségét hivatott láttatni.

Magyarországon huszonnégyezer gyerekről a saját szülei helyett az állam gondoskodik. A gyerekek nehéz körülményei, sorsa a többség számára szinte láthatatlan, sokszor csak írók, alkotók, művészek közvetítésével van módunk megérteni, átérezni egy-egy hasonló élethelyzet mélységeit.

Wirtz Ágnes és Alföldi Róbert kurátor különleges esemény megszervezését tűzte zászlajára, amikor felkérte a magyar kortárs képzőművészet húsz élvonalbeli alakját, hogy ismerjenek meg egy-egy gondoskodásban élő gyereket.

A találkozókat a Világszép Alapítvány szervezte meg, mely alkalmakra minden alkotó a saját egyedi módján készült. Az így létrejött alkotások nemcsak a magyar kortárs képzőművészet jelentős alkotóinak reflexiói. Az akció során létrejött munkák a párok egymás iránti nyitottságáról és kapcsolódásáról tanúskodnak.

A gyerekek a találkozók során úgy érezték, hogy történetük érdekes, jelenlétük fontos, miközben az ő életükben pont ebből jut a legkevesebb: figyelemből és megerősítő kötelékből. Az alkotásokból szeptember 17-én  kiállítás nyílik, majd a műtárgyakat elárverezik. A befolyt teljes összeggel az idén tízéves Világszép Alapítvány munkáját támogatják, mely programjaival hosszú távon szervez támogató közösséget több mint száznegyven gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermek köré.

A kiállításon részt vevő művészek, a műveiket megvásárló gyűjtők és művészetrajongók ahhoz járulnak hozzá, hogy az alapítvány további harmincöt-negyven gyereket tudjon olyan módon felkarolni, hogy a bizalomvesztés, szeretethiány és otthontalanság ellenére is meg tudják élni: helyük van a világban.

A kiállítás fővédnöke: H.E. Johannes K. Haindl, Németország magyarországi nagykövete
Kurátorok: Wirtz Ágnes művészettörténész, a Világszép Alapítvány alapítója és Alföldi Róbert műgyűjtő, rendező, színész



További információk:

https://vilagszepalapitvany.hu/vilagszep-kapcsolodasok-jotekonysagi-aukcio/

https://www.facebook.com/vilagszep