by Art is Business 2022. Mar 05.

1. évad 6. rész.

Rényi Andrea reklámszakember

A videó ide kattintva érhető el.

„A kultúra a világon mindenhol támogatásra szorul, Magyarországon különösképpen.”

Az Art is Business 2021 tavaszán indult videóinterjú-sorozata bemutatja, hogyan tud az üzleti és a művészeti közeg mindkét fél számára előnyös kapcsolatot teremteni. Borbás Gergő színész olyan meghatározó alkotókkal, cégvezetőkkel, mecénásokkal és kulturális szakemberekkel beszélget egy kávé mellett, akiknek fontos a vállalati és a kulturális szféra összekapcsolódása.

Ez alkalommal Gergő beszélgetőpartnere Rényi Andrea reklámszakember. A mára már magát legfőképpen az Autistic Art támogatójaként és önkénteseként azonosító Andrea a reklámszakmában kezdte pályafutását. Két társával együtt alapították meg rendszerváltáskor az első hazai tulajdonú reklámcéget, a Spotot.

Andrea több ügy mellett is kiáll, az Autistic Art Alapítványnál vállalt önkéntesség mellett részt vesz az UNICEF és a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza munkájában is. Támogatta a Cirkó-Gejzír mozit, és segítette egy El Kazovszkij-kiállítás megvalósulását. Ez utóbbiról és a tulajdonában lévő Kazovszkij-festményről a videóban is beszél.

Gergő megkérdezi tőle azt is, hogy miként alakult ki belső motivációja a mecénás tevékenységre, mi alapján választja ki a támogatandó ügyet, és milyen személyes kapcsolódása van a művészethez.

Andrea beszél arról, hogy a forprofit szférából érkezve mennyire fontos számára tevékenységének megtérülése, és miként tartja ezt mérhetőnek. Szóba kerül az adományozói kultúra mai állapota is.

2020-ban forprofit mecénás kategóriában Andrea nyerte a másodszorra kiosztott Art is Business Díjat.

A videót 2021. április 28-án publikáltuk a YouTube-on.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!