
Kígyózó sorok a 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
– A program során nyolc kategóriában osztottak ki díjakat
Még a szervezőket is meglepte a 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) iránti nagy érdeklődés: a tavalyi eseményhez képest 40 százalékkal többen váltottak jegyet a filmekre, de talán még ennél is meglepőbb volt – írták közleményükben – a közönség lelkesedése és a sokszínű valóság művészi ábrázolása iránti éhsége.
„Benned is rejlik egy film” – e gondolat köré szerveződtek a fesztivál verseny- és versenyen kívüli szekcióinak témái. Hiszen mindenki a saját életének hőse, a dokumentumfilm-készítőket világszerte a hétköznapi történetek inspirálják.
Négy napon át, vasárnap estig (2025. január 30-tól február 2-ig) tartott a BIDF a fővárosban és tizenegy vidéki városban. A kétszázötven vetítés közönségszavazatai alapján a budapesti és országos közönségdíjat hétfőn tették közzé az esemény rendezői.
A fesztivál szombati díjkiosztó ünnepségén hat külföldi alkotás mellett két magyar film is fődíjat kapott. A díjakról nyolc versenykategóriában összesen negyvenhárom zsűritag döntött.
A 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál díjazottjai:
Hétköznapi hősök szekció:
Fődíj: Invázió (The Invasion), 2024 – Sergei Loznitsa, Ukrajna, Franciaország, Hollandia, USA
Különdíj: A fekete kert (The Black Garden), 2024 – Alexis Pazoumian, Belgium, Franciaország
Hétköznapi családok szekció:
Fődíj: Egy újfajta vadon (A New Kind of Wilderness), 2024 – Silje Evensmo Jacobsen, Norvégia
Különdíj: Mérleg-hintán (In Limbo), 2024 – Alina Maksimenko, Lengyelország
Hétköznapi félelmek szekció:
Fődíj: Az erdő (Forest), 2024 – Lidia Duda, Lengyelorság, Csehország
Különdíj: Rekviem egy nomád törzsért (Requiem for a Tribe), 2024 – Marjan Khosravi, Irán, Spanyolország, Katar
Hétköznapi küzdelmek szekció:
Fődíj: Kedves, drága szeretteim (Dear Beautiful Beloved), 2024 – Jury Rechinsky, Ausztria
Különdíj: Vagyok, hogy legyünk (Igualada), 2024 – a Juan Mejia Botero, Kolumbia
Hétköznapi vágyak szekció:
Fődíj: A boldogság ügynöke (Agent of Happiness), 2024 – Zurbó Dorottya, Arun Bhattarai, Magyarország, USA, Bhután, Dél-Korea
Különdíj: Monogámia (Monogamia), 2023 – Ohad Milstein, Izrael
Magyar versenyprogram:
Fődíj: Kék pelikan (Blue Pelikan), 2023 – Csáki László, Magyarország
Különdíj: Láthatatlan kötelek (Unvisible Bonds), 2023 – Varga Ágota, Magyarország
Nyugdíjas zsűri díja: Zenica felett az ég (The Sky Above Zenica), 2024 – Nanna Frank Moller, Zlatko Pranjic, Dánia, Borsznia
Diákzsűri díja: Fakír (Fakir), 2024 – Roman Duris, Szlovákia, Csehország, Lengyelország
A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál budapesti közönségdíját az Egy újfajta vadon című film (A New Kind of Wilderness, 2024, Silje Evensmo Jacobsen, Norvégia), az országos közönségdíjat pedig, a Sellőlányok viharban című alkotás (The Sirens of Ukraine, 2024, Alexandra Guiral, Louis Villers, Franciaország) nyerte.
Nyitókép: Kiosztásra váró BIDF-díjak (a nyitókép és a cikkben szereplő képek forrása a BIDF)
Lásd még:
Díjeső a Kálmán-napra – Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját
Magyar szakemberért szurkolhatunk az idei Oscar-gálán – Jancsó Dávidot A brutalista vágásáért jelölték az Amerikai Filmakadémia díjára
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!