Híreink

Credit, Debit – és művészet minden mennyiségben
A frankfurti központú Deutsche Bank (DB) művészeti gyűjteménye a világ egyik legjelentősebb céges kollekciója.

Olasz temperamentum Budapest vérkeringésében
A becslések szerint aránylag sok, 6-8 ezer olasz él Magyarországon.

A festészet éjszakai oldala
– A Borsos Lőrinc művészpáros legújabb, A jövő gyermekéhez című kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban látható november 25-től

Egy tájképtől Európa egyik legnagyobb magángyűjteményéig
Számos képzőművészeti gyűjtemény van Európa-szerte, amely magántulajdonként indult, de mára, persze tulajdonoshoz köthetően és részben tulajdonosi ízlést...

Latin-Amerika üzenete a MÁV Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában
A zenekar november 23-i hangversenye a Brazil Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége együttműködésével valósul meg a Zeneakadémián.

Minden kultúrafogyasztó számára komfortos: FUGA
A ház öt, különböző adottságú kiállítóterében átlagosan háromhetente váltakoznak a kiállítások.

Kamaszokat segítő művészeti program nyerte az ARTtransfer-díjat
A Ludwig Múzeum elismerését Versényi Anna debreceni iskolapszichológus vehette át KÉPesek című komplex művészeti programjáért.

„A művészet a társadalom tükre”
Anne Vieth a Mercedes-Benz Művészeti Gyűjteményről

Az MI-technológia úgy kelti életre Piaf hangját, mintha egy szobában lennénk vele
– A film narrátora maga Piaf lesz: a mesterséges intelligenciának köszönhetően az énekest eredeti hangján szólaltatják meg

„Az előadás részesének érezhetjük magunkat, mintha velünk együtt történne”
– Egy éve működik együtt a Magyar Zene Háza és az eSzínház

A szabadság szigete Óbudán
Az idei Sziget Fesztivál augusztus 10–15. között várta a szabadság ízére szomjazó bulizókat a Hajógyári-szigeten.

Ahol összeér a múlt a mával: Néprajzi Múzeum
A múzeum fontos célja, hogy látogatóival megismertesse, más emberek, más korokban, más vidékeken hogyan éltek.