„Ez a díj visszahozott a pályára”
by Szentgyörgyi Rita 2025. Jul 30.

„Ez a díj visszahozott a pályára”

– Beszélgetés Kő Boldizsárral, a MeseTerek alkotójával

Kő Boldizsár képzőművész neve huszonöt éve forrt össze a családi vállalkozásban kivitelezett MeseTerek játszóterekkel. A köztéri szobrászat igényességével készített színes fa játszóterek, mesekertek, képzőművészeti játszóparkok, kézműves játékok egyedisége kicsiket és nagyokat is elvarázsol. 2024-ben az Art is Business díj Innovatív művészet kategóriáját nyerte a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló vállalkozás. Jelenről, tervekről, kudarcokról és újrakezdésről is beszélgettünk.

Legutóbb egy budai óvoda impozáns parkjában építettek lombházat. Mitől válik az építmény „meseteressé”?

E lombház különlegessége, hogy a közepén gyönyörű törzsű, kettéágazó juharfa áll – remekül lehet rajta mászni. A fát a házikóba „komponáltuk”, amelyben kis mesevilágot alakítunk ki tűzhellyel, ülőkékkel. Kisebb léptékű munka ugyan, mint amilyeneket a fiaimmal készítünk, de nagyon szeretjük. Ácsmunkából, betonozásból, faragásból áll. Nagyon elégedett lennék, ha annyit keresnék vele, mint egy tetőács. Ehelyett egy jól fizetett tanár fizetését kapom általában. 

A lombházat hamarosan felavatják az óvodások (fotó: Kő Boldizsár)A lombházat hamarosan felavatják az óvodások (fotó: Kő Boldizsár)

Milyen új projekteken dolgoznak jelenleg és mit terveznek a közeljövőben?

A Bethesda Mesetér projektért a Mathias Corvinus Collegium különdíjában részesültünk tavaly a Highlights of Hungary keretében. Az ottani diákok komoly portfóliót készítettek a munkáinkról, ami előrelépést hozhat a megrendelések szempontjából.

Hamarosan felújítjuk, átformáljuk, szinte új játszótérré varázsoljuk a huszonöt éves, ikonikus Zöld Péter játszóterünket a budapesti Millenáris Parkban. Rendkívül népszerű, nagyon sokan használják, egy korábbi áthelyezés során sok részlete megsérült.

Ráckevére készítünk egy Horváth Nepomuki Jánosról szóló játszóteret. A város volt polgármestere kikutatta, hogy Petőfi Sándor Ráckevén, a Nepomuki János öreg obsitossal átbeszélgetett, átborozott éjszaka nyomán kapott inspirációt a János vitézhez. Ennek a bajuszos katonaembernek állítunk emléket a gyönyörű új parkban. Mátészalkán a Fény városa játszótéren dolgozunk: ott, egy magyar gyáros üzemében gyártották és helyezték ki kísérleti jelleggel az első kandelábert Európában. A fény megszületésével végződő, Nap és a Hold elrablása című mesét hívtuk alapul. Tekerés hatására világító eszközt is terveztünk a parkba.

A díjnyertes Bethesda Mesetér részlete (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)A díjnyertes Bethesda Mesetér részlete (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)

A vállalkozás továbbfejlesztésében segíthetnének a mecénások is?

A mi döntésünk, hogy nincs mögöttünk mecenatúra. Mecénás segítségével valószínűleg nagyobbá nőhetne a cég. Ugyanakkor lassan szeretnénk fejleszteni, megtartva a személyességet, ami huszonöt éve jellemez minket. Lassú lépésekben akarjuk végigvinni a szükséges fejlesztéseket. Kezdve azzal, hogy minden MeseTerünk legyen ellátva logóval, QR-kóddal, a felhasználóbaráttá átalakított honlapon át az állandó munkatársak foglalkoztatásáig.

Ezidáig cipészműhely módjára működtünk, rendes cégként fontos a munkabiztonság megteremtése. A két régóta bevált munkatárssal, a két fiammal és egyikük feleségével – ő festő –, alapból hatan dolgozunk, nagyobb projektekhez húsz főre is nőhet a létszám. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy nem mi keressük a munkát, az talál meg minket ismerősökön, ajánlásokon keresztül. Ideális cél lenne évente nyolc MeseTér megalkotása. Ehhez a mennyiséghez elengedhetetlen egy olyan saleses munkatárs, aki semmi mással nem foglalkozik, minthogy elad minket, „házal” velünk, reklámokat talál ki. Valaki, akinek az a szenvedélye, hogy megbízásokat hajt fel nekünk. Persze fizetésért, de mellette örömből. Anyagiakról szólva húszmillió forintot kellene fejlesztésre szánni. A támogatás fejében kitalálnánk, hogy mivel viszonoznánk azt, aki erre hajlandó áldozni, mert lát benne fantáziát.

Játszótér a balatonboglári Platán strandon (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)Játszótér a balatonboglári Platán strandon (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)

Számos külföldi, többek között spanyol, lengyel felkérésekre is alkottak Mesetereket. A nemzetközi vonal komolyabb beindítása nem perspektíva?

Szeretem, ha a közelben vannak a játszótereim, úgy jobban tudom karbantartani őket, felmérni az állapotukat. Személyesen nagy dicsőség, hogy mindenfelé elkerültem a világba, csak éppen a régebbi megbízók már eltűntek a látómezőmből. Indiában, Erdélyben is építettünk MeseTereket. Valószínűleg több lábon kell állni. Régebben kizárólag olyan játszóteret akartam készíteni, amit sok gyerek használ. Egy ideje magánkertekben is dolgozunk, ennek előnye, hogy van, ki vigyázzon rá, törődjön vele. 

János Vitéz-körhinta Új Delhiben (forrás: Liszt Intézet Új Delhi Facebook-oldala) János Vitéz-körhinta Új Delhiben (forrás: Liszt Intézet Új Delhi Facebook-oldala)

Milyen alkotói fázisban érte tavaly az Art is Business Innovatív művészeti kezdeményezés kategória díja a MeseTerek vállalkozást? 

Szélcsendes időszak után érkezett a díj. Egy évig szinte egyetlen projekt sem jött össze. Egyik játszóteret terveztem a másik után, de ezért, azért, amazért végül semelyik nem valósult meg. Javarészt a pénzen bukott el. A sok kudarc elvette a kedvemet. Közben folyamatosan dolgoztam, csináltam bábszínházat, szobrot, sírkeresztet. Azzal szembesültem, hogy az egyéb munkákból nem lehet fenntartani a családot. Ebben az állapotban különösen jól esett az Art is Business díj. Nagyon hálás vagyok érte. Változást hozott bennem, megerősített, visszahozott a pályára. Ráadásul jelnek vettem a művészet és az üzlet kapcsolódását, hogy üzletiesebben kell gondolkodnom a művészeti tevékenységről, a köztéri szobrászatról, mert végül is, amit csinálok, az köztéri szobrászat. Mese Tér kutatóközpont létrehozása szerepel a vágyaim között, rengeteg lehetőséget látok benne. 

Kő Boldizsár a 2024-es Art is Business díjátadón (fotó: Pixolar Photography)Kő Boldizsár a 2024-es Art is Business díjátadón (fotó: Pixolar Photography)

Milyen struktúrában képzeli el a központ működését?

Elképzelésem szerint állami szervezet lehetne, ahol az inkubációs házhoz hasonló modellben főleg árvák, a hétköznapi életben nehezen boldoguló tehetséges emberek dolgoznának. Kreatív mérnökök, művészek bevonásával, közösen gondolkodva fejlesztenének újabb és újabb játékokat a magyar hagyományokból is merítve. Az uniós szabványoknak megfelelően olyan eszközöket terveznének, amelyeket helyben meg is építenének. Ez még csak álom, sok helyen elmesélem, hátha valaki lát benne fantáziát és megkeres. 

Miben nyilvánul meg az üzleti jellegű gondolkodás iránti nyitás?

A művészekben van egy furcsa szemérmesség amellett, hogy meg akarják magukat mutatni a világnak. Ha azt hallják, hogy pénzt meg sikert kapnak, sokan megijednek. Kicsit én is ilyen vagyok. Az él bennem, hogyha valakit megfizetnek, akkor már nem igaz szívvel gyakorolja a művészetet. Átgondoltam, nem csak magamért, hanem a fiaimért is fejleszteném a céget. Rákészültünk a szervezeti, a működésbeli változtatásra. Első lépésben meg kell határozni a MeseTerek működését, le kell fektetni a szakmai kritériumokat, meghatározni az eszközöket, mit, hogyan, mennyiért, miből készítünk. Az egyediségre hivatkozva eddig ezt elmulasztottuk, holott attól még megmarad az egyediség, ha alapvető szerkezeti dolgokat tisztázunk. 

A Holló Jankó Mesetér Hollókőn (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)A Holló Jankó Mesetér Hollókőn (forrás: Kő Boldizsár Mese Terek Facebook-oldal)

Bizonyára megfordult már a fejében, hogy egyedi találmányként felkerülhetne a hungarikumok listájára a MeseTerek.

A polgármesterek, akik városában MeseTerek épültek, nyitottak arra, hogy hungarikummá nyilvánítsák – de csak a helyi játszótereket. Nagyon pontos, egzakt módon kellene körülírni, megfogalmazni a Meseterek összetevőit. Ezután lehetne sikeresen pályázni. Sok képzőművész van munka nélkül, a mi szempontunkból ez azért jó, mert kvalitásos szobrászok dolgoznak a játszótereinken – Nyugat-Európában ez elképzelhetetlen. Ha kiszélesedne a vállalkozásunk, e művészeknek mind adhatnánk munkát. Ausztria például úgy lett síparadicsom, hogy rendeletet hoztak a síoktatás tanításáról minden iskolában. Emiatt fejleszteni kezdték a sípályákat, ami hozadéka, hogy a legtöbb turista oda megy síelni. Magyarországon ugyanezt tudnám elképzelni a MeseTerekkel. Sehol a világon nincs hasonló – nagyon egyediek, különlegesek a kézzel készült faszobrok, játékok. Rengeteg turistát vonzana, ha elterjedne a hír, hogy azért érdemes hozzánk jönni, mert ilyen játszótereink vannak. Letölthetnének egy applikációt, amelyen látható az összes játszóterünk. A kisgyerekesek egyik nap az egyiket, másik nap a másikat látogathatnák meg, közben beutaznák az országot – persze mást is megnéznének. Ez jó irányba fejleszthetné a turizmust.

Nyitókép: Kő Boldizsár (forrás: MeseTerek)

Lásd még:

„Az én kiállításom a játszótéren van” – Interjú Kő Boldizsár képzőművésszel

A fenntartható kultúra prioritás – Átadtuk az idei Art is Business Díjakat

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! 

Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás! ⮕